véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngJelenlegi kormányunk egykoron belengette a pedagógusoknak a nagy fizetésemelést - egyelőre azonban úgy néz ki, még a matekszakosok sem tudják, valójában mennyi lesz a borítékban (pardon, a számlán) a NAGY emelés után. Mert ugyebár nemcsak azt kell nézni, mennyivel lesz több a bruttó alapilletmény (kb. 34 %-kal), hanem azt is, milyen juttatást vesznek el, és nem utolsó sorban azt, hány órával növekszik meg majd a ledolgozott óraszámuk. És a végén, ha az októberi fizetés majd megérkezik, a tényleges adatok alapján kiszámolják, milyen új életpályamodellt is szánt nekik a kormány. Csak ne lepődjenek meg túlságosan, ha kiderül, a nettó órabérük valójában csökken, miközben szeptember elsejétől a meló mennyisége a törvényalkotó szándékának megfelelően nőtt. 

"Miután Balog Zoltán miniszter néhány hete bejelentette, hogy szeptemberben elindul az életpályamodell, és ősszel a fizetésemelés felét megkapják a tanárok, a pedagógusok számológépet ragadtak. A miniszter szerdán már azt jelentette be, hogy az emelés hatvan százalékát kapják meg a tanárok, és átlagosan 34 százalékkal növekednek a bérek, majd a következő négy évben fokozatosan emelik az összegeket. A mostani tervek szerint tehát azt a fizetésemelést, amelyet 2013 szeptemberétől törvényben rögzített a parlament, csak 2017 szeptemberétől kapják meg teljes egészében a tanárok." (origo.hu)

Röviden: a Pedagógus Életpálya részeként beígért béremelés teljes összegét nem január 1-től, hanem csak 2017-től kapják majd meg a tanárok, viszont jó hír, addig minden évben lesz béremelés. Hacsak megint nem tolják arrébb, esetleg 2020-re. Vagy 2025-re. Igaz, ehhez az újabb "aprócska" csúszáshoz még a vadiúj köznevelési törvényt is módosítani kell, de valószínűleg ez nem jelent nagy problémát, maximum buzgón sajnálkozhatunk, ha emiatt rendkívüli ülést kell összehívni és a honatyák kénytelenek  lesznek megszakítani jól megérdemelt pihenésüket. 

Még rövidebben: amit ígért a Fidesz-KDNP, azt nem teljesítette a Fidesz-KDNP kormány, és a közeljövőben nem is áll szándékában.

Azonban felmerülhet a nagy kérdés - vajon miért csurgattak anno oly sok mézet a madzagra? Senki sem szegezett pisztolyt a kampányolók homlokára, ígérjék be a nettó 40-60 ezer forintos növekményeket; ezt önként és tudatosan, előre megfontolt szándékból tették. A pedagógusok pedig joggal érezhetik magukat becsapottnak meg vesztesnek, hiszen már több, mint három éve nem kapták meg a választási kampány során Hoffmann Rózsa belengette „azonnali és jelentős mértékű” béremelést. A tanárok többsége is hallgatott a Fideszre és szavazott a Fideszre. De nem erre.

"A kormány az a testület, ami mindig megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is megtartja." (Karinthy Frigyes)

A kijózanodáshoz vezető első pofonra nem sokat kellett várni, hiszen alig pár héttel a második Orbán-kabinet megalakulása után már csak "jelképes" meg "gesztusértékűvé" soványodott az ígéret. Aztán újra jött egy kis méz a madzagra és  2012. júliusában „erőteljesebb béremelésekről” beszélt Orbán Viktor, ám a pontos dátum a ködbe veszett már a bejelentéskor. Aztán jött a 2013 szeptember majd 2014. január elseje mint ígéret, de valójában Giró-Szász Andrásra kellett volna figyelniük, aki a Magyar Televízió Az Este című műsorában 2012. októberében közvetve elismerte, „a pedagógus-életpályamodell a jövő évi költségvetésben tátongó 300-350 milliárdos lyuk miatt szükséges megszorításnak esett áldozatul. „A pedagógusi életpályamodell esetében könnyen elképzelhető, amennyiben az európai gazdasági helyzet úgy kívánja, hogy a pedagógus életpályamodellt 2013. szeptember elsejéről 2014. január elsejére tolják el” (hvg.hu)

Hát igen, azt tudjuk, Magyarország jobban teljesít. De nem a pedagógusoknak - ők futhatnak a beígért pénzük után. A cél pedig egyre távolabbra kerül, most éppen Balog Zoltán miniszter ígérte 2017-re.  Hiszen milyen jól is hangzik majd a választási kampányban, "minden évben emeljük a pedagógusok fizetését és akár már 2017-re befejezzük az életpályamodell bevezetését". Már csak a tanárokat kell meggyőzni, milyen jó is nekik, hogy már legalább háromszor majdnem kaptak fizetésemelést.

 Megy a skót a fiával a vásárban. Kérdi a fiú: "Édesapám, kaphatok fagyit?" Mire az apja: "Fiam, kaptál már tavaly nyáron." Mennek tovább, újra kérdez a fiú: "Édesapám, kaphatok dinnyét?" Mire az apa felháborodottan: "Fagyira dinnyét????"

És amíg nem jön el a Kánaán, a kormány addig is törődik a pedagógusokkal: lesz pótlék valamint cafeteria eltörlés, óraszámnövelés, külön nem fizetett szakkör meg helyettesítés, és akkor még nem is beszéltünk a kötelező kamarai tagságról (bónuszként kötelező kussolás) - a kormány tehát gondoskodik egy csomó "szuper" dologról, amit hangzatosan életpálya modellnek nevezett el. De nemcsak a beígért fizetésemelés érkezik sok éven át részletekben, nem készült el a tanárok minősítési rendszere sem, ugyanis még mindig hiányzik hozzá a részleteket szabályozó rendelet. Bár ha belegondolunk, amíg nincs rendelet, addig nem kell többet fizetni - akkor meg miért is sietnének vele?

"Első lépésben minden tanár fizetése egységesen emelkedik. A béreket később a tanárok minősítése húzza majd szét, ahogy felépül a pedagóguséletpálya-modell. A tanárok karrierrendszerében négy szint érhető majd el. A minőségi követelmények teljesítése magasabb fizetést is jelent majd. Ez valamelyest hasonlít a felsőoktatásban bevezetett tanársegéd, adjunktus, docens és professzor címekhez, mondta Hoffmann Rózsa államtitkár.

A Pedagógus I. és a Pedagógus II. minősítést mindenkinek meg kell szerezni, ezen kívül megpályázható lesz a mesterpedagógus és a kutató tanári cím is. Szeptembertől minden tanár Pedagógus I. besorolást kap. Ekkortól indul meg a tanárok minősítési eljárása. Három fős bizottságok értékelik majd a tanárok munkáját. A bizottságban helyet kap az iskola igazgatója, a helyi tanárképző főiskola egy szakértője és a kormányhivatal egy képviselője is." (index.hu)

A legérintettebbek, azaz a szülők és a gyerekek véleményére már megint senki sem kíváncsi - az adminisztráció kígyója önmaga körül tekereg, jó sok felesleges státuszt és tiszteletdíjat generálva a bizottságok tagjainak.

De ha az életpálya modell minden mínuszát megkapják a tanárok, a plusznak meg csak töredékét, akkor mindez hogyan fogja majd emelni az oktatás színvonalát? Pont úgy, mint ahogy az a törvényi kitétel, miszerint a tanároknak kötelező 32 órát az iskolában eltölteniük hetente, ha törik, ha szakad, ha esik, ha fúj. Akkor is, ha nincs megfelelő infrastruktúra, netalán nincs hova leülni meg letenni a dolgozatokat, olyan apróságról meg ne is beszüljünk, mint számítógép vagy szakirodalom. Ha pedig az ilyen vagy olyan okból kieső munkaerőt nem új tanár felvételével, hanem helyettesítéssel kívánják az iskolák megoldani, az bizony szintén a tanítás minőségének rovására megy - bár az összeesküvés-elmélet pártiak szerint épp ez a lényeg, ha magasabb a kötelező óraszám akkor kevesebb tanár kell, ha pedig kevesebb tanár kell, akkor a meglévők egy részét ki lehet rúgni.

 

Ha viszont az államosításnak nem a minőség javítása, hanem az egységes színvonal biztosítása a célja, akkor nincs semmi gond, vannak még rejtett tartalékok, a jól teljesítő iskolákat nyugodtan le lehet rontani akár a legrosszabb intézmény szintjére is. A humán tárgyak esetében pedig helyből lehet spórolni, hiszen azok csak gyönyörködtetésre meg boldogság adásra valók, értéket nem teremtenek (Klinghammer István). Ami pedig nem teremt értéket, arra minek költeni? Azokra meg pláne, akik ezeket az értékteremtésben alapvető hiányosságokat felmutató ismereteket átadják.

Oké, ezek szerint a kormány leírta a tanárokat - úgysem sztrájkolhatnak, ha pedig hivatalos tanítási napon nem tanítanak, nyáron majd pótolhatják. Egyebekben meg úgyis féltik az állásukat, nem fognak háborogni, a kötelező kamarai tagság miatt pedig el sem mondhatják, miért nem is olyan jó nekik, mert ezzel a munkaadójukra mondanának rosszat.

("A Kar tagja a tevékenysége során tudomására jutott információkat csak a Kar jogos érdekeinek, működésének, a közszolgálat érdekeinek, működésének veszélyeztetése, valamint a személyhez fűződő jogok megsértése nélkül hozhatja nyilvánosságra.")

Lehet, hogy a kormány úgy gondolja, a pedagógusok elégedjenek meg az odavetett aprópénzzel, a rezsicsökkentéssel meg azzal, hogy Magyarország jobban teljesít - és ne kérjenek a kikötőben konyakot?

Igenám, de. Ez a kormányzati magatartás világosan tudtára adja a tanároknak (és valójában az összes választói csoportnak), milyen értékrendet követ a Fidesz-KDNP: az ígéretet nem kell megtartani, ha bármilyen fal indokkal ki lehet bújni alóla. Stadionra van pénz? Van. Presztizsberuházásokra van pénz? Van. Önkormányzati adósság átvállalásra van pénz? Van. Tanárokra van pénz? Nincs, pedig az összes választópolgár rájuk bízza a legféltettebb kincsét, azaz a gyermekét.

"Balog Zoltán - 1 éve miniszter: 1.101.900 Ft
Hoffmann Rózsa - 3 éve államtitkár: 997.200 Ft
Egy 15 éve a pályán dolgozó általános iskolai pedagógus fizetése jelenleg 144.600, egy gimnáziumi tanáré pedig 163.200 forint" (fn.hir24.hu)


Azonban ne feledjük, ezek a becsapott tanárok fogják etika órán megmagyarázni a diákoknak, mit is jelent valójában az a mondás, "az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó", és azt is kifejthetik bővebben, hogyan kell értelmezni azt, miszerint "annyira nem vagyunk szegények, hogy ne ígérgessünk." 

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr35399501

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.11. 11:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

nandras01 2013.07.11. 14:36:06

"általánosságban, pedig IGAZ az..."

Peterpapo 2013.07.11. 14:37:59

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Én a felsorolás minden elemére reflektáltam. :) Te emelted ki. :) :) :)

Egyébként szerintem van igazság abban, amit mondasz, de abban a formában, ahogy felvetetted nem mondanám igazságosabbnak, mint ami most van. Most nincs időm arra, hogy gondolkodjak ezen, de tényleg elgondolkodtató. :)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.11. 14:38:25

@Peterpapo: pl. családi pótlék, gyereknek ingyen tankönyv, szocpol, kedvezményes hitel, diákkedvezmény a MÁV-nál,gyógyszertámogatás, stb.

Sics68 2013.07.11. 14:39:16

@nandras01:

Sajna ebben igazad van, akkor viszont ezt írt és csak ezt :) ... mást ne. Tanárként elvileg tudod miért :D

***
Jómagam tüntetni járni lusta vagyok.
Meg amúgy se dolgozom iskolában tanárként :)

Csak a szavazatommal jelzem mi tetszik mi nem tetszik, meg írkálok néha a netre.

Peterpapo 2013.07.11. 14:39:24

@nandras01:

Szerintem azok jogosan nyígnak, akik nem rájuk szavaztak. :) Azok minden tőlük telhetőt megtettek.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.11. 14:45:17

@Peterpapo: körbenézel, biztos találsz valamit:)
részt vettél egy államilag támogatott rendezvényen, voltál olyan múzeumban, aminek a kiállítását támogatta az állam, használtad az önkormányzat által neked is fenntartott parkban az ingyenes WC-t, stb.

jó, ha már nem itthon laksz, elfogadom, hogy nincs:)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 14:46:31

@Sics68: Összehasonlítható ez mondjuk egy valamilyen termelő tevékenységet folytató ember munkájával?

Lássuk:

- órára készül - más is felkészül a munkájára, utánanéz a problémáknak
- órát tart - a konkrét munkavégzés része
- adminisztrál ( rohadt sok hülye papírmunka, egy része papíron egy része számítógépeb... de meg kell csinálnia... talán egy részének még értelme is van... de ez is IDŐ. Mégpedig munkaidő.) - a munkavégzés része, más is adminisztrál
- dolgozatot javít - a munkavégzés része, más is hazaviszi a munkát
- napközit, tanszobát tart - munkaidőben
- ügyel adott helyen adott időben (pld: udvaron... ) - munkaidőben
- olykor mászkál a diákjaival osztálykirándulni,múzeumba állatkerbe, szánházba, mittudoménhova. - munkaidőben
- "ügyel" délelőtt az udvaron vagy folyosón... délután tanszobát tart.. - munkaidőben
- részt vesz értekezleteken, továbbképzéseken (amúgy ezek kötelezők is) - munkaidőben, más is képzi magát.

Sics68 2013.07.11. 14:49:10

@Pan Modry:

Nem primitív, más a gond... Ha az ember egyszer "megvett" valamit, nem szívesen ismeri be, hogy hülyeséget csinált, hogy rossz döntést hozott ... inkább megmagyarázza magának (és másoknak is,hogy ne nézzék hülyének) hogy ő miért döntött úgy ahogy és hogy az miért volt jó, helyes, bölcs, tökös stb. döntés.

Amúgy a legutóbbi országgyűlési választásnál mégis, ki a fenére másra szavazott volna?

- a hazudósokra nyilván nem .. azok nagyom lejáratták magukat!

- hogy a JOBBIK irányítsa az országot, azt kevés épeszű ember szeretné ( én rájuk szavaztam, de azért, mert azt jónak tartom hogy ott vannak a parlamentben .. azt viszont nem tartanám jónak ha kormányra kerülnének :) ... amúgy se kormányképes erő.

- KDNP: sose volt komolyan vehető
- MDF: hataloméhes és szétesett..
- SZDSZ: már nem volt, de amúgy is sikeresen elárultak már mindent amiért a rendszerváltáskor tiszteltük őket
- LMP: ők akkor még semmit nem tettek le az asztalta... mára kicsit javult a helyzet, bár...

Szóval nem volt kire szavazni, az MSZP elleni tiltakozás volt az oka sok FIDESZ szavazatnak ... nem a FIDESZ szeretete. Ha ezzel a helyzettel a FIDESZ élt volna... de ők kicsit .. vagy nem is kicsit... jóval másképp éltek vele, mint ahogyan azt a szavazók szerették volna - mostani ténykedésük meg már nem csak gyomorforgató de egyre gyakrabban a köztörvényességet is súrolja... nem csoda hogy foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalmukhoz.

J.László 2013.07.11. 14:54:00

@halihalo:
" a fidesz 2002-ben rájött, hogy a gondolkodó embereket nehéz megvezetni, jobban átlátnak a parasztvakításon. Elhatározták, hogy lerohasztják az oktatási rendszert, hogy jól irányítható birkákat gyártsanak."

Ezzel csak az a probléma, hogy a közoktatást Magyar Bálint és az SZDSZ küldte tudatosan padlóra. Épp az általad említett okból.

Peterpapo 2013.07.11. 14:58:22

@morgás joga mindenkit megillet:

Az elmúlt három évben voltam kint az augusztus 20-i tűzijátékon, de előtte 20 évig nem. A többit sem vettem igénybe, pedig itt élek Magyarországon, de nem vagyok egy eljárós típus. :) Tényleg semmi. Gyógyszert nem szedek állandóan, nincs semmilyen hitelem, a gyerek után az asszony kapta a pótlékot, nem vagyunk összeházasodva, "csak" 29 éve együtt élünk, stb, stb. :)

Bolemann Lajos 2013.07.11. 15:01:03

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Az átlag nyugdíj nem 90 000, hanem 104 000.
Az átlag bérhez képest magas. Ha még azt is hozzávesszük hogy a kiadásaik jóval alacsonyabbak pl. a gyermeket nevelő, teljes áron utazó, hitelt törlesztő átlag aktívnál, akkor azt mondhatjuk, hogy nyuggernek áll a világ.

"Míg átlagosan elmondható, hogy a 65 év felettiek medián átlag jövedelme az unióban a 65 év alattiak jövedelmének kb. 85 százaléka, addig Magyarországon ez az arány 100 százalék, azaz az időskorúak medián átlagjövedelme megegyezik a fiatalabb átlagjövedelmével. A vizsgált időszakban pedig egyedül Luxemburgban volt hasonló eredmény."
www.portfolio.hu/img/upload/2013/07/65jov-20130710.png

Peterpapo 2013.07.11. 15:01:42

@J.László:

Ezzel csak az a probléma, hogy Viktorék pedig a földön fekvőt rugdossák, amíg még mozog, ahelyett, hogy felsegítenék. Pedig nem ezt ígérték.

Bolemann Lajos 2013.07.11. 15:03:10

@Bolemann Lajos: Sávos nyugdíjcsökkentésre, de legalábbis a nyugdíjak befagyasztására megérett a helyzet.

Peterpapo 2013.07.11. 15:03:49

@Bolemann Lajos:

"Ha még azt is hozzávesszük hogy a kiadásaik jóval alacsonyabbak pl. a gyermeket nevelő, teljes áron utazó, hitelt törlesztő átlag aktívnál, akkor azt mondhatjuk, hogy nyuggernek áll a világ."

Hát ez baromira nem igaz. A gyógyszerek egyre drágábbak és nem csak egyfélét szednek általában és nagyon sokan vannak, akik anyagilag segítik a gyereket nevelő aktív gyerekeiket. A többi talán neked is sz eszedbe jut ezek után.

tundrazuzmo (törölt) 2013.07.11. 15:04:15

Az egyetlen, aki a beígért dolgokat vakon - a gazdaság állapotának figyelmen kívül hagyásával - hajtotta végre, az a D209-es volt.

Azóta isszuk a levét a 100 napos programjának, mellyel eladósította az országot.

Kis türelmet kérni a pedagógusoktól még nem átverés. Ebből demagógiát gyártani viszont az.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 15:12:32

@Peterpapo: Megígérték, hogy senkit nem hagynak az út szélén. nem is hagynak. Belökik az árokba.

Peterpapo 2013.07.11. 15:12:56

@tundrazuzmo:

'"Kis türelmet kérni a pedagógusoktól még nem átverés."

Ez igaz, csak az a baj, hogy nem kértek kis türelmet, hanem azt mondták, hogy azonnali béremelés lesz és azóta csak tolják a dátumot egyre messzebb. Na ez az átverés.

Bolemann Lajos 2013.07.11. 15:14:10

@Peterpapo: Egyedül a gyógyszer. Ez az egy van az ő serpenyőjükben.
Hogy kit és mit támogatnak az részükről csupán királyi kegy.

Szerinted normális dolog, hogy Európában egyedülálló módon nálunk a 65 év felettiek átlagnyugdíja megegyezik a 65 év alattiak átlagjövedelmével?

Tényleg egy olyan társadalmi réteget kell állandóan preferálni akinek már jövőképe sincs? Ez már nekrokrácia.

Peterpapo 2013.07.11. 15:14:13

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Remélem az egyikük elkapja a lábukat és magával rántja mindet!

Sics68 2013.07.11. 15:15:55

@na4:

A nemzetgazdaság egészében termel GDP-t, nem csak "a vállalkozások"!

Mire alapozva is mondom ezt?

Nos: egy tetszőleges vállalkozás működéséhez szükség van az állam nyújtotta számos "háttérszolgáltatásra".

Nézzük végig:
- közutak, infrastuktúra: felépíthetet sötétafrika legeldugottabb zugában is a zöldmezős beruházást, DE akkor te építesz hozzá erőművet ami áramot termel (mert nincs paks meg bősnagymaros), te építesz utat, te tanítod meg az analfabéta helyieket (bocs, oktatás sincs, hisz nincs állami oktatás) arra hogy a munkavédelmi kesztűt ne a ...ukra húzzák.
- jogrendszert megint csak Te tartod fenn
- a dolgozóidnak annyit fizetsz, hogy ő is megéljen belőle (nyugdíjas korában is) meg a családja is míg melózik
...

Ekkor sikeresen kiváltottad az államot.

Csak hát valamiért célszerűbb úgy csinálni, hogy bizonyos feladatokat az állam végez el (méretgazdaságossal), más dolgokat meg a cégek.

De a GDP-t az egész termeli, nem a részek...

Peterpapo 2013.07.11. 15:21:06

@Bolemann Lajos:

Királyi kegy?? :) Most vagy a családod furcsa, vagy a felfogásod, vagy nincs gyereked. :) Egyikért sem irigyellek.

Nincs jövőképe? 65 év után nem élhet még valaki, akár 20 évet is? Az már nem jövő?

Tudod mekkora segítség az egy aktívnak, ha a nyugdíjas szülő be tud segíteni a gyereknevelésbe? Akár anyagilag, akár azzal, hogy vigyáz rá, ha beteg, vagy nem kell nyáron egy halom pénzt kifizetni a táborra, amíg a szülő dolgozik?

Sics68 2013.07.11. 15:23:24

Jaja. Ezzel a módszerrel magának is lemérheti az ember mire mennyi időt fordít ... és itt ugye az is adott hogy SOK tanárra és különböző szakos tanárokra is lemérődött...

otgorbebogre 2013.07.11. 15:26:57

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): a dolog persze nem ilyen egyszeru, mert addig netto kivevo vagy a rendszerbol amig nem fizeted ki az egesz iskolaztatast, gyermekkori betegellatast, a szuloszobadat stb. Szoval a nyugdijjasok lehet hogy inaktivak de ha nagyon szamolgatnank lehet hogy csak ok szavazhatnanak (mert meg igy is netto betevok a renszerbe) a fiatalok meg kb 35-40 eves korukig nem.

Peterpapo 2013.07.11. 15:28:18

@Bolemann Lajos:

Ja és ne becsüld le a gyógyszert, mert több ezer forintos tétel egy hónapban! Talán több tízezres is lehet.

otgorbebogre 2013.07.11. 15:29:43

@Bolemann Lajos: nem. az hogy a nyugdij megegyezik az atlagjovedelemmel sajnos azert van igy mert mind a letminimum kozeleben mozog. nincs hova lejjebb menni.

Bolemann Lajos 2013.07.11. 15:35:19

@Peterpapo: Hagyjuk a személyeskedést, egyébként nincsenek már szüleim, van viszont családom és kiskorú gyerekem.

A nyugger jövőképe: legyen mindig nyugdíjemelés, támogatott gyógyszer, 0 Ft vizitdíj, ingyen utazás, szappanopcsik délelőttönként, ingyenes beutaló a termálfürdőbe.
Amit leszar: adópolitika, foglalkoztatás politika, oktatásügy, öngondoskodáson alapuló nyugdíjrendszer, szociálpolitika, sőt szabadság, demokrácia (hisz ő már egzisztenciálisan szabad)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 15:37:00

@otgorbebogre: "de ha nagyon szamolgatnank lehet hogy csak ok szavazhatnanak (mert meg igy is netto betevok a renszerbe) a fiatalok meg kb 35-40 eves korukig nem. "

Ehhez azért nagyon meg kell számolni. Főleg, ha feltételezzük, hogy a mostani nyugdíjasok is ilyen alapon 35-40 éves korukig nettó kivevők voltak, aztán 15 év munka, majd 55 évesen nyugdíj. A bruttósítás meg csak vagy 30 éve volt, előtte nem fizettek nagyon adót sem.

Bolemann Lajos 2013.07.11. 15:37:32

@otgorbebogre: "Hogy a relatív szegénység Magyarországon nem annyira az időseket fenyegeti, mutatja a KSH által korábban publikált adat is. E szerint miközben emelkedik a szegénységi küszöb alatt élők száma Magyarországon (2011-ben 1 millió 400 ezer fő közelébe érve), ebből "csak" 70 ezer fő a 65 évesnél idősebb. Az idősek relatív helyzete jónak mondható - írta tavalyi jelentésében a KSH, ami nagyfokú stabilitással párosul a nyugdíj rendszeressége és kiszámíthatósága miatt. "

otgorbebogre 2013.07.11. 15:47:40

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): ja penzt se kaptak nagyon. eljen a szocializmus. amugy gondolom ki lehet szamolni , hogy ki mikor lesz/lett befizeto, szerintem kozgazdaszok talan mar ki is szamoltak.

De ha azt akarod tudni ki a hasznos tagja a tarsadalomnak NEM az aktualis penz ki/ befizetest kell szamolni. Akkor az allam nem fizethetne az iskolakat- ami tulajdonkeppen szemelyi hitel. Az egesz eletben tett befizeteseket kell nezni, AFA-stul mindenestul.

Ha ez alapjan adnal szavazati jogot megoldhato lenne hogy az atmeneti munkanelkuliek ne veszitsek el a szavazati jogukat.
De a nyugdijjasok valoban sokkal tobben szavazhatnanak mint a fiatalok.

Mondjuk az egesz hulyeseg. Ha elkezdunk szelektalni akkor egyszerubb ha azt mondjuk csak az szavazhat aki tudja tegnap mit almodott Orban Viktor. Tuti siker.

Peterpapo 2013.07.11. 15:48:07

@Bolemann Lajos:

Rendben, hagyjuk.

A nyugdíjasok jövőképére annyit, hogy nem hagysz nekik túl sok esélyt. Ez nem szép. Sokan vannak, akiknek ezeken kívül azért lenne még igénye másra is. Az kussoljon és örüljön, hogy lyuk van a seggén?

otgorbebogre 2013.07.11. 15:53:38

@Bolemann Lajos: ja . mint ahogy te is irod nem az a megoldas hogy a oregeket a szegenysegbe taszitjuk hanem hogy a szegenysegben eloknek megelhetest teremtunk. amit irsz az kb azt mutatja hogy az oregebbek eppa kuszob felett vannak (nemelyikuk at is log) ugyhogy nincs mi elvenni toluk.

Ezzel szemben az elitet tamogatni adokedvezmenyekkel stb valoban karosnak tunik a leirasod alapjan. Meg presztizsberuhazasokat tenni. Talan stadion epites helyett nagyobb kozmunka berek vagy segelyek kellenenek, esetleg nagyobb tamogatas a kisebbseg es a tobbseg elhelyezkedesehez (gondolom a posztod alapjan ezzel te is egyet ertesz ) mert a legtobb melyszegenysegben elo videki ahol nincs munka lehetoseg es/ vagy kisebbsegi.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 15:56:47

@otgorbebogre: Valahol elmentél a lényeg mellett. :-(

"ja penzt se kaptak nagyon."

Ez az ellopták a biciklim, lopok magamnak másikat elv.

Lencsés István 2013.07.11. 15:57:04

@lucernaböde: Ha tudnál számolni nem hazudoznál fosva . Azt tudom hogy emelés lesz , méghozzá nagy . Nekem nem érvem van , hanem tényem . Személyeskedni veled nem lehet mert neved sincs .

Bolemann Lajos 2013.07.11. 16:02:24

@Peterpapo: "lyuk van a seggén"

Magyarországon a 21. században gyakorlatilag a nyuggerek döntötték és döntik el (többségben vannak, aktívak, érdekközösséget alkotnak) a választások végeredményét. A tömegpártok pedig ehhez igazódnak. Asszem inkább mi aktívak örülhetünk hogy lyuk van a seggünkön.

Sosem felejtem el azt a nyugger banyát, aki a székházfoglalóknak azt üvöltözte, hogy az ő nyugdíjából tanulnak. Van ennél lejjebb?

Peterpapo 2013.07.11. 16:05:51

@Lencsés István:

Neked is felajánlom a következőt:

Gyere el hozzám és nyírd le a füvet! Ezért fizetek neked 3000 forintot és ebédet is adok. Viszont ha elvállalod a szomszédom kertjét is, akkor megemelem a béred 6000 forintra, viszont ebédet már nem adok. Korrekt az ajánlatom?

Peterpapo 2013.07.11. 16:11:26

@Bolemann Lajos:

Mivel nagy számú a nyugger állomány Magyarországon, másra nem tudnak támaszkodni. Ráadásul politikailag aktívabbak, mert nem lusták elmenni szavazni, tehát a legtöbb szavazat tőlük várható.

Én sem felejtem el, azt amelyik savat ígért az arcukba, de az ilyen gondolkodásra képtelenek miatt miért kellene mindet hátránnyal sújtani? Mindkét oldalon vannak ilyenek, de hogy szűröd ki őket? Mit tehetnének azok, akik felelősséggel, átgondoltan döntenek és nem fekszenek le a propaganda dumának? Ilyenek egyébként az aktívak között is vannak sokan. Mármint azok, akik nem gondolkodnak, hanem vakon hisznek.

Peterpapo 2013.07.11. 16:12:29

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Csak a miénket, vagy a szomszédét is, aki erről semmit sem tud és nem is engedné? :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 16:13:51

@Peterpapo: Van aki bugee jumpingol, van aki gerrilafűnyírást vállal. Fő az adneralin. :-)

Peterpapo 2013.07.11. 16:19:44

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

OK de ne csodálkozz, ha mire ideérsz, már csak 1500-at fogok ígérni és nincs kaja! Ezt a jelenlegi kormánytól tanultam. :) Jó mi? :)

Peterpapo 2013.07.11. 16:20:20

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Ja és ha végeztél csak egy ezrest kapsz majd, amiben benne lesz a borravaló is. :)

Peterpapo 2013.07.11. 16:20:52

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Ja és a fűnyíró használatért levonok 500 forintot! :)

Lencsés István 2013.07.11. 16:24:14

@Peterpapo: Nem nyírok füvet egy anonimnál . Feketén nem dolgozom .

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 16:27:41

@Peterpapo: Nem vihetem a saját fűnyíróm? Azért, mert ....... (ide bármilyen kissebbséget beírhatsz) vagyok? Megyek is az ombucmanhó'! :-)

Peterpapo 2013.07.11. 16:28:17

@Lencsés István:

Be sem engednék egy ismeretlen idegent, akinek még a valódi nevét sem tudom. ;)

Peterpapo 2013.07.11. 16:29:33

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Dehogynem. Nyugodtan! Csak használat előtt be kell vizsgálnom, hogy minden rendben van-e vele. A bevizsgálás 800 forint lesz. :)

Lencsés István 2013.07.11. 16:30:24

@Peterpapo: Ott a nevem , tanulj már meg olvasni . :D

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Kurva gyenge irónia . Komoly dolgokkal NORMÁLIS EMBER ( azaz én például ) nem viccel .

Peterpapo 2013.07.11. 16:34:04

@Lencsés István:

Erről eszembe jutott egy vicc!

Reggel a rendőr a fürdőszobából kifelé jövet összetalálkozik az apjával. Azt mondja a rendőr:

- Személyt kérem ellenőrzésre átadni!

Mire az apja:

- Hülye vagy fiam? Én vagyok az apád!

- Azt bárki mondatja!

:)

Tehát én tudok olvasni, de biztos ez az igazi neved? ;)

Lencsés István 2013.07.11. 16:42:31

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Nem vagyok náci . Ha komolyan írtad akkor szövegértési problémákkal IS küzdesz .

@Peterpapo: Ha nem hiszed el , az nem az én bajom , attól még a tény az hogy nekem ez a nevem . :) ;)

Peterpapo 2013.07.11. 16:54:15

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Persze fizethetsz Szép kártyával , csak arra meg fel kell számítanom a tranzakciós díjat. :) Viszont a kertbe csak belépési díj ellenében jöhetsz be, amit csak készpénzzel fizethetsz, úgy hogy legyen nálad egy ezres! Befizeted, lenyírod, azt mehetsz is haza. :) Ha nagyon szeretnéd még a szomszédot is rábeszélem, de az plusz kétezer lesz! :)

Peterpapo 2013.07.11. 16:55:22

@Lencsés István:

Mint ahogy az is tény, hogy ezt bárki mondhatja. :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 16:58:51

@Peterpapo: Sajnos kaptam egy jobb ajánlatot. A Sógor kertjét is lenyírhatom, és ott csak 1500-at kell fizetnem, ráadásul az kétszer akkora..

Peterpapo 2013.07.11. 17:01:28

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Hát Te tudod. Sajnálom, mert plusz 2500-ért hozhattad volna a családot is.

Totof 2013.07.11. 17:03:25

@Lencsés István: Ha tudnál számolni, rájönnél, hogy hiába emelik a fizetést, ha a cafeteriát, meg a túlórapótlékot, meg szakkörpótlékot, meg ilyeneket elvesznek. Ha tudnál számolni, számokkal bizonyítanád, hogy igazad van, de csak fröcsögsz.
Az a baj veled, hogy nem vagy képes még gondolkodni se. Soha nem gondolkodtál azon, hogy a másiknak akár igaza is lehet, csak jöttél olyan baromságokkal, hogyneked tényeid vannak. De soha, egy valódi tényt (valódi adatot, számot) nem írtál, egy hivatkozást bármilyen honlapra, újságra, még az országgyűlés hivatalos honlapját se tartod hitelesnek. Emiatt vagy fizetett bértroll vagy, vagy ennyire hülye.

Peterpapo 2013.07.11. 17:06:49

@Totof:

Ilyet ne várj tőle! Neki ténye van. Meg neve. Te meg anonim vagy és fosva hazudsz.

:)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.11. 17:16:57

@Peterpapo: oké, akkor a gyerek nem választhat, ezt megbeszéltük:)

titanvuki 2013.07.11. 18:53:19

@Lencsés István: "Ha tudnál számolni nem hazudoznál fosva . Azt tudom hogy emelés lesz , méghozzá nagy . "

34% hat (?) év emelés nélküli év után? Az nagy?

HgGina 2013.07.11. 21:48:56

@titanvuki: ha jól értem, a 34 az most kevés, előtte a pár évtized alatti 0 az meg sok.
Értem elvtárs.

titanvuki 2013.07.11. 22:06:19

@HgGina: Mivan? Szerintem erősen félreértettél.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.12. 01:05:35

Nekem volt pedagógus rokonom, több is. Jelenleg is több pedagógus barátom van.

Nem leányálom a munkájuk, ezt a munkát szeretni kell.
Ha azon jár az eszük, miből élnek huszadika után, akkor ott valami nincs jól.

Lеncsés István 2013.07.12. 07:01:15

@HgGina: Hazudsz anonim ribanc , 2002-ben volt 50 százalékos béremelés a 100 napos programban . Fáj az igaz ? Nekem tényem van , mint minden normális embernek . ( Például én )

Lеncsés István 2013.07.12. 07:02:08

@Peterpapo: Pontosan . Látom fáj neked az igaz .

Lеncsés István 2013.07.12. 07:04:47

@Totof: A Fidesz emeli a tanárok fizetését . Nekem tényem van , mégha neked fáj is az igaz , és fosva anonim hazudozol . Tanulj meg írni , addig ma ebben a blogban nem válaszol neked @Lencsés István: , aki nem anonim !

Lеncsés István 2013.07.12. 07:07:16

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Eleve nem dolgozhatok feketén , mert el kell számolni a kenyér költésgekkel .

Peterpapo 2013.07.12. 07:58:24

@Lеncsés István:

Nem az igazság fáj, hanem néha te, de már kezdem megszokni. :) Tudom, hogy csak a saját szórakoztatásodra játszod a hülyét. :)

DFK 2013.07.12. 08:19:52

@Én is akarok kommentelni: Hát 3 gyerekkel nem csökkenhetett a nettó.

DFK 2013.07.12. 08:39:23

@Peterpapo: Pontosan azért tudják segíteni az aktív gyerekeiket, mert jobb az anyagi helyzetük, mint a gyerekéé. lehet, hogy a nyugdíjas szed 8 féle gyógyszert, de: a. a fele általában felesleges, b. ha beteg, attól nem lesz kevesebb a nyugdíja szemben a betegállományba kerülő aktívval. Bizony, egy 2 gyerekes családban évente 2 pár szandál, 2 pár nyári-tavaszi-őszi cipő, 2 pár téli cipő az elfogy, ugyanígy évente cserélni kell a ruhákat(akár 2x is!), mert kinövi a kölök. Jó ha tudjuk, az átlag 2 keresős-2gyerekes családban a jövedelem éppencsak felette van a létminimumnak.

Totof 2013.07.12. 09:20:37

@Lеncsés István: Nem attól leszel nem anonim, hogy idelinkeled egy szerencsétlen buta ember facebook profilját és mögé rejtőzöl.
Tények? Megmaradnak a fizetésen felüli juttatások? Elő a tényekkel.

Én is akarok kommentelni 2013.07.12. 10:01:54

@DFK:
De bizony, hogy csökkenhetett. Nézd meg mennyit kapott az új rendszer bevezetése előtt egy 3 gyermekes, és nézd meg mennyit kapott utána.
Segítek picit: előtte fix összeget kapott, SZJA-tól függetlenül. Most pedig az SZJA bemaxolja. És hát egy pályakezdő tanárnak nem volt annyi az SZJA-ja, hogy elérje a korábbi összeget.

Ő meg csak pislogott mint hal a szatyorban, hogy neki a TVben 3 gyerek esetén olyan 90 ezer forintokat emlegettek havonta, nem értette hogy baszhatták így át az iskolában :)

Lencsés István 2013.07.12. 10:28:04

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Élvezed a saját problémád ? :D Ha koncerten lennék és én lennék az énekes most mondanám azt hogy és " .... Taps .... " . :D Szánalmas vagy . :D

@Peterpapo: Mondhatja az igaz , de attól én nekem még tényleg ez a nevem . :)

@Totof: Tudok számolni . Nem veszik el a túlórapótlékot , meg a szakkörpótlékot sem azaz hazudsz ráadásul fosva , és ez szánalmas . A tényt nem kell bizonyítani . Ha gondolkodni nem tudnék , internetezni sem tudnék , azaz újabb hazugság . Anonimnak soha nem lehet igaza . A link nem tény . Mondok 1 példát . Csinál valaki 1 linket , tele hazugságokkal ( mint ahogy azt például velem is teszik ) attól az még nem tény , vagy mondok 1 példát ami nem hozzám köthető . Valaki belinkeli hogy tavaly nem a Győr nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját , holott ő nyerte . A linkben pedig az van hogy nem , azaz a link hazugság , azaz hogy értsd nem tény . Az a hülye aki mondja . Névvel nem lehet trollnak lenni .

@titanvuki: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) Igen nagy , mert ennyi sem járna és ezek után minden évben emelik .

@Lеncsés István: Vesszővel nem kezdünk mondatot te csaló anonim fosós geci , aki tényt kapott a mocskos pofájába és ezért foglalkozik velem .

DFK 2013.07.12. 10:33:24

@Én is akarok kommentelni: És arról persze nem tudott, hogy ah valaki nem tud 90000-et 3 gyerek után jóváírni, az a házastársával megoszthatja gyerek kedvezményt?
3 gyerekkel eggy átlagfizetés teljesen szja mentes lett, a korábbi, de kivezetett adójóváírás nem lehetett az adó 100 %!-a, csak minimálbérnél. Vagyis tanár ismerősöd minimálbért kellett kapjon. Ami ugye nem hihető.

titanvuki 2013.07.12. 10:36:05

@Lencsés István:

"mert ennyi sem járna és ezek után minden évben emelik . "

Hogy mi járna, azt meg gondolom te döntöd el, mi?

34% 6 évre az kb 5%, ami jó, ha az inflációt fedezi. (Igen tudom mennyi most, de korábban jóval magasabb volt).
Szóval 34% arra jó, hogy a népet a pedagógusok ellen fodítsa, de gyakorlatilag reálértéket is alig fedezi. Ez nem sok. Én versenyszférában 67%-kal keresek többet, mint 6 évvel ezelőtt.

titanvuki 2013.07.12. 10:37:10

@Lencsés István:

"@Lеncsés István: Vesszővel nem kezdünk mondatot te csaló anonim fosós geci , aki tényt kapott a mocskos pofájába és ezért foglalkozik velem ."

Itt most magadat szidod? Csak mert úgy tűnik...:-)

Lencsés István­ · http://lencsespityu.blog.hu/ 2013.07.12. 10:40:17

@titanvuki: Haha , igen , sajnos egy kibaszott idióta vagyok , hát ez van , ha az ember nyakára tekeredik a köldökzsinór születéskor és picit oxigénhiányosan jön világra . No de sebaj gyere , lájkold a fanclubomat : www.facebook.com/lencsespityeszke

Lencsés István 2013.07.12. 11:04:19

@titanvuki: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen , ha nem tanulsz meg pontosan idézni , akkor ma ezen a blogon utoljára reagálok rád . Nem én döntöm el . Az inflációt bőven fedezi , mert az infláció az köszöni szépen rendben van , most is alacsonyan 1,9% - on van . Ha többet keresel , akkor miért sírsz ? :O Nem magamat szidtam , hanem az egyik olyat aki a nevemet használta fel mert fáj neki a tény amit a mocskos pofájába toltam .

Lencsés István­ · http://lencsespityu.blog.hu/ 2013.07.12. 11:07:54

@titanvuki: Ahogy az én pofámba szokták a hatalmas feka brét tolni . Mit tegyek , én ezt szeretem !

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.12. 11:12:54

@titanvuki: ajánlom figyelmedbe a mai poszt kommentjeit, ott megtalálod a fogalmazódó kérdésedre a választ:)

Én is akarok kommentelni 2013.07.12. 11:26:16

@DFK:
Akkor még egyszer:
A híradóban, rádióban, politikusi performanszon az hangzott el, hogy 3 gyerek esetén akár havi 90 ezer forinttal is többet kaphatnak az érintettek.

Ezt egy átlagember úgy fordította le magának, aki nem ért a pénzügyekhez, hogy ha 90et nem is, de 50 ezret csak kap majd.. Hát nem: csökkent a bére.

Amivel meg kevered az előző és a mostani rendszert az az, hogy az előző családtámogatási rendszernél az SZJAt csökkentette az adójóváírás, és a családtámogatás összege nem az SZJAt csökkentette tovább, hanem egyszerűen odaadták az összeget. Így bizony csökkent a nettója. És nem, 122 ezer forint volt a bruttója ha jól emlékszem.
Beütheted kalkulátorokba: ennél a bérnél csökkent 3 gyerek mellett a nettó bér.

Én is akarok kommentelni 2013.07.12. 11:27:15

@titanvuki:
Trollt mindenki csak a saját felelősségére etethet!

Totof 2013.07.12. 11:28:00

@Lencsés István: Egy fingnyi tényt nem sikerült idecitálnod. De végre igazoltad, hogy te is anonim vagy: Ezt írod: "A link nem tény . Mondok 1 példát . Csinál valaki 1 linket , tele hazugságokkal". Szóval létrehoztál egy Lencsés István profilt a facebookon, hogy itt anonimként, Lencsés István néven teletrollkodhasd a blogokat? Szerencsétlen balfasz vagy, aki továbbra sem tudta semmivel alátámasztani, hogy amit mond az tény és nem vélemény.
Ha gondolkodnál, meg tudnád különböztetni mi a fals weboldal és melyik valódi.

titanvuki 2013.07.12. 11:56:27

@Lencsés István: "Az inflációt bőven fedezi , mert az infláció az köszöni szépen rendben van , most is alacsonyan 1,9% - on van . Ha többet keresel , akkor miért sírsz ? :O "

Talán olvasnál, mielőtt reagálsz! Már korábban is írtam, hogy tisztában vagyok vele, hogy az infláció jelen pillanatban 2% alatti, de nézd vissza 6 évre az adatokat!

2. Én, mint versenyszférás, többet keresek, de mi a pedagógusokról beszéltünk, ha nem dereng olvass vissza!

Lencsés István 2013.07.12. 13:11:56

@Totof: Én csak akkor írok , mikor tényem van . Nem vagyok anonim , nekem ez a nevem , a többi ugyanilyen nevű azért létezik , mert beletoltam a mocskos pofájukba a tényt , ami zavarta őket , ezért csinálják azt amit . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) Nem értettél meg . :( Nem én hoztam létre , hanem létrehozta valaki más , nekem alapból volt , mert nekem tényleg ez a nevem . Észre lehet venni mindent dátumok , és sok minden más alapján , csak figyelni kell . A tényt nem kell alátámasztani semmivel , írtam rá a kézilabdás példát is . Ha a nemzetisport.hu hozza le így a cikket akkor az is fals ? :O

titanvuki 2013.07.12. 13:38:14

@Lencsés István:
1. Az interneten szörfözők 99%-a kitalált nick-nevet használ, te meg azt követeled, hogy saját néven írjon?

2. Honnan a rákból tudjuk, hogy téged nem Gipsz Jakabnak hívnak?

3. Elmebeteg vagy. Nem is érdemes tovább vitatkozni veled.

Totof 2013.07.12. 14:07:05

@Lencsés István: A nemzetisport.hu neked megbízható, de a mkogy.hu az nem. Mekkora röhej vagy.

Blogger Géza 2013.07.12. 19:35:34

@Peterpapo: Nem egy állítást közölt, hanem megszólaltatta az összes érintettet, és mindegyik elismerte, hogy ekkora emelés jön. Csak az egyik még többet szeretne. (Nyilván ha 200%-os emelését kapnának, akkor szerintük 300% lenne a méltányos, ismerjük ezt a típust...) Ha az érintettek mind elismerték ezt az emelést, akkor feltehetjük, hogy az úgy is van.

Lencsés István 2013.07.12. 21:45:44

@Totof: Nem érdekel a rólam kialakított véleményed , és a szövegértés sem megy , mert nem értetted meg a példámat . :(

Blogger Géza 2013.07.12. 22:19:41

@nu pagagyí: Az idei béremelés (és ez a döntő, a nagyarányú emelés) értelemszerűen ennek a kormánynak a kontója. De jelen esetben ennek nem sok jelentősége van, mivel a következő kormány is fideszes lesz. Ebben már lassan senki nem kételkedik. (Max az lehet kérdés, hogy 2/3-os, abszolút többségi vagy relatív többségi) De ha mégis valami rendkívüli dolog történne, és fel tudna állni egy Fidesz nélküli kormány, nyilván meg tudják változtatni ezt a törvényt is , tehát semmi nem kötelezi őket ezekre a béremelésekre.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.16. 10:19:45

@Lencsés István: Igazából ha én élvezem, akkor már nem probléma. Innentől kezdve ez már csak a Te problémád, szóval semmi közöm hozzá. :-P