véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngJelenlegi kormányunk egykoron belengette a pedagógusoknak a nagy fizetésemelést - egyelőre azonban úgy néz ki, még a matekszakosok sem tudják, valójában mennyi lesz a borítékban (pardon, a számlán) a NAGY emelés után. Mert ugyebár nemcsak azt kell nézni, mennyivel lesz több a bruttó alapilletmény (kb. 34 %-kal), hanem azt is, milyen juttatást vesznek el, és nem utolsó sorban azt, hány órával növekszik meg majd a ledolgozott óraszámuk. És a végén, ha az októberi fizetés majd megérkezik, a tényleges adatok alapján kiszámolják, milyen új életpályamodellt is szánt nekik a kormány. Csak ne lepődjenek meg túlságosan, ha kiderül, a nettó órabérük valójában csökken, miközben szeptember elsejétől a meló mennyisége a törvényalkotó szándékának megfelelően nőtt. 

"Miután Balog Zoltán miniszter néhány hete bejelentette, hogy szeptemberben elindul az életpályamodell, és ősszel a fizetésemelés felét megkapják a tanárok, a pedagógusok számológépet ragadtak. A miniszter szerdán már azt jelentette be, hogy az emelés hatvan százalékát kapják meg a tanárok, és átlagosan 34 százalékkal növekednek a bérek, majd a következő négy évben fokozatosan emelik az összegeket. A mostani tervek szerint tehát azt a fizetésemelést, amelyet 2013 szeptemberétől törvényben rögzített a parlament, csak 2017 szeptemberétől kapják meg teljes egészében a tanárok." (origo.hu)

Röviden: a Pedagógus Életpálya részeként beígért béremelés teljes összegét nem január 1-től, hanem csak 2017-től kapják majd meg a tanárok, viszont jó hír, addig minden évben lesz béremelés. Hacsak megint nem tolják arrébb, esetleg 2020-re. Vagy 2025-re. Igaz, ehhez az újabb "aprócska" csúszáshoz még a vadiúj köznevelési törvényt is módosítani kell, de valószínűleg ez nem jelent nagy problémát, maximum buzgón sajnálkozhatunk, ha emiatt rendkívüli ülést kell összehívni és a honatyák kénytelenek  lesznek megszakítani jól megérdemelt pihenésüket. 

Még rövidebben: amit ígért a Fidesz-KDNP, azt nem teljesítette a Fidesz-KDNP kormány, és a közeljövőben nem is áll szándékában.

Azonban felmerülhet a nagy kérdés - vajon miért csurgattak anno oly sok mézet a madzagra? Senki sem szegezett pisztolyt a kampányolók homlokára, ígérjék be a nettó 40-60 ezer forintos növekményeket; ezt önként és tudatosan, előre megfontolt szándékból tették. A pedagógusok pedig joggal érezhetik magukat becsapottnak meg vesztesnek, hiszen már több, mint három éve nem kapták meg a választási kampány során Hoffmann Rózsa belengette „azonnali és jelentős mértékű” béremelést. A tanárok többsége is hallgatott a Fideszre és szavazott a Fideszre. De nem erre.

"A kormány az a testület, ami mindig megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is megtartja." (Karinthy Frigyes)

A kijózanodáshoz vezető első pofonra nem sokat kellett várni, hiszen alig pár héttel a második Orbán-kabinet megalakulása után már csak "jelképes" meg "gesztusértékűvé" soványodott az ígéret. Aztán újra jött egy kis méz a madzagra és  2012. júliusában „erőteljesebb béremelésekről” beszélt Orbán Viktor, ám a pontos dátum a ködbe veszett már a bejelentéskor. Aztán jött a 2013 szeptember majd 2014. január elseje mint ígéret, de valójában Giró-Szász Andrásra kellett volna figyelniük, aki a Magyar Televízió Az Este című műsorában 2012. októberében közvetve elismerte, „a pedagógus-életpályamodell a jövő évi költségvetésben tátongó 300-350 milliárdos lyuk miatt szükséges megszorításnak esett áldozatul. „A pedagógusi életpályamodell esetében könnyen elképzelhető, amennyiben az európai gazdasági helyzet úgy kívánja, hogy a pedagógus életpályamodellt 2013. szeptember elsejéről 2014. január elsejére tolják el” (hvg.hu)

Hát igen, azt tudjuk, Magyarország jobban teljesít. De nem a pedagógusoknak - ők futhatnak a beígért pénzük után. A cél pedig egyre távolabbra kerül, most éppen Balog Zoltán miniszter ígérte 2017-re.  Hiszen milyen jól is hangzik majd a választási kampányban, "minden évben emeljük a pedagógusok fizetését és akár már 2017-re befejezzük az életpályamodell bevezetését". Már csak a tanárokat kell meggyőzni, milyen jó is nekik, hogy már legalább háromszor majdnem kaptak fizetésemelést.

 Megy a skót a fiával a vásárban. Kérdi a fiú: "Édesapám, kaphatok fagyit?" Mire az apja: "Fiam, kaptál már tavaly nyáron." Mennek tovább, újra kérdez a fiú: "Édesapám, kaphatok dinnyét?" Mire az apa felháborodottan: "Fagyira dinnyét????"

És amíg nem jön el a Kánaán, a kormány addig is törődik a pedagógusokkal: lesz pótlék valamint cafeteria eltörlés, óraszámnövelés, külön nem fizetett szakkör meg helyettesítés, és akkor még nem is beszéltünk a kötelező kamarai tagságról (bónuszként kötelező kussolás) - a kormány tehát gondoskodik egy csomó "szuper" dologról, amit hangzatosan életpálya modellnek nevezett el. De nemcsak a beígért fizetésemelés érkezik sok éven át részletekben, nem készült el a tanárok minősítési rendszere sem, ugyanis még mindig hiányzik hozzá a részleteket szabályozó rendelet. Bár ha belegondolunk, amíg nincs rendelet, addig nem kell többet fizetni - akkor meg miért is sietnének vele?

"Első lépésben minden tanár fizetése egységesen emelkedik. A béreket később a tanárok minősítése húzza majd szét, ahogy felépül a pedagóguséletpálya-modell. A tanárok karrierrendszerében négy szint érhető majd el. A minőségi követelmények teljesítése magasabb fizetést is jelent majd. Ez valamelyest hasonlít a felsőoktatásban bevezetett tanársegéd, adjunktus, docens és professzor címekhez, mondta Hoffmann Rózsa államtitkár.

A Pedagógus I. és a Pedagógus II. minősítést mindenkinek meg kell szerezni, ezen kívül megpályázható lesz a mesterpedagógus és a kutató tanári cím is. Szeptembertől minden tanár Pedagógus I. besorolást kap. Ekkortól indul meg a tanárok minősítési eljárása. Három fős bizottságok értékelik majd a tanárok munkáját. A bizottságban helyet kap az iskola igazgatója, a helyi tanárképző főiskola egy szakértője és a kormányhivatal egy képviselője is." (index.hu)

A legérintettebbek, azaz a szülők és a gyerekek véleményére már megint senki sem kíváncsi - az adminisztráció kígyója önmaga körül tekereg, jó sok felesleges státuszt és tiszteletdíjat generálva a bizottságok tagjainak.

De ha az életpálya modell minden mínuszát megkapják a tanárok, a plusznak meg csak töredékét, akkor mindez hogyan fogja majd emelni az oktatás színvonalát? Pont úgy, mint ahogy az a törvényi kitétel, miszerint a tanároknak kötelező 32 órát az iskolában eltölteniük hetente, ha törik, ha szakad, ha esik, ha fúj. Akkor is, ha nincs megfelelő infrastruktúra, netalán nincs hova leülni meg letenni a dolgozatokat, olyan apróságról meg ne is beszüljünk, mint számítógép vagy szakirodalom. Ha pedig az ilyen vagy olyan okból kieső munkaerőt nem új tanár felvételével, hanem helyettesítéssel kívánják az iskolák megoldani, az bizony szintén a tanítás minőségének rovására megy - bár az összeesküvés-elmélet pártiak szerint épp ez a lényeg, ha magasabb a kötelező óraszám akkor kevesebb tanár kell, ha pedig kevesebb tanár kell, akkor a meglévők egy részét ki lehet rúgni.

 

Ha viszont az államosításnak nem a minőség javítása, hanem az egységes színvonal biztosítása a célja, akkor nincs semmi gond, vannak még rejtett tartalékok, a jól teljesítő iskolákat nyugodtan le lehet rontani akár a legrosszabb intézmény szintjére is. A humán tárgyak esetében pedig helyből lehet spórolni, hiszen azok csak gyönyörködtetésre meg boldogság adásra valók, értéket nem teremtenek (Klinghammer István). Ami pedig nem teremt értéket, arra minek költeni? Azokra meg pláne, akik ezeket az értékteremtésben alapvető hiányosságokat felmutató ismereteket átadják.

Oké, ezek szerint a kormány leírta a tanárokat - úgysem sztrájkolhatnak, ha pedig hivatalos tanítási napon nem tanítanak, nyáron majd pótolhatják. Egyebekben meg úgyis féltik az állásukat, nem fognak háborogni, a kötelező kamarai tagság miatt pedig el sem mondhatják, miért nem is olyan jó nekik, mert ezzel a munkaadójukra mondanának rosszat.

("A Kar tagja a tevékenysége során tudomására jutott információkat csak a Kar jogos érdekeinek, működésének, a közszolgálat érdekeinek, működésének veszélyeztetése, valamint a személyhez fűződő jogok megsértése nélkül hozhatja nyilvánosságra.")

Lehet, hogy a kormány úgy gondolja, a pedagógusok elégedjenek meg az odavetett aprópénzzel, a rezsicsökkentéssel meg azzal, hogy Magyarország jobban teljesít - és ne kérjenek a kikötőben konyakot?

Igenám, de. Ez a kormányzati magatartás világosan tudtára adja a tanároknak (és valójában az összes választói csoportnak), milyen értékrendet követ a Fidesz-KDNP: az ígéretet nem kell megtartani, ha bármilyen fal indokkal ki lehet bújni alóla. Stadionra van pénz? Van. Presztizsberuházásokra van pénz? Van. Önkormányzati adósság átvállalásra van pénz? Van. Tanárokra van pénz? Nincs, pedig az összes választópolgár rájuk bízza a legféltettebb kincsét, azaz a gyermekét.

"Balog Zoltán - 1 éve miniszter: 1.101.900 Ft
Hoffmann Rózsa - 3 éve államtitkár: 997.200 Ft
Egy 15 éve a pályán dolgozó általános iskolai pedagógus fizetése jelenleg 144.600, egy gimnáziumi tanáré pedig 163.200 forint" (fn.hir24.hu)


Azonban ne feledjük, ezek a becsapott tanárok fogják etika órán megmagyarázni a diákoknak, mit is jelent valójában az a mondás, "az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó", és azt is kifejthetik bővebben, hogyan kell értelmezni azt, miszerint "annyira nem vagyunk szegények, hogy ne ígérgessünk." 

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr355399501

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.11. 11:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.07.10. 23:11:04

Ez nagyjából 120e ember, akik kb 1 millió embert szólithatnak meg közvetlenül.

Ha ezek után is lazán nyer a Fidesz, azt mondom, hogy maguknak csinálták, egyék meg a szart a tanárok.

Egyetlen igéretet sem tartottak be eddig, de még az aláirt megállapodásokat is felrugdalták. Majd pont ezt teljesitenék...

nandras01 2013.07.11. 02:05:30

ha van kontraszelektált, stupid és végtelenül korlátolt része az értelmiségnek(?), akkor azok a pedagógusok.
mielőtt bárki felhördül a -nem is annyira erős- megfogalmazásért, közlöm, hogy én mondhatom.
én is pedagógus vagyok. ismerem a kollegákat.
igaz, hogy néhányszor elhagytam a pályát, mert -ahogy egyszer volt szerencsém megjegyezni- elegem volt abból, hogy amikor kinyitom a tanári ajtaját, kijön a sötétség.
orbán, és kesztyűbábjai azt tesznek a pedagógusokkal, amit akarnak. némi morgáson kívül mást az sem váltana ki, ha akár a teljes fizetésüket megvonnák és napi 48 órai jelenlétre köteleznék őket.
megérdemlik, amit kapnak.
ha ahhoz nem volt bátorságuk, hogy egyszer is kifütyüljék pl. rózsa asszonyt, amikor éppen a szemükbe hazudik, akkor ne álljon sírásra a szájuk, ha sokadszor is átbasszák őket.

M_R 2013.07.11. 08:19:29

A fidesz (fiatal debilek szövetsége) magasról le..ja a pedagógusokat. A nyiilatkozataikból úgy tűnik, többségük nem is járt iskola közelében sem.

Peterpapo 2013.07.11. 08:23:26

Egyre inkább azt gondolom, hogy nagyon meg lennék lepve ezek után, ha 2014-ben megint a Fidesz nyerne. Ezek mindenkibe belerúgtak már. Tanárokba, diákokba, tűzoltókba, rendőrökbe, bírókba, és minden dolgozó emberbe. Elképzelni sem tudom, hogy ennyi aljas hazugság és tolvajlás után, a Viktor funokon kívül kívül kinek fordul meg a fejében, hogy ezekre az aljas mocskosokra szavazzon jövőre?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.11. 08:27:48

Ejj, ez a rohatt meggyesi csak osztogat, osztogat, felelőtlenül bért emel!! Undorittó!

jancsopanza 2013.07.11. 08:28:30

Törvényesített szemfényvesztés hihetetlen kommunikációs csavarokkal. A teljesen átláthatatlan közoktatás egy hatalmas fekete doboz, amiből bármennyit ki lehet síbolni. Gondoljunk csak bele, eltelt fél év és még egyetlen forint nincs lekönyvelve a KLIK-ekben.

Lajosforras 2013.07.11. 08:30:58

@nandras01: lassan kiválasztódnak azok a csoportok, akire a következő választásokat alapozzák, a tanárok meg nem tartoznak közéjük. Az egészségügyben emelnek, onnan elég hamar külföldi pályára áll a képzett munkaerő, míg a tanároknál ez kicsit döcögősebben meg. ugyanazt csinálják (teszem hozzá 25 éve), amit velük a lobbisták. megcélozzák a számukra legfontosabb rétegeket és azok szimpatizánsait,pénzt adnak nekik és várják az ellenszolgáltatást (x-et a szavazólapon). mivel a pedagógusok sztrájk- és külföldi elhelyezkedési "kissé" korlátozottak és összesen annyian vannak,mint talán a demokratikus koalíció támogatói összesen, nagy csodát nem lehet tőlük várni.
de ugyanez megy a közszféra egyéb részein is. egy szintig kitömik pénzzel a vezetőket,onnantól meg azok terrorizálják a beosztottaikat. azok meg már nem pénzért maradnak a seggükön,hanem a puszta létükért. ennyire egyszerű.

Falkbeer_ellencsel (törölt) 2013.07.11. 08:33:30

@Kőmíves Kelemen:
"Ha ezek után is lazán nyer a Fidesz, azt mondom, hogy maguknak csinálták, egyék meg a szart a tanárok."

Sajnos az a probléma, hogy a szavazóbázisba tartozó választópolgároknak akárki akármit mondhat, ők vallásos áhítattal csüngenek választott vezetőjük minden szaván, olyan dolgok, hogy "tények", meg "adatok", nem zavarják meg őket. Magyarországon ez pártfüggetlenül így van, csupán az a helyzet áll fenn, hogy a jelenlegi kormánypártnak van annyi vallásos fanatikusa, mint a többi pártnak összesen. Attól tartok, hogy magyarországon demokráciának álcázott teokrácia van, és ez a következő 2-4 ciklusban nem is nagyon fog megváltozni, max. amikor egy "ellenpápa" jut majd hatalomra, akkor ő teljesen másképp fog rombolni, mint a mostani.

Aztán: megszólítanak a tanarak 1 millió embert (valójában kb. 2 milliót), akiknek 80%-a még nem múlt el 18, tehát nem szavazhat (és ~60%-uk még 5 év múlva sem szavazhat majd). Sokra mennek vele.

Harmadrészt: a tanarak bő 2/3-a, 3/4-e már 2010 előtt sem hitt egyik pártnak SEM.

Negyedrészt: kire szavazzanak? Fidesz, MSZP és utódpártjai (DK, Együtt2014) kiesnek, ők már voltak hatalmon, és megmutatták mennyire érdekük, szakterületük az oktatásügy. Legyen a Jobbik, amelyik ugyanúgy vallásosan próbálja meg fanatizálni az embereket, mint a fenti 2 párt? Vagy az LMP, akik semmit sem tettek eddig, ráadásul gyanúsan hasonlítanak a beszédeik, programjaik a néhai SZDSZ-re (Magyar Bálint oktatási miniszter neve ismerősen cseng?)? Ez nem csak a tanarak, ez kb. 3-4 millió választópolgár dilemmája: nincs kire szavazni. Lehet az Ördögre, a Sátánra, esetleg az Ördög kistestvéreire, aztán ennyi a választék. Zsemle legyen a hurkában, vagy rizs legyen a hurkában, az meg senkit nem érdekel, hogy te nem szereted a hurkát, le fogják nyomni a torkodon.

Peterpapo 2013.07.11. 08:40:43

@Falkbeer_ellencsel:

"csupán az a helyzet áll fenn, hogy a jelenlegi kormánypártnak van annyi vallásos fanatikusa, mint a többi pártnak összesen."

Akkor talán a nem fanatikusokkal is tudatosítani kellene, hogy ezt nem tűrhetik tovább. Ha azok is elmennének szavazni 2014-ben, a fidesz a fasorban sem lenne.

Blogger Géza 2013.07.11. 08:41:20

@Peterpapo:

@Kőmíves Kelemen: Ja, és szerinted aki 30% feletti fizetésemelést kap, az majd elégedetlen lesz? Arról is szó volt, hogy az egészből nem lesz semmi, ehhez képest ez marha jelentős emelés. Ki kap ma Magyarországon ekkora fizetésemelést?

Pan Modry 2013.07.11. 08:42:24

Aki meg mindig fidesz szimpatizans az vagy a fideszes lopas kegyeltje vagy egyszeruen iszonyatosan primitiv.

Reszelő Aladár 2013.07.11. 08:49:12

Mutassatok már ebben az IMF áldotta világban még 1 országot, ahol bármelyik közalkalmazott bére EMELKEDETT volna, és nem is akármennyivel.
A bázis vállalhatatlanuk alacsony volt 2010-ben is, ez kinek a hibája? Fletónak még az állati nagy pénzbőség időszakban sem futotta erre. Utoljára talán a 100 napos programban kaptak bármit is, azt meg tudjuk hogy megérte.
Az óraszámban pedig a 40-nel semmi gond nincs, mi is ennyit dolgozunk.

Az emelés törvényileg garantált (ide jön majd, hogy a törvényt lehet módosítani, vagyis szart sem ér. Valóban mindenki azt hisz el amit akar. Az emelést meg majd ráhazudják a számlákra, és még a boltban is elhiszik amikor a kamuval akar fizetni és tud).

Ahhoz képes, hogy szerintetek növekedés sem lesz, sőt gyorulunk lefele a lejtőn, az átlag 34% nem hangzik rosszul. Szeretnék én is ekkora emelést, bár én akkor már szupergazdad lennék...

Hallgassatok Fletóra: el lehet menni. Görögországba, mert ott nem kell melózni, sztrájk van.

nemecsek ernő áruló 2013.07.11. 08:53:57

@Peterpapo: Pedig lazán nyerni fognak. A kedvencem egy facebookon olvasott komment volt, ahol egy fickó "nagyon" lehordta a "Kedves Miniszterelnök Urat" mindenféléért, de azért megjegyezte, hogy "persze akkor is Önökre fogok szavazni, de rosszul esett" :D

Ilyen droidok a fidesz szavazók, bizony. Lazán lesz meg a 2/3 2014-ben is, nem kell aggódni!

Rémbódess 2013.07.11. 08:54:21

@Blogger Géza: "Ki kap ma Magyarországon ekkora fizetésemelést?"

Senki. De amint láthatod, a pedagógusok sem... :-)

lavór 2013.07.11. 08:55:21

Na szóval.. ezt valahogy így raktam össze: megszűnik a túlórafizetés, de emelik az óraszámot, így a fizetésemelés nem arról szól, amiről kéne, ugyanis egy normálisnak nevezhető országban nem számít fizetésemelésnek az, ha valaki többet dolgozik és azért megkapja a munkabérét. Ezek után már csak annyi a kérdés, hogy ha netalántán, véletlenül, esetleg túlórára kényszerülne a tanár, akkor azt társadalmi munkában végzi?

Ismét egy izgalmas kommunikációs megoldás a FIDESZ részéről.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.07.11. 08:58:18

@Blogger Géza:
Te nagyon hülye...

Emelik 30%-al a fizetésüket, de elveszik a mostani túlórapénzt, és megemelik a kötelező óraszámot.

Az előzetes számitások szerint a többségnek ez csupán csak pár % emelkedést okoz (több munka mellett), de lesznek olyanok akik rosszul járnak.

M_R 2013.07.11. 08:59:45

@nemecsek ernő áruló:
"Ilyen droidok a fidesz szavazók, bizony. Lazán lesz meg a 2/3 2014-ben is, nem kell aggódni! "

Meg ott lesz az "annyi amennyit akarok" határontúli kamuszavazat.

Peterpapo 2013.07.11. 08:59:48

@nemecsek ernő áruló:

Ezt mondom. Ha nem csak a fidesz, mszp és egyéb droidok mennek el szavazni, hanem azok is, akik eddig bizonytalanok voltak, akkor a fidesznek annyi lehetne és nem azért, mert meggyőződésből szavaznak a fidesz ellen, hanem azért, mert ezek mindegyiknél aljasabbak és hazugabbak. Ha választani kell a nulla és a mínusz között, akkor az ember inkább a nullát választja.

Peterpapo 2013.07.11. 09:00:31

@Blogger Géza:

És ki kap 30% feletti fizetés emelést???

SemBoga 2013.07.11. 09:01:20

@Blogger Géza: bukja a korábbi juttatások egy részét, majd kap egy fizetésemelést, aminek a brutális adóemelések az alapja

de több pénzt kap majd egy tanár, vagy sem?

Kék az ég 2013.07.11. 09:13:42

A fidesz a szekta agyu, mindent elhívó műveletlen rétegre számít a szavazáskor.

Ezeket lehet átverni bajnaizassal, rezsicsökkentéssel stb.

Ez esetben a művelt embereket létrehozókra miért is lenne szükség?

Jozsó_ 2013.07.11. 09:14:07

Egyet azért ne felejtsünk el, és ez is egyszerű matek. Az tanárt, orvost, rendőrt, tűzoltót stb. az én általam befizetett adóból tartjuk el (nem állami szektorban dolgozom). Vagyis ahhoz, hogy az ő bérüket 34%-kal emeljük nekem is annyit kéne pluszban beadnom. Namost az én fizum olyan 0-3,5% körül emelkedik évek óta, vagyis, ha az elvonások változatlanok, akkor nem kerül be a közösbe az a pénz, amit a tanárok megkaphatnak. Persze meg lehet emelni az összes adót, de akkor persze már a tanároknak sem 34% lesz, plusz nekem az eddigi 0-3,5% helyett lesz -10%, ami megint nem túl igazságos.

És szerintem hagyjuk ebben a tekintetben a szokásos demagóg dumát, hogy keressen minden politikus minimálbért, meg állítsák le a stadion építkezéseket, mert ebből összesen sem jönne össze az 1%-a sem annak mit most, így kampány előtt el kéne osztogatni.

lavór 2013.07.11. 09:14:46

@SemBoga:

Gondolom, ez volt a kommunikáció célja: a nép egyszerű gyermeki úgy lássák, hogy mondjuk egy 2%-os valós bérnövekedést komolyan vegyenek. Már ha lesz annyi. Mert az is lehet, hogy mire kifizetésre kerül, reálértéken úgy 5%-kal kevesebbet fog keresni több ledolgozott órával. Emellett akár még 3-4 olyan nem adó is bekerülhet a képbe, amit ugye a szolgáltatók, kereskedők nem hárítanak át a fogyasztókra.

Peterpapo 2013.07.11. 09:16:35

@Blogger Géza:

Miért az Index hazudik? Mert közölt egy állítást, amit a miniszter mondott?? Persze később kiderült, hogy Balog hazudott megint egy jó nagyot.

ppppalika 2013.07.11. 09:26:49

@Blogger Géza: " Ja, és szerinted aki 30% feletti fizetésemelést kap, az majd elégedetlen lesz?"

Ha többet ígértek neki és ezt is csak vonakodva adták meg, igencsak elégedetlen lesz.

Nem beszélve a minősítések kidolgozatlanságáról, a kerettantervekről, a Pedagógus Karról.

politikailagnemkorrekt 2013.07.11. 09:28:56

@nemecsek ernő áruló: Szerintem 2/3 nyilvánvalóan nem lesz, nem is lehet. És az is igaz, hogy sok minden nem valósult meg a választási ígéretekből. Viszont néhány dolog tényleg sikerült (ld. 10 év után végre stabil államháztartás, multik részleges bevonása a közteherviselésbe, rezidensek- eü. dolgozók bérhelyzetének kismértékű javítása, államadósság növekedésének megállítása, mindezt az infláció elszabadulása nélkül, családi adókedvezmény, szocpol visszaállítása, legalábbis szinten tartott megélhetési költségek, stb.) 2002 és 2010 között én nem emlékszem ilyenre, ott Medgyessy Péter fedezet nélküli, és a következő 10 év mozgásterét jelentősen leszűkítő béremelésén (és, teszem hozzá, a teljesen abszurd 13. havi nyugdí bevezetésén) kívül kb. nem történt érdemi javulás egyetlen lényeges mutatóban sem. És ha azt nézzük, mi van Európa 2010-ben hozzánk hasonlóan legyengült állapotban lévő országaiban (Görög, Spanyol, Portugál, Olasz, Ír, Ciprus stb.), akkor valóban elmondhatjuk, hogy stabilizálódott a helyzetünk. Ettől persze még rengeteg a sz@r, ez igaz. Csak én abban nem vagyok biztos, hogy ha Bajnai-Gyurcsány marad, akkor is így állnánk, ugyanis két ciklusuk nem ezt bizonyította. Akkor meg miért is kéne visszajönniük??

high up! 2013.07.11. 09:30:47

@Kék az ég: "A fidesz a szekta agyu, mindent elhívó műveletlen rétegre számít a szavazáskor"

Pontosan, ugyanis a Fidesz átvette az MSZMP örökségét (és embereit) és a legostobább tömegek gyűjtőpártja lett.

Itt van pl az oktatás: tök üresfejű MSZMP-s Hoffmann Rózsika meg Balogh esztergályos határozzák meg a magyar nép művelődésének, szellemi fejlődésének a korlátait.
És hát az eredményt látjuk: ez a két kókler ezt a korlátot a saját maguk szintjéhez szabta.

nnnnnnnn 2013.07.11. 09:31:17

Bajnai-gyurcsány maradt volna már a puszta földet ennék a még életben lévő túlélők Magyarországon.

Netuddki. 2013.07.11. 09:32:45

A fideszesek köztudottan fel voltak mentve matekból. Ezen ismeret birtokában bizony nem lennék nyugodt a tanárok helyében. A rádió ugyan 30-40ezres nettó emelkedésről mesélt, de nem csodálkoznék ha bizony a nettóban inkább csökkenés állna elő. Aztán jöhet az orbán rezsimtől megszokott kapkodás, hogy hogyan lesz meg a 30-40ezer nettó emelkedés. Emlékezzetek erre majd amikor eljő a nagy pedagógus "fizetésemelés" napja...

Netuddki. 2013.07.11. 09:35:48

@$$$=$$$: Balfaszkám! Mivel nem a bajnai-qrcsány kormány kormányozza most a zországot ezt már nem tudjuk meg. Viszont az tény, hogy a helyzet a bajnai-qrcsány kormány óta szarabb lett, kivéve a kondér közelében lévő pár fideszes birkának. Azért a helyedben én óvatos lennék, nehogy a végén a kondérba kerüljél magad is, B+...

nincs_nick 2013.07.11. 09:37:38

@politikailagnemkorrekt: Nem kell visszajönniük. Pont ez a lényeg, hogy végre mindegyik ex-MSZMP párt (jelenlegi Fidesz Kövérrel, Marotnyival Orbánnal + MSZP) elkotródjon a hatalomból. Legyenek végre nyíltak az ügynökakták, ne kerülhessen pozícíóba senki a régi rendszerből.

Kicsit nevetséges, hogy az állandóan kommunistázó Fidesz gáncsolja folyamatosan immár 8 éve az MSZP-vel karöltve az akták megnyitását... Persze, mert ők is "belülről bomlatszottak"...

Totof 2013.07.11. 09:39:49

@Peterpapo: A titok nyitja: "és minden dolgozó emberbe". És már tudod is, kik fogják hatalomra juttatni a fideszt 2014-ben.

Egyébként normális helyeken nem hívják béremelésnek azt, ha nagyobb bérért többet kel dolgozni.

Peterpapo 2013.07.11. 09:42:52

@politikailagnemkorrekt:

Stabil az államháztartás, de milyen áron, és mi lesz a hosszabb távú hatása ennek??? Az nagyon nem mindegy. Vagy úgy gondolják, hogy most jó aztán amikor szarabb lesz mint volt, akkor már úgysem ők lesznek és majd takarítson más utánuk??

A multik részleges bevonása csak duma, hazugság, mert azt is az emberek fizetik meg, vagyis az embereket vonták be még jobban a közteherviselésbe úgy, hogy a jómódúakat meg kevésbé vonták be. A PSZÁF szerint a 164 pénzügyi cégből 154 hárította át az emberekre a tranzakciós adót. Az útdíj miatt emelkedni fog az élelmiszerek ára, mert a szállítmányozó cégek bejelentették, hogy az ügyfelekkel fogják megfizettetni az útdíjat. Soroljam még?

moszkvicssluszkulcs 2013.07.11. 09:44:08

Ide is leírom, hogy a "Blogger Gézák" is megértsék.

A pedagógusok NEM kapnak fizetésemelést...

Mert emelik a fizetésüket 34%al.
De az elvonások és a terhek miatt buknak 40 %-ot.

Akkor???

paveway 2013.07.11. 09:44:11

@Blogger Géza: azért azt a 30%-os emelést várjuk meg. Ha Novemberben azt mondja minden pedagógus és szakszervezet, hogy megvolt a 34%-os átlag, amit tegnap Balog bejelentett, akkor nagyon fogok csodálkozni. De úgy legyen! Szerintem az alapbért megemelik, a pótlékokat viszont elveszik.

Peterpapo 2013.07.11. 09:44:47

@Totof:

Ha nem elfogult az a dolgozó ember, akkor nem fog rájuk szavazni.

Netuddki. 2013.07.11. 09:46:45

@nincs_nick: "Kicsit nevetséges, hogy az állandóan kommunistázó Fidesz gáncsolja folyamatosan immár 8 éve az MSZP-vel karöltve az akták megnyitását..."

Mert ők is és az érdekeltségi körük is nyakig benne vannak. Nem így van? Nagyon egyszerű lenne cáfolni.
Mellesleg szerintem mára már ezeknek az aktáknak a nagy része meg sincs...

Totof 2013.07.11. 09:47:38

@Peterpapo: Ergo a nem dolgozók fognak a fideszre szavazni.
Egyébként szomorú tény, de 1994-gyel kezdődően folyamatosan az inaktívak döntötték el a választásokat.

Peterpapo 2013.07.11. 09:48:41

@Totof:

Ha ezek miatt vesztették el a munkájukat és sokan vannak ilyenek, akkor azok sem. :)

paveway 2013.07.11. 09:49:28

@Falkbeer_ellencsel: van ebben az országban pár millió szavazó, aki nem tudja, kire is szavazhatna. Nagy probléma ez, nincs az országnak egy olyan politikai rétege, amelyikben megbíznának. Ahogy én látom, leginkább valami ellen szavaznak. A kisebbnek gondolt rosszra.

Netuddki. 2013.07.11. 09:52:07

@Totof: "Egyébként normális helyeken nem hívják béremelésnek azt, ha nagyobb bérért többet kel dolgozni."

Fideszes újbeszélül ezt hívják béremelésnek. Magyarra lefordítva növelik a tanárok óraszámát és ennek megfelelően kompenzálják őket bérügyileg. De qrva jól lehet majd a jövő évi választásokon kampányolni vele.

De kissé továbbgondolva a dolgot, ha emelik a tanárok munkaidejét, akkor egy csomó tanár lesz akik feleslegessé válnak. Ugyanis az ő bérükből fogják finanszírozni a többiek plusz óradíját. Hm...

Kék az ég 2013.07.11. 09:52:49

@high up!: Plagizátorok, diploma és nyelvvizsga vásárlók, diplomát hazudok irányíthatják az országot és senki sem zavarja el az ilyeneket.

Ha ilyennel karriert lehet elérni, akkor minek tanulni?

Ha minek tanulni akkor minek tanár?

Tomasz_a_gozmozdony 2013.07.11. 09:55:10

@Totof: normális helyeken nem keresnek heti 28 x 45 percért 110nettót.

Netuddki. 2013.07.11. 09:57:58

@Kék az ég: "Ha minek tanulni akkor minek tanár?"

Mert vakok közt a félszemű a király. Na ezért. ;)
Csak az a probléma ha nincs, nem lesz hol tanulni...

nnnnnnnn 2013.07.11. 09:58:10

@kovi1970: Bajnai-gyurcsány maradt volna már a puszta földet ennék a még életben lévő túlélők Magyarországon.

moszkvicssluszkulcs 2013.07.11. 09:59:03

@Tomasz_a_gozmozdony: normális helyeken nem írnak ekkora hülyeséget...

Netuddki. 2013.07.11. 09:59:12

@$$$=$$$: Mi van balfaszkám! beakadt a lemez?

Netuddki. 2013.07.11. 10:00:23

@Tomasz_a_gozmozdony: Józsikám! ha csöndben maradtál volna, okosabb lettél volna...

SemBoga 2013.07.11. 10:01:15

Egyébként nagyon egyszerű a matek.

Meg kell nézni, hogy a Klikkesedés előtt mennyi volt a tanárok bérköltsége mindennel együtt, mennyi most és mennyi lesz az állítólagos emelés után.

Egyébként ma Balog úr azt mantrázta a tv-ben, hogy idén ez 40mrd forint többletköltséget jelent (az emelés 60%-a), jövőre pedig már 170mrd forintot (az emelés további 10%-a) - nem teljesen értem, hogy tud az emelés 10%-a 170mrd lenni, míg a 60%-a még csak 40mrd...

valami nem kerek a számokkal

Én is akarok kommentelni 2013.07.11. 10:03:18

@Blogger Géza:
Én amíg nem hagytam el a pályát, havi átlag 25 túlórám volt, ez bruttóban olyan 40 ezret jelentett a majdnem 150 ezres bruttómra, így a többi egyéb pótlékkal együtt amit kaptam (kétszakos pótlék pl.) megvolt a 200k bruttó, és kaptunk havi 8 ezer kajautalványt.

Ez az emelés után pedig lenne bruttó 201 ezer, mert a túlóráim eltűnnének, a fent említett pótlék is törlődik és a kajacsekk is ugrik.

Tehát összegezve:
az életpályamodell bevezetésével kapott 34% bruttó béremelésnek köszönhetően a 200k bruttó + 8 ezer kajautalvány megnő majd 201 ezer bruttóra.

Értem. A gond az, hogy a baráti körömben lévő tanárok is hasonló eredményre jutottak amikor számolgattak, illetve még nagyobb egy-két embernél a szar, mert ők még kaptak pénzt szakkörök miatt is, ami most szintén ugrik majd.

Peterpapo 2013.07.11. 10:07:30

@paveway:

Ez már régóta így van. Azt is mondhatnám, hogy az első szabad választások óta, bár akkor még volt választék, tehát lehet, hogy csak a második óta.

Peterpapo 2013.07.11. 10:10:36

@Tomasz_a_gozmozdony:

Ha azt gondolod, hogy egy tanárnak csak 28x45 perc munkája van, akkor jobb ha utána nézel mennyi idejét köti le egy tanárnak az órára való felkészülés, a dolgozat javítások és a sok más egyéb "apró" feladat, ami az óra megtartásához még szükséges! Talán nem írnál le ilyen csúsztatásnak mondható butaságot.

Totof 2013.07.11. 10:12:53

@Tomasz_a_gozmozdony: Ja, mert a tanárok csak akkor dolgoznak, amikor órát tartanak, mi? Fingod nincs miről beszélsz.

Peterpapo 2013.07.11. 10:13:36

@SemBoga:

Pedig egyszerű. Tízezernek a 60%-a az hatezer. Így lesz tizenhatezer. A tizenhatezernek a 10%-a 1600. Az 1600 több, mint a 6000. Ezt minden fidesznyik tudja.

Peterpapo 2013.07.11. 10:15:26

@$$$=$$$:

Tudod mit? Inkább a földet enném, mint ezt a szart a fidesztől.

Bolemann Lajos 2013.07.11. 10:21:24

@Peterpapo: A nyuggereket viszont simogatja. Az 3 millió aktív szavazó.

Sandokohn - a maláj jiddis 2013.07.11. 10:21:40

Vazze, pénzt kapnak és még ezután jár a pofátok? Ha van sapka, ha nincs sapka tipikus esete, ballibbant baromarcúak...

Peterpapo 2013.07.11. 10:24:51

@Bolemann Lajos:

Sok nyugger van, aki nem szereti őt, és sok van, aki szereti. Ha azt nézzük, hogy mennyi funjuk van, akkor kevesebben szeretik azok közül is. Például van a savazós bácsi, meg a kézcsókos néni. Persze még lehet rajtuk kívül is. :)

Totof 2013.07.11. 10:28:40

@kovi1970: @SemBoga: Itt egy picit elszólta magát a hatalom. Ha ezek a számok valamennyire is fedik a valóságot, akkor a szeptemberi "béremelést" a pótlékok elvonásával és bizonyos szintű leépítéssel kompenzálják. Ezek már nem szerepelnek a januári "béremelésben", ezért ezt csak tisztán "bértömegemeléssel" lehet megoldani.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.11. 10:34:32

@SemBoga: a gyermekeink majd megtanulják az újmatek órán, hogyan is kell kormányzatiul számolni ...
a hagyományos matek itt már túl ortodox a probléma komplexitásának megértéséhez

Varelse 2013.07.11. 10:37:57

De most komolyan, szerinted (és még sokak szerint) az ember vagy "rohadt ballibbant" vagy "birka viktorfan" lehet csak? Egy kicsit körülnézhetnél már ebben az országban. Ha mindenki ballbsi lenne, akinek nem tetszik, amit most csinálnak, akkor a Fidesz már most elkezdhetne csomagolni. Ha meg mindenki viktorfan lenne, akinek nem tetszik az "elmúttnyócév," akkor akár ki is kiálthatnák a királyságot. A többségnek sajnos tele van mindene az egésszel, és vagy totálisan apatikus, vagy nem tudja, kit választhatna. Na ez a baj.

A pedagógusok pedig:
Nagyon sokat dolgoznak (legalábbis a tisztességesek).
Nagyon sok múlik rajtuk.
Nagyon nincsenek megbecsülve sem anyagilag, sem erkölcsileg. Na ez is baj.

Egy nem-pedagógus, nem ballibbant nem viktorfan.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.07.11. 10:40:50

@Kőmíves Kelemen:
A felsőoktatási kiéheztetése is érintett ennyi embert, a Fidesz meg továbbra is népszerűtlen maradt. Én ismerek olyan családot, ahol egy embert érintett a dolog, de a család ugyanúgy a Fidesz mellett maradt, mert nyilván ezek a dolgok érzelmi alapon dőlnek el.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.07.11. 10:42:39

@Peterpapo: az a csúsztatás,amirőlte beszélsz,barátom. Szal,mennyi is az annyi? Heti 28x45 perc. Az ugye 21 nettó munkaóra. Dolgozatösszeállítás heti kétszer, össz 40perc. Az már majdnem 22 óra. Kijavítás heti 4 ?óra,kávéval,cigivel,herpeszes ödönke buksisimogatásával együtt. Órára felkészülés? Úgy érted,előkeresni a cetliket amikre a gondolatébresztőket felírta? Legyen heti 2 óra. Hol is tartunk? 27óra 40perc. És otthon van a családjával minden hétvégén,karácsonykor,újévkor,húsvétkor,nem telefonál a főnök hogy bent kell maradni, szombaton be kell jönni, stb. Tudodmit? 100 százalék béremelést nekik,meg dupla létszámot/nyáriszünetet nekik,majd a magamfajta versenyszférás faszfejek eltarták őket. Szvsz még úgy is vernék az asztalt hogy jaj de szar már nekünk. Már csak azt nem tudom hogy annoaz ofőm miből cserélt évente autót.

Én is akarok kommentelni 2013.07.11. 10:43:15

@SemBoga:
Nekem sem jöttek ki pont azok a számok, mert több ismeretlennel nem számoltam, de ti pár dolgot kihagytatok (szerintem):

Vegyük 100 egységnek a jelenlegi bérét a tanaraknak éves szinten.
Kapnak 34% átlagos béremelést, az 34 egység, de csak szept-okt-nov-dec kapnak belőle, azaz ennek csak a harmada jut erre az évre, vagyis a béremelés 11,3 egység.

A jövő évi alap ugye 134, ennek a 10%-a 13,4 egység, és mivel ki kell fizetni az előző évi emelést is, így összesen jövőre 47,4 egység a béremelés.

Ha az idei 11,3 egységet elfogadjuk 40 milliárdnak, akkor a jövő évi 47,4 egység 167,7 milliárd.

De sok mindent én nem vettem figyelembe (pl. a kötelező kategória lépéseket stb), de azt megmutatja, a kérdésre megadja a választ: "hogy lehet sokkal nagyobb a 10%, mint a 34%"

De szerintem csak kerekített, így lett 170 mrd.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.07.11. 10:43:45

Hja,az adómentes különórákból megvan a heti negyven,de akkor már nem 110nettóról beszélünk

Peterpapo 2013.07.11. 10:45:23

@Sandokohn - a maláj jiddis:

Figyelj! Gyere el hozzánk füvet nyírni! Fizetek 3000 forintot a munkádért, de ha lenyírod a szomszéd füvét is, akkor megemelem a béred és adok 6000 forintot. Ugye milyen baromi rendes vagyok. Ha esetleg nem tetszik az ajánlat, akkor viszont kussoljál, Te pofátlan, hálátlan köcsög! :)

Én is akarok kommentelni 2013.07.11. 10:45:54

@morgás joga mindenkit megillet:
Lasd. @SemBoga-nak írt válaszom a matekkal kapcsolatban.

Nem védeni akarom őket, de ebbe most (ha elfogadjuk a 40 mrd idei értéket) nem igazán lehet belekötni.

Peterpapo 2013.07.11. 10:47:22

@Én is akarok kommentelni:

Nem kerekített. Azt a maradék 2,3 milliárdot is ki fogják fizetni, csak nem a tanároknak. :)

Varelse 2013.07.11. 10:47:35

@Tomasz_a_gozmozdony: Értem, miért utálod ennyire a tanárokat. Akkora sötétség maradt a fejedben az iskola után, hogy már te is érzed: valami nincs rendben. De sajnos ez nem feltétlenül a tanárok hibája volt.

Totof 2013.07.11. 10:47:53

@Én is akarok kommentelni: A jövő évi alap 134 egység? Ebben én nem vagyok biztos.

Sandokohn - a maláj jiddis 2013.07.11. 10:49:41

@Peterpapo: a jelenlegi felállásban a te kerted nagysága 100 m2 a szomszédé pedig 20 m2. Úgyhogy megyek 100%-os béremelésért +20% munkát végezni. Érted more? :-)

nu pagagyí 2013.07.11. 10:51:17

Ha a pedagógusok szó nélkül elfogadták az oktatás autonómiájának kivégzését, akkor a nem teljesített bérígéretek már nem fogják kiverni a biztosítékot. Gyáva emberek gyávaságra oktatják a gyerekeinket.

Peterpapo 2013.07.11. 10:51:37

@Tomasz_a_gozmozdony:

Szerintem inkább nézz utána, mert nagyon sok mindent kihagytál! Csak egy-két apróság még. Órarend összeállítása, az egész éves tananyag leadásának megtervezése, stb, stb. Szóval érdeklődj tanár embernél, aztán beszélgethetünk.

Peterpapo 2013.07.11. 10:52:42

@Sandokohn - a maláj jiddis:

A szomszéd kertje pont ugyanakkora, mint az enyém, így buktad a 20%-ot. A tanárok sem 100% fizeésemelést kapnak, hanem pont annyit, amennyivel többet kell dolgozniuk. Érted more? ;)

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.07.11. 10:52:54

@Tomasz_a_gozmozdony:
A probléma ott kezdődik, hogy a tanárok többségének, ugyanis a többségük nem Budapesten vagy a megyeszékhelyeken él valami puccos környéken, lehetősége sincsen korrepetálást vállalnia, mert egyszerűen nincsen a környéken erre fizetőképes kereslet. Tehát meg kell élnie abból, amit kap, függetlenül attól, hogy ezért hány órát is dolgozik. Nos, egy kezdő tanár nettóban olyan 80-85 ezer körül keres, te tőlük sajnálod ezt a béremelést, baromarcú?

SemBoga 2013.07.11. 10:53:23

@Én is akarok kommentelni:

igen, időközben eszembe jutott nekem is, hogy csak 3 hónapra lenne a 34%, és jövőre meg már 12 hónapra és ehhez jönne még a 10%

Én is akarok kommentelni 2013.07.11. 10:53:29

@Totof:
Mint mondtam, túl sok ismeretlennel kellett dolgoznom, így azokat egyszerűen nullának vettem:
- kötelező kategórialépések
- tanári állomány létszámának módosulása
- eltűnő, így kifizetésre nem kerülő túlórák száma
- elvont pótlékok
stb stb stb ...

Én ismétlem, csak levezettem, hogy jött ki a 10% hogyan lehet 170 mrd, amikor a 34% 40 mrd?!

SemBoga 2013.07.11. 10:55:42

@Tomasz_a_gozmozdony:

biztos akad olyan tanár is, aki csak ennyit dolgozik, de én bizony azt láttam, hogy tanárok még este és hétvégén is dolgoznak otthon, dolgozatokat javítanak, stb...

vladimir964 2013.07.11. 10:57:11

A régi vicc jut eszembe:
"Kedves hallgatóink, az iménti hír helyesbítése következik: Tehát, a hír igaz, de: nem Taskentben, hanem Moszkvában, nem Volgákat hanem Ladákat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak..."

SemBoga 2013.07.11. 10:57:55

@Ensiada Arkoveitie: a 34%-os emelés átlag, így semmi sem garantálja, hogy a lepukkant helyen 80-85e forintért tanítóknak is 34%-al nő a fizetése

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.11. 10:58:28

@Én is akarok kommentelni: kihagytad azt, amit viszont elvesznek. Az komoly mínusz, az összes pótlék, cafeteria, stb. Így az egyenleg másképp alakul, az államháztartásnak meg csak az számít, nem?

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.11. 11:04:36

@Én is akarok kommentelni: ezek szerint Balog úr is csak a serpenyő egyik oldalát kommunikálja, mert az olyan jól hangzik!

a másik oldalon meg ott van X milliárd megspórolás (amit elvonnak és azok ki nem fizetett juttatása, akiket kirúgnak), így a nettó emelés-pénzszükséglet még az is lehet, negatívba fordul, ha ügyesek ...

Peterpapo 2013.07.11. 11:05:16

@Tomasz_a_gozmozdony:

Ja és a pszichikai megterhelésről még nem is beszéltünk. Próbáld meg 25-30 gyermek figyelmét óráról órára folyamatosan lekötni és tartozz értük felelősséggel, ha kirándulni, színházba, egyéb elfoglaltságra viszed őket.

Én is akarok kommentelni 2013.07.11. 11:07:06

@morgás joga mindenkit megillet:
"Mint mondtam, túl sok ismeretlennel kellett dolgoznom, így azokat egyszerűen nullának vettem:
- kötelező kategórialépések
- tanári állomány létszámának módosulása
- eltűnő, így kifizetésre nem kerülő túlórák száma
- elvont pótlékok
stb stb stb ..."

A kötelező kategórialépések jelentősen torzítják felfelé az összeget, ráadásul három évente van ilyen (persze amíg el nem érik a 12-es kategóriát), így durván a harmada (legyen negyede) a tanároknak januárral lép, és egy kategórialépés pl. több, mint az átlag(!) cafetária + pótlék.

De minden esetre az látszik, hogy itt is leültek egy papír mellé egy tollal és egy számológéppel, osztottak szoroztak mint ahogy én fent, de az általam említettekkel nem foglalkoztak.
Mindig ezt csinálják, csak két példa:
1, cégautó adót annó megemelték átlag 46%-kal, tavaly 100 egység jött be? Beírtak következő évre 146-ot mint bevételt. Aztán bejött belőle 50 egység összesen, mert azzal nem számoltak, hogy rengetegen egy ekkora emelés hatására már nem fizették az adót.
2, EVA emelése 30%-ról 37%-ra, a növekménynek kijött 9,2 mrd, azonnal el is költötték stadionra stb stb.. Aztán pislogtak, hogy az emelés hatására a tervezett fele se jött be, nemhogy több, de a növekményt elköltötték, lett is vakarózás és újabbnál újabb adóemelés belőle.

Persze itt most az államháztartás oldaláról nézve jó irányba tévednek, ráadásul mocskosul csúsztatnak is (meglepődött valaki?), mert a 170 mrd bruttó bértömegnövekmény valójában kb. 111 mrd nettó kiadás, mert az a qtyát nem érdekli, hogy 170 mrd-t adnak, de azonnal (még csak ki sem fizetik) visszavonnak belőle 59 mrd-ot adók és járulék formájában.

Én is akarok kommentelni 2013.07.11. 11:09:35

@morgás joga mindenkit megillet:
Van olyan tanár ismerősöm, aki kiszámolta, hogy ha tényleg pótlékok és túlóra huss, de kap 34% emelést, akkor csökken majd a nettója kb. 10 ezerrel.

De legalább itt nem elcsúszik majd a költségvetés, hanem lesz egy kis tartalék.

68nyara 2013.07.11. 11:15:27

Valaki aki jelenleg is tanít, leírná, hogy hogyan számolják jelenleg a túlórát és a pótlékokat? Mert nekem már csak ködös emlékeim vannak róla. Tudom, hogy van osztfő, meg hasonlók, de már nem emlékszem a teljes listára.

dezsmond 2013.07.11. 11:23:37

-Rabbi , mit tegyek? Megbetegedtek a libák!
-Fogadd meg a tanácsomat, és nem lesz gond.
Kohn, hazamegy, megfogadja a rabbi tanácsát, de az csak nem segít. Visszamegy a rabbihoz, újabb tanács, stb. Végül:
-Rabbi, meghaltak a libáim.
-Kár pedig még annyi ötletem lett volna...
Így van ez... Amíg van liba, lesznek ötletek...

Willie 2013.07.11. 11:24:22

@Én is akarok kommentelni: az az 59 mrd nem biztos, mert azert tanar csaladban is van gyerek, es ugye 3 gyerekkel mar nagyon kevesen fizetnek adot Mo-on (es azok nem tanarok)...
Ezen kivul nem ertem, hogy miert megy a morgas elore arrol, hogy majd ki mennyit fog bukni, szerintem majd meg kell nezni a szeptemberi fizetesi papirt es az alapjan mindenki megallapitja, hogy jol jart-e vagy sem. Egyebkent az egyik linkelt cikkben talalhato ez a mondat:
"az államkincstár egységes fizetési rendszerének adataiból konkrét, de névtelenné tett példákon mutatta be a tervezett intézkedések hatását, majd ismertette: 1450 olyan pedagógus van, aki nem, vagy csak minimális mértékben számíthat bérnövekedésre, ők extrém túlórapénzt, munkáltatói többletjuttatásokat vagy jutalmakat kaptak."
azaz nekem egyelore ugy tunik, hogy nem lesz tomeges poruljaras... persze lehet mondani, hogy Balog hazudik, hiszen mozog a szaja, de azert en csak megvarnam a tenyleges adatokat, mielott kiabalok...

Blogger Géza 2013.07.11. 11:25:08

@Én is akarok kommentelni: Éves szinten 170 milliárd Ft-tal fognak többet kapni a pedagógusok. Ennyi.

Peterpapo 2013.07.11. 11:28:19

@Én is akarok kommentelni:

És ami még a nagyon rossz ebben az egészben azon kívül, hogy nem folyik be annyi, mint amennyit terveztek és emiatt állandóan kiigazítanak, hogy nemhogy nem fehéredik a gazdaság, hanem egyre szürkébb és feketébb lesz.

Én is akarok kommentelni 2013.07.11. 11:30:11

@Willie:
Persze, meg kell várni a tényleges bérpapírokat. Emlékszel még arra, amikor bejött az új SZJA rendszer az új családi adózással?

Van olyan tanár ismerősöm, aki jött hozzánk, hogyan lehetséges az, hogy 3 kicsi gyerekük van, mégis CSÖKKENT a nettója. A híradóban nem ezt mondták!

Annyit kérdeztem csak tőle, hogy még hiszel politikusnak?

vega4 2013.07.11. 11:30:20

@morgás joga mindenkit megillet:

Kedves Post Toló!

Árnyalhatná a postod mondanivalóját hogyha utána néznél, hogy mikortól van befagyasztva a közalkalmazotti bértábla, ami ugye a tanárokra is vonatkozik.
Aztán mondjuk hozzávennéd azt a néhány éves inflációt ami bekövetkezett ebben a diktatúrában.
Ezután levonnád a cafeteriát, a minőségi bérpótlékot, a hátrányos helyzetű településen tanítók bérpótlékát, az utazási költségek meg nem térítését, a ruhapénzt, helyettesítést ingyen. e.t.c.
(Kisebb vidéki iskolák tanulóinak IQ szintjét, viselkedését, szüleik hozzáállását.)
Hozzáadnád a megemelt munkaidőt.

Mindjárt másabb lenne a menyasszony fekvése.

Nos akkor mennyi is az annyi?

Amúgy tetszik a post és sok dologban egyetértek vele.

háténvagyokaz 2013.07.11. 11:33:07

Mért van olyan sejtésem, hogy a széles körben hangoztatott béremelés számolgatásával egyidejűleg az elbocsátások számolgatása-előkészítése is nagy erőkkel folyik - a háttérben és titokban.
Nem sokan emlékeznek az elhíresült titkos tanulmányra, ami a köznevelési törvényhez készült és mintegy 8-10000 pedagógus-munkahely megszűnését is említi. Ez ugye részben a tanköteles kor leszállítása, részben a pedagógusi óraszámok emelésének a következménye. A 16 év felettiek egy része szeptembertől eltűnik a közoktatásból: a törvénynek ez a része idén januártól hatályos, tehát a hatása az új tanévtől fog látszani.
Néhány további részlet: www.pedagogusok.hu/dokumentumtar/PL-2011-11.pdf
fn.hir24.hu/itthon/2011/10/26/a-hoffmann-terv-titkos-reszei/

vega4 2013.07.11. 11:33:56

@68nyara: Nagyjából fentebb leírtam.

68nyara 2013.07.11. 11:36:52

@vega4: Igen, volt valami, de engem az érdekel, hogy pl. a túlórát mi után számolják, vagy, hogy hány féle pótlék van....

Silent Bob 2013.07.11. 11:37:15

@Willie:
Nyilván, hiszen eddig minden úgy volt, ahogy mondták.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 11:38:03

@Totof: Ezért lenne ildomos a szavazati jogot nettó SZJA befizetéshez kötni, vagy egyéni vállakozás esetén pozitív mérleghez.

Willie 2013.07.11. 11:38:45

@Én is akarok kommentelni: hat igen volt egy ket extrem eset, de meg igy is nehez elhinnem, ha nem egyedul nevelei a 3 gyereket, mert azert egy ketkeresos csaladban mar eleg sok adokedvezmenyt lehetett ervenyesiteni...

A masik dolog, amit nem ertek, hogy itt most mindenki biztosra veszi a potlekok eltorleset. ellenben a hirekben ilyeneket lehet olvasni "Az alapbér mellett a pótlékok is jelentősen megugranak: míg az osztályfőnöki pótlék jelenleg 7 és 20 ezer forint között van, az új táblázat szerint végzettségtől függően 18-53, illetve 20-59 ezer forintos keretet tartalmaz."
Szoval mi alapjan mondja valaki azt, hogy "...huss a potlekoknak..."?

Totof 2013.07.11. 11:40:46

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Szerintem demokratikusabb (és hasznosabb is) lenne
A) gondolkodni képes embereket nevelni
B) növelni az aktívak arányát.
Az a baj, hogy ehhez a politikusoknak dolgozni is kéne, az meg rohadtul rühelli mindegyik.

vega4 2013.07.11. 11:41:28

@68nyara: A közalkalmazotti bértábla szerinti, pótlékok nélküli alapilletményből számolták egy képlet segítségével az óradíjat. (Amíg volt olyan.)

IPetya 2013.07.11. 11:43:20

@Kőmíves Kelemen: beszéltem egykori kollégákkal. A várható ellenőrzések, nagyon a Fidesz ellen hangolták az eddig nagyon szabadon dolgozó tanárokat. A szocialista elkötelezettségűek vannak egyébként is többségben. Nincs az a pénz amivel megvehetők lennének. Nem is érdemes szavazatszerző céllal pénzt adni nekik. Adják a pénzt a nyugdíjasoknak.
Más szempont! Ígérni könnyű, de a forint, vagy a gazdaság megingása azonnal lehetetlenné teszi az ígéret betartását, a kamatterhek növekedése miatt.

nu pagagyí 2013.07.11. 11:44:35

@Blogger Géza: Fognak. Majd! A következő kormány kontójára igérgetnek. Abban viszont biztos vagyok, hogy az immár lojális vezetők: igazgatók, Kuno intézetben tüsténkedők jövedelmeit megemelik.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 11:48:00

@Totof: Szerintem elég demokratikus az, hogy az döntsön a kalapról, aki tett bele pénzt. A mostani "demokrácia" arra hasonlít, amikor 2 farkas és egy bárány 2/3-ad arányban megszavazza mi legyen a vacsi.

68nyara 2013.07.11. 11:48:09

@vega4: Na ez ok, és hogyan számolod el a túlórát? Van x órád egy héten, de mit számolsz el túlórának?

A pótlékok listája nincs fenn valahol?

Lencsés István 2013.07.11. 11:51:41

A pedagógusok többet kapnak mint amit ígértek nekik .

high up! 2013.07.11. 11:59:39

@Lencsés István:

A pedagógusok pont annyit kaptak, mint a magadfajta 90%-nyi prolira vett réteg: semmit. Ti csak azt kapjátok, hogy finanszírozhatjátok a 10%-os elit rétegünk dolce vitáját az egykulcsos adónak, a végtörlesztésnek, a családi adózásnak, a közbeszerzésnek, a tarfikok és földek eredeti tőkefelhalozásának köszönhetően.

deruyter 2013.07.11. 12:00:25

Szerintem tessenek tanárokkal beszélgetni, most is meg fél meg 3/4 év múlva, akkor már látni fogják, hogy mi történt. A lényeg, hogy úgy van kitalálva, hogy bizonytalanság legyen. És a tanároknak meg mindig csak apránként adnak valamit. Ezért nem mennek az utcára, mert hisznek benne, hogy valóban lesz valami javulás. A többi ember meg csak fideszmédia sikerjelentéseit fogja harsogna, az ellenvélemények vagyis tények nem fognak eljutni, csak azokhoz, akik utána néznek. A legtöbb ember fejében az fog leszűrődni, hogy végre a tanárok megkapták a béremelést. Nap mint nap rácsodálkozok, hogy kommunikációs trükkökkel mennyire meg lehet az embereket téveszteni. És hogy a tanárok nem dolgoznak. Van/volt a családomban 1-2. Én nem így láttam.

lucernaböde 2013.07.11. 12:02:10

@68nyara: a kötelezően adandó pótlékok a köznevelési törvény mellékletében találhatók.
Azon kívül a nevelőtestületek döntése alapján lehetett pénzecskéket kapni a kiemelt munkáért járó pénzből (havonta pedagógusonként 5250 ft, ha jól emlékszem). ezt a kollektív szerződésben rögzítették.
A túlóra pedig igazából "kötelező órán felüli kötelező óra" lehetett, illetve szakszerű helyettesítés. A számítása pedig úgy történik, hogy meghatározzák a kötelező óraszámot, ami jelenleg 22 óra/hét, majd figyelembe veszik az órakedvezményt (pl. osztályfőnököknél heti 1 óra), aztán kijelölik a túlórákat, amit meg kell tartani, és ha megtartottad annyit fizetnek, amennyit ténylegesen megtartottál. Valamint a megtartott szakszerű helyettesítést is fizetik.

deruyter 2013.07.11. 12:02:37

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): És szerinted ki tesz bele pénzt? Tényleg kíváncsi vagyok.

68nyara 2013.07.11. 12:05:55

@lucernaböde: Köszi, ez már egy korrekt válasz.

lucernaböde 2013.07.11. 12:06:39

@Lencsés István: Valóban. Kapnak még 5 méter előnyt...
Fejtsd ki részletesen légyszi, hogy mire gondolsz! Mert tényleg szeretném tudni, hogy miért lesz jobb nekem szeptembertől!

háténvagyokaz 2013.07.11. 12:06:49

@lucernaböde: Mai Index-cikkből: "Várhatóan július 24-én tárgyal a kormány arról a foglalkoztatási rendelettervezetről, amely szabályozza majd a pedagógusok munkaszervezését és munkaterheit is - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Balog Zoltán az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: a hamarosan megjelenő kormányrendelettel tudják pontosan kiszámítani a fizetésüket a pedagógusok, a nehezebb, illetve speciális munkát teljesítőket pedig külön honorálják."

index.hu/belfold/2013/07/11/keszul_a_rendelet_a_tanarok_munkaterheleserol/

Rob67 2013.07.11. 12:09:58

Hany tanar van ma?
Es hany hazastars? Hany fenott gyerek akik hanynak a tanar szuleik sorsa lattan?
Ez osszesen hany szavazat lehet?
Ha nem kergetitek el ezt a csurhet akkor sajnos azt kell mondjam Magyarorszag ezt erdemli.
Es adunk munkat a kovetkezo negy evre a Blogger 'Agit Prop' Gezaknak.

lucernaböde 2013.07.11. 12:23:13

@háténvagyokaz: Erre csak azt tudom mondani, hogy iszonyatos késésben vannak mindennel, és kapkodnak.
Mi az, hogy július végén kezdenek munkaterheket kalkulálni? Már rég meg kellett volna csinálni.
Eddig (1996 óta tanítok) az volt a rendszer, hogy minden évben február környékén elkészült egy tantárgyfelosztás tervezet (ebben szerepel, hogy ki, hány órában, milyen osztályokban és mit tanít szeptembertől). Ezen még lehetett módosítani, de júniusban kész volt a végleges változat, és úgy mentünk szabira, hogy tudtunk előre tervezni a következő tanévre.
Most még azt sem tudom, hogy valójában hány óra lesz a kötelező...
Ugrás a sötétbe.
És a bónusz az, hogy mivel megint késésben vannak mindennel a végeredmény garantáltan sz@r lesz.

Peterpapo 2013.07.11. 12:26:27

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

A nyugdíjasokat nem venném ebbe, mert ők azért ledolgozták a maguk idejét. A munkanélküliek egy része pedig nem önszántából nem dolgozik. A határon túliakkal teljes mértékben egyetértek. No nem azért, mert bármi bajom is lenne velük, de ne máshol élők mondják meg, hogy hogyan éljek. Mielőtt valaki ugrana erre a mondatomra, szeretném felhívni a szíves figyelmét arra, hogy az EU nagyon sok pénzt ad az országnak.

Totof 2013.07.11. 12:27:49

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Hagyjuk már ezt az SZJA baromságot. ÁFA-t fizetnek a nyugdíjasok, segélyesek is, miközben egy csomó vállalkozás nem fizet (persze mást igen).
És még mindig ott van az, hogy ha gondolkodni tudnának a segélyesek meg a nyugdíjasok, akkor is előrébb lennénk.

na4 2013.07.11. 12:28:47

A közalkalmazottak (akik mások adójából élnek) jó lesz, ha megértik, hogy pénz akkor lesz, ha teljesíteni tud a gazdaság (ami megtermeli az ő bérüket). De most padlón van, vagyis nem lesz pénz. Amit most kapnak, az is úgy jött össze, hogy a vállalkozásokból az utolsó szuszt is kitaposták a politikusok. Aminek meg is lesz az eredménye, azaz marad a szívás. De a pedagógusnak mindegy, neki pénz kell minden áon. Nagy ára lesz.

politikailagnemkorrekt 2013.07.11. 12:28:56

@Peterpapo: Aha. Tehát akkor a bankok és a teljes telekom szektor csak hobbiból és viccből, teljesen fölöslegesen keménykedett itthon és külföldön. Inkább nézd meg a nyilvános (Complex céghírek vagy Nádor utca, személyesen) mérlegadataikat, és látni fogod, hogy ezúttal bizony jó részét NEM tudták áthárítani a lakosságra a terheknek.Ezek tények, kár tagadni őket. Hidd el, követett el ez a kormány is bőven annyi hibát, hogy nem ott kell fogást találnod, ahol nincs.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 12:33:52

@Peterpapo: "A nyugdíjasokat nem venném ebbe, mert ők azért ledolgozták a maguk idejét."

A múlt id nagyon helyes. Jelenleg inaktívak. Igen, fizettek be pénzt nyugdíjra, amikor aktívak voltak. Fel is élte az ő előttük lévő, akkori inaktív generáció.

"A munkanélküliek egy része pedig nem önszántából nem dolgozik"

Gazdaságilag indifferens. Inaktív.

@Totof: "ÁFA-t fizetnek a nyugdíjasok, segélyesek is,"

A nekik kiosztott pénzből, ja. Ez olyan érdekes kérdés, mint a közalkalmazott adója.

halihalo 2013.07.11. 12:39:54

Tanár vagyok. A tegnapi "hatalmas emelésről" szóló adatok alapján kiszámítottam: Az új rendszerrel nettó 50 forinttal CSÖKKENNI FOG az órabérem. Akkor hol is itt az emelés?? Igen, az alapbért felemelik, de kettő kivételével MINDEN pótlékot elvesznek, NEM fizetnek túlórát, NEM adnak cafeteriát. Mindenkit beleraknak a legalacsonyabb I-es kategóriába, a doktorival, közoktatási vezetői képzettséggel, 20-25 éves gyakorlattal rendelkező kollégákat is. Persze, ők "megérdemlik". Minek tanultak, képezték magukat?? A minősítést meg majd az önkormányzat által kiküldött/kijelölt "elvtársak" végzik, a nekik tetsző sorrendben (vajon kit választanak ki először), és időben (vajon mikor?) Viszont cserébe köteleznek, hogy ott üljek az iskolában, AHOL NINCS MEG AZ INFRASTRUKTÚRA A KULTURÁLT MUNKAVÉGZÉSRE. Nincs megfelelő mennyiségű számítógép, nincs papír, télen megfagyunk, nyáron megsülünk. Nem is tudom, ki írta, de igaz: a fidesz 2002-ben rájött, hogy a gondolkodó embereket nehéz megvezetni, jobban átlátnak a parasztvakításon. Elhatározták, hogy lerohasztják az oktatási rendszert, hogy jól irányítható birkákat gyártsanak. Itt tartunk jelenleg, ez az út kezdődött el pár éve.

s 2013.07.11. 12:42:00

A pedagógusok nem a saját példájuk alapján jönnek rá, hogy ez a kormány csak ígérget ezt-azt, de lófaszt sem tart be ebből. Az élet ezt már számos alkalommal igazolta. Sok pedagógus manyup tag volt, egyéni tb nyugdíjszámlája a mai napig nincs. Minden pedagógus egy bank ügyfele, márpedig a bank nem terheli tovább a tranzakciós díjat, ezt orbán maga mondta. A dolgok összeérnek. Cigány módra össze-vissza hazudozni a lebukás bekövetkezése nélkül nem lehet. orbán papa megpróbálta, de csak egy falusi szánalom bohóc. Most már egyre hülyébb is. Pofázik hülyeségeket. Eltemetik a hazugságai.

Bolemann Lajos 2013.07.11. 12:44:34

@Peterpapo: "A nyugdíjasokat nem venném ebbe, mert ők azért ledolgozták a maguk idejét."
Mennyit? 40 évet? Nekem 50 évet kell dolgoznom majd a nyugdíjamért (witner pl. 25 évet dolgozott és 30 éve nyugger).
Annak idején ugyan fizettek járulékot, de mennyit is? Mikor fizették be a 13. havi nyugdíjjárulékot? Miért jár az ingyen utazás? Csak?
A közszolgának 2008 óta be van fagyasztva a bére, a nyuggerét évente emelik az infláció mértékével, sokszor azt meghaladóan.
A mai nyugdíjrendszer pazarló és igazságtalan.

s 2013.07.11. 12:45:38

@na4: Egy újabb hülye. BAZDMEG, NE ÉPÍTSETEK STADIONOKAT, A KIBASZOTT KURVA ÉLETBE! AZ NEM KELL, CSAK A SIMICSKÁNAK, TE KÖCSÖG. AZ OKTATÁS PEDIG MINDENKINEK KELL.

Spacecake 2013.07.11. 12:46:25

huuuu de nagyon siiirnak itt egyesek.szanalmasak vagytok.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 12:46:30

@halihalo: Lehet az lesz a gáz, hogy mindenki fölé helyezitek magatokat. Szerinted egy gyárban milyen a helyzet? Vagy egy tervező cégnél? Ott is több diplomás, 2-3 nyelvet beszélő emberek robotolnak napi 10-11 órát, és nekik sincs emelés. Ahogy lyukas óra, 45 perces óra, és nyári szünet sem! Csak demaklész kardja, hogy bármikor 15 önéletrajt van késszenlétben a posztjára, feleannyi bérért.

s 2013.07.11. 12:48:45

@SemBoga: Van közötte egy stadion valahol. Vagy kettő . . .

s 2013.07.11. 12:50:36

@morgás joga mindenkit megillet: matolcsy be fogja tiltani az algebrát. Neki nem ment, nem is érti, mire való az.

s 2013.07.11. 12:52:13

Egyébként az orbán halott kurva anyja kiszippanthatja a gecit a faszomból. Vagy a ráhelke, az még jobb volna.

halihalo 2013.07.11. 12:53:21

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Nem erről volt szó, és nem értem, miből olvastad ki, amire válaszoltál (a mások fölé helyezést). A kormánypárti politikusok ugyanezt teszik. Halalnak egy kérdést, egy érvet, tényt, és válaszolnak valamit, aminek semmi köze az előzményekhez. De biztosan megvan az okod erre a "dögöljön meg a szomszéd tehene" mentalitásra.

Peterpapo 2013.07.11. 12:56:31

@Bolemann Lajos:

A vita nem erről szól, hanem arról, hogy a nyugdíjas szavazhasson-e, vagy sem, csak azért, mert most már nem aktív. Ha nyugdíjas leszel jó néven vennéd majd, hogy kussolnod kell?

Peterpapo 2013.07.11. 12:57:41

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

De a kormány nem csak gazdasági dolgokban dönt, tehát szerintem teljesen jogtalan a felvetésed, miszerint a nyugdíjas ne szavazhasson, csak azért, mert most már nem aktív.

Lencsés István 2013.07.11. 12:58:04

@high up!: A pedagógusok sokat kapnak ( többet mint ami járna nekik ) .

@lucernaböde: Több pénzt kapsz .

Peterpapo 2013.07.11. 12:59:00

@politikailagnemkorrekt:

Ha nem is pénzben hárították át, hanem úgy, hogy százakat, ezreket rúgtak ki. Tudom, mert az egyiküknél dolgozom én is. Szerencsémre engem nem rúgtak még ki. Tehát ki is szívja meg?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.07.11. 13:04:46

Pedagógus

Tanár ír a fatáblára
Krétával. Mindkettő ára
S vérnyomása is nő. Bére
Csökken csak az évvégére.

Osztályharcol s fáj a háta:
Nagy a gerinckopás ráta.
Ritkán pihenhet meg teste,
Dolgozatot javít este.

Éhbér mellett jövőt épít,
Néha mereng, miért épp itt.
S vonzza bár a Temze partja,
Túró Rudi itthon tartja.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/04/pedagogus.html
:)

titanvuki 2013.07.11. 13:12:51

@Tomasz_a_gozmozdony:

"normális helyeken nem keresnek heti 28 x 45 percért 110nettót. "

Normális helyeken ezért kb. havi 2200-2800 EUR-t fizetnek.

Személyesen szerzett információ - osztrák földrajz/történelem szakos tanár ismerőstől.

Bolemann Lajos 2013.07.11. 13:14:25

@Peterpapo: Nem azért mert nem aktív, hanem azért mert pl. 70 fölött a többség már szellemileg leépült, emocionálisan determinált zombi.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 13:18:36

@Peterpapo: Azt hogy mi jogtalan, vagy mi jogos csak az érvényben lévő jogszabályok határozzák meg.

halihalo 2013.07.11. 13:19:32

@Tomasz_a_gozmozdony: 2007-08-ban bevezettek az iskolákban egy teljesítmény-nyilvántartó lapot, amin vezetni kellett mnden tanárnak, hogy a tanítási órákon kívül met és mennyi időt tölt iskolai munkával. A célja az volt, hogy bebizonyítsák, hogy nem kell béremelés, mert senki nem dolgozik 40 órát. Nos, átlagban 48 óra feletti terhelés jött ki, és egy év után meg s szüntették a nyilvántartást, mert nem tetszett nekik, amit láttak. Arra viszont jó volt, hogy sok kolléga rájöjjön, hogy mennyi is a tényleges terhelés. Erről esetleg olvastál a sajtóban a vezető hírek között? Aki meg azt hiszi, hogy a tanár munkája a terembe való belépéskor kezdődik, és a kilépéskor ér véget, az valószínűleg a kommentjeit is csak diktálja valakinek...

68nyara 2013.07.11. 13:22:19

@halihalo: A tanár munkája nem ér véget az óra befejezésekor, ez tény. Ugyanakkor ezek az egyéni bevallós lapok sem éppen a hitelesség mintái. (Tudod: mennyi volt ez a javítás? hát fél óra, na írjunk be egyet....És ezt nem azért mert ennyire gonosz, csaló, egyszerűen az emberek jó része kerekít....)

lucernaböde 2013.07.11. 13:25:47

@Lencsés István: Nem kapok több pénzt. Vagy ugyanannyit, vagy kicsit kevesebbet.
Matek szakos kolléga kiszámolta, hogy ő az idei pénzéhez képest, ha minden úgy lesz, ahogy mondják, havi 16.100 ft-tal lesz kevesebb a bére.
Mondj mást!

Bolemann Lajos 2013.07.11. 13:27:13

@68nyara: A kórházi ügyeleti szobában is gondolom csak azért van tv, hogy legyen mire tenni a szanzavérát. Ahol nem teljesítmény bérezés van, ott nagyon nehéz megbecsülni az effektív munkát.

Peterpapo 2013.07.11. 13:29:19

@Bolemann Lajos:

Ja értem. Akkor tegyük kötelezővé, hogy a szavazófülkébe lépés előtt egy orvosi igazolást kell bemutatnia a 70 év felettieknek arról, hogy szellemileg épek. Az igazolás nem lehet egy óránál régebbi. Vagy sok ez egy óra?

Lencsés István 2013.07.11. 13:31:58

@lucernaböde: Többet kapsz , ha kevesebbet kapsz , akkor szerencsétlen vagy hogy hagyod magad átverni . Az a matek szakos akkor nem tud számolni , biztos az is vette a diplomáját . Nem kell mást mondanom .

Peterpapo 2013.07.11. 13:32:17

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Egyelőre semmilyen jogszabály nem mondja ki, hogy a nyugdíjasok nem szavazhatnak, hogy jogos, hogy nem tartom jogosnak a felvetést. :)

Peterpapo 2013.07.11. 13:33:18

Helyesen:

, így jogos, hogy nem tartom jogosnak a felvetést. :)

s 2013.07.11. 13:33:23

@Bolemann Lajos: "A kórházi ügyeleti szobában is gondolom csak azért van tv, hogy legyen mire tenni a szanzavérát."

Effektív munka. Szép kis kifejezés. Ha ott effektíve senki nem nézne TV-t, akkor effektíve senki nem jönne oda az ágyadhoz, hogy újra élesszen a szívrohamodból. Effektíve.

68nyara 2013.07.11. 13:40:53

@Bolemann Lajos: A kettő azért nem ugyan az. Az ügyeleti szobában mérhetően ott van az orvos, beosztás szerint mondjuk 12 órában. Addig nem tud mást csinálni.

A tanároknál a "feltételezett munkavégzés" (otthoni felkészülés, stb.) meg nem ilyen jellegű. Nem mondom, hogy nem dolgoznak 48 órát egy héten, pusztán csak azt, hogy ennek az ellenőrzése nem egyszerű.

moszkvicssluszkulcs 2013.07.11. 13:44:05

Ezt a Lencsés nevű trollt, ne etessük...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 13:48:55

@Peterpapo: Jól szétcsúsztál. Mit szívsz?

Óvatosan megpróbállak visszaterelni a valóság talajára:

Az eredeti feltevés nem a nyugdíjasokat tiltotta volna el a szavazástól, hanem csak a nettó adóbefizetőknek engedné.
És nem azt állítjuk, hogy most így van, hanem igényt támaszt, hogy így kéne lennie.

Remélem érted a különbséget. Sajnos többet nem tudok segíteni, ha még most sem érted, kérlek kérd szakember segítségét, és álj le a szintetikus drogokkal.

Peterpapo 2013.07.11. 13:49:09

Sopianae-t és bár magam sodrom, nincs benne semmi plusz adalék anyag. :)

Peterpapo 2013.07.11. 13:55:01

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

:) :) :)

Igazából csak azt nem értem, hogy mi a különbség aközött, hogy valamit nem tiltasz meg valakiknek és aközött, hogy valamit csak valakik tehetnek meg? :)

Ha ezt meg tudod magyarázni, leállok a szintetikus drogokkal! :)

Annyit még segítek, hogy azt tudom, hogy most nem így van, azon nincs mit magyarázni. ;)

gnme 2013.07.11. 13:56:54

azzal hogy meg*asztatták a cukorbetegeket, ők már el is vesztették a választásokat

aki esetleg nem tudná, hogy emón hány db cukros van, kopogtasson be kedden délelőtt illetve szerdán déltuán a 77-es szobába

ott felvilágosodhat

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 14:00:46

@Peterpapo: Nem. a különbség aközött van, hogy mi van most, és mi lenne az általam felvázolt esetben.

Ahol Te ki akarod fordítani, az ott van, hogy kiragadod: A NYUGDÍJASOK szavati joga be lenne tiltva. Holott nem erről van szó, hanem arról, hogy a szavazati jog nem lehetne alapvető állampolgári jog, azt bizony ki kellene érdemelni. Példám esetén a közvagyonhoz való nettó hozzájárulással.

Mielőtt még valaki megemlítené, hogy ez így nem demokratikus, megjegyezném, hogy a klasszikus demokráciákban sosem volt a szavazati jog alapvető jog.
(bár igaz egyikbe-másikba még a rabszolgatartás is belefért)

lucernaböde 2013.07.11. 14:00:59

@Lencsés István: Én tudok számolni, de rólad nem feltételezem, hogy a jövőbe látsz. Mit tudsz te a közalkalmazotti bértábláról? Illetve az emelés módjáról? Ne válaszolj, szónoki kérdés volt. Az általad írtak alapján semmit, csak nyomod a propagandaszöveget, értelem nélkül.
Elfogytak az érveid, rögtön személyeskedni kezdtél. Ocsmány szokás.
Ezennel "tahótlanitalak".

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.11. 14:06:47

@Peterpapo: érdekes lenne egy olyan rendszer, amely személyre szólóan kidobja, ki mennyit kapott a költségvetésből és ki mennyit fizetett oda vissza adó (áfa, szja, meg mind a további ötvenvalahány) és illetéknek meg díjnak csúfolt adó formájában - aztán a végén közölné, választhat-e az illető vagy nem, ha már a nettó adófogyasztó meg a nettó adófizető viszonylatban gondolkodunk

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 14:08:37

@lucernaböde: Ne haragudj, de ha már a közalkalmazotti bértáblánál tartunk. Az azt írja elő, mennyi a legkissebb összeg, amit még kötelező megadni. Attól felfele el lehet térni. Csak az alsó limit kötelező jellegű. Erre ez esetben nem tudsz hivatkozni.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 14:10:38

@morgás joga mindenkit megillet: :-) Miért mit csinálnak? Összehányják a bazilika lépcsőjét, mielőtt lépnek angliába? :-)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.11. 14:12:25

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): azért reménykedjünk, az utolsó nyugtáig még nem gyűjtöttek be mindent mindenkiről ...

Sics68 2013.07.11. 14:12:34

@nandras01:

> ha van kontraszelektált, stupid
> és végtelenül korlátolt része
> az értelmiségnek(?), akkor azok
> a pedagógusok.

Ez a jelen témában tökéletesen irreleváns: egy ígéretet attól függetlenüla "illendő" betartani, hogy az értelmifogyatékosok magyarországi gittegyletének vagy a MENSA-nak tették...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 14:16:53

@morgás joga mindenkit megillet: A jövedelmi adatod és a befizetett szja-d ott van. A Súlyadó, egyéb önkormányzati adód szintén. A banki adatokhoz nem kunszt hozzáférni, a telecom adataid már most is hozzáférhetők. Az pénztárgépek központosítva lesznek, egy lépés csak, hogy a számlán szerepelni kelljen a névnek...

Peterpapo 2013.07.11. 14:18:21

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Szép elképzelés, de nagyon sántít. Például ott, hogy a mai világban sokan nem tudják kiérdemelni a szavazati jogot, mert azok, akikre szavaztak keresztbe tesznek neki azzal, hogy a különböző adókkal és mutyikkal rákényszerítik a cégeket arra, hogy rúgjanak ki embereket. És itt most nem az alapvető jogról van szó, de ha valaki önhibáján kívül nem tudja kiérdemelni, az mit tegyen? Kussoljon? Lássuk be, hogy ezt akárhonnan is nézzük eléggé igazságtalan lenne.

Ráadásul nem én ragadtam ki, hanem te írtad, hogy nyugdíjasok/segílyből élők/határontúliak. Tehát te emelted ki külön. :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.11. 14:22:07

A pedagógusok menjenek fociedzőnek. Az kifizetődőbb.

Kakimaki0123456789 2013.07.11. 14:22:39

Mert eddig is olyan szavahihetoek es megbizhatoak voltak.

Sics68 2013.07.11. 14:25:52

@Falkbeer_ellencsel:

Maximálisan egyetértek veled... viszont miért játszanék királycselt ?! :D

Kakimaki0123456789 2013.07.11. 14:26:53

@Peterpapo: Szerinted miert kellett 500.000 levelezo tagozatos szavazot behozni a rendszerbe?

nandras01 2013.07.11. 14:27:57

@Sics68:
" egy ígéretet attól függetlenüla "illendő" betartani, hogy az értelmifogyatékosok magyarországi gittegyletének vagy a MENSA-nak tették..."

ebben tökéletesen igazad van.
durrogásom tárgya nem is az volt, hogy alávaló bitang- e a kormány, avagy sem, hiszen erre a válasz egyértelmű igen, hanem az, hogy a pedagógustársadalom a maga töketlenségével, stupidságával és sunyításával, szinte kiprovokálja, hogy a kormány naponta csináljon majmot belőlük.
tudom, a megfelelő törvényekkel jóelőre bebiztosította magát a fidesz, hogy ne lehessen eredményesen sztrájkolni és anyagilag is rövid pórázon tartják őket, debasszameg, amikor nagynehezen összehoznak egy tüntetést, akkor azon ott kóvályog néhányszáz érintett, a többi meg lapul, mint szar a fűben.

no, ez az én morgásom tárgya.

Peterpapo 2013.07.11. 14:28:32

@Kakimaki0123456789:

Bocsi, de ezt most nem vágom. Mire gondolsz konkrétan?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 14:30:28

@Peterpapo: Nem emeltem ki, egy felsorolás eleme volt, Te melted ki a felsorolásból.

Amúgy lehet, hogy igazságtalan, de mégis csak igazságosabb, mint a mostani. Most ugyanis az inaktívak megszavazzák, hogy ki biztosít számukra több kedvezményt az aktívak kontójára.
És lássuk be, hogy a szavazati jog nem szociális létszükséglet.

Nem arról van szó, hogy vonjuk vissza a nyugdíjakat, hanem arról, hogy annak mikéntjéről mondjuk azok döntsenek, akik ezt fizetik, és ne azok szavazgassanak maguknak 13. 14. havi nyugdíjat, akik csak élvezik.
És igen, értem, hogy ők annó akár több ezer forint nyugdíjjárulékot is befizettek majd 25 éven át, teljesen jogos, hogy a mai 80-90 eFt- os nyugdíjat megkapják, de ők is értsék meg, hogy ezt sajnos mi teremtjük elő, ők ezt az előző generációnak fizették be, rajtunk nem számon kérhető. Annyit adunk, amennyi van.

Persze, sajnálatos, ha valaki kiesik az aktív körből, munkanélküli lesz. Persze, kapja el a védőháló, de az aktívak határozzák meg, milyen védőhálót tudnak feltartani, ne a segélyezett szabazzon meg magának még több segélyt.

Peterpapo 2013.07.11. 14:30:52

@nandras01:

Ez nem csak a tanárokra vonatkozhat, hiszen volt olyan tüntetés, ahova nem csak pedagógusok mehettek és mégsem voltak annyian, mint ahányan puffognak ezekre az aljas, mocskos, szemétládákra. Például én sem voltam egyen sem, mer nem vagyok az a típus. Egyelőre.

Peterpapo 2013.07.11. 14:32:17

@morgás joga mindenkit megillet:

Érdekes lenne de aki nem állami alkalmazott és semmilyen segélyt nem vesz igénybe, az milyen pénzt kaphatott a költségvetéstől?

Kakimaki0123456789 2013.07.11. 14:33:43

Na de nezzuk mit is csinalt Klebelsberg - akinek a nevevel visszael a fidesz:
"Már működésének kezdetén támogatta a Magyar Tudományos Akadémia munkáját, s törvénnyel biztosította annak politikai függetlenségét."

"3 év alatt 5000 tanyai tanterem épült Magyarországon"

"Pécsett, Szegeden, Debrecenben egyetemi építkezéseket indított, ... Sem a klinikákat, sem az egyetemek más területeit nem tudta elképzelni magas színvonalú kutató munka nélkül."

nandras01 2013.07.11. 14:34:51

@Peterpapo: igazad van, ez nem csak a atnárokra vonatkozhat.
de ebben a posztban speciel a pedagógusokat érintő seggbekúrásról van szó.

általánosságban, pedig az a széchenyinek (hamisan) tulajdonított mondás, hogy "minden népnek olyan kormánya van, amilyent megérdemel"
ha a fidesz '14 után is kormányon marad -márpedig erre erős sansza van-, akkor ne nyígjon itt senki, hogy "csúnyaorbán!"

J.László 2013.07.11. 14:35:01

A rezsi és a trafik után megkezdődött a gyúrás a következő elmebeteg hecckampányra.

Ebből a 2010-esnél is nagyobb bukás lesz, fiúk.

Sics68 2013.07.11. 14:35:30

@Reszelő Aladár:

Óraszám: nem érted a problémát :(

Adva van hogy mik azok a feladatok, amiket az iskolába dolgozó pedagógusoknak meg kell csinálni:

- órára készül
- órát tart
- adminisztrál ( rohadt sok hülye papírmunka, egy része papíron egy része számítógépeb... de meg kell csinálnia... talán egy részének még értelme is van... de ez is IDŐ. Mégpedig munkaidő.)
- dolgozatot javít
- napközit, tanszobát tart
- ügyel adott helyen adott időben (pld: udvaron... )
- olykor mászkál a diákjaival osztálykirándulni,múzeumba állatkerbe, szánházba, mittudoménhova.
- "ügyel" délelőtt az udvaron vagy folyosón... délután tanszobát tart..
- részt vesz értekezleteken, továbbképzéseken (amúgy ezek kötelezők is)

... namost: pípíronegyre kevesebb idő jut az "órát tart" dolgon kívül bármire is ...

A másik vicces apróság: jobb nyugati alapfokú oktatási intézményekben 5-6 diák jut egy pedagógusra átlagban... mennyi is ez a szám nálunk egy általános oskolában?!

nandras01 2013.07.11. 14:36:06

"általánosságban, pedig IGAZ az..."

Peterpapo 2013.07.11. 14:37:59

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Én a felsorolás minden elemére reflektáltam. :) Te emelted ki. :) :) :)

Egyébként szerintem van igazság abban, amit mondasz, de abban a formában, ahogy felvetetted nem mondanám igazságosabbnak, mint ami most van. Most nincs időm arra, hogy gondolkodjak ezen, de tényleg elgondolkodtató. :)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.11. 14:38:25

@Peterpapo: pl. családi pótlék, gyereknek ingyen tankönyv, szocpol, kedvezményes hitel, diákkedvezmény a MÁV-nál,gyógyszertámogatás, stb.

Sics68 2013.07.11. 14:39:16

@nandras01:

Sajna ebben igazad van, akkor viszont ezt írt és csak ezt :) ... mást ne. Tanárként elvileg tudod miért :D

***
Jómagam tüntetni járni lusta vagyok.
Meg amúgy se dolgozom iskolában tanárként :)

Csak a szavazatommal jelzem mi tetszik mi nem tetszik, meg írkálok néha a netre.

Peterpapo 2013.07.11. 14:39:24

@nandras01:

Szerintem azok jogosan nyígnak, akik nem rájuk szavaztak. :) Azok minden tőlük telhetőt megtettek.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.11. 14:45:17

@Peterpapo: körbenézel, biztos találsz valamit:)
részt vettél egy államilag támogatott rendezvényen, voltál olyan múzeumban, aminek a kiállítását támogatta az állam, használtad az önkormányzat által neked is fenntartott parkban az ingyenes WC-t, stb.

jó, ha már nem itthon laksz, elfogadom, hogy nincs:)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 14:46:31

@Sics68: Összehasonlítható ez mondjuk egy valamilyen termelő tevékenységet folytató ember munkájával?

Lássuk:

- órára készül - más is felkészül a munkájára, utánanéz a problémáknak
- órát tart - a konkrét munkavégzés része
- adminisztrál ( rohadt sok hülye papírmunka, egy része papíron egy része számítógépeb... de meg kell csinálnia... talán egy részének még értelme is van... de ez is IDŐ. Mégpedig munkaidő.) - a munkavégzés része, más is adminisztrál
- dolgozatot javít - a munkavégzés része, más is hazaviszi a munkát
- napközit, tanszobát tart - munkaidőben
- ügyel adott helyen adott időben (pld: udvaron... ) - munkaidőben
- olykor mászkál a diákjaival osztálykirándulni,múzeumba állatkerbe, szánházba, mittudoménhova. - munkaidőben
- "ügyel" délelőtt az udvaron vagy folyosón... délután tanszobát tart.. - munkaidőben
- részt vesz értekezleteken, továbbképzéseken (amúgy ezek kötelezők is) - munkaidőben, más is képzi magát.

Sics68 2013.07.11. 14:49:10

@Pan Modry:

Nem primitív, más a gond... Ha az ember egyszer "megvett" valamit, nem szívesen ismeri be, hogy hülyeséget csinált, hogy rossz döntést hozott ... inkább megmagyarázza magának (és másoknak is,hogy ne nézzék hülyének) hogy ő miért döntött úgy ahogy és hogy az miért volt jó, helyes, bölcs, tökös stb. döntés.

Amúgy a legutóbbi országgyűlési választásnál mégis, ki a fenére másra szavazott volna?

- a hazudósokra nyilván nem .. azok nagyom lejáratták magukat!

- hogy a JOBBIK irányítsa az országot, azt kevés épeszű ember szeretné ( én rájuk szavaztam, de azért, mert azt jónak tartom hogy ott vannak a parlamentben .. azt viszont nem tartanám jónak ha kormányra kerülnének :) ... amúgy se kormányképes erő.

- KDNP: sose volt komolyan vehető
- MDF: hataloméhes és szétesett..
- SZDSZ: már nem volt, de amúgy is sikeresen elárultak már mindent amiért a rendszerváltáskor tiszteltük őket
- LMP: ők akkor még semmit nem tettek le az asztalta... mára kicsit javult a helyzet, bár...

Szóval nem volt kire szavazni, az MSZP elleni tiltakozás volt az oka sok FIDESZ szavazatnak ... nem a FIDESZ szeretete. Ha ezzel a helyzettel a FIDESZ élt volna... de ők kicsit .. vagy nem is kicsit... jóval másképp éltek vele, mint ahogyan azt a szavazók szerették volna - mostani ténykedésük meg már nem csak gyomorforgató de egyre gyakrabban a köztörvényességet is súrolja... nem csoda hogy foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalmukhoz.

J.László 2013.07.11. 14:54:00

@halihalo:
" a fidesz 2002-ben rájött, hogy a gondolkodó embereket nehéz megvezetni, jobban átlátnak a parasztvakításon. Elhatározták, hogy lerohasztják az oktatási rendszert, hogy jól irányítható birkákat gyártsanak."

Ezzel csak az a probléma, hogy a közoktatást Magyar Bálint és az SZDSZ küldte tudatosan padlóra. Épp az általad említett okból.

Peterpapo 2013.07.11. 14:58:22

@morgás joga mindenkit megillet:

Az elmúlt három évben voltam kint az augusztus 20-i tűzijátékon, de előtte 20 évig nem. A többit sem vettem igénybe, pedig itt élek Magyarországon, de nem vagyok egy eljárós típus. :) Tényleg semmi. Gyógyszert nem szedek állandóan, nincs semmilyen hitelem, a gyerek után az asszony kapta a pótlékot, nem vagyunk összeházasodva, "csak" 29 éve együtt élünk, stb, stb. :)

Bolemann Lajos 2013.07.11. 15:01:03

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Az átlag nyugdíj nem 90 000, hanem 104 000.
Az átlag bérhez képest magas. Ha még azt is hozzávesszük hogy a kiadásaik jóval alacsonyabbak pl. a gyermeket nevelő, teljes áron utazó, hitelt törlesztő átlag aktívnál, akkor azt mondhatjuk, hogy nyuggernek áll a világ.

"Míg átlagosan elmondható, hogy a 65 év felettiek medián átlag jövedelme az unióban a 65 év alattiak jövedelmének kb. 85 százaléka, addig Magyarországon ez az arány 100 százalék, azaz az időskorúak medián átlagjövedelme megegyezik a fiatalabb átlagjövedelmével. A vizsgált időszakban pedig egyedül Luxemburgban volt hasonló eredmény."
www.portfolio.hu/img/upload/2013/07/65jov-20130710.png

Peterpapo 2013.07.11. 15:01:42

@J.László:

Ezzel csak az a probléma, hogy Viktorék pedig a földön fekvőt rugdossák, amíg még mozog, ahelyett, hogy felsegítenék. Pedig nem ezt ígérték.

Bolemann Lajos 2013.07.11. 15:03:10

@Bolemann Lajos: Sávos nyugdíjcsökkentésre, de legalábbis a nyugdíjak befagyasztására megérett a helyzet.

Peterpapo 2013.07.11. 15:03:49

@Bolemann Lajos:

"Ha még azt is hozzávesszük hogy a kiadásaik jóval alacsonyabbak pl. a gyermeket nevelő, teljes áron utazó, hitelt törlesztő átlag aktívnál, akkor azt mondhatjuk, hogy nyuggernek áll a világ."

Hát ez baromira nem igaz. A gyógyszerek egyre drágábbak és nem csak egyfélét szednek általában és nagyon sokan vannak, akik anyagilag segítik a gyereket nevelő aktív gyerekeiket. A többi talán neked is sz eszedbe jut ezek után.

tundrazuzmo (törölt) 2013.07.11. 15:04:15

Az egyetlen, aki a beígért dolgokat vakon - a gazdaság állapotának figyelmen kívül hagyásával - hajtotta végre, az a D209-es volt.

Azóta isszuk a levét a 100 napos programjának, mellyel eladósította az országot.

Kis türelmet kérni a pedagógusoktól még nem átverés. Ebből demagógiát gyártani viszont az.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 15:12:32

@Peterpapo: Megígérték, hogy senkit nem hagynak az út szélén. nem is hagynak. Belökik az árokba.

Peterpapo 2013.07.11. 15:12:56

@tundrazuzmo:

'"Kis türelmet kérni a pedagógusoktól még nem átverés."

Ez igaz, csak az a baj, hogy nem kértek kis türelmet, hanem azt mondták, hogy azonnali béremelés lesz és azóta csak tolják a dátumot egyre messzebb. Na ez az átverés.

Bolemann Lajos 2013.07.11. 15:14:10

@Peterpapo: Egyedül a gyógyszer. Ez az egy van az ő serpenyőjükben.
Hogy kit és mit támogatnak az részükről csupán királyi kegy.

Szerinted normális dolog, hogy Európában egyedülálló módon nálunk a 65 év felettiek átlagnyugdíja megegyezik a 65 év alattiak átlagjövedelmével?

Tényleg egy olyan társadalmi réteget kell állandóan preferálni akinek már jövőképe sincs? Ez már nekrokrácia.

Peterpapo 2013.07.11. 15:14:13

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Remélem az egyikük elkapja a lábukat és magával rántja mindet!

Sics68 2013.07.11. 15:15:55

@na4:

A nemzetgazdaság egészében termel GDP-t, nem csak "a vállalkozások"!

Mire alapozva is mondom ezt?

Nos: egy tetszőleges vállalkozás működéséhez szükség van az állam nyújtotta számos "háttérszolgáltatásra".

Nézzük végig:
- közutak, infrastuktúra: felépíthetet sötétafrika legeldugottabb zugában is a zöldmezős beruházást, DE akkor te építesz hozzá erőművet ami áramot termel (mert nincs paks meg bősnagymaros), te építesz utat, te tanítod meg az analfabéta helyieket (bocs, oktatás sincs, hisz nincs állami oktatás) arra hogy a munkavédelmi kesztűt ne a ...ukra húzzák.
- jogrendszert megint csak Te tartod fenn
- a dolgozóidnak annyit fizetsz, hogy ő is megéljen belőle (nyugdíjas korában is) meg a családja is míg melózik
...

Ekkor sikeresen kiváltottad az államot.

Csak hát valamiért célszerűbb úgy csinálni, hogy bizonyos feladatokat az állam végez el (méretgazdaságossal), más dolgokat meg a cégek.

De a GDP-t az egész termeli, nem a részek...

Peterpapo 2013.07.11. 15:21:06

@Bolemann Lajos:

Királyi kegy?? :) Most vagy a családod furcsa, vagy a felfogásod, vagy nincs gyereked. :) Egyikért sem irigyellek.

Nincs jövőképe? 65 év után nem élhet még valaki, akár 20 évet is? Az már nem jövő?

Tudod mekkora segítség az egy aktívnak, ha a nyugdíjas szülő be tud segíteni a gyereknevelésbe? Akár anyagilag, akár azzal, hogy vigyáz rá, ha beteg, vagy nem kell nyáron egy halom pénzt kifizetni a táborra, amíg a szülő dolgozik?

Sics68 2013.07.11. 15:23:24

Jaja. Ezzel a módszerrel magának is lemérheti az ember mire mennyi időt fordít ... és itt ugye az is adott hogy SOK tanárra és különböző szakos tanárokra is lemérődött...

otgorbebogre 2013.07.11. 15:26:57

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): a dolog persze nem ilyen egyszeru, mert addig netto kivevo vagy a rendszerbol amig nem fizeted ki az egesz iskolaztatast, gyermekkori betegellatast, a szuloszobadat stb. Szoval a nyugdijjasok lehet hogy inaktivak de ha nagyon szamolgatnank lehet hogy csak ok szavazhatnanak (mert meg igy is netto betevok a renszerbe) a fiatalok meg kb 35-40 eves korukig nem.

Peterpapo 2013.07.11. 15:28:18

@Bolemann Lajos:

Ja és ne becsüld le a gyógyszert, mert több ezer forintos tétel egy hónapban! Talán több tízezres is lehet.

otgorbebogre 2013.07.11. 15:29:43

@Bolemann Lajos: nem. az hogy a nyugdij megegyezik az atlagjovedelemmel sajnos azert van igy mert mind a letminimum kozeleben mozog. nincs hova lejjebb menni.

Bolemann Lajos 2013.07.11. 15:35:19

@Peterpapo: Hagyjuk a személyeskedést, egyébként nincsenek már szüleim, van viszont családom és kiskorú gyerekem.

A nyugger jövőképe: legyen mindig nyugdíjemelés, támogatott gyógyszer, 0 Ft vizitdíj, ingyen utazás, szappanopcsik délelőttönként, ingyenes beutaló a termálfürdőbe.
Amit leszar: adópolitika, foglalkoztatás politika, oktatásügy, öngondoskodáson alapuló nyugdíjrendszer, szociálpolitika, sőt szabadság, demokrácia (hisz ő már egzisztenciálisan szabad)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 15:37:00

@otgorbebogre: "de ha nagyon szamolgatnank lehet hogy csak ok szavazhatnanak (mert meg igy is netto betevok a renszerbe) a fiatalok meg kb 35-40 eves korukig nem. "

Ehhez azért nagyon meg kell számolni. Főleg, ha feltételezzük, hogy a mostani nyugdíjasok is ilyen alapon 35-40 éves korukig nettó kivevők voltak, aztán 15 év munka, majd 55 évesen nyugdíj. A bruttósítás meg csak vagy 30 éve volt, előtte nem fizettek nagyon adót sem.

Bolemann Lajos 2013.07.11. 15:37:32

@otgorbebogre: "Hogy a relatív szegénység Magyarországon nem annyira az időseket fenyegeti, mutatja a KSH által korábban publikált adat is. E szerint miközben emelkedik a szegénységi küszöb alatt élők száma Magyarországon (2011-ben 1 millió 400 ezer fő közelébe érve), ebből "csak" 70 ezer fő a 65 évesnél idősebb. Az idősek relatív helyzete jónak mondható - írta tavalyi jelentésében a KSH, ami nagyfokú stabilitással párosul a nyugdíj rendszeressége és kiszámíthatósága miatt. "

otgorbebogre 2013.07.11. 15:47:40

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): ja penzt se kaptak nagyon. eljen a szocializmus. amugy gondolom ki lehet szamolni , hogy ki mikor lesz/lett befizeto, szerintem kozgazdaszok talan mar ki is szamoltak.

De ha azt akarod tudni ki a hasznos tagja a tarsadalomnak NEM az aktualis penz ki/ befizetest kell szamolni. Akkor az allam nem fizethetne az iskolakat- ami tulajdonkeppen szemelyi hitel. Az egesz eletben tett befizeteseket kell nezni, AFA-stul mindenestul.

Ha ez alapjan adnal szavazati jogot megoldhato lenne hogy az atmeneti munkanelkuliek ne veszitsek el a szavazati jogukat.
De a nyugdijjasok valoban sokkal tobben szavazhatnanak mint a fiatalok.

Mondjuk az egesz hulyeseg. Ha elkezdunk szelektalni akkor egyszerubb ha azt mondjuk csak az szavazhat aki tudja tegnap mit almodott Orban Viktor. Tuti siker.

Peterpapo 2013.07.11. 15:48:07

@Bolemann Lajos:

Rendben, hagyjuk.

A nyugdíjasok jövőképére annyit, hogy nem hagysz nekik túl sok esélyt. Ez nem szép. Sokan vannak, akiknek ezeken kívül azért lenne még igénye másra is. Az kussoljon és örüljön, hogy lyuk van a seggén?

otgorbebogre 2013.07.11. 15:53:38

@Bolemann Lajos: ja . mint ahogy te is irod nem az a megoldas hogy a oregeket a szegenysegbe taszitjuk hanem hogy a szegenysegben eloknek megelhetest teremtunk. amit irsz az kb azt mutatja hogy az oregebbek eppa kuszob felett vannak (nemelyikuk at is log) ugyhogy nincs mi elvenni toluk.

Ezzel szemben az elitet tamogatni adokedvezmenyekkel stb valoban karosnak tunik a leirasod alapjan. Meg presztizsberuhazasokat tenni. Talan stadion epites helyett nagyobb kozmunka berek vagy segelyek kellenenek, esetleg nagyobb tamogatas a kisebbseg es a tobbseg elhelyezkedesehez (gondolom a posztod alapjan ezzel te is egyet ertesz ) mert a legtobb melyszegenysegben elo videki ahol nincs munka lehetoseg es/ vagy kisebbsegi.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 15:56:47

@otgorbebogre: Valahol elmentél a lényeg mellett. :-(

"ja penzt se kaptak nagyon."

Ez az ellopták a biciklim, lopok magamnak másikat elv.

Lencsés István 2013.07.11. 15:57:04

@lucernaböde: Ha tudnál számolni nem hazudoznál fosva . Azt tudom hogy emelés lesz , méghozzá nagy . Nekem nem érvem van , hanem tényem . Személyeskedni veled nem lehet mert neved sincs .

Bolemann Lajos 2013.07.11. 16:02:24

@Peterpapo: "lyuk van a seggén"

Magyarországon a 21. században gyakorlatilag a nyuggerek döntötték és döntik el (többségben vannak, aktívak, érdekközösséget alkotnak) a választások végeredményét. A tömegpártok pedig ehhez igazódnak. Asszem inkább mi aktívak örülhetünk hogy lyuk van a seggünkön.

Sosem felejtem el azt a nyugger banyát, aki a székházfoglalóknak azt üvöltözte, hogy az ő nyugdíjából tanulnak. Van ennél lejjebb?

Peterpapo 2013.07.11. 16:05:51

@Lencsés István:

Neked is felajánlom a következőt:

Gyere el hozzám és nyírd le a füvet! Ezért fizetek neked 3000 forintot és ebédet is adok. Viszont ha elvállalod a szomszédom kertjét is, akkor megemelem a béred 6000 forintra, viszont ebédet már nem adok. Korrekt az ajánlatom?

Peterpapo 2013.07.11. 16:11:26

@Bolemann Lajos:

Mivel nagy számú a nyugger állomány Magyarországon, másra nem tudnak támaszkodni. Ráadásul politikailag aktívabbak, mert nem lusták elmenni szavazni, tehát a legtöbb szavazat tőlük várható.

Én sem felejtem el, azt amelyik savat ígért az arcukba, de az ilyen gondolkodásra képtelenek miatt miért kellene mindet hátránnyal sújtani? Mindkét oldalon vannak ilyenek, de hogy szűröd ki őket? Mit tehetnének azok, akik felelősséggel, átgondoltan döntenek és nem fekszenek le a propaganda dumának? Ilyenek egyébként az aktívak között is vannak sokan. Mármint azok, akik nem gondolkodnak, hanem vakon hisznek.

Peterpapo 2013.07.11. 16:12:29

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Csak a miénket, vagy a szomszédét is, aki erről semmit sem tud és nem is engedné? :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 16:13:51

@Peterpapo: Van aki bugee jumpingol, van aki gerrilafűnyírást vállal. Fő az adneralin. :-)

Peterpapo 2013.07.11. 16:19:44

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

OK de ne csodálkozz, ha mire ideérsz, már csak 1500-at fogok ígérni és nincs kaja! Ezt a jelenlegi kormánytól tanultam. :) Jó mi? :)

Peterpapo 2013.07.11. 16:20:20

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Ja és ha végeztél csak egy ezrest kapsz majd, amiben benne lesz a borravaló is. :)

Peterpapo 2013.07.11. 16:20:52

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Ja és a fűnyíró használatért levonok 500 forintot! :)

Lencsés István 2013.07.11. 16:24:14

@Peterpapo: Nem nyírok füvet egy anonimnál . Feketén nem dolgozom .

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 16:27:41

@Peterpapo: Nem vihetem a saját fűnyíróm? Azért, mert ....... (ide bármilyen kissebbséget beírhatsz) vagyok? Megyek is az ombucmanhó'! :-)

Peterpapo 2013.07.11. 16:28:17

@Lencsés István:

Be sem engednék egy ismeretlen idegent, akinek még a valódi nevét sem tudom. ;)

Peterpapo 2013.07.11. 16:29:33

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Dehogynem. Nyugodtan! Csak használat előtt be kell vizsgálnom, hogy minden rendben van-e vele. A bevizsgálás 800 forint lesz. :)

Lencsés István 2013.07.11. 16:30:24

@Peterpapo: Ott a nevem , tanulj már meg olvasni . :D

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Kurva gyenge irónia . Komoly dolgokkal NORMÁLIS EMBER ( azaz én például ) nem viccel .

Peterpapo 2013.07.11. 16:34:04

@Lencsés István:

Erről eszembe jutott egy vicc!

Reggel a rendőr a fürdőszobából kifelé jövet összetalálkozik az apjával. Azt mondja a rendőr:

- Személyt kérem ellenőrzésre átadni!

Mire az apja:

- Hülye vagy fiam? Én vagyok az apád!

- Azt bárki mondatja!

:)

Tehát én tudok olvasni, de biztos ez az igazi neved? ;)

Lencsés István 2013.07.11. 16:42:31

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Nem vagyok náci . Ha komolyan írtad akkor szövegértési problémákkal IS küzdesz .

@Peterpapo: Ha nem hiszed el , az nem az én bajom , attól még a tény az hogy nekem ez a nevem . :) ;)

Peterpapo 2013.07.11. 16:54:15

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Persze fizethetsz Szép kártyával , csak arra meg fel kell számítanom a tranzakciós díjat. :) Viszont a kertbe csak belépési díj ellenében jöhetsz be, amit csak készpénzzel fizethetsz, úgy hogy legyen nálad egy ezres! Befizeted, lenyírod, azt mehetsz is haza. :) Ha nagyon szeretnéd még a szomszédot is rábeszélem, de az plusz kétezer lesz! :)

Peterpapo 2013.07.11. 16:55:22

@Lencsés István:

Mint ahogy az is tény, hogy ezt bárki mondhatja. :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.11. 16:58:51

@Peterpapo: Sajnos kaptam egy jobb ajánlatot. A Sógor kertjét is lenyírhatom, és ott csak 1500-at kell fizetnem, ráadásul az kétszer akkora..

Peterpapo 2013.07.11. 17:01:28

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Hát Te tudod. Sajnálom, mert plusz 2500-ért hozhattad volna a családot is.

Totof 2013.07.11. 17:03:25

@Lencsés István: Ha tudnál számolni, rájönnél, hogy hiába emelik a fizetést, ha a cafeteriát, meg a túlórapótlékot, meg szakkörpótlékot, meg ilyeneket elvesznek. Ha tudnál számolni, számokkal bizonyítanád, hogy igazad van, de csak fröcsögsz.
Az a baj veled, hogy nem vagy képes még gondolkodni se. Soha nem gondolkodtál azon, hogy a másiknak akár igaza is lehet, csak jöttél olyan baromságokkal, hogyneked tényeid vannak. De soha, egy valódi tényt (valódi adatot, számot) nem írtál, egy hivatkozást bármilyen honlapra, újságra, még az országgyűlés hivatalos honlapját se tartod hitelesnek. Emiatt vagy fizetett bértroll vagy, vagy ennyire hülye.

Peterpapo 2013.07.11. 17:06:49

@Totof:

Ilyet ne várj tőle! Neki ténye van. Meg neve. Te meg anonim vagy és fosva hazudsz.

:)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.11. 17:16:57

@Peterpapo: oké, akkor a gyerek nem választhat, ezt megbeszéltük:)

titanvuki 2013.07.11. 18:53:19

@Lencsés István: "Ha tudnál számolni nem hazudoznál fosva . Azt tudom hogy emelés lesz , méghozzá nagy . "

34% hat (?) év emelés nélküli év után? Az nagy?

HgGina 2013.07.11. 21:48:56

@titanvuki: ha jól értem, a 34 az most kevés, előtte a pár évtized alatti 0 az meg sok.
Értem elvtárs.

titanvuki 2013.07.11. 22:06:19

@HgGina: Mivan? Szerintem erősen félreértettél.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.12. 01:05:35

Nekem volt pedagógus rokonom, több is. Jelenleg is több pedagógus barátom van.

Nem leányálom a munkájuk, ezt a munkát szeretni kell.
Ha azon jár az eszük, miből élnek huszadika után, akkor ott valami nincs jól.

Lеncsés István 2013.07.12. 07:01:15

@HgGina: Hazudsz anonim ribanc , 2002-ben volt 50 százalékos béremelés a 100 napos programban . Fáj az igaz ? Nekem tényem van , mint minden normális embernek . ( Például én )

Lеncsés István 2013.07.12. 07:02:08

@Peterpapo: Pontosan . Látom fáj neked az igaz .

Lеncsés István 2013.07.12. 07:04:47

@Totof: A Fidesz emeli a tanárok fizetését . Nekem tényem van , mégha neked fáj is az igaz , és fosva anonim hazudozol . Tanulj meg írni , addig ma ebben a blogban nem válaszol neked @Lencsés István: , aki nem anonim !

Lеncsés István 2013.07.12. 07:07:16

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Eleve nem dolgozhatok feketén , mert el kell számolni a kenyér költésgekkel .

Peterpapo 2013.07.12. 07:58:24

@Lеncsés István:

Nem az igazság fáj, hanem néha te, de már kezdem megszokni. :) Tudom, hogy csak a saját szórakoztatásodra játszod a hülyét. :)

DFK 2013.07.12. 08:19:52

@Én is akarok kommentelni: Hát 3 gyerekkel nem csökkenhetett a nettó.

DFK 2013.07.12. 08:39:23

@Peterpapo: Pontosan azért tudják segíteni az aktív gyerekeiket, mert jobb az anyagi helyzetük, mint a gyerekéé. lehet, hogy a nyugdíjas szed 8 féle gyógyszert, de: a. a fele általában felesleges, b. ha beteg, attól nem lesz kevesebb a nyugdíja szemben a betegállományba kerülő aktívval. Bizony, egy 2 gyerekes családban évente 2 pár szandál, 2 pár nyári-tavaszi-őszi cipő, 2 pár téli cipő az elfogy, ugyanígy évente cserélni kell a ruhákat(akár 2x is!), mert kinövi a kölök. Jó ha tudjuk, az átlag 2 keresős-2gyerekes családban a jövedelem éppencsak felette van a létminimumnak.

Totof 2013.07.12. 09:20:37

@Lеncsés István: Nem attól leszel nem anonim, hogy idelinkeled egy szerencsétlen buta ember facebook profilját és mögé rejtőzöl.
Tények? Megmaradnak a fizetésen felüli juttatások? Elő a tényekkel.

Én is akarok kommentelni 2013.07.12. 10:01:54

@DFK:
De bizony, hogy csökkenhetett. Nézd meg mennyit kapott az új rendszer bevezetése előtt egy 3 gyermekes, és nézd meg mennyit kapott utána.
Segítek picit: előtte fix összeget kapott, SZJA-tól függetlenül. Most pedig az SZJA bemaxolja. És hát egy pályakezdő tanárnak nem volt annyi az SZJA-ja, hogy elérje a korábbi összeget.

Ő meg csak pislogott mint hal a szatyorban, hogy neki a TVben 3 gyerek esetén olyan 90 ezer forintokat emlegettek havonta, nem értette hogy baszhatták így át az iskolában :)

Lencsés István 2013.07.12. 10:28:04

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Élvezed a saját problémád ? :D Ha koncerten lennék és én lennék az énekes most mondanám azt hogy és " .... Taps .... " . :D Szánalmas vagy . :D

@Peterpapo: Mondhatja az igaz , de attól én nekem még tényleg ez a nevem . :)

@Totof: Tudok számolni . Nem veszik el a túlórapótlékot , meg a szakkörpótlékot sem azaz hazudsz ráadásul fosva , és ez szánalmas . A tényt nem kell bizonyítani . Ha gondolkodni nem tudnék , internetezni sem tudnék , azaz újabb hazugság . Anonimnak soha nem lehet igaza . A link nem tény . Mondok 1 példát . Csinál valaki 1 linket , tele hazugságokkal ( mint ahogy azt például velem is teszik ) attól az még nem tény , vagy mondok 1 példát ami nem hozzám köthető . Valaki belinkeli hogy tavaly nem a Győr nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját , holott ő nyerte . A linkben pedig az van hogy nem , azaz a link hazugság , azaz hogy értsd nem tény . Az a hülye aki mondja . Névvel nem lehet trollnak lenni .

@titanvuki: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) Igen nagy , mert ennyi sem járna és ezek után minden évben emelik .

@Lеncsés István: Vesszővel nem kezdünk mondatot te csaló anonim fosós geci , aki tényt kapott a mocskos pofájába és ezért foglalkozik velem .

DFK 2013.07.12. 10:33:24

@Én is akarok kommentelni: És arról persze nem tudott, hogy ah valaki nem tud 90000-et 3 gyerek után jóváírni, az a házastársával megoszthatja gyerek kedvezményt?
3 gyerekkel eggy átlagfizetés teljesen szja mentes lett, a korábbi, de kivezetett adójóváírás nem lehetett az adó 100 %!-a, csak minimálbérnél. Vagyis tanár ismerősöd minimálbért kellett kapjon. Ami ugye nem hihető.

titanvuki 2013.07.12. 10:36:05

@Lencsés István:

"mert ennyi sem járna és ezek után minden évben emelik . "

Hogy mi járna, azt meg gondolom te döntöd el, mi?

34% 6 évre az kb 5%, ami jó, ha az inflációt fedezi. (Igen tudom mennyi most, de korábban jóval magasabb volt).
Szóval 34% arra jó, hogy a népet a pedagógusok ellen fodítsa, de gyakorlatilag reálértéket is alig fedezi. Ez nem sok. Én versenyszférában 67%-kal keresek többet, mint 6 évvel ezelőtt.

titanvuki 2013.07.12. 10:37:10

@Lencsés István:

"@Lеncsés István: Vesszővel nem kezdünk mondatot te csaló anonim fosós geci , aki tényt kapott a mocskos pofájába és ezért foglalkozik velem ."

Itt most magadat szidod? Csak mert úgy tűnik...:-)

Lencsés István­ · http://lencsespityu.blog.hu/ 2013.07.12. 10:40:17

@titanvuki: Haha , igen , sajnos egy kibaszott idióta vagyok , hát ez van , ha az ember nyakára tekeredik a köldökzsinór születéskor és picit oxigénhiányosan jön világra . No de sebaj gyere , lájkold a fanclubomat : www.facebook.com/lencsespityeszke

Lencsés István 2013.07.12. 11:04:19

@titanvuki: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen , ha nem tanulsz meg pontosan idézni , akkor ma ezen a blogon utoljára reagálok rád . Nem én döntöm el . Az inflációt bőven fedezi , mert az infláció az köszöni szépen rendben van , most is alacsonyan 1,9% - on van . Ha többet keresel , akkor miért sírsz ? :O Nem magamat szidtam , hanem az egyik olyat aki a nevemet használta fel mert fáj neki a tény amit a mocskos pofájába toltam .

Lencsés István­ · http://lencsespityu.blog.hu/ 2013.07.12. 11:07:54

@titanvuki: Ahogy az én pofámba szokták a hatalmas feka brét tolni . Mit tegyek , én ezt szeretem !

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.12. 11:12:54

@titanvuki: ajánlom figyelmedbe a mai poszt kommentjeit, ott megtalálod a fogalmazódó kérdésedre a választ:)

Én is akarok kommentelni 2013.07.12. 11:26:16

@DFK:
Akkor még egyszer:
A híradóban, rádióban, politikusi performanszon az hangzott el, hogy 3 gyerek esetén akár havi 90 ezer forinttal is többet kaphatnak az érintettek.

Ezt egy átlagember úgy fordította le magának, aki nem ért a pénzügyekhez, hogy ha 90et nem is, de 50 ezret csak kap majd.. Hát nem: csökkent a bére.

Amivel meg kevered az előző és a mostani rendszert az az, hogy az előző családtámogatási rendszernél az SZJAt csökkentette az adójóváírás, és a családtámogatás összege nem az SZJAt csökkentette tovább, hanem egyszerűen odaadták az összeget. Így bizony csökkent a nettója. És nem, 122 ezer forint volt a bruttója ha jól emlékszem.
Beütheted kalkulátorokba: ennél a bérnél csökkent 3 gyerek mellett a nettó bér.

Én is akarok kommentelni 2013.07.12. 11:27:15

@titanvuki:
Trollt mindenki csak a saját felelősségére etethet!

Totof 2013.07.12. 11:28:00

@Lencsés István: Egy fingnyi tényt nem sikerült idecitálnod. De végre igazoltad, hogy te is anonim vagy: Ezt írod: "A link nem tény . Mondok 1 példát . Csinál valaki 1 linket , tele hazugságokkal". Szóval létrehoztál egy Lencsés István profilt a facebookon, hogy itt anonimként, Lencsés István néven teletrollkodhasd a blogokat? Szerencsétlen balfasz vagy, aki továbbra sem tudta semmivel alátámasztani, hogy amit mond az tény és nem vélemény.
Ha gondolkodnál, meg tudnád különböztetni mi a fals weboldal és melyik valódi.

titanvuki 2013.07.12. 11:56:27

@Lencsés István: "Az inflációt bőven fedezi , mert az infláció az köszöni szépen rendben van , most is alacsonyan 1,9% - on van . Ha többet keresel , akkor miért sírsz ? :O "

Talán olvasnál, mielőtt reagálsz! Már korábban is írtam, hogy tisztában vagyok vele, hogy az infláció jelen pillanatban 2% alatti, de nézd vissza 6 évre az adatokat!

2. Én, mint versenyszférás, többet keresek, de mi a pedagógusokról beszéltünk, ha nem dereng olvass vissza!

Lencsés István 2013.07.12. 13:11:56

@Totof: Én csak akkor írok , mikor tényem van . Nem vagyok anonim , nekem ez a nevem , a többi ugyanilyen nevű azért létezik , mert beletoltam a mocskos pofájukba a tényt , ami zavarta őket , ezért csinálják azt amit . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) Nem értettél meg . :( Nem én hoztam létre , hanem létrehozta valaki más , nekem alapból volt , mert nekem tényleg ez a nevem . Észre lehet venni mindent dátumok , és sok minden más alapján , csak figyelni kell . A tényt nem kell alátámasztani semmivel , írtam rá a kézilabdás példát is . Ha a nemzetisport.hu hozza le így a cikket akkor az is fals ? :O

titanvuki 2013.07.12. 13:38:14

@Lencsés István:
1. Az interneten szörfözők 99%-a kitalált nick-nevet használ, te meg azt követeled, hogy saját néven írjon?

2. Honnan a rákból tudjuk, hogy téged nem Gipsz Jakabnak hívnak?

3. Elmebeteg vagy. Nem is érdemes tovább vitatkozni veled.

Totof 2013.07.12. 14:07:05

@Lencsés István: A nemzetisport.hu neked megbízható, de a mkogy.hu az nem. Mekkora röhej vagy.

Blogger Géza 2013.07.12. 19:35:34

@Peterpapo: Nem egy állítást közölt, hanem megszólaltatta az összes érintettet, és mindegyik elismerte, hogy ekkora emelés jön. Csak az egyik még többet szeretne. (Nyilván ha 200%-os emelését kapnának, akkor szerintük 300% lenne a méltányos, ismerjük ezt a típust...) Ha az érintettek mind elismerték ezt az emelést, akkor feltehetjük, hogy az úgy is van.

Lencsés István 2013.07.12. 21:45:44

@Totof: Nem érdekel a rólam kialakított véleményed , és a szövegértés sem megy , mert nem értetted meg a példámat . :(

Blogger Géza 2013.07.12. 22:19:41

@nu pagagyí: Az idei béremelés (és ez a döntő, a nagyarányú emelés) értelemszerűen ennek a kormánynak a kontója. De jelen esetben ennek nem sok jelentősége van, mivel a következő kormány is fideszes lesz. Ebben már lassan senki nem kételkedik. (Max az lehet kérdés, hogy 2/3-os, abszolút többségi vagy relatív többségi) De ha mégis valami rendkívüli dolog történne, és fel tudna állni egy Fidesz nélküli kormány, nyilván meg tudják változtatni ezt a törvényt is , tehát semmi nem kötelezi őket ezekre a béremelésekre.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.07.16. 10:19:45

@Lencsés István: Igazából ha én élvezem, akkor már nem probléma. Innentől kezdve ez már csak a Te problémád, szóval semmi közöm hozzá. :-P
süti beállítások módosítása