véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngMostanában sok elemző latolgatja, hogyan is fog alakulni 2014-ben az ellenzéki pártok összefogása, kinek milyen szerepe lesz a kényszerű választási szövetségben. Az vitathatatlan, hogy a legnagyobb ellenzéki párt jelenleg az MSZP és egyelőre esélye sincs, hogy egy másik formációi váltsa fel, így itt az ideje, hogy gyártsunk összeesküvés-elméleteket a szegfűsök szempontjából.

 

Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció

 

Az egyik neuralgikus pont Gyurcsány Ferenc és a DK.

Ha nincs együttműködés, a DK akkor is képes teljes országos listát állítani, van legalább 20 kiváló és rutinos politikusuk, Gyurcsány személyes adottságai – ezt mindenképpen el kell ismerni – egy kampány vezetésére kiválóak.  Ennek ellenére a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint nem fogják elérni az 5 %-ot, tehát nem lesz egyetlen képviselőjük sem listán, sem egyéniben. A pártelnök kora és egyéni helyzete miatt politikai tényező marad, 2018-ra a népszerűsége is megnőhet, bár a pénztelenség és a parlamenti képviselet hiányában a szervezete jelentősen gyengülni fog. A pártelnök kivételével a DK többi politikusa megy a levesbe, egy részüknél egzisztenciális problémákkal súlyosbítva.

És vajon meg tudnak állapodni a szocialistákkal? A megállapodás politikai feltétele a teljes fegyverletétel az MSZP irányában, ez lényegében meg is történt. A megállapodással az MSZP megnyerheti a DK szavazóbázisát valamint aktíva hálózatát, és azokat a DK politikusokat, akik egyébként munkabírásuk és egyéni adottságaik miatt jó egyéni jelöltek lennének. Szempont lehet még az is, hogy a DK politikusainak jelentős része figyelemreméltóan fegyelmezett és a vezetőjük iránt lojális személyiség.

És mindezért mit kaphatnak cserébe? Nem lehet saját miniszterelnök jelöltjük, viszont az MSZP országos listájának első 35-40 helyén kaphatnak valamennyi helyet. A jelen helyzetben ezek a lista befutó helyei akkor is, ha a baloldal győz, akkor is, ha veszít. Számokra átfordítva: ha az országos lista minden tizedik helye a DK-é, akkor vereség esetén van 3 képviselőjük, egy nagy győzelem esetén úgy 10, néhány politikusuk  pedig egyéni körzetben elindulhat. Vereség esetén is megmarad a parlamenti képviseletük, egy jelentős győzelem esetén pedig várhatóan  koalíciós partnerré válnak.   

A DK elnöke felkerülhet az országos listára - befutó, de semmiképpen sem előkelő helyre. Így a következő időszakra a politikai cselekvési lehetősége és szabadsága megmarad, de így a jelenlegi népszerűtlensége még az ellenzéki összefogásnak nem gátja, és így nincs szavazó taszító hatása sem. Az Együtt jobbszárnya és a szavazóik miatt szükséges ez a megoldás. Ha az Együtt nem része az együttműködésnek, akkor a DK és elnökének  alkupozíciója sokkal jobb, mert   az MSZP szavazóinak többsége egyáltalán nem ellenséges a DK-val.

Ha a DK nem része a baloldali összefogásnak, akkor saját listát állít, a kampányra is lesz pénze,   lesznek szimpatikus, jó képességű, keményen dolgozó politikusai, akik mindenképpen el akarják érni az 5 %-ot. Ez várhatóan ugyan nem sikerül, de az általuk gyűjtött szavazatok a végelszámolásnál nagyon hiányozhatnak a baloldalnak.

Tehát a DK-MSZP együttműködés mindkét szervezetnek érdeke, csak a garanciákról és a méltányos mandátumszámról kellene megállapodniuk.

 

MSZDP

 

Az MSZDP sokkal kisebb pont a jelenlegi politikai helyzetben, a pártnak nincs mérhető támogatottsága, de méretéhez képest igen jó a mozgósítási képessége. Az MSZDP képes lehet akár országos listát is állítani, ám szavazatokat érdemi mértékben várhatóan nem szerez.

Az MSZP és az MSZDP között nincsen semmiféle feszültség, de egy esetleges együttműködés részeként az MSZDP sem szavazatot, sem forrásokat nem tud hozni, a kiváló szervezőkészségű vezetőjük viszont  támadható, ezért formálisan valószínűleg nem lehetnek egy baloldali összefogás részesei. Egy esetben azonban jelentősen tudják segíteni a baloldal győzelmét – ez pedig az lenne, amikor ugyan nem részei az együttműködésnek, de kampányukban a kormánykritikára koncentrálnak és ez a kormánykritika az MSZP kommunikációjával összhangban már képes lenne a baloldal számára rendelkezésre álló források jelentős megemelésre.

A fentiek miatt tehát az MSZP részéről az lenne az ideális, ha az MSZDP külön indulna, de a kampányban nem a saját jelöltjeit, hanem az MSZP-t támogatná. Ez akkor lenne lehetséges, ha az MSZDP komoly garanciákat kapna arra, hogy az önkormányzati választásokon „szívessége” ellentételezve lesz, a szakértelemmel rendelkező aktivistái pedig győzelem esetén megfelelő feladatokat kapnának.

 

Bajnai Gordon és az Együtt 2014

A második legnagyobb ellenzéki hal országunk politikai tavában az Együtt 2014.

A közvélemény-kutatások alapján, ha nincs baloldali összefogás vagy ugyan van, de az Együtt ennek nem részese, várhatóan 9-12 képviselőjük lesz, mindnyájan ellenzékben és ezzel a negyedik legerősebb párt lesznek a parlamentben. Egyéni körzetet várhatóan nem nyernek, mindenki listáról kerül be. Bajnai szempontjából az eredmény egy érdektelen ellenzéki pártelnöki szék, nagyjából hasonló, mint amit 2010 után az LMP töltött be.

Ha van baloldali összefogás és győz a baloldal, akkor ez Bajnai számára a miniszterelnöki vagy valamelyik közjogi méltósági széket jelentheti, de lehet fontos miniszter, esetleg EU biztos is. Vagy bármi, amit akar. Ráadásul baloldali győzelem esetén az Együtt 2014 megkerülhetetlen koalíciós partner, a korábbi SZDSZ –szel megegyező zsarolási potenciállal.

Ha nem a Bajnai a miniszterelnök jelölt, akkor az országos lista első 40 helyének többségét kérhetik néhány egyéni körzettel megspékelve, amiket aztán rendre el is fognak veszíteni. Ha Bajnai a miniszterelnök jelölt, akkor ennek az árát az országos listán lévő helyekkel kell nekik megfizetni.

Tehát, ha az Együtt 2014 nem része egy baloldali összefogásnak, akkor is van mintegy 9-12 listás képviselőjük, ha pedig igen, akkor a vereség esetén kb. húsz. A győzelem esetén a képviselőinek a száma az eredménytől és a megállapodástól függően 30-40 lehet, így mindenképpen egy megkerülhetetlen koalíciós partneri pozíciót jelent és a holdudvar, valamint az aktíva hálózat számára a döntések befolyásolásának a lehetőségét. Persze nem ugyanazok a lehetőségek az Együtt 2014 vezetői számára, ha Bajnai a miniszterelnök, vagy ha nem - ha  Bajnai a miniszterelnök jelölt, akkor az érdemben kevesebb parlamenti helyet fog az Együttnek jelenteni.

 És most jön az igen ám, de - az Együtt 2014 és a baloldali összefogás kapcsán van két nagy taktikai probléma is.  

Az egyik, hogy mi legyen a DK-val - a győzelemhez rájuk is szükség van, de ha részt vesznek egy Gyurcsánnyal közös koalícióban, akkor az  Együtt 2014 mostani szavazóiknak egy része  várhatóan át fog állni az LMP-hez. Tehát az Együtt 2014 vagy  nem tudja  a most kimutatott szavazóinak egy részét a koalícióba bevinni, vagy egy ennél nagyobb létszámot jelentő DK-szavazót kell a baloldali összefogástól távol tartaniuk.  Tehát az a tény, hogy Bajnainak vannak olyan lehetséges szavazói, akiket más baloldali alakulat nem ér el, ebből a szempontból nem nagy érték, mivel ha a koalíció Gyurcsánnyal együttműködik, akkor ezeket  az Együtt is elveszíti - a győzelemhez azonban várhatóan a DK-ra is szükség van.

 A másik probléma az ütemezés: az Együtt 2014 gazdasági és média holdudvara számára az értéket jórészt Bajnai miniszterelnökségének az esélye jelenti. Persze van itt - egy részük számára - egy kényszerhelyzet is, nevezetesen, hogy az MSZP jelen állapotában nem képes a kellő számú társadalmi kapcsolatot felvenni és fenntartani.

Ha kiderül, hogy nem Bajnai a miniszterelnök jelölt, akkor a támogatottsága azonnal lecsökken, és ez az Együtt 2014 minden későbbi tárgyalási pozícióját rontja. Egyébként ezt a romlást az is előidézi, ha nincs megállapodás, mert akkor is világos, hogy Bajnai nem lesz miniszterelnök.

Tehát Bajnai és vezérkarának többsége szempontjából a megállapodás racionális, az Együtt 2014 jobboldala számára azonban ez a politikai megsemmisüléssel lenne egyenértékű.

 

Mesterházy Attila és az MSZP

 

És akkor nézzük az MSZP-t, hogyan is néz ki az ő szemszögükből a baloldali összefogás:

  • a DK szavazói és aktíva gárdája az együttműködésnek megnyerhető, az ár valószínűleg vállalható,
  • az MSZDP segítsége elfogadható, a vélelmezhető ár megfizethető.

Ha az Együtt 2014 nem része a baloldali összefogásnak, akkor  a szavazóiknak az a része, aki tényleg kormányváltást akar, vissza fog térni az MSZP-hez, mert világos lesz számukra, hogy  Bajnai semmiképpen sem tudja megnyerni egyedül a választást.  A baloldal számára nyitva álló – igen kevés – média és anyagi támogatás nagy részét az MSZP fogja megkapni, mint egyetlen kormányváltásra esélyes párt. Persze azt is hozzá kell tenni, az esélyességhez az üzenetek újrafogalmazása, a jól kiválasztott egyéni jelöltek, a társadalmi kapcsolatok felvételére alkalmas szervezet kialakítása szükséges valamint az, hogy az esélyesség a közvélemény-kutatásokban és az időközi választások eredményeiben megmutatkozzon.

A mostani számok alapján a választási sikerhez a baloldali összefogásra mindenképpen szükség van, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a baloldal 2012 nyarán – Bajnai szerepvállalása előtt – sokkal jobban állt, mint most. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az Együtt 2014-nek alapvetően nincsen aktíva hálózata, ismert politikusi garnitúrája, valamint kiforrott szakpolitikai anyagai sem, kívülről jelenleg a Szolidaritás szervezete és a Bajnai személye jelent politikai értéket.

Az összefogás kérdésében vízválasztó lehet a miniszterelnök jelölt személye is, az ugyanis egyáltalán nem kézenfekvő, hogy az MSZP választmánya és kongresszusa Bajnait, mint miniszterelnök jelöltet elfogadná. Az aktívagárda szempontjából nincs megválaszolva az az érzelmi kérdés sem, hogy miért nem volt velük Bajnai, amikor a legnagyobb volt a baj, és egyelőre azt sem tudni, hogy hogyan fogják az érintettek kezelni Bajnai MSZP-vel szembeni kritikus megjegyzéseit:  miért  ők menjenek az utcára? Miért vállaljanak egzisztenciális kockázatot a jelenlegi listázós-pártutasításos-hűbéres rendszerben?  Azért hogy Bajnai legyen a miniszterelnök jelölt? És akkor még nem firtattuk azt a kérdést, mit szólnának ahhoz, ha Mesterházy úgy vélné, nem elég erős pártjának győzelemre vezetéséhez és posztját át kellene adnia egy „külsősnek”.

 

Egy vesztes választás után az MSZP egy jelentős ellenzéki párt lehet, 40-nél mindenképpen több képviselővel: le lehet folytatni a vereséget követő belső harcot, amelyben az életkoruk miatt a régi gárda tagjai már jórészt nem vesznek részt. Az új párt elit jórészt lojálisnak tűnik Mesterházyhoz, de azért sokan lesznek, akik azt gondolják, hogy az örökös ellenzékiség nem egy nagy karrier. A rend kedvéért le kell szögezni, hogy ellenzéki képviselőnek lenni az csak az átlagember számára jó buli, a szélesebb elit tagjai számára nem egy nagy üzlet: egy magyarországi multi középvezetője sokkal magasabb fizetést kap, egy jobban menő vidéki építési vállalkozó szebb házat és jobb kocsit tud a családjának biztosítani.

Mesterházy szempontjából a vereség nagyon kellemetlen, de nem katasztrófa, először is mert  az ellenzéki vezérséggel jár  tisztes fizetés és  figyelemreméltó egyéb juttatások, másrészt pedig ezt a meccset 4 év múlva újra fogják játszani.  Az ország alakításába persze továbbra sem lesz semmi beleszólása, de Mesterházy nincs 40 éves, éppen tud várni, ha muszáj – és bizton számíthat arra, hogy ha elfogynak a Fidesz hűbéruras cupákosztogatás újabb és újabb mócsingjai, akkor a pénz- és hataloméhes hívek nekiállnak a rendelkezésre álló összkonc-mennyiségen marakodni, saját magukat döntve ezzel meg.

Ha nyer a választáson a baloldali összefogás és Mesterházy lesz a kormányfő, az sem lesz egy sétagalopp – egyrészről lesz egy nehezen kezelhető koalíciós partner, és ott van még egy beruházás hiányos gazdaság, az egyelőre megállíthatatlannak tűnő migráció, egy szétesett egészségügy, továbbá a Költségvetési Tanácshoz telepített kormánybuktató hatáskör és a Fidesz média pozíciói is megmaradnak. És a Békemenet is utcára parancsolható akár havonta többször is, ahogy a Kossuth tér is újra átavanzsálhat minimális higiéniás feltételeket sem biztosító kempinggé.

Az MSZP jelenlegi párt elitje számára a vereség a parlamenti mandátumok és az ellenzéki státusz megmaradását jelenti, míg a győzelem miniszteri és államtitkári pozíciókat, fontos és kihívásokban bővelkedő feladatok végzésének lehetőségét eredményezheti. Az MSZP másodvonala és holdudvara számára a vereséget nem édesíti semmi, a győzelem viszont biztos munkát és politikai befolyást eredményezhet.

Összefoglalva:

  • Mesterházy szempontjából a vereség és a Bajnai miniszterelnöksége között nincs sok különbség,
  • az MSZP tisztikara számára a győzelem sokkal fontosabb, mint hogy ki a miniszterelnök jelölt, különösen ha  a saját személyét érintően megfelelő garanciákat kap (vagy úgy képzeli, hogy  Ő személyesen kapott),
  • az MSZP egésze részéről egy Bajnai vezette összefogás veresége lenne a lehető legrosszabb változat

 

Egy alternatív jövő

Ezek után még az is összeesküvés-elméleti szintre emelhető, hogy

  • lesz baloldali összefogás, de az Együtt nélkül,
  • Mesterházy a miniszterelnök jelölt,
  • a DK korrekt ajánlatot kap,
  • Gyurcsány a listán szerepel befutó, de nem előkelő helyen,
  • az MSZPD ellátja a külső támogatói szerepet, így megnöveli a kormányellenes kritikára rendelkezésre álló forrásokat,
  • az Együtt alól jórészt kifutnak a külső támogatók, az aktívagárdájuk számára világos lesz, hogy ez az egész egy szűk pártelit üzlete. A kampányban egyszerre kell mindkét irányban kampányolniuk, de minden kormányellenes kritikájuk a váltásra esélyes MSZP-t is erősíti, az MSZP ellenes kritikájuk viszont a saját baloldali szavazóinak igen kevéssé fog tetszeni, és így azokat visszanyomja az MSZP irányába. Az Együtt egyes szereplői is keresni fogják az MSZP-vel való megállapodás lehetőségét, a formáció jobboldala pedig megerősödik.
  • A kommunikációban az MSZP azt fogja mondani, hogy Ők lassan egy éve meg akarnak állapodni, de az Együtt a valóságban  még csak asztalhoz sem ült, és tovább már nem lehetett várni, az Együtt pedig arra hivatkozik, hogy Mesterházyval nem lehet nyerni, ezért nem volt értelme a megállapodásnak, a DK mint együttműködő partner végképp vállalhatatlan.
  • Az MSZP politikai eredményét pedig várhatóan nem az összefogás hiánya fogja rontani, hanem a  végiggondolatlan kommunikáció, a meg nem erősített társadalmi kapcsolatok, illetve  az esetenként   nem megfelelő, nyerésre esélytelen egyéni jelöltek hadrendbe állítása.

 

 Természetesen mindez csak egy alternatív jövő felvázolása, egy elmélet a sok közül …

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr335367170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.06.18. 15:02:55

A választásokig még nagyon sok víz lefolyik a Dunán, most az a legjobb, ha az MSZP, a Együtt és a DK egymás mellett, egymással nem szövetségben gyüjti a szavazókat.

A választások elött 1-2 nappal meg meg lehet majd egyezni, amikor már senki sem tud ellenpropagandát indítani.

pástétom 2013.06.18. 15:14:33

"Vajon milyen szerepe lesz az Együtt 2014-nek a baloldali összefogásban?"

Friss közvéleménykutatás-adatok: Mszp 15, E-2014: 4%.

Fontos szerepe lesz, de a számok értelmében a helyén kezelendő.

legeslegujabbkor 2013.06.18. 15:36:56

@pástétom: A Fidesz 25%.

"A pártpreferenciával nem rendelkezők aránya 47 százalék"
Na ki lesz az, aki miatt elmennek szavazni?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 09:29:58

"bár a pénztelenség"

Milyen pénztelenség? 1 % után jár pénz, Gyurcsány pedig 2 %-ot biztosan el fog érni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 09:31:43

MSZDP? Ez kb. olyan, mint a KDNP, a valóságban nem létezik.

sziroec 2013.06.25. 15:42:48

Ez ám a nagy ötlet : " A választások elött 1-2 nappal meg meg lehet majd egyezni, amikor már senki sem tud ellenpropagandát indítani." ( Dörnyei József )

Szóljon már valaki az ötletgazdának, hogy a választási rendszer egyfordulós !

terca 2013.07.06. 17:52:43

Bevallom teljesen őszintén, s egyszerűen, nem vagyok baloldali érzelmű, sőt, az érzelmeit illetően a kétfarkú kutyapárt a legszimpatikusabb a palettán.

Én úgy gondolom, ha Bajnai és Gyurcsány a baloldal meghatározó szereplője marad, szavazatokat fognak veszíteni,s választást, mivel ők nem hitelesek már (hogy mi módon és okból veszítették el hitelességüket, az mindegy).

Az, hogy az én személyes véleményem a teljes kiábrándultság a mai magyar közéletből (vagy inkább a köz rablására szakosodott brigádokból), az ebből a szempontból nem releváns.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.07.19. 18:23:00

"ha az országos lista minden tizedik helye a DK-é, akkor vereség esetén van 3 képviselőjük, egy nagy győzelem esetén úgy 10"

Összesen 94 listás hely van, ebből lejönnek a kedvezményes kisebbségi mandátumok, a többi pedig a listás szavazatok és a töredékszavazatok (ideértve az egyéni mandátumot szerző és a második szavazatszámának különbségét is) arányában oszlik meg.

Mondjuk nem véletlen, hogy baloldali győzelemről kizárólag olyanok ábrándoznak már, akiknek semmi köze a matekhoz.