véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngAz MSZP és az Együtt-14 megtette az első lépést közös útjukon - ezzel pedig a frászt hozta a Fideszre. Különben miért is reagáltak volna ilyen gyorsan az "összeborulásra"? Hoppál Péter szerint "erkölcsileg is vállalhatatlan ez a szövetség", ez a "maffiabaloldal" és már tudni véli a közös program elemeit is:

"Hoppá Péter aláhúzta, ha már létrejött a paktum, akkor azt a programot is végre akarja hajtani a baloldal, melynek elemivel az elmúlt hetekben, hónapokban megismerkedhettünk. Magasabb adókulcs bevezetésével több mint egymillió ember fizetésének a csökkentésére készül az újra összeállt baloldal, drasztikusan csökkentenék másfél millió ember minimálbérét. A baloldal csökkenteni akarjak a bankadót, melyből következik, hogy a kieső bevételt valamilyen különadó formájában az emberekre kívánják hárítani; eltörölnék a rezsicsökkentés eredményét, mely havonta több mint 8 ezer forint megtakarítást jelent a családoknak" (fidesz.hu)

A valóság azonban nem fekete és nem fehér, hanem a szürke összes árnyalata: az adójóváírás kivezetésével például a Fidesz már elérte jó pár ember reálbérének drasztikus csökkenését, tehát ez a pont akár ki is van pipálva (esetleg folytatás következik). A bankadó jelenlegi mértékének hosszabb távon fenntarthatósága kérdéses, legalábbis a gazdaságunk növekedése szempontjából, viszont demagógia-ügyileg top-érv. A rezsicsökkentés eredményét még nem ismerjük - azt azonban az origo.hu kiszámolta, mennyit is jelent a családoknak attól függően, milyen jövedelmi kategóriába tartoznak:

Forrás: [origo]
Rezsimegtakarítás forintban, négy háztartástípusban (forrás: KSH)

rezsicsökkentés.jpgEgyelőre úgy néz ki, a Fidesz számára az irányadó család a jól kereső aktív háztartás. Ha visszafelé gondolkodunk, és a rezsi 10%-ának elmaradása 8 ezer forint megtakarítást eredményezett, ott a rezsi eredetileg havi 80 ezer Ft volt. És mivel Hoppál "eredményről" beszél, így ez a 8 ezer a villany, távhő és gáz számlából kell, hogy összejöjjön, tehát a víz-, csatorna-, szemét és kéményseprő még nem figyel be a számokba. Kérdés, milyen körülmények között élhet az a család, amely havi 80 ezret költhet csak villanyra meg gázra, illetve távhőre. Nem úgy tűnik, hogy az átlagszavazó. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a legrászorultabbak bizony nem biztos, hogy továbbra is kapnak önkormányzati rezsitámogatást, az pedig olyan tételekre is vonatkozott, amik nem szerepelnek a nagy rezsicsökkentési hullámban (például közös költség).

A Fidesz gálánsan elfelejtkezik olyan tényezők megemlítéséről, amik viszont jelentősen megterhelik a családok költségvetését ráadásul az embereket is erőteljesen foglalkoztatják - az infláció, a magas munkanélküliség, a gyenge forintból adódó törlesztőrészlet emelkedés, iskoláztatási költségek drasztikus emelkedése (tandíj), stb. Kérdés, ezeket a választók hajlandóak-e az "emútnyócévre" kenni, vagy úgy érzik, egy-két dolgot a kormány őértük is letehetett volna az elmúlt 3 évben az asztalra. 

Ráadásul a trafik és egyéb holdudvar-botrányok fényében azért lehet, hogy a Fidesz gondosabban is fogalmazhatott volna közleményében:

"Hoppál Péter aláhúzta, a 2010 óta eltelt három év és az ezalatt folytatott gazdaságpolitika a magyar embereket igazolta. Látható, a 2010 előtt csőd szélén álló Magyarország ma már sokkal jobban teljesít. 2010-ben a kormányváltás környékén összeomlás fenyegette Magyarországot, ma viszont az intézkedések nyomán a jelenlegi kormány elérte, hogy minden mutató javuló tendenciát mutat. Ma a bűnözők a börtönben végzik, nem pedig tárgyalóasztalhoz invitálják őket" (fidesz.hu)

És nemcsak egyedül Hoppálra maradt a szájbarágás, hanem Kocsis Máté is összegezte a Fidesz véleményét:

"azt a veszélyes politikai berendezkedést, politikai kultúrát, gazdaságpolitikát, amit korábban folytattak, igyekszik az MSZP és a 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség visszahozni, és olyan összefogást, rendszert teremteni, amikor újra hatalomhoz juthatnak. Számukra az ország irányítása nem szolgálat, hanem konc, amiért alkukat, paktumokat kötnek." (fidesz.hu)

És igen, Kocsis Máté szerint a trafikpályázatok körül semmi gond, hiszen nyilvánosak voltak, és az csak a baloldal hisztije, hogy nem tudják megemészteni azt, hogy "korábban körülbelül 45 ezer vállalkozás foglalkozott dohánytermékek árusításával, az új rendszerben viszont alig több mint ötezren". Ezek szerint a Fidesznek semmi gondja nincs kb. 40 ezer munkahely megszűnésével, több ezer kisvállalkozás lecsődölésével. Meg azzal sem, hogy bár a pályázat nyilvános volt, az elbírálás nem - ha ennyire magabiztosak a dolgukban, és nálunk nem szokás alkukat, paktumokat kötni, koncon osztozkodni, céljuk pedig az ország szolgálata, miért nem hozzák nyilvánosságra a pályázatok pontszámait és miért nem fellebbezhető meg az eljárásuk? Talán joga lenne tudni azt ennyi érdekeltnek, miért is ment egzisztenciájuk a levesbe és miért pont azok érdemelték meg a 20 évet, akik nyertek ...

 

Visszatérve a fő témához, mire ez a nagy ijedtség? Mi olyan történt, amit rögtön erkölcsileg el kellett ítélni és  egyben vállalhatatlannak minősíteni? Álljunk hátrább egy kicsit és vessük el - ha van bennünk olyan -  előítéleteinket vagy zsigeri utálatunkat.

A sajtóhírek szerint Bajnai és Mesterházy az alábbiakban egyeztek meg:

1. A 2014-es parlamenti választásokon a választókerületekben egyetlen közös jelöltet állítanak.

2. Az időközi választásokon egyeztetett módon zajlik a jelöltállítás, a kampány.

3. Nem gyengítik egymást a felek. Ennek érdekében Bajnai Gordon és Mesterházy Attila a jövőben forródróton tartja kapcsolatot egymással.

4. A pártok tiszteletben tartják egymás aktivista-hálózatát is, és ezzel is az összefogást erősítik. (forrás: index.hu)

politikai megosztottság morgás joga.jpgValami hasonlónak gondolhatják a választók a Fidesz-KDNP szövetséget is, nem? Hol itt a gond? Az új formáció csak az egykori (sikeresnek bizonyult) Fidesz-módszert adaptálja. Aki nem akarja őket vállalni, úgysem szavaz rájuk, akik pedig elpártolnak a kormány kétharmadától és úgy érzik, másnak - esetleg épp ennek a szövetségnek - kell megszavazniuk a jogot, hogy "szolgálják az országot", szívük joga. Erről szól a demokrácia, még ha nem is tetszik mindig és mindenkinek. Akadálypályát lehet építeni az ellenzéknek a médiában (reklám betilt, közszolgálatiból kitilt, stb.), újrarajzolni a választókörzeteket a hagyományos balkerületekhez hozzácsapva az erős jobbosokat és az alaptörvényben is el lehet ítélni bárkit, akit akarnak. De ettől még a választók is azt gondolnak, amit akarnak és ehhez kíván alternatívát adni ez a szövetség is.

„azért adott a jóisten kétharmadot, hogy amit Magyarország megmentése érdekében el kell végeznünk, azt elvégezzük” (Orbán Viktor, index.hu)

Jövőre kiderül, a jelenlegi kormány istentől eredeztetett vagy a választóktól - reméljük ez utóbbit még akkor is, ha akár békemenet is szerveződik az első opció bizonyítására.

 

A Fidesz szerint a Mesterházyék titkolóznak - hát volt már olyan a történelemben hogy egy párt úgy nyert választást, hogy még konkrét programja sem volt csak annyi, "buktassuk meg a kormányt". Ha nekik bevált, lehet hogy másnak is sikerül. Ám az is lehet, ez az új formáció konkrét programot akar adni, válaszokat bizonyos kérdésekre: hogyan tovább? Hogyan lehet javítani egyes választói csoportok közérzetét, anyagi helyzetét? Sőt, országjáró túra alkalmával ők is megkérdezhetik az embereket, ők mit szeretnének? Ha pedig kormányváltásra adnák voksukat jövőre, azt milyen konkrét ígéretek esetében tennék? Ők is meglátogathatnak koncessziós jogot nem nyert kisboltokat, tanácstalanul információ után kutató iskola igazgatókat, önállóságukat vesztett egyetemeket, földbérlethez nem jutott, csalódott családi gazdaságokat, a kultúra sokszínűségére áhítozó értelmiségieket és még azt is megkérdezhetik a külföldre emigráltaktól (illetve emigrálást fontolóktól), vajon mi kellene ahhoz, hogy hazajöjjenek, itt alapítsanak családot és itt neveljék a gyermekeiket?

A Fidesz ebben az esetben egy kicsit előrerohant - erkölcstelenséggel operálnak meg multizással, miközben a választók nagy részének megvan a saját véleménye az erkölcsi és politikai normákról (hiszen pont ezért buktatták meg az előző kormányt), meg arról is, a multik jobbak-e vagy rosszabbak a saját oligarcháknál-földesuraknál (kinél jobb dolgozni minimálbérért, hol nagyobb a kiszolgáltatottság, stb. ...), Magyarország jobban teljesít-e, mint eddig, ők pedig jobban élnek-e, mint három éve. Plusz van joguk ahhoz, hogy több párt közül válasszanak - mert ugyan államosítás államosítás hátán, de azért még nem lett bevezetve az egypárt rendszer, a kötelező egy és igaz szeretete.

Ahogy minden más párt, valószínűleg az MSZP - E-2014 szövetség is el fogja készíteni saját programját,  tisztázza viszonyát a jelenlegi rendszerrel illetve az elmúlt húsz évvel valamint elárulja hozzáállását jelenlegi politikai berendezkedésünkhöz és a hatalmi ágakhoz. És előbb vagy utóbb azt is megtudjuk, mit gondolnak az adó- és járulékrendszerünkről, a ténylegesen vállalkozásbarát politikáról, a korrupció gyomlálásáról, a sógor-koma-jóbarát viszonyok leépítéséről. Meg arról, milyen beruházások élveznek prioritást, mire van szüksége az adófizetőknek és mire nincs.

És ha minden párt ugyanezt megteszi és a választókhoz eljuttatja, miért is nekik kellene bizalmat adni, majd kiderül, kiről mi a véleményük az állampolgároknak és hogyan árazták be jelenlegi kormányunk tevékenységét és mit tartanak eredménynek és mit nem.

De addig valószínűleg még nagyon sok csúsztatást-rágalmazást meghallgatunk, lesz részünk felelőtlen ígéretekben és negatív kampányban valamint sok-sok méz is kerül majd a madzagokra. Aztán a végén fogjuk magunkat és arra adjuk le voksunkat, akitől jobb sorsunkat reméljük, a tegnapi "összeborulás" pedig ehhez ad alternatívát.

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr875250513

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.29. 16:26:09

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

CSENDES 2013.04.28. 19:52:52

Az a Hoppá Péter valójában Hoppál Péter, de jobb a hoppá.:-))
Ez de gáz! a Fidesz.hu-ról idézted be szó szerint.

Fejesrob 2013.04.28. 19:54:54

"Maffiabaloldal". Legalább annyira jó mint a bankárkormány. :))

P.Freddy 2013.04.28. 20:16:24

Bzmg, a MAFFIADESZ mutyikormányzat a földmutyi-trafikmutyi után ilyet ki mer fosni a száján? És nem hánnya el magát? :)

kennyking 2013.04.28. 20:18:40

Én anno azt bírtam, amikor Kovács Laci bácsi naponta háromszor felszólította a fideszt, hogy határolódjon el a MIÉP-től.Jó Viktorunk pedig naponta háromszor elhatárolódott a Csurka párttól.

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.28. 20:19:32

Csurheted, csavarhatod, kedves poszt-tolo, meg almodozhatsz is, de ahogy a dolgok most mennek, valszeg az ellenzek semmire sem fog jutni jovore.ujra fides-kdnp.
En leadom a szavazatomat az e2014-re, tobbet nem tok tenni.

CSENDES 2013.04.28. 20:19:45

Ez itten a Lóhalál-közlemény újabb gyöngyszeme: "2014-Párbeszéd Magyarországért"

A maffiabaloldalról meg már csak annit, hogy bagoly mondja verébnek... És itt kinek mi jön vérmérséklet szerint. Nálam: a.... p....

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.04.28. 20:39:16

@CSENDES: nem is mertem kijavítani a sajthibákat, inkább szó szerint idéztem ...

Netuddki. 2013.04.28. 20:45:59

"Hoppál Péter szerint "erkölcsileg is vállalhatatlan ez a szövetség""

Muhaha! A fidesz jobban tenné, ha már az erkölcsöt szóba hozta, ha a saját portáján söprögetne. Kezdhetné mondjuk a trafikmutyi felülvizsgálatával.
Nem fidesztrollok, ettől még nem vagyok balos, se liberális, se ballibsi. Kőkemény konzervatív vagyok, de valamiért az orbán rezsim sokkal unszimpatikusabb mint a maszop, pedig őket is utálom.

Mellesleg kijatököm ez a hoppál? Mennyi koncessziót nyert a trafikmutyiban? A neve alapján tuti benne volt...

CSENDES 2013.04.28. 20:50:37

Egyébként pedig, hogy a Fidesz szerint milyennek kellene lennie az ellenzéknek, arra jó példa OV. elhíresült mondása: "Úgy látszik a Ház ellenzék nélkül is működik".
Ez tehát az a vitatott demokrácia- felfogás, mely az ellenzéket legyen az bármilyen kicsi is, eliminálhatónak tekinti. Nem tűr ellenvéleményt, kontrollt, korlátot. A jóisten adta 2/3-dal felszerelkezve, mindenre jogosulttá váltnak érzi magát, mindent megtehet a népfelség elvére történő hivatkozással.

Tehát a Fidesz szerint a jó ellenzék legalábbis nem látható, nem hallható, optimális esetben nem is létezik.

CSENDES 2013.04.28. 20:52:21

@kovi1970: Hoppál Péter az új Selmeci G.,csak nem szőkenő,hanem sz. férfi kiadásban.

CSENDES 2013.04.28. 20:59:28

Nem mellesleg azzal jelent meg a sajtó hírekben, hogy ellenében nyert a pécsi MSZP-s városvezetés valótlan tartalmú kijelentései miatt pert, és a helyreigazítást is úgy adta ki, hogy lehetőleg bántó, sértő, sőt valótlan állítások legyenek benne.
Ilyen igaz ember, így érdemessé vált a szóvivői posztra, hiszen szemrebbenés nélkül tud hazudni a nyomorultja.

birkakhoz 2013.04.28. 21:00:53

Hoppala hirtelen elokerult a semmibol es elkezdi a baloldali maffia szoveget! Eleg buta ugyanis o a COSA NOSTRANAK A SZOVIVOJE bar lehet hogy ot is megtevesztettek a mi egy rendes jobboldali part VAGYUNK dumaval . Az elmult 15 evben hol elt ez a szerencsetlen , nem hallott Orban csalad merhetetlen vagyonarol, aminek az alapjait elso uralkodasa alatt alapozta meg aztan nem hallott a hosszu kbytok ejszakajarol amikor Simi mindent eltakaritott ami piszkos volt az A Pechben? Aztan nem hallott a piszkos 12 cimu 4 felvonasosrol amikor kisajatitotta Orban maffiaja a 12 allami gazdasagot? Aztan nem hallott meg a vegyepszer nevu cegrol meg Orban paparol aki kizarolagos beszallito volt az auto palyak epitesenel?Aztan nem hallott a legujjabb buncselekmenyrol a trafik neven futorol , ahol az egyik alvezer Jancsika es pajtasai lenyeltek a dohanyt , es magukra szabtak a profitot termeszetesen torvenybe iktatva ! Aztan nem hallott a legnagyobb bulirol ahol a maffia kozpenzen fenyezi magat kb 2 milliardbol na es hol na hol haat Simi -Orban plakatos medias fiuknal nagyon ugyes ! A hutlenkezeleses E-On ugyletrol Nemzeti strategiara hivatkozva 150 milliardal fizettunk tobbet mint amit er valojaban , de hat a strategia az strategia , ERDEKES MALEV NEM VOLT STRATEGIAI KERDES mi HOPPALA? AKIK SZOLGALJAK A MAFFIAT UGYANOLYAN BUNOSOK , MINDENKINEK MEGVAN A VALASZTASI JOGA! NEMET KATONAKNAK IS MEGVOLT!

ob.szerver 2013.04.28. 21:00:54

Akkor most ott tartunk hogy ezentúl egy Hoppál Péter szavait fogjuk elemezgetni?

A Vincent blog tegnap elég találóan jellemezte őt és társát: "És akkor jön Hoppál és Zsigó, ez a két bükkfagatyás, közműtúlszámlázáson megtollasodott suksükölő kisvárosi fideszkáder..."

Szerintem, maradjunk ennyiben. És kezeljük őket a súlyuk szerint. Ignore.

CSENDES 2013.04.28. 21:03:04

"Valótlan állított, s megsértette az MSZP jó hírét Hoppál Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő, amikor azt mondta a sajtó nyilvánossága előtt 2011 őszén, hogy 3 milliárd forinttal jutalmazták magukat a szocialisták Pécsett – jelentette be sajtótájékoztatón Tóth Bertalan. A pécsi szocialista frakcióvezető azért hívta egybe a sajtót, mert múlt csütörtökön a Pécsi Ítélőtábla jogerős ítéletben kimondta: Hoppál Péter nem mondott igazat, ami miatt helyreigazítást kell közölnie a sajtóban, és bocsánatot kell kérnie."
www.bama.hu/baranya/kozelet/elmarasztaltak-a-pecsi-fidesz-kdnp-frakcio-vezetojet-491057

CSENDES 2013.04.28. 21:06:52

"A 3 milliárdból 855 milliót Páva Zsolt osztott ki, de a fennmaradó összeg is 9 évre és négyszáz köztisztviselőre vonatkozik. A 3 milliárdba minden adó és munkaadói teher is benne van, a kézhez vett összeg egymilliárdot taksál – így Tóth."

"Hoppál Péter reagálásában úgy fogalmazott, sajnálja, hogy pontatlanul fogalmazott, csak azt sajnálja jobban, hogy volt módjuk milliárdokat osztogatni a szocialistáknak, amelyből jutott bőven nekik is."

CSENDES 2013.04.28. 21:07:28

@ob.szerver: Na, csak mihez tartás végett, hogy helyén kezeljük.

EgyetemistaPartyzán 2013.04.28. 22:12:42

"...a kieső bevételt valamilyen különadó formájában az emberekre kívánják hárítani;"
Mondá Hoppál Péter a baloldalra, a Különadó Kivetés Világbajnoka címet elnyert FIDESZ nevében.
Vagy lehet, hogy a FIDESZ is baloldali párt.

Mária 2013.04.28. 23:58:18

Örömmel látom, hogy a Fidesz bepánikolt, aminek a jele az, hogy nem képesek már a szokásos kétbites üzeneteket tolni :)

Újabban olyan bonyolult körmondatokkal üzengetnek, amiket élő ember nem kezd el elemezni, hogy kihámozza belőle a lényeget :D

műproli 2013.04.29. 01:39:33

Gyüjék már Gyurcsány elvtárs mer mi mind azt akarjuk és a Fittelina aki egy rezsicsökkentő aszony meg az egész rózsadombalji nép!

Együt 4002 mindörökké Gyurcsányt akarjuk lóhalálig, kérjük ne várason minket továb!!!

P.Freddy 2013.04.29. 01:52:32

@műproli:

"Rózsika Jóni: Ne szomorkodj a gonosz indulatú emberek miatt: Orbán Miniszter , ne ad fel ,mert győztes vagy!!!"

Ez egy szó szerinti (copy-paste) idézet Orbán Viktor rajongói oldaláról, az értelmesebbek közül való:)

pereszke 2013.04.29. 03:58:01

Kevés gusztustalanabb állat létezik mint ezek a gátlástalanul hazudozó fideszkáderek. Még ijesztőbb arra gondolni, hogy esetleg komolyan is gondolják, tort ül a hülyeség.

Bretschneider detektív 2013.04.29. 06:40:28

@Mária: Azért minden nap van egy olyan hír legalább, amelyikben a rezsicsökkentés és Bajnai is benne van. Kedvencem: "Bajnai ma megint(!) nem írta alá a rezsicsökkentő kérdőívet."

Javasolnám Bajnai további lejáratására, hogy mi mindent nem csinált "ma már megint": nem dugta meg az anyját, nem lőtte fejbe a kutyáját, stb. Ezek sokkal súlyosabb vádak, mint a rezsicsökkentés alá nem írása.

CSENDES 2013.04.29. 07:10:04

@Bretschneider detektív:
"Én 30 %-al csökkenteném és 10 ezer munkahelyet teremtenék lakásszigeteléssel” – firkálta rá szó szerint ezt a mondatot Bajnai Gordon Gyulán a Fidesz rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtő ívére, majd aláírta, de csak ezt a mondatot, értesült a HVG internetes kiadása. A hírről a köztévé híradója is beszámolt (11.58-nál)."
Hát ez nem jött be.

Ellenben: Közrádió legfontosabb (vezető)híre Abszurdisztánban: "Folytatódik a rezsicsökkentés, most a trafikosok rezsijét fogja a kormány csökkenteni, unortodox módon, mégpedig úgy, hogy az eddigi "szegény rezsi által nyomorgatott kisvállalkozókat" felmentik egy pályázat által terheik alól (értsd: kirakják üzletükből), s a nemzeti dohányboltok új működtetőit kedvezményes hitellel támogatják."

Így is kedvezvén annak az új irányvonalnak, amit a nagyságos miniszterelnök úr kitűzött: Vissza kell térni az imádság (értsd: térdre, imához!)és a munka hagyományához (előre a nemzeti tőkések megsegítésére!)

regress 2013.04.29. 07:14:26

a "jó"isten lehet ,hogy 2/3-od adott viktornak,csak észt nem osztott mellé.így meg szart se ér az egész. @Fejesrob: veled még isten sem tud csodát tenni,te már ilyen hülye maradsz,a fajtáddal együtt

felcsutisuttyo 2013.04.29. 07:32:22

HOPPÁ PÉTER...) hihi...ugrálj örömödben....Felérsz a "CSÚCSRA"

..neked is fenn lesz tartva egy lámpavas. Kormányváltás után LESZÁMOLÁS LESZ A NEMZETI SZAROKKAL..és a SEGGNYALÓIVAL IS!!!!!
Az összes Szarvivőkkel is!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.04.29. 07:38:46

@Mária: teljesen be vannak szarva...
na ja. nem lennék a helyükbe'...

Jhonnyq 2013.04.29. 07:54:13

@hogyne,persze,igazad van!:
Ne legyél kishitű...Jövőre a fidesz és a pereputty takarodik majd a búsba...Mert meglehet,hogy hazugságkampányolnak most "Magyarország jobban teljesít" de elfelejtik,hogy a "rosszabbul élünk mint négy éve" kampány sem működött!!! Ha az ellenzéknek lenne és szerintem van is humor és taktikai érzéke akkor jövőre kiplakátolnám az országot a "Rosszabbul élünk mint 4 éve" szlogennel...Aztán majd megtudják a narancsosok milyen az ellenzék...Ők lesznek azok...

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2013.04.29. 09:30:10

Ez a fűrészelős karikatúra nagyon találó!

béla a görög (törölt) 2013.04.29. 09:33:51

Nem tudom miért foglalkozol a fidesz vélemémyével. Az legyen az ő kínjuk.
Ki a fenét érdekel?

Balt 2013.04.29. 10:02:55

Könnybe lábad a szemem, hogy végre megint ilyen "szegénységpártiak" vagytok. :))

laci_52 2013.04.29. 10:11:05

"Az MSZP és az Együtt-14 megtette az első lépést közös útjukon - ezzel pedig a frászt hozta a Fideszre"

Világos, hogy egy választási szövetségnek több esélye van a Fidesz ellen, mint több pártnak külön-külön. Viszont ez a szövetség nem lesz komoly ellenfele Orbánnak, nincs is besz*rva tőlük.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.04.29. 10:40:36

Micsoda szarháziság a Lázár szarjankó ötlete. Most , hogy nyertek a fideszesek a trafikpályázaton a kiírás szerinti 4 százalékos árrést, emeljék meg a pályázat után 10 re.
Nagyon jellemző és tipikus fideszes gondolkodás, mentalitás. Hogy van bőr képükön? Miért nem lép a magyar nép, meddig tűrjük a diktatúrát?
Soha többet kétharmadot, el kell menni szavazni, de a fideszre többet soha.

Tücsök1 2013.04.29. 10:46:03

A fideszt meglepi, ha nem olyan ellenzékkel találkozik,amilyen ő volt 8 évig.Ha az ellenzéki összefogás sikerül,egyenrangú felek fognak szövetséget kötni,nem lesznek egymás alattvalói,nem csinálnak egymásból bohócot,mint a fidesz a kdnp-ből.Bár a kdnp-s ámokfutást elnézve már nem gondolom,hogy ez saját kútfejükből jöhet/nincs is neki olyan/,ezek bizony a fidesz saját elfajzott gondolatai.

Tücsök1 2013.04.29. 10:57:05

@Hazug, csaló Hoppál pécsi fidesz szóvivő:Nincs kétségem,hogy készül a következő botrány.Most postáztam a földhivatalnak a földtulajdon registrációjáról a nyomtatványokat.Mi lesz azokkal a területekkel,amelyek ugyan a tulajdoni lapok szerint élő tulajdonosokkal rendelkeznek,de a tulajdonosok a hiányos információk miatt nem regisztrálták e hó 30-ig?Tudom,hogy itt már minden napra jön egy botrány,ezért is nem vesztegetheti az időt az ellenzék,a következő egy évben összeszorított fogakkal kell küzdeniük a kormányváltásért.Fontos,hogy ne a fidesznek akarjanak megfelelni!Egy év múlva legyenek kész megoldások a törvényesség és jogállam visszaállítására.

elwood 2013.04.29. 11:42:25

"Egyelőre úgy néz ki, a Fidesz számára az irányadó család a jól kereső aktív háztartás."

tőlük a nyugdíjat vette el, meg gyerekük egyetemi tanulmányait.

a célcsoport ma már a nyugdíjasok, és a könnyen fanatizálható prolik.

irógép 2013.04.29. 12:15:17

Hát sok mindenért el lehet ítélni a Fideszt is, de attól még a szarból nem lesz arany, hanem marad szar!!
Magyarul az mszp és Bajnai már megmutatták mit tudnak, és ahogy a helyközi választásokon kiderült nem igazán kér a nép ebből még egyszer!!
Ettől meg elhiszem, hogy ez a volt elvtársaik és tollnokait ez zavarja és mindennap telefröcsögnek mindent, ahogy tudnak, de sajna a baloldal pont annyit hazudott pont olyan nagy károkat okozott, amelyekell a ballib bértollnokok vádaskodnak folyton!!
lejárt szavatosságú emberekkel van tele a balilib oldal, és ezekre a híveken kívül nem nagyon fognak szavazni!
Mert se programjuk se válaszuk nincsen, erkölcsi alapjuk a fidesz bírálásához meg főleg nem!!!
mert hát bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű:)

regress 2013.04.29. 12:18:26

@elwood: sok nyugdíjas,és proli dohányzik.most majd emelik a cigaretta árát.-pár ezer szavazó

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.04.29. 12:19:38

@irógép: ha ez így van, miért pánikolnak és miért korlátozzák a média-hozzáférést? ha annyira biztosak lennének a dolgukban, meg abban, a kétharmad még mindig kétharmad, tudnának egy kis távolságot tartani ...

irógép 2013.04.29. 12:24:04

@morgás joga mindenkit megillet:
Én nem mondtam, hogy ők nem hülyék!
Annyit mondtam, hogy attól még az a ballib garnitúra már teljesen hiteltelen, max a hívekinek nem, de mint látjuk azok meg kevesen vannak!
Új emberek, új arcok igazi programok, és főleg nem fröcsögés, engem pl. ezzel lehetne meggyőzni!!
De régi hazug emberek újra játszott lemezei engem nem érdekel, még akkor sem ha a fidesz is hülye!

csababácsi 2013.04.29. 13:10:19

@felcsutisuttyo: Nem szabad ilyen csúnya kijelentéseket tenni. Exportáljuk őket Észak-Koreába aknamunkára.

birkakhoz 2013.04.29. 14:47:35

@irógép: Hat te aztan szepen leirtad a lenyeget papuskam , biralni mindenkit szabad mindenkinek mar megbocsason de a maffiat nem hinnem hogy ossze kellene hasonlitani barmilyen politikai parttal marpedig a fidesz egy organizalt bunszovetkezet ugyhogy ne gyere ezzel a kinek mihez van erkolcsi alapja! Bagoly mondja verebnek meg nem igaz az elobb leirtak miatt! Egeszen elkepeszto micsoda emberek vannak magyarorszagon sajat szemukben a gerendat sem veszik eszre ez pontosan rad vonatkozik ember! Fidesznel aljasabb bunszovetkezet meg nem uralkodott magyarorszagon! Persze az emberek felnek kimondani pedig a COSA NOSTRA KEZEBEN AZ ORSZAG!

regress 2013.04.29. 15:30:28

a fidesz olyan ellenzéket szeretne,mint saját szavaói.agyhalott birkákat,akik le tudják írni a nevüket.de az csoport lassan kihal

Sam the Ace 2013.04.29. 15:55:36

Dübörög a demagóg kommunikációs gépezet. Az a szomorú, hogy 2,5 Millió ember vevő rá 0-24-ben..