morgás joga 6.jpgHihetetlen "sikersztori" küszöbén áll Magyarország - és ha sikerül a kormány szándéka, akkor akár 4.000 olyan új lakosa is lehet hazánknak, akik azzal érdemlik ki ezt a lehetőséget, hogy fejenként 250 ezer eurót, azaz cirka 75 millió forintot leperkálnak, 300 milliárd forint értékben kisegítve ingatag költségvetésünket.

"– Az elkövetkező két három évben egymilliárd euró (300 milliárd forint) értékben vásárolhatnak állampapírt olyan külföldiek, akik könnyebben szeretnék megszerezni a tartózkodási engedélyt – mondta a Blikknek Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. – Jelenleg ugyanis körülbelül 2-4 ezer az érdeklődők száma. Ennek a tábornak egyébként a többszöröse él legálisan, tartózkodási engedéllyel jelenleg Magyarországon." (blikk.hu)

Blikk úgy tudja, az érdeklődőknek körülbelül a fele kínai állampolgár, de vannak köztük szép számmal indiaiak és oroszok is - az összeesküvés-elméletesek pedig már gyárthatják az elméleteket az izraeli állampolgárok inváziójáról is. 

 

Mi ebben a biznisz a költségvetésnek? 

  • friss, azonnal felhasználható pénz az államadósság finanszírozásában, ha már nincs még egy manyup a láthatáron. A pénznek ugyebár nincs szaga, ahogy az is lényegtelen a kormány szempontjából, honnan jönnek azok, akik hajlandóak időlegesen lemondani erről az összegről annak fejében, hogy az unió területén lakhatnak legális papírokkal.
  • ráadásul az állam kisebb kamatot fizet erre az összegre, mint a piaci - 1,5 százalékponttal alacsonyabbat, mint a hasonló időben lejáró, tőzsdén forgó papírok esetében (például 4,8% helyett 3,3 %-ot), plusz a kamatot is csak a lejáratkor kapja meg a letelepedéses befektető - egyes kalkulációk szerint az állam 4.000 kötvényvásárló esetében 26,4 milliárd forintot takaríthat meg.

Arról még nem tudni, mi lesz, ha lejár az öt év (lényegtelen, mi van jogszabályban, az bármikor megváltoztatható, akár egy nap alatt is) - kérhetnek-e például állampolgárságot a betelepülők vagy újra bele kell invesztálniuk a maradásba akár százmilliós összeget, immáron egy másik, hasonló célú kötvény formájában. Esetleg hazánk csak ugródeszka, és valójában már rég nem itt fognak élni ezek az emberek, vagy menet közben utálják ki őket, lehetetlenné téve a mindennapi életüket. Mert idegengyűlölettel, azzal találkozhatnak bőven, a kampányidőszak pedig különösen kedvez a szélsőséges retorikának meg hangulatkeltésnek.

 

Mi ebben a biznisz a Fidesznek?

  • a kormánypárt végre megmutathatja, milyen nyitott, befogadó, hagyományosan vendégszerető párt, indíthat egy jó kiadós kormány-reklámkampányt a célból, hogy ezt az érzést másokban is elősegítse (A Political Capital elemzése szerint Magyarországon 52 százalék a bevándorlást ellenőzők aránya).
  • a kampányban igazolhatja, mindent megtesz a kiváló költségvetési egyenlegért
  • lehetőleg egy-két neves sportolót is betelepültetnek, lehessen velük fotózkodni, "lám, ő szerinte is kiváló lakhely Magyarország".

Igaz, lesz még egy-két kanyar a békemenetesek meg a szélsőségesen idegengyűlölők lecsillapításában, de majd hatalmi szóval megoldják - csak meg kell magyarázni, a lengyel barátokon kívül is vannak még olyan nációk, akik nem akarnak minket mindenáron és sanda módon gyarmatosítani.

 

forrás: zipp.hu, 2010

 

És mi ebben a biznisz a tehetős, unión kívüli állampolgároknak?

  • nem kell bíbelődni tartózkodási engedély kiváltásával, meg olyanoknak a bizonyításával, mint magyarországi lakhatás meg megélhetési forrás - ezzel vergődjön az, akinek nincs 5 évre nélkülözhető 75 milliója és valami okból mégis szeretne itt élni Magyarországon.
  • ha megvan az engedély, azzal utazhatnak bármelyik uniós tagállamba és akár huzamosabban élhetnek is ott
  • és 5 év elteltével még vissza is kapják a pénzüket - a sok-sok engedményért cserébe csak egy kis kamatveszteséget kell elszenvedniük. fejenként kb. 6,6 millió forintot, ha a jelenlegi hozamszámításból indulunk ki. 

Ténylegesen miért jó ez az adófizetőknek?

Vajon ezek a frissen betelepülők beszállnak majd a közteherviselésbe? Mennyi adót fognak fizetni évente a magyar költségvetésbe, lesz látszatja ittlétüknek, ha már eleve ilyen gazdagok? Személyi jövedelemadóznak, alapítanak társaságot, fogyasztanak vagy még étterembe meg bevásárolni is Bécsbe ruccannak át?

Beruháznak itt, Magyarországon, kiveszik a részüket a gazdaság feltámasztásában, segítenek abban, hogy "Magyarország jobban teljesítsen"?

Számíthatnak-e a magyar gazdagok tőkeerős külföldi konkurencia betelepülésére, egyes ágazatok "letarolására"?  Esetleg lesznek olyanok, akik eleve olyan bizniszben utaznak, amely folytatása nem igazán kívánatos hazánkban?

Vajon a betelepülők hordoznak nemzetbiztonsági kockázatot, ittlétük, adott esetben megfigyelésük mennyibe fog kerülni? Mert ha ezek után a TEK vagy a nemzetbiztonság kér azonnal 50 milliárdot a friss lakosok miatti fejlesztésekre, rögtön veszteségesnek tűnik az egész kötvényes buli, legalábbis az adófizetők szempontjából. Igaz, még így is van öt év haladék a fejenként 75 millió plusz kamatok visszafizetésre (addig használhatja a költségvetés a könnyen jött pénzt), és a futamidő lejártakor azt is mondhatja a kormány, aki maradni akar tovább, az nem kapja vissza sem a tőkét, sem a kamatot, így járt.

Lesz vajon olyan átvilágítás, amely során lekáderezik a jelentkezőket és azt mondják, te nem jöhetsz még akkor sem, ha van pénzed, oligarchánk, kábítószercsempész-vagy lánykereskedő főnökünk nekünk is van, nem kell még nagyobb-erősebb kutya a falkába? Vagy mindegy, 75 millióért beengedünk bármilyen maffia-rezidenst vagy nemzetközi szélhámost?

Beleszólhat-e bármilyen uniós szerv, hazánk kinek adhat tartózkodási engedélyt, és amennyiben kötvényes betelepülőnk más uniós országban okoz galibát, az abból eredő kár megtérítésére kötelezhetik Magyarországot? Van-e anyagi felelőssége hazánknak amiatt, ha olyan személyeket enged be az unió területére, akit más ország soha az életbe nem engedne be, és ki fogja majd elsimítani az ilyen zűrös ügyekből eredő diplomáciai konfliktusokat?

 

Kérdés, vajon a kormány végigzongorázta a lehetséges kimeneteleket ezzel a látványos, gazdagoknak kedvező könnyítéssel, vagy lényegtelen, csak dőljön a pénz? És vajon valaha is megtudjuk majd, mennyi járulékos költsége lesz ennek a bulinak, a végső egyenleg pedig pozitív vagy erősen negatív lesz?

forrás: blikk.hu

 

Ha szeretnél még többet olvasni, tematikus tartalomjegyzék itt.

 

Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr825121270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.07. 16:42:49

"Beleszólhat-e bármilyen uniós szerv, hazánk kinek adhat tartózkodási engedélyt, és amennyiben kötvényes betelepülőnk más uniós országban okoz galibát, az abból eredő kár megtérítésére kötelezhetik Magyarországot?"

Nem, ez szigorúan belügy. S nincs ilyen kártérítési veszély.

Sanda gyanu 2013.03.07. 16:56:02

Én is maffiózókban gondolkodtam. Mondjuk valami jóféle orosz oligarchában, vagy japán jakuzában, esetleg szomáliai kalózvezérben. Ezek sssimán ki tudják pengetni a 75 millás beugrót az EU-ba.

regress 2013.03.07. 17:03:01

@Sanda gyanu: tisztességes becsületes embernek nincs ennyi pénze.ha mégis ,nem lenne olyan hülye ,hogy ide jöjjön.lesz majd itt pénzmosás,vadnyugat.

KopaszMercis 2013.03.07. 17:09:45

Legalabb ennek a puhapocsu Bobaknak meg toketlen Toninak annyi esze lehetett volna, hogy ne allamkotvenyert, hanem az allamadossagi alapba fizetett 75 millioert adjunk ezeknek a bunozo geciknek allampolgarsagot.

Persze az igaz, hogy ugy nem 2-4 ezer kvazibunozot erdekelne a dolog es perkalna ki a dellat, hanem 2-4 tobboszoros gyilkos pedofil gecit... gondolom az ilyenbol mar van boven eleg, mind a kormanyban mind az orszagban, es hat a della is kevesebb lenne... plusz azt nem majd a kovetkezo kormanynak kell kigazdalkodnia..

neoteny · http://word.blog.hu 2013.03.07. 17:27:44

Különféle befektetői bevándorlási kategóriák léteznek Kanadában is. Nyilvánvalóan előfordul hogy probléma akad egyénekkel; az elkerülhetetlen. De az autózást sem tiltjuk be csak azért mert történnek balesetek (halálosak is).

Fejesrob 2013.03.07. 17:36:00

Ezzel nem értem mi a gond?

Itt egy teljesen tudatlan blogger, akinek az Index kiteszi a blogját, mert kormányellenes.

Figyelni kell és akkor kiderül, ezek az állampolgárok alapos biztonsági eljáráson mennek át.

Egyébként hasonló lehetőség minden országban van.

Orbánnak pedig ha lett volna esze kihangsúlyozza, igen, sokan Izraelből is jönnek.

Máris le van kapcsolva a kórus:)

KopaszMercis 2013.03.07. 17:50:56

@Fejesrob:
Az izraelbol jovok plane az allamadosagi alapba kellene hogy fizessenek..
Nem a koncepcioval van a baj, hanem azzal, hogy baromfaszok mar megint.. nem allamkotvenyert cserebe kellene adni, hanem allamadossag csokkenteseert cserebe. csak ugy kevesebb della jonne ossze, es ezt 5 ev mulva amugy sem egy fidesz kormanynak kell majd kigazdalkodnia... a torgayn is siman bevallalhatott volna egy ilyet 1998-ban.

politikus-omm 2013.03.07. 18:14:36

Nem az a kérdés hogy ez a terv jó-e. Ez a terv kitünő.

Az a kérdés hogy tényleg lesz-e 4000 fizető ügyfél.

politikus-omm 2013.03.07. 18:19:09

@Fejesrob: Nem mennek át semmin csak egy tartózkodási engedély (ha a poszt igazat mond) az egész.
Nincs jelentősége hiszen ezt egyébként fizetés nélkül is bárki kérhet, aki tud szerezni egy (akár kamu) bérleti szerződést lakásra + munkaszerződést. Ez a kínaiaknak nem gond hisz egy csomónak van itt ingatlanja + biznisze ami leigazol akármit.

Szerintem ez egy kitünő 5let és terv, csak abban nem hiszek hogy lesz rá jelentkező, pláne 4000.

politikus-omm 2013.03.07. 18:20:25

@KopaszMercis: szó nincs állampolgárságról

gabest1 2013.03.07. 19:06:40

@Fejesrob: alapos biztonsági eljárás? remélem egy független szervezet végzi, és nem az állam, aki a pénzt kapja, ellenkező esetben hiteltelen.

grani 2013.03.07. 19:12:13

@Sanda gyanu: Szeva bácsi zavartalanul szaunázott a Heliában évekig :) Ami a maffiozonak most plussz, hogy becsületesen veheti meg a tartózkodást, nem kell a rendőrt lefizetni.

grani 2013.03.07. 19:14:10

@politikus-omm: Aligha. Spanyolországban olcsóbb ugyanez az opció és ott még az ingatlan is olcsóbb és jobb minőségű. Az éghajaltról nem is beszélve.

grani 2013.03.07. 19:17:14

@gabest1: Aztán milyen biztonsági eljárás? Maximum, amit kérnek, egy büntetlenséget igazoló papír az illető országából. Azt is a kérvényezőnek kell beszereznie. Meg persze fognak olyasmiket is kérni, hogy nem leprás, kolerás, szifiliszes meg a fene tudja még milyenes.
Amit még meg tudnak nézni, hogy az interpol nem körözi-e. Azt gondolom, senki nem gondolja, hogy majd elhárító tisztet küldenek ki Kínába, hogy a kérvényező után nyomozzon.

kifordított nagyanyó 2013.03.07. 19:32:59

Idegengyűlöletről annyit,hogy a Kínaiakkal Indiaiakkal,Oroszokkal szerintem nem sok embernekk van baja.
Izraelből talán nem jönnek annyian,de mekkora is Izrael ezekhez képest?
Nyilván meg kéne nézni kit engedünk be akárhonnan jön.
A pénz jól jönne csak normálisan kéne felhasználni.
Amúgy egész jó lett az írás.

politikus-omm 2013.03.07. 19:45:18

@grani: Az ingatlan vagy olcsóbb vagy jobb minőségü és drágább, nem kicsit. Bár nemtom ez hogy jön ide, az ilyen bevándorló nem dolgozni meg lakni jön hanem vállalkozni.

grani 2013.03.07. 19:53:08

@politikus-omm: Hát nem egészen. A 75 milla itt Moszkvában egy kétszobás külvárosi lakás ára. Igazából a középosztálynak nem nagy tétel.
De ha még véletlenül vállakozni is menni (mit lehet MO-n vállakozni?), akkor is lakni kell valahol. Pont nemrég meséltem egy orosz kollégámnak erről a MO-i ajánlatról. Nem nagyon érdekelte. Spanyolországot emlegette és oda pályázik. Vannak sokan, akik meg a finnekhez mennének inkább. A részleteket nem tudom, de nem hiszem, hogy nagyon érdekelne valakit. Különben is tartózkodásit nem nehéz kapni mondjuk Szlovákiában sem.
Spanyol ingatlanokat meg itt lehet nézni. Szerintem egy pozsonyi uti vagy siofoki lakáshoz képest egyáltalán nem drágák.
www.rellox.hu/spanyolorszagi-ingatlankinalat

Sírköves Slomó 2013.03.07. 20:05:24

@grani: Próba szerencse. Bukni nem bukhatunk rajta.

Nem tudom mi számít nálad középosztálynak, mivel a moszkvai átlagfizu 1000 euró körüli, abból 250.000 eurós lakásod soha nem lesz.

grani 2013.03.07. 20:15:46

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:
Az átlagfizetés tényleg annyi. Habár mondjuk egy IT középvezető már simán hazavisz 1OO ezret is, rubelben. Ez olyan 2,5 ezer eur.
Viszont lakást nem is a fizetésből vesznek sehol. MO-n se a havi 17O ezerből lessz harmincmilliós kéglije valakinek.
Aki külföldi letelepedésben gondokodik, és nem maffiozó, az bizony már túl van az ötvenen, középvezető, vagyis olyan három-négyezret keres havonta, eurban, már van lakása, a gyerekei is sinen. Viszont nem szeretné a nyugdíjas éveit Moszkvában tölteni, sőt, ha lehet, még hatvan éves kora előtt abba szeretné hagyni a munkát. Nos, ezek azok, akik külföldi ingatlanban és letelepedésben gondolkodnak.

Fejesrob 2013.03.07. 20:21:05

@gabest1: Ugye tudod hogy hülyeségeket beszélsz?

Miért lenne biztonságosabb egy külső szervezet?

Fejesrob 2013.03.07. 20:21:45

@KopaszMercis: Én is keményebb árat kértem volna.

Fejesrob 2013.03.07. 20:25:02

@politikus-omm: A poszt akkor nem mond igazat.

Rendesen leellenőrzik őket, ami egyébként nem olyan nehéz és bonyolult mint azt sokan gondolják az elektronika korszakában.

Az államoknak megéri a kölcsönös információcsere. (Ezért is marhaság a külső cég, mert az nyilván nehezebben szerzi meg az adatokat, nincs kölcsönösség )

Sírköves Slomó 2013.03.07. 20:29:30

@Fejesrob: Engem magyar áp-nak honosítottak (tehát nem egy szaros tart-eng-ről van szó) én nem hiszek a leellenőrzésben. Lehet hogy biz. államokból jövő/foglalkozást üzőkre odafigyelnek, de ez tényleg annyi hogy 10 perces pofavizit az anyakönyvvezetőnél 1x + erkölcsi biz. (és ez az állampolgárságért!!!). Más hatósági személyt sose láttam, megnéztek a fácsén? Ugyan.

Sírköves Slomó 2013.03.07. 20:33:27

@Fejesrob: Semmilyen külföldi inforációcsere nincs, hisz pl. Szlovákiában az állam nem tudja hogy melyik polgára folyamodik külföldi áp-ért(ha tudná akkor elvenné a szlovák áp-ot), a magyar hatóság temészetesen nem adhatja ki az állampolgárait/jelöltjeit.

A többes állampolgárságot amúgy sem tartja nyilván senki a világon sehol. Mert mindenhol belügy az áp-kérdés.

Lajos ghr 2013.03.07. 21:10:02

milyen megfigyelésük..:)))

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.07. 21:22:11

@grani:

Amikor az én feleségem igényelt letelepedési engedélyt, kellett egy csomó teljesen felesleges orvosi papír. Persze mindez teljesen komolytalan volt.

Székletadás pl. úgy volt, hogy feleség közölte, neki most éppen nincs olyan kedve. Mire az orvos:
- Akkor kérjen meg ismerőst, rokont, hogy maga helyett adjon.

A többi vizsgálat is ilyen szintű volt. Az egyetlen pont, amit szigorúan vesznek, hogy fizesd ki a felesleges és komolytalan vizsgálatok díját.

Tamás Csacsicska 2013.03.07. 21:25:52

Miért nem a parlamenti képviselői helyeket áruljuk? Nem kellene szarakodni holmi választásokkal és még pénzt is kapna érte az ország. Gombot nyomogatni - akár négyezret is - bárki tud, még magyarul sem kell beszélnie. Egyszer-kétszer megmutatják nekik az igen gombot (esetleg pirosra lehetne festeni), utána már minden simán menne.

Sírköves Slomó 2013.03.07. 21:30:33

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ez nem magyar letelepedés volt, ugye? Vagy nem az elmúlt 10 évben mert semmilyen orvosi vizsg. nem kell.

KopaszMercis 2013.03.08. 08:37:39

@Fejesrob:
Hat sajnos a magyar jobboldal ennyire hulye... biztak volna az arazast a zsidokra, nem lett volna ezzel gond...