morgás joga 6.jpgMegint napirendre került az élelmiszerek áfájának csökkentése - igaz csak szelektíven, nem pedig egységesen. Az erről szóló javaslatot a Vidékfejlesztési Minisztérium a március közepén esedékes kormányülésre fogja beterjeszteni. A javaslatról szóló hírt a Magyar Hírlap hozta le, Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkár nyilatkozatával együtt.

"Nagyon fontos kormányzati lépés lenne az általános forgalmi adó csökkentése. Elősegítené például a feketegazdaság visszaszorítását. Nagyon remélem, hogy siker koronázza az erőfeszítéseinket, és a kormány elfogadja a tárca tervezetét" (Czerván György)

És most jön a de, ez pedig Balog Ádáma Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkárának pénteki előadása. Szerinte Magyarországon az állam a GDP 39 százalékát vonja el adók formájában a gazdaságtól, e szint további csökkentéséhez be kell indulnia a gazdaságnak, plusz a jövedelmet terhelő adók csökkentése érdekében a fogyasztást terhelő adók súlyát kell növelni. És akkor még nem is beszéltünk Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztériumi államtitkár nem is olyan régen elhangzott bejelentésére, mely szerint "az adórendszer elnyerte végleges formájátegy olyan adórendszer alakult ki a foglalkoztatást és a jövedelmeket terhelő alacsonyabb, illetve a fogyasztást terhelő magasabb adókkal, ami segítheti az ország gazdasági növekedését".

 

Tehát mit tudtunk meg adórendszerünkről idén februárban alig két hét alatt?

    1. úgy, ahogy van tökéletes
    2. a tökéletes csökkenthető, ha beindul a gazdaság
    3. na jó, egyesek szerint kellene csökkenteni az élelmiszer-áfát, de ők ugyebár egy másik minisztérium és nem biztos, hogy lettek tájékoztatva arról, hogy egy tökéleteshez akarnak hozzányúlni.

 

És mi, fogyasztók mire számítsunk?

"A" változat: kormány úgy dönt, mégiscsak kampányidőszak van, a tökéletes lehet még tökéletesebb, így szelektíven áfát csökkentenek. A kereskedők meg lenyelik, ahogy egykor tették a szocialisták alatt, a szakértők meg elmagyarázzák, miért is törvényszerű az, ami történt. A kampányplakátok próbálják ugyan sulykolni, mennyivel olcsóbb is lett minden, az ellenzék pedig elmondhatja, a Fidesznek még más kárán sem sikerült tanulnia.

"B" változat: a kormány szelektíven csökkent, a kereskedők nem nyelik le, de az infláció és a jelenlegi nyomott árak miatt a fogyasztók számára úgy fog tűnni, hogy áfacsökkentés ide vagy oda, az árszínvonal maradt ott, ahol eddig is volt. A kormány plakátokat ragaszt ki önmaga dicsőítésére, a boltokban is ki kell írni a mínusz ki tudja mennyi százalékot, meg bizottságot is állítanak fel az áfaellenőrzésre meg forróvonalat és Facebook oldalt izzítanak a lakossági bejelentéseknek, hogy aztán a hazai kereskedőláncok bebizonyítsák, ők mindent megtettek, de van olyan valami, amire nem számított a Fidesz sem, mégpedig az infláció meg a költségek érvényesítése. Az ellenzék pedig sajtótájékoztatókat tart, miért is csődölt be az áfacsökkentő intézkedés.

"C" változat: megtörténik az áfacsökkentés, és tényleg, olcsóbbak is lesznek a kimazsolázott termékek. A fogyasztók örülnek, de ekkor jön a feketeleves - lássunk csodát, kevesebb áfa érkezik be a költségvetésbe. Elindul a kapkodás, valahonnan pótolni kell azonnal mert nem lesz miből kifizetni a becsillogtatott 13. havi nyugdíjat meg a stadion-építést, tehát jön az újabb ötletelés, miből is kellene a lyukat betömni. Az ellenzék sajtótájékoztatókat tart, már megint jönnek a megszorítások, a kormány pedig magyarázza, jönnek, de nem megszorításnak hívják és nem is a zemberek fizetik meg. De mivel ténylegesen mégiscsak a zemberek fizetik meg (mert ki más), így kampányidőszakban összességében nem fog túl jól mutatni az újabb csomag, akármilyen demagóg PR próbálkozás is fogja kísérni.

Az "A"-"C" verziók további támadási felülete, vajon a kormány mit gondol alapvető élelmiszernek: a sertésparizer az, a marhaparizer nem az? És melyik zöldség alapvető, a krumpli igen, a brokkoli nem? Vajon a cukor meg a száraztészta megérdemli az áfacsökkentést vagy sem? Elképzelhető, hogy lesznek olyan élelmiszerek, amelyek úgy maradnak ki a szórásból, hogy az közfelháborodást és értetlenséget kelt, míg mások méltatlanul, lobbiérdekek alapján fognak a kosárba kerülni - csak nézzük meg a Nemzeti Dohányboltokat termékpaletta-bővítését, az sem híres a védhetetlen logikájáról.

Támadható lehet még az alkalmazott áfa-kulcs is: a jelenlegi kedvezményes, 18%-os igen magas nemzetközi összehasonlításban - az elvárt eredményt valószínűleg csak drasztikus csökkentés hozná meg (pl. a szektor fehéredését), így van, aki egyenesen az 5%-os áfát tartaná elfogadhatónak (Németh Antal, a Vágóállat és Hústermék Tanács (VHT) elnöke). Abban mindenképpen egyetérthetünk, ha a termékeken alacsony az áfa, úgy kevésbé érdemes vele bűvészkedni, azaz adót csalni.

"D" változat: az élelmiszerek áfája marad ott, ahol most van, az ellenzék pedig folyamatosan mondja, pedig igazán kellene csökkenteni, az emberek megérdemelnék és ráadásul más országokban sokkal alacsonyabb. Kampányidőszakban igazi kormány-öngól.

 

A "D" verzió esetében az eredeti betervezett áfabevételek teljesülhetnek (nincs szükség emiatt "kiigazításra"), a "C" verzióban prognosztizált kisebb áfabevétel azonban az "A" és "B" verzióval is együtt járhat, csak a mértéke kérdéses.

Ha pedig már költségvetési hiány, akkor jön az újabb csomag - az pedig csak a kormány kreatívságán múlik, kire  próbálja ráterhelni. Szélsőséges esetben még az is előfordulhat, hogy éppen arra a rétegre, amelynek a legfontosabb lenne az olcsóbb élelmiszer. Ha pedig rosszul számolnak a kormányzati közgazdászok, még az is lehetséges, hogy az újabb megszorítás több pénzt visz el a családoktól, mintha maradt volna az áfa az eredeti szinten. És indulhat a kormányzati aggódás, hogyan lehet mindezt az emútnyócévre terhelni, meg a Bajnaira és a Gyurcsányra.

 

Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr935102615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.25. 18:02:18

Tanulság: ÁFA maradjon ahol van.

Ha már akkor a termék származási országa szerint, a magyarországi termék kapjon kedvezményes ÁFÁt. Azt meg az EU nem engedi úgyhogy coki, jó az a 27 egyelőre.

csakhalkanszólok 2013.02.25. 18:22:05

Hát én azért hiányoltam az igazi indokot. Ugyanis a magas ÁFA élelmiszer esetén a fekete kereskedelem felé tolja a piacot. Az élelmiszernél ez nagyon szépen kihasználható.

A csökkentés oka szerintem éppen az lehet, hogy ez csökkenjen. Szerintem éppen azért került a mostani lóhúsbotrány környékén újra elő a téma.

kvadrillio 2013.02.25. 18:48:19

Egy párt kivételével minden parlamenti frakció a kommunizmus áldozataira emlékezett a hétfői ülés elején, napirend előtti felszólalásában.""".BLA BLA...BLA......hahahahaha......:o)

A DEMOKRÁCIA ÁLDOZATAI MEG MOSTANSÁG EMLÉKEZETEINK SZERINT KUKÁZNAK !!!
JELENLEG MAJDNEM AZ EGÉSZ ORSZÁG KUKÁZIK !
JELENLEGI EMLÉKEZETÜNK SZERINT IS !

kvadrillio 2013.02.25. 19:00:01

2013.02.25. 17:18
Majtényi: érthetetlen, miért nem foglalták le a HÖK-ös számítógépeket
Nem vitatható, hogy bűncselekmény történt az ELTE BTK hallgatóinak listázása során – erről Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman beszélt az ATV Szabad szemmel című műsorában. Majtényi szerint a személyes adattal való visszaélés tényállása abban az esetben is megvalósult, ha a lista készítői az adatok biztonságáról nem gondoskodtak és esetleg utólag nyúlt bele valaki az adatbázisba.

...HMMM.HMMMMM...ÉN MÉG EMLÉXEM MIKOR KIBAsztak a hóra, mint adatvédelmi biztost Majtényikém !!! HANGYÁNYI VOLTÁL AKKOR ! most meg megint nagy a pofád, nagy a pofád

jozicsenko 2013.02.25. 19:02:10

27% az áfa - vigyék lejjebb

és igen, a kieső részre találjanak valamit: persze ez valakit érinteni fog, a kérdés hogy mit tesznek és kivel teszik: behozzák helyette pl nárciszsziromjárulékot és akkor oda a virágkereskedelem? (vagy kábeltv, internet-szolgáltatás, stb, ahonnan még pénzt lehetne beszedni)

vagy valahol nem fizetnek?

nem tudom
(pontosabban sejtem: az állam kivonul pár helyről, ahol majd uniós pályázatokkal segít: a költségvetési oldalon pl csökken a rendőrségi kiadás, de valójában majd fizet az unió "rendőrautó fejlesztésre", vagy "oktatási tréningekre", ami alatt a résztvevők bérét is fizetik (=tehát az új rendőrautókat és a sofőrök fizetését valójában az unió állja majd)

@kvadrillio: nem baj, hajrá (azért a capslockot kapcsold ki)

igazából azt felejtitek el, hogy az adókulcs és az adóbevétel tervezése valamikor 2006 után elérte a tetőpontot: lehet növelni a kulcsokat, bevonni újabb és újabb tételeket a teherbe, de nincs már lineáris növekedés, inkább szinusz-görbe: közelít a tetőponthoz, vagy már vissza is esik

az szja-bevételünket elviszik külföldre a napi adósságszolgálatra, társasági adót csak hazai cégek fizetnek, az áfa marad, hogy lefedje a maradékot...

béla a görög (törölt) 2013.02.25. 20:49:55

Nem magyarországon kell vásárolni.
Előbb-utóbb csak leesik a majmoknak, hogy a bevételhez nem csak magas ÁFA, hanem forgalom is kell.

Teljesen mindegy mit csinálnak, magyarországon nem lesz fogyasztás, termelés, befektetés. a megtakaritás meg nem marad itt.

Csak egy csökkenő fogyasztás lesz csökkenő fogyasztóval és csökkenő állami bevétellel. Nincs tovább.

Vittore. 2013.02.25. 21:26:52

Akármit is akarnak adni a "népnek", felmerül a kérdés, 2 éve miért nem lehetett áfát csökkenteni, sőt miért kellett megemelni azt? Most jobban élünk mint akkor, így már lehet?

Fejesrob 2013.02.25. 22:36:51

@béla a görög: Nem esik le, mert nyilván nem tudsz máshol vásárolni csak itt.

Én nem az élelmiszer, hanem a szolgáltatások ÁFA-ját venném le, 10%-ra.

Egyben bevezetném, hogy ha a vásárló bejelenti, nem kapott számlát és a tétel tényleg nincs benne a gépben, 100.000 Ft jutalmat kap. A kereskedő pedig alapból mindn tízezer Ft. után 500.000 Ft-os büntetést kapna.

Szerintem senki nem járna rosszul.

komplikato 2013.02.25. 22:39:09

@Lucky Larry Silverstein: Mi is az EU vagyunk. Még.
Nem tudom miért kellett eleve az élelmiszerek alacsonyabb áfáját csesztetni?
Igen is a luxus termékekre kell nagyobb áfa. Nyugodtan lehetne 3 ÁFA kulcs, amiből az alsóba tartoznának a mindennapi megélhetéshez szükséges élelmiszerek és más fogyasztási cikkek, a középsőbe az egyéb nem napi szintű vagy megélhetéshez nem köthetőek, és lenne luxus ÁFA olyan műszaki termékeken mint a fél milliós TV vagy sok százezres telefon, stb.
Persze körültekintő szabályozás kell, hogy mondjuk egy intézménybe kellő orvosi, kutatási, oktatási okból beszerzendő terméket ne terhelje luxus áfa és ne is lehessen kijátszani.
Persze ide kerülnének olyan ingatlanok is amik 100 milliós vagy nagyobb értékűek, meg olyan járgányok is amik tényleg luxus kategória.

komplikato 2013.02.25. 22:41:14

@Fejesrob: A felvetett ötleted működik élesben Dél Koreában. Ott bizony van nem egy ember aki abból él vagy egészíti ki nyugdíját, hogy járja a boltokat, szolgáltatókat és jelentget fel, amiért kap is szép jutalékot.
Na de olyan országban ahol minden a kiskapukra, mellékesre, szabálykerülésre épül? Meg lehet valósítani?