morgás joga 6.jpgAmióta Hoffmann Rózsa újra nyilatkozgat, sokkal szórakoztatóbb a hírolvasás és hallgatás - mert ugyan leginkább sírva olvassa-hallgatja monológjait az, akit bármilyen módon érint a köznevelés-felsőoktatás, de közben olyan örkényi módon mosolyra is görbül a szája. És közben mantraként mormolja a régi parasztbácsis viccet:

A parasztbácsi fia műrepülő lesz, és hogy dicsekedjen édesapjának a tudományával, magával viszi egy körre. Apja csak némán ül a repülőben - na, gondolja a fia, itt az idő valami kunsztot bemutatni. Csinál egy flikkflakkot, mire az öreg felsóhajt, "ezt gondoltam". Csodálkozik a fia, de aztán összeszedi magát és csinál egy még bonyolultabb manővert. Mire a parasztbácsi: "ezt is gondoltam". Meglepődik a fia, de aztán gondol egy merészet, leviszi dugóhúzóba a gépet, fejreállítja, minden bonyolult figurát megcsinál, amit csak tud. A mutatvány után az öreg csak annyit rebeg: "no, ezt azé' már' nem gondoltam ...". A fia megnyugszik és szépen leteszi a gépet a repülőtéren. A kíváncsiság azért gyötri, és amikor kiszállnak, megkérdezi:

- Apám, mire mondta, hogy gondolta, és mire azt, hogy ezt azért nem gondolta?

- Fiam, azt hogy összepisilom magam, azt gondoltam. Azt is gondoltam, hogy összesz....om magam. De azt, hogy mindez a nyakamba is folyik, hát azt azé' már' nem gondoltam vó'na.

Hoffmann Rózsa vasárnap esti ATV-s nyilatkozatával hasonlóképpen vagyunk:

A nyíregyházi bútorrekvirálás ügyében ("viszik a bútort, szőnyeget, számítógépeket, monitorokat nyíregyházi iskolákból a KIK-be") például megtudtuk tőle, hogy

  • ő hisz a tankerületi igazgatónak, de azért írjon levelet az iskola használója, majd kivizsgálják,
  • egyébként is, nem vett el semmit a KIK, csak azokat az eszközöket vette át ideiglenesen, amelyek amúgy is kellenek a központ működéséhez
  • és hozzátette, az iskolák tulajdona ott maradt, ahol volt, és az továbbra is a helyi közösségeké.

Lefordítva:

  • a tankerületi igazgatónak hisz, a csúnya vádaskodó írjon levelet (vajon kinek? egyenesen neki?). Ezek szerint vagy mégsem hisz annyira a tankerületi igazgatónak, vagy továbbra is hisz neki, és esze ágában sincs bármit is elolvasni, vizsgálódni meg pláne nem. Esetleg megmondták a tankerületiseknek, szerezzenek maguknak bútort, onnan, ahonnan tudnak, azok meg teljesítették az ukázt, másszanak ki maguk a slamasztikából.
  • amit nem vittek el, azt ideiglenesen vitték el, mert nekik, azaz a KIK-nek olyan nincs. Mert miért is lenne? Hiszen állami hivatal, senki sem tudta előre, hogy kell majd asztal, szék, szekrény meg számítógép. Vagy lehet, hogy tudta, csak nem sejtette. Esetleg tudta, el is mondta a felettesének, de az közölte, ne okoskodjon, olyan nem volt még, hogy valahogy ne lett volna. És lám, milyen igaza volt, van is valahogy.
  • Igaz, a vonatkozó törvény szerint (12.§) a KIK az ingó vagyon feletti ingyenes használati jogát – szükség esetén az ingó vagyonelemek fizikai mozgatásával – a tulajdonos települési önkormányzat előzetes hozzájárulásával jogosult gyakorolni az állam tulajdonában és a Központ vagyonkezelésében lévő bármely ingatlanban. Az ingó vagyonelem e bekezdés szerinti fizikai mozgatása kizárólag az ingó vagyonelem azonosító adatainak és az új használati helynek a megjelölésével történhet. A törvény szerint tehát egyrészről a KIK-nek az illetékes önkormányzattól engedélyt kell kérnie ahhoz, hogy bármit is kivigyen az iskolából, plusz még arról is papírt kell adni, milyen leltári számon van nyilvántartva a dolog és pontosan hova vitték azt. Ha tehát kell önkormányzati engedély, és olyan nincs, akkor alapvetően törvénysértő a KIK magatartása, még ideiglenesen, kölcsönbe is. Épp azért került bele ez a passzus a végleges szövegbe, hogy az állam ne rabolhassa le az iskolákat és az önkormányzatoknak ne kelljen bottal ütniük vagyontárgyaik nyomát. 
  • és mondja meg már valaki, ha kölcsönbe elvittek valamit, amire szükségük volt, az hogy maradhatott ott, ahol volt? Mert Hoffmann Rózsa szerint ez történt.

 

Ember legyen a talpán, aki logikát talál a fenti monológban, nem is csoda, hogy a szocialisták egyik kampányarca maga Hoffmann Rózsa. 

forrás: civishir.hu

Az interjúban a felsőoktatás is terítéken volt, ezzel kapcsolatban Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: "a kormány a felsőoktatás összeomlását nem hogy nem engedi meg, hanem célja a felsőoktatás minőségének alapos javítása". Azt is elmondta, még nem omlott össze egyetlen egyetem sem, és azt ugyan nem tudja, hogy "melyik zsákból húzzák elő", de elő fogják teremteni a szükséges forrásokat. Ez a kormány idáig még minden ígéretét teljesítette. Plusz bár "kevesebb a költségvetési támogatása a szektornak, mint volt, viszont a terület nem csak ebből él, hanem a saját bevételeiből is. A kettőt együtt szemlélve nem annyira tragikus a helyzet."

Lefordítva:

  • még nem omlott össze egyetlen egyetem sem - és ennek most örüljünk így, az új költségvetés második hónapjának első napjaiban? 

"Virtuális költségvetést fogadhat el a héten az ország számos egyeteme, miután az intézmények gazdasági vezetésének alapvető adatok hiányában kellett összeállítaniuk a tervezeteket. Bár Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter januárban sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány döntött az úgynevezett kiemelt és kutatóegyetemekről, valamint az ilyen minősítést elnyerő intézményeknek szánt tízmilliárdos plusz forrásról, egyelőre senki nem tudja biztosan, hogy melyek is lesznek ezek, és azt sem, hogy mennyi pénzt kapnak majd. Ugyanígy nem lehet tudni semmit arról a Balog Zoltán által többször megígért 27 milliárd forintról sem, amivel a Széll Kálmán-terv 2.0 által előírt felsőoktatási megszorításokat pótolná a kormány. (...)

Az egyetemek többségén ugyanilyen információhiányos állapotban kénytelenek dönteni. "A héten borul majd a bili, amikor a szenátusoknak el kell fogadniuk a várhatóan jelentős megszorításokat, létszámleépítéseket tartalmazó költségvetési előterjesztéseket. Sokan ekkor döbbennek majd rá, milyen év lesz intézményük számára 2013" - mondta a már említett vezető, aki szerint az indulatokat csak fokozta, hogy pénteken minden felsőoktatási intézmény levelet kapott az oktatási államtitkárságtól, melyben jelentősen csökkentett, és önkényesen megállapított kapacitásszámokkal szembesültek." (hvg.hu)

  • fogalma sincs honnan lesz pénz rá, de majdcsak előteremtik valahonnan. Ez biztató, különösképpen amiatt, hogy alig egy hónapja lépett életbe az a költségvetés, amely ezek szerint nem tartalmazza a működéshez szükséges forrásokat - mondja mindezt a terület legfőbb felelőse. És bár Hoffmann Rózsa nem látja annyira tragikusnak a helyzetet, a szénszünetek azért jeleznek valamit, ahogy az elbocsátások is. Mert lehet arról papolni, hogy strukturális reformok kellenek, de ami itt ma történik, az csupán forráskivonás, és nagyon-nagyon messze áll bármilyen átgondolt reformtól. Abba meg inkább bele se merjünk gondolni, mi lesz a felsőoktatással, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Parragh Lászlóval az élen vezényli majd le az egész átalakítást, alig két-három hónap alatt.
  • ez a kormány idáig még minden ígéretét teljesítette - de vajon miért is jut mindenkinek eszébe erről a kormányról az, hogy egykoron még a tandíj ellen korteskedtek, többek között maga Hoffmann Rózsa is?

"A kormány az a testület, ami mindig megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is megtartja". (Karinthy Frigyes)

Hoffmann Rózsa arról is beszélt, az oktatásban végrehajtott intézkedések kedvező fogadtatásáról több csoporttól egyértelmű visszajelzésük van. Szerinte jól végiggondolt folyamatról van szó, működik a rendszer, mégpedig meglehetősen zavartalanul.

  • Vajon kik azok, akik szerint kedvező a köznevelési rendszer kádári időkre hajazó visszarendezése?
  • Vajon ki gondolta végig azt az intézkedést, hogy az elküldött nyugdíjas pedagógusoknak még a státusza is elveszik, vagyis  ha túlkoros a rajz- vagy a fizikatanár, tantárgyukat most egy darabig nem tanítja senki egykori iskolájukban?
  • És vajon az is zavartalan működést eredményez, hogy a funkcionális dolgozók csak 10 százaléknyian lehetnek? Mi van például akkor, ha az iskola alapterülete miatt túl sok a takarítónő (és a tanárok nem akarnak felmosni), minősítsék őket át segédtanárnak, legalább lesz, aki felügyeli a dolgozatírásokat? 
  • És mi van azokkal a tankerületi igazgatókkal, akik keveslik a fizetésüket, minek következtében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a tankerületi igazgatók "bérbeállási szintjének" újragondolását javasolja?
  • És vajon hogyan értelmezhető az átgondoltság például a hittan-erkölcstan bevezetésével, valamint a mindennapos testnevelés infrastruktúrájának hiányosságaival kapcsolatban? Mit gondolhat a rendszerről az az első osztályos apuka-anyuka, aki hetente négyszer viszi nulladik órára a gyerekét, mert csak akkor fér be az osztály a tornaterembe?
  • Mi lesz az alapítványi és alternatív iskolákkal? Van rájuk bármilyen használható koncepció is a minisztériumban?

A lényeg, hogy fentről úgy látszik, minden a legnagyobb rendben van, semmilyen módosításra, beavatkozásra nincs szükség, mert az csak zavart keltene a "meglehetősen zavartalanul" működő rendszerben. És erre cirka 120 ezer pedagógus és egymillió diák meg szüleik a tanúk.

Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr395061516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

hungarisztan 2013.02.04. 16:22:50

Azt mondom, ha a pedagógusok – a szülőkkel karöltve – még mindig nem sztrájkolnak, akkor meg is érdemlik.

--------------

szolgálati közlemény a szerzőnek: visszaírtam emailt.

Desexis 2013.02.04. 18:59:46

Február 15-ig kellene leadni a jövő évi tankönyvrendeléseket, de még lista sincs. :D Ez az egész egy tragikomédia!

Le_Penseur 2013.02.04. 20:24:51

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel nagyon megvagyunk elégedve!

Próteszilaosz · http://pedo.blog.hu 2013.02.06. 20:16:50

Ejnye, igazán tudhatná a T. posztoló, hogy a Klebi jelenleg éppen aktuális rövidítése KLIK és nem KIK. Jó lenne, ha gyorsan kijavítaná, mielőtt újra megváltoztatják!

Próteszilaosz · http://pedo.blog.hu 2013.02.06. 20:23:06

@Desexis:
Lista nincs, de roppant biztató sikerplakát igen: www.tankonyv.info.hu/

Desexis 2013.02.07. 05:55:41

@Próteszilaosz: Én kérek elnézést. Csak tudnám, miért akadozik minden, amihez hozzányúlnak? Egy biztos: nekik nem válik arannyá, amihez hozzáérnek. :)