morgás joga 6.jpgVajon ki lesz a hibás az IMF kiállította bizonyítvány miatt? Az IMF? A sanda nemzetközi banktőke? A szocialisták ármánykodása? Vagy egyszerűen csak az "emútnyócév"?

Az IMF jelentése feladta a leckét a fideszes kommunikációs szakembereknek, hiszen valahogy mégiscsak el kellene mismásolni azt az IMF-véleményt, miszerint a kormányzati politika és strukturális tényezők miatt gyenge a magyar gazdaság teljesítménye. És igen, feketén fehéren ott áll a nemzetközi intézmény jelentésében, hogy "a kormány gazdasági folyamatokba történő beavatkozása és a gyakori kiszámíthatatlan adóváltoztatásai - különösen a vállalati szektorban - aláásták a privát szektor aktivitását".

Mert mit is állít az IMF? (forrás: hvg.hu)

  • A deficit idei túlfutásának döntő része olyan bevételek elmaradásából  fog összejönni, mint például a tranzakciós adó és az adóbeszedés hatékonyság-javítás, az e-útdíj rendszer indulásának csúszása, az oktatásra fordított nagyobb összegek és az uniós pályázatokhoz biztosított nagyobb önerő. És igen, lehet azt mondani, hogy a magyar szakemberek ezt már megmondták, de valószínűleg ezzel csak a nemzetközi karvalytőke hazai bérencei státuszukat fogják igazolni. És mindez mit fog eredményezni? A deficit 2014-15-ben is 3 százalék felett maradhat, az államadósság GDP-hez viszonyított szintje pedig 78 százalék körül mozog majd, 10 százalékkal magasabban, mint a válság előtt. Mindez annak ellenére, hogy 2012-ben lezajlott a pénzügyi konszolidáció, illetve 2011-ben megtörtént a magánnyugdíjpénztárak eistandolása.  

Magyarul: a költségvetésben a bevételi oldalon ilyen vagy olyan okból beszedhetetlen tételek sorakoznak, miközben szemben velük olyan kiadások vannak, amelyeket nem megfelelő mértékben terveztek be. A különbség előteremtése pedig újabb megszorításokat fog eredményezni - és ezt valakinek majd meg kell mondania Orbán Viktornak.  És ezt már nem lehet az "emútnyócévre" fogni. 

  • Bár a deficit lefaragása jó cél, a pénzügyi konszolidáció pedig szükséges volt, a kormány ennek elérése érdekében döntően ad-hoc lépésekre támaszkodott - bankadó, áfa emelése, tranzakciós adó -, és ezzel tömködte be a felbukkanó pénzügyi lyukakat. Azokat a lyukakat, amelyeket a vártnál alacsonyabb növekedés és a kormányzati költekezés okozott, ráadásul az új és diszkriminatív intézkedések gyakori felbukkanása a belföldi pénzügyi intézmények eróziójával együtt “behorpasztották” a közbizalmat a döntéshozatalban.

Magyarul: nemzetgazdasági szintű, komplex tervezésből elégtelen, az ad-hoc intézkedések lehetséges eredményeinek vizsgálatából szintúgy, nem is beszélve arról, hogy a kétharmados erőtől duzzadva olyan tényezőt hagyott a kormányzat eközben figyelmen kívül, mint a közbizalom. Pedig ez az, amit még nekik is tisztelni illett volna. Valószínűleg épp erről beszélt Mesterházy Attila is, és ezt idézte a Fidesz által oly hevesen támadott Wall Street Journal Europe is:

"Az elmúlt héten Washingtonban és New Yorkban lebonyolított találkozóin Mesterházy ígéretet tett arra, hogy a szocialisták gyorsan és határozottan fognak cselekedni a magyar gazdaságba vetett nemzetközi bizalom helyreállítása érdekében - írta a The Wall Street Journal Europe."

  • a devizatartalék magas szintjét javasolják, hogy a MNB képes legyen a sokkok tompítására

Magyarul: az IMF is hallotta a pletykákat arról, hogy a kampányévben a kormány szeretne hozzányúlni a tartalékokhoz, mindezt megfelelő pártkatona segédletével.

  • a gazdaság recesszióban van és a gyors kilábalás esélyei is gyengébbek lettek. Tavaly 1,5 százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság, köszönhetően például a visszaeső a lakossági fogyasztásnak, a fogyatkozó beruházásoknak. Az exportorientált feldolgozóipart leszámítva a magyar gazdaság többi része csak vergődött, a privát szektorban a munkahelyteremtés rendkívül vérszegény, a munkanélküliségi ráta nagyjából változatlan maradt tavalyelőtthöz képest, a kormány közmunkaprogramjának ellenére. A lakossági és vállalati hitelezés tovább szűkült.

Magyarul: hiányoznak a szilárd gazdasági alapok, amik elviekben már megvannak az aratás évéhez, legalábbis egyes hírek szerint. Mert ami most itt, kicsiny hazánkban van, abból minden lesz, csak tele magtárak nem - hiába hirdeti szerte az országban óriásplakátokon Kokó, hogy a válságnak vége van, az IMF ezt másképp látja. 

  • A jelenlegi politika tükrében a magyar gazdaság 2013-ban stagnálni fog, és a pozitív hatású exportot a folytatódó gyenge belső kereslet kioltja. Bár a kormányzat úgy véli, hogy van lehetőség a növekedésre (nagyobb eurózónás növekedés, kiemelt vállalatokkal történő stratégiai megállapodások megkötése, az uniós források gyorsabb lehívása)  az IMF szerint amíg a történelmi mélyponton lévő befektetési szint nem emelkedik, a munkaerő-költségek viszont emelkednek, a versenyképesség, az export és a növekedés szenvedni fog, ez pedig megakadályozza a közép távú gazdasági növekedést is.

Magyarul: lehet vizionálni egymillió úgy munkahelyet, ázsiai befektetőket meg sok-sok multit, ha a belső feltételeket nem alakítják befektetőbaráttá, akkor az egész csak egy délibábos álom. És igen, ehhez hozzátartozik a minimálbér neuralgikus kérdése is. A legrémisztőbb pedig az, hogy az IMF ettől a kormánytól nem is vár gazdaságpolitikai megújulást. Az pedig már teoretikus kérdés, vajon hol tartana az ország, ha az a kormány másképp állt volna hozzá a dolgokhoz? Dolgoznának félmillióan külföldön? Szükség lenne a mindenáron tandíjra? És a megszorítások sorozatára?

Mindeközben Matolcsy továbbra is szajkózza, a kormány 2020-ig legalább egymillió új munkahelyet szeretne teremteni, és a kabinet célja, hogy visszatérésre ösztönözze a jelenleg külföldön dolgozó „félmillió kitűnő magyar munkavállalót”. Az index.hu számításai szerint a 2010. augusztusa óta -97.833 munkahely teremtésénél tart a kormány. Kérdés, ha a kormány továbbra is ilyen ütemben halad saját céljai felé, akkor ez azt jelenti, 10 év múlva majd félmillió munkahellyel lesz kevesebb hazánkban? 

A nyuszi szalad, a teknős ballag utána. A nyuszi nyüstöli a teknőst, hogy szedje már a lábát, de a cammogó teknős egyre csak azt hajtogatja:

- Te nyuszi, milyen jó, hogy ilyen lassan haladunk!
- De miért lenne jó - kérdi a nyuszi -, hogy lassan megyünk?
- Mert nem jó felé megyünk - motyogja csendesen a teknős.

  •  Az IMF szerint kiszámítható gazdaságpolitika, a vállalkozások mozgásterének biztosítása és strukturális reformok kellenek a magasabb növekedéshez és az életszínvonal emelkedéséhez.

Magyarul: jó lenne már, ha a kormányzat békén hagyná a gazdaságot, nem találna ki nap mint nap új intézkedéseket és nem fojtanák meg a vállalkozásokat a legújabb ötleteikkel. És míg Matolcsy arról ír, hogy 2013-ban a magyar vállalkozók ritka jó új lehetőségekkel találkoznak majd, úgymint új vállalkozási formákkal, új hitelforrásokkal, új uniós pályázatokkal, megújult adórendszerrel meg javuló üzleti környezettel, addig az IMF nem így látja. Sőt. 

 

Eközben a Fidesz nem önmagával és teljesítményével, hanem az aktuális legfőbb hazai ellenséggel, a szocialisták vezérével és annak a Wall Street Journalban megjelent interjújával van elfoglalva:

"Miközben külföldön úgy tüntetik fel magukat, mint akik a jogállamiság, az összefogás és magyar gazdaság barátai, az eddigi kormányzásuk tragikus következményeiről mélyen hallgatnak. (...) Mesterházy Attila interjújából is egyre világosabb, hogy mit akar a baloldal valójában: újra a bankokat helyeznék a saját állampolgáraik elé, a külföldi tulajdonú vállalatokat a magyar vállalkozások elé. (...) Külföldön munkahelyekről és tisztességes fizetésről beszélnek, miközben a programjukban feketén-fehéren ott áll az ellenkezője: ők nem védenék meg a hazai vállalkozásokat, emelnék a társasági adót, csökkentenék a minimálbért, elvennék a családi adókedvezményt. Külföldön összefogásról beszélnek, miközben itthon gyűlöletkampánnyal hergelik az embereket. (...) " (Selmeczi Gabriella)

Selmeczi Gabriella szerint "a baloldal immár sokadik alkalommal választotta azt az utat, hogy külföldön próbálja meg lejáratni az országot, és valótlan állításokkal vezeti félre a külföldi közvéleményt". De vajon hogyan kommentálná a Fidesz-szóvivő az IMF jelentést? Valótlan állítások? Hazánkat lejárató megállapítások? A külföldi közvélemény félrevezetése? 

Kérdés, valójában ki kit vezet félre - és nem az elkövetkező kampányév lesz az őszinteség éve a kormány részéről, az biztos. Hiszen már az is kimaradt a hírekből, ki gründolta ide a kecskeméti Merci-gyárat annak idején. Mert nem az, aki felavatta. És ha már ilyen "apróságban" nincs őszinteség, akkor mit várjunk a "nagy" dolgokban? Ki lesz majd, aki feláll és önkritikát gyakorolva elismétli Gyurcsány egykori, elhíresült szavait?

Addig is lehet indítani egy újabb kampányt az IMF ellen és még egy békemenet is biztos belefér.

Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr395050359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénkujon 2013.01.29. 10:42:45

bármilyen tipusú csubakkavédelem szóbajöhet, mert itthon ez beválik. még a legszarabb is. de én azért a jóöreg "zemutnyocévre" szavazok.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.01.29. 10:46:18

Amíg a komcsik maradnak hatalmon nem is lesz rendszerváltás.

De jó ez a birka magyarnak. Lényeg, hogy tenni ne kelljen semmit.

dolgozni kék 2013.01.29. 10:48:51

én meg arra szavazok, hogy "már IMF is látja, hogy a magyar unortodox csoda működik. Ebből is látszik, hogy ne akarják megmondani külföldről, hogy mi a jó Mo-nak, mert már korábban sem jött be nekik, nem ismerik a csavaros magyar lélek működését."

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.01.29. 10:50:34

Tipikus sunyi, jellemtelen, akarnok, nemzeti szar, fideszes kommunikáció.
- azt mondják, jó a magyar gazdaság azért fizettek vissza hamarabb törlesztőrészletet ( amiből MOL részvényt vettek)
Tény:
- siettek, az IMF véleményt akarták befolyásolni
- a Simor után várható erős forintgyengülés miatt tették
- már 300 ft az euró!

Miért kerül több mint 300 ezer ft/m2 -be az ócsai gagyi módon megcsinált , fideszes gettó?
Ezért palotát lehet építeni bárhol!!!!
Rossz nézni az USB lapokból szerelt házakat, környezetet. Az infrastruktúra és környezeti hatások megoldatlanok.
Megint fidesz pénzlenyúlás!

A fidesz dohányboltok már teljes káosz, fejetlenség. A végén nemzeti tangabugyit, pacalt és kínai kaját is lehet árulni.
TELJES CSŐD ÉS BUKTA LESZ!!!

Hogy lehet 400 ezer pénztárgépet bekötni a NAV-hoz két hónap alatt?
Honnan lesz Bivalybasznádon internet?
TELJES CSŐD ÉS BUKTA LESZ!!

A költségvetésben kb. 293 ft-os euróval számoltak, de már 300 ft!
TELJES CSŐD ÉS BUKTA AZ AGYON MÓDOSÍTOTT KÖLTSÉGVETÉS!

Tudom a fidesz banda legyint erre, de meddig tűrjük ezeket?

Orbán kérlek takarodj, hagyd békén a magyart még van egérút!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.01.29. 10:59:16

@Selmeczi a rusnya, buta fideszes szőke nő!:

Javitsd már ki a hülye szövegedet, mert az ócsai gettó házai téglából épültek.
Az USB pedig egy számitástechnikai szakkifejezés, amit te keresel az az OSB.

Ettől függetlenül kurva drága az egész, csak legalább a tényeket ne ferditsd.

sas70 2013.01.29. 11:05:22

A magyar gazdaság nem süllyed! Aki ezt állítja az hülye, hazug, komcsibérenc..... Mi csak lebukunk a víz alá! Mekkora különbség!! Persze, lehet, hogy soha többet nem jövünk fel, de a tényeket azért ne ferdítsük el!

dadddd 2013.01.29. 11:09:26

Én szeretnék több adót fizetni, hogy végre szegény bankrendszer stabilizálódhasson.

ursus artos 2013.01.29. 11:11:18

"kormány 2020-ig legalább egymillió új munkahelyet szeretne teremteni,"
A kurva anyjukat.

I_Isti 2013.01.29. 11:13:17

@sas70: Ha még víz volna, és nem szar...

kennyking 2013.01.29. 11:17:05

Az IMF mindig megmondja a tutit.Jó lesz odafigyelni mit mondanak, mit tanácsolnak, mert mindenhol egy kisebb gazdasági csodát értek el, ahol megfogadták az előremutató javaslatokat.Hülyeség figyelmen kívűl hagyni a szinte ingyen adott jótanácsokat.Én az orbánék helyében hiteleket is vennék fel, mert annyira olcsó az IMF hitel, hogy a hülyének is megéri.

nincs1itt 2013.01.29. 11:20:01

@ursus artos: Asszem örexem, meg hüjülök...
Ezt nem adj'Uram de rögtönre ígérték kb. 3 éve??? Amint átveszik a kormányzást, 1 millió ÚJ munkahely lesz! Most mondta Bolonyult Tekintetű jobbkéz, hogy 500 ezren külföldön dógoznak, a fele már meg is van!! Nem? De! Hányszor van igaza?
Szóval az amit az ÁJEMEF mondott, az nem... de ha mégis, akkor sem, mert...

Blogger Géza 2013.01.29. 11:20:10

"Az index.hu számításai szerint a 2010. augusztusa óta -97.833 munkahely teremtésénél tart a kormány. "

Te is beszoptad ezt a marhaságot? A kormányváltás óta kb 160 ezerrel gyarapodott a munkahelyek száma, az index mesterien csúsztatva, csak egy általa kitalált, évekre lebontott (senki nem mondta, hogy egyenletesen fog nőni a munkahelyek száma 10 év alatt, nyilván amikor majd erőteljesebb lesz a növekedés, akkor várhatóan jobban fog nőni. ) tervhez viszonyít, nem a múltbeli tényleges számokhoz.

ursus artos 2013.01.29. 11:25:34

@nincs_itt: "Amint átveszik a kormányzást, 1 millió ÚJ munkahely lesz!"
Háááááááát bizony, nem rögtönre ígérték....
Hanem bizony tíz évre.
És ez az izé Orbán már 2008-ban is azt hazudta, hogy egy millió munkahely hiányzik a gazdaságból. Egy millió adófizető - folytatta a hazudozást a patás. A bérterheket kell csökkenteni - hazudta tovább a 174 cm-es törpe.

Mert ezzel szemben az igazság az, hogy nem hiányzik egy millió munkahely, pláne nem adófizető a magyar gazdaságból, valamint növelni kell a bérterheket...

Blogger Géza 2013.01.29. 11:25:44

Egyébként az IMF előrejelzései nem sokat érnek. Egy évvel ezelőtt pl azt mondták, hogy 3,9%-os lesz a 2012-es hiány. Ehelyett lett kb 2,7%os. A munkanélküliség is jóval alacsonyabb lett annál, mint amit vártak.

index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/25/imf/

Az IMF szokás szerint le van maradva, mindig abból indul ki, hogy még azok idők járnak, mint amikor az MSZP volt hatalmon, amikor a kormány csak tehetetlenül nézte, hogy jééé, elszállt a hiány, és nem tett ennek ellensúlyozásra intézkedéseket.

Amúgy érdemes megnézi az IMF receptjeit követő Görögországot, ott mekkora recessziót meg munkanélküliséget okoztak az IMF "bölcs" tanácsai...

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.01.29. 11:29:13

@nincs_itt: Basszus, pont ezt irtam a "velemenyvezernek"!!
Szinte szorol szora ugyanezt!
Meg csak 2013 van es a fele, vagyis 500.000 meg is van!!
Szerintem nem kell ujabb 3ev es a masik 500.000 is meglesz.Azt senki sem mondta hogy magyarorszagon!

nincs1itt 2013.01.29. 11:29:59

@ursus artos: Ha ironizáltál, akkor nem volt teljesen világos...
Utólag, hm... Szóval, 1 millió ÚJ munkahely megteremtését ígérte, 4 éven belül.(ezt már csak a jóindulatom mondatja, mert ismerjük a gyenge képességű focistát: "Kedves Barátaim, 1 millió új munkahely kell, lesz is, mert én azt mondtam." A 10 évre NEM emléxem...

Acsabi44 2013.01.29. 11:31:31

"És ezt már nem lehet az "emútnyócévre" fogni. "

ó, dehogynem. Majd meglátod.

nincs1itt 2013.01.29. 11:33:11

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: JAjj, ottan csak nagyon-nagyon nagy és okos emberek kommentjei jelennek meg! Ezért nincs a posztok alatt egy sem...
Na szóval, Nulladik Viktor, megígérte, hogy eccercsak, de nem olyan soká, valszeg rögtönmárisizibe, amint kormányzani fogok, ott fog elterülni a munkahely dömping, amerre csak néz Bolonyult Tekintetű, milliószám! Lásd osztrákok, németek, nyelik a melóst, mint Tömjén Zsóti még nem lelőtt kacsái...

blah 2013.01.29. 11:34:54

@Blogger Géza: ja igen az meg nem számít, hogy abban az egy évben bevezettek még egy rakás adónemet/sarcolási formát. Ilyennel apróságokkal felesleges foglalkozni. Én bármikor tudnék pluszt is produkálni, csak lehet éhen halsz tőle. Nos a versenyszférás munkahelyfogyás talán jó analógia lehet, még egy hülye fideszes is értheti.

csak egy néző 2013.01.29. 11:35:40

Ajánlok nektek egy érdekes olvasmányt. Érdemes olvasgatni a kedvenc képviselőitek vagyonnyilatkozatait, nagyon érdekes dolgok derülnek ki a Fletó regnálása alatt nyomorgó, kisemmizett képviselők gyarapodásáról. Ez a derék Becsó Zsótika is szajkozza papagáj módjára, hogy milyen a" tönk szélén álló, kisemmizett országot vett át a fidess", de érdekes módon ő és a most regnáló társai csak gyarapodtak, gazdagodtak a mocsok bolsik, libsik uralkodása alatt. Hogy is van ez elvtársak???

Vahakomb 2013.01.29. 11:36:32

@Acsabi44: Én továbbra is az elmúlt nyolc évre fogom!

Hát mi a f...szomért kell a FIDESZ-nek ezt a rengeteg megszorítást bevezetnie, ha nem azért, mert abban az átkos nyolc évben elcseszte a szoci-libsi (bérenc) tandem az ország pénzügyeit!?

DezInf 2013.01.29. 11:38:48

@Blogger Géza:

Az ájemef meg hülye,csak a te Viktorod az egyetlen okos,és még helikopáter is:)
Eltojcsy meg a forgószél:D

Hajrá Viktor!

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.01.29. 11:42:11

@nincs_itt: Jaja, velemenyvezer valoban nagyon demokratikus, arrol hires, hogy nem cenzuraznak senkit, mindênki elmondhassa jamit akar.
De viccet felreteve, ha az az 500.000 ember nem hianyzik otthonrol?
Otthon is fizethetnenek adok/jarulekot/ a maradekot meg elkolthetik otthon is.
Abban is egyetertek, hogy Nemet o, stb folyamatosan elszivja a kepzett munkaerot, hiszen ahogy no a gazdasag, egyre tobb es tobb munkavallalo kell.
Gyakorlatilag az en szakmamban konnyebben el tudok helyezkedni Nemetorszagban mint Magyarorszagon.
Amire meg kivi leszek, ha a barom Skotok kiseggelnek a Brit monarchiabol, akkor mi a tosz lesz azzal a sok eu-s fasszal, koztuk magyarokkal akik ott dolgoznak?
Mi lesz akkor, ha Nagy-britannia kilep a zeubol, akkor a sok munkavallaloval ottan milesz?

Állítsuk meg a ......... 2013.01.29. 11:49:41

Tudom, hogy itt most az IMF téma, de

OFF

Ki mit tud a Magyar Államkincstár központosított bérszámfejtéséről, mikor utalnak ott, alkalmazkodnak-e a munkahelyeken korábban bevett gyakorlathoz(Kollektív Szerződés)?Gondolok itt arra, hogy ha 3.-án lenne esedékes a kifizetés, amely adott hónapban vasárnapra esik, akkor számlára utalják 1.-én a bért.

Muzsikok közt 2013.01.29. 11:57:37

Nyihaha. Meddig fogják még ecsetelni az IMF véleményét? Az IMF ellenérdekelt fél. Jobb szeretné ha nem a piacról hanem általa finanszírozná magát Magyarország.

Véletlenül sem független szakértő, úgyhogy tessék a véleményét a helyén kezelni/jelezném hogy az IMF nem aggódott, nem küldött bizottságokat Mo. veszélyes eladósodásának éveiben/. Szóval az aggodalmuk, köhömm, hamiskás.

Muzsikok közt 2013.01.29. 12:00:49

@Blogger Géza: Az IMF elemzésekben az áll, amit az IMF szeretne. Mellesleg már a nk-i pénztőke sem egységesen morcos, a JP Morgan múlt 7-i szakértése pl. optimistább volt mint ez a mostani.

nanehogymár 2013.01.29. 12:01:52

@Zuckerbrot: és valóban tök jó itt minden, csak a rohadék IMF ferdít igaz? :)

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.01.29. 12:01:54

@Zuckerbrot: En is pont erre gondoltam.Ha en lennek az imf veletlenul sem mondanam azt, hogy:"kedves magyarok, tulajdonkepp minden rendben van, es en voltam a marha, hogy kolcson akartam nektek adni"
DDD

ursus artos 2013.01.29. 12:04:09

@nincs_itt: "Szóval, 1 millió ÚJ munkahely megteremtését ígérte, 4 éven belül."
Rugózhatunk ezen tovább, de 10 éves távlatban ígérte...

ursus artos 2013.01.29. 12:05:11

@Salemi boszorkány: tudnak. Régebben is így utaltak.
Most is így fognak.

blah 2013.01.29. 12:05:36

@Zuckerbrot: a részletekkel meg a valósággal nem is kell törődni, ez a fideszhit alapja.

nanehogymár 2013.01.29. 12:06:28

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: jah, de akkor miért rohant értük a viktor fejvesztve? mégiscsak van valami "haszna" ezeknek a rohadékoknak? (az most mellékes, hogy megúszták és milyen áron)

nincs1itt 2013.01.29. 12:07:57

@ursus artos: Rugózzál, de azonnalra, de legfeljebb 4 évre... A 10 éves távlat 2 hét kormányzás után bukkant fel először, ami azóta már 2020-ra "javult".
A tudatlanság:ERŐ, az szabadság:szolgaság, a háború:BÉKE
éjjen a nagytestvér, aki nem is nagy!

nanehogymár 2013.01.29. 12:09:49

@nincs_itt: @ursus artos: csak hogy ne vitatkozzatok feleslegesen van ám gugli :)
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=152995

ursus artos 2013.01.29. 12:10:48

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: "a en lennek az imf veletlenul sem mondanam azt, hogy:"kedves magyarok, tulajdonkepp minden rendben van, es en voltam a marha...

Így aztán a legjobb amikor ilyenkor tehető, ha el kezdünk aggódni a 2014-, 2015- és a 2016-os ktv. miatt.

nanehogymár 2013.01.29. 12:10:59

@nanehogymár: mondjuk az vicces, hogy a címét átírták a "következő években"-ről tízre :DDDDD

Állítsuk meg a ......... 2013.01.29. 12:12:22

@ursus artos:
Hát nemtom, azért sem bízom bennük, mert az egyik céghez már kiment a papír, hogy csak 02.05.-én kapnak bért és ez nem felel meg az előző évek bevett gyakorlatának.
Nálunk a számfejtőknek már 21.-re le kellett számfejteni(ez sem bevett gyakorlat), és ők sem tudnak semmilyen felvilágosítással szolgálni.
Blogokon mindenki csak panaszkodik a családi pótlék és egyéb utalásokkal kapcsolatban is rájuk.
Mi január elején kaptunk körlevelet arról, hogy idén már Magyar Államkincstárhoz fogunk tartozni.
Majd legfeljebb égni fognak a vonalak, ha nem lesz időben fizetés.

nincs1itt 2013.01.29. 12:14:07

@nanehogymár: Köszi, éppen ezt akartam mondani, illetve azt, hogy a kampány és a kormány alakítási időszakban volt a szövegelés márisrögtönizibe 1 milla melóhelyről... Ez meg szeptember végi cikk...

ursus artos 2013.01.29. 12:15:13

@nanehogymár: "amely egymillió új munkahelyet jelent a következő években. "
Négy azaz négy, vagyis a 2+2 összege, illetve 1+3 összege mint évek száma nem azaz nem szerepel a link alatt megjelenő szövegben.
Természetesen ezt lehet akár négynek is érteni.

moloy 2013.01.29. 12:15:17

@ursus artos: A Te kurva anyáddal sem jött be...

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.01.29. 12:15:26

@nanehogymár: Egyetertek.
De tulkepp az is ertheto hogy valaki ne akarja a fejet igaba hajtani!
He nem kell a kolcson, akkor miert kellene felvenni?
Ertem hogy az imf-nek ez az erdeke, de azert jobb nelkule mint vele.

@ursus artos: Hat mit mondjon szerencsetlen?Azt frocsogtek, hogy 2012-ben 3,5 szazalek lesz a hiany, aztan megsem.Most akkor elkezdenek riogatni, hogy 20 ev mulva jujjujujdemilesz..
Teljesen atlatszo a tortenet, nekik ez nem erdekuk, nekik az a jo ha felveszel hitelt, es elkotelezed magad.Pont olyan mint mikor az egyszeri ember kolcsont vesz fel a banktol, es kiszolgaltatja magat, csak ez nagyba.

ursus artos 2013.01.29. 12:16:51

@Salemi boszorkány: én nekem régebben is az államkincstár utalt, katonásan elsején takkra a számlán volt a pénz.

ursus artos 2013.01.29. 12:18:52

@moloy: az egészből csak a kurva anyjukat értetted meg. Nem a te hibád. Ezt hozod otthonról.

nanehogymár 2013.01.29. 12:19:47

@nincs_itt: jah hát most hirtelen ez volt "kéznél" :D a következő években szép lassan tíz lett, mert az szép kerek, elég messze is van, de mégiscsak el tudnak számolni addig a népek. aztán nem jött össze, nyilván nem is fog. és most három év után újra tíznél vagyunk. mindig az adott ponttól tíz év múlva :DDDDD

nincs1itt 2013.01.29. 12:20:12

@ursus artos: figyelj, a zorvos aszongyaja betegnek, szuvas a foga, meg gombás a lábkörme, ezért ne menjen strandra mer' az láccik! Ja... Mellesleg többszörös áttételes rákban szenved, de az nem láccik a strandon... Ez a jó hír.
Na kb, az eddigi "kormányok" valahogy így kezelték azt a súlyosan beteg országot. Néha betömték a fogát, kiirtották a gombát, oszt' jónapot...

ursus artos 2013.01.29. 12:20:52

@nanehogymár: viszont a tíz, mint ennyi év "múlvára" már kvázi közmegegyezés, nem véletlen, hogy az index is ezt az időtartamot vizsgálja.
Mindenesetre a négy nincs benne.

dolgozni kék 2013.01.29. 12:21:43

egyébként 2014-18 így is, úgy is szar lesz. Nagy kupac szar, nyerje csak meg a Fidesz '14-et és lapátolja el, amit összehozott. Történelmileg felhatalmazom. Én lelépek, anyámnak meg küldöm haza a valutát.

blah 2013.01.29. 12:21:56

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: azért a riogatást alátámasztja egy két tény is. Azzal nem is kell törődnöd, hogy mennyi kiigazító intézkedés kellett, meg annak a hatása sem érdekes, tudod a piac munkahelyteremtő képessége milyen állapotba került vagy éppen a megszűnő munkahelyek száma is smafu.

nincs1itt 2013.01.29. 12:22:28

@ursus artos: nyugi!! aszonta a Duce-bonsai, hogy néhány év, nekem a néhány az 2-3-4-5, de nem tíz, nem is 20
Az meg külön megérdemel egy tapsot, hogy folyamatosan hazudnak...

moloy 2013.01.29. 12:23:36

@ursus artos: Szerencsétlen vagy. Én csak Téged idéztelek...

ursus artos 2013.01.29. 12:23:37

@nincs_itt: valahogy így, valahogy.
Ezért volt - szerintem - hiba letérni a 2002-es útról, úgyis, mint az emeszpére szavazván, úgy is mint mind azt lerombolván, amit előtte a fidesz épített. Inkább "finomhangolni" kellett volna az emeszpének, nem lerombolni és ...

nincs1itt 2013.01.29. 12:25:13

@ursus artos: aha, tehát a 10 évbe nem tartozik bele a 2010-14 közötti 4 év?? Ja akkor jó!! Mer az 2024-et jelent, de 2020-at mondtak utoljára, tehát a TERV 4 évvel hamarabb teljesül!

ursus artos 2013.01.29. 12:25:36

@dolgozni kék: "Én lelépek, anyámnak meg küldöm haza a valutát. "
Helyes! Ezzel csak segíted a magyar gazdaságot! Ez kábé - kicsiben - ugyanaz, mint az itteni multik csinálnak: a haszon haza megy...
Még egyszer köszönöm.

nincs1itt 2013.01.29. 12:27:28

@ursus artos: értelek, egyet is értek! DE! asszem ez otthoni tulajdonsága a szavazóknak, hogy valami ellen szavaznak! Sok volt az egyedik Orbán-kormány hibája és tévedése is! Szerencsére Matolcsy még csak második-harmadik vonalas volt...

Muzsikok közt 2013.01.29. 12:27:29

@blah: Ez az IMF vélemény kb. annyira meglepő, mint amikor eladom a verdát, és a dörzsölt vevőjelölt eljön körbefikázni.

Persze ez nem azt jelenti hogy minden szuper csak ügye hol volt ugyanennek a Zájemefnek a szakértő aggódása amikor a szoci 5-8%-os hiányokat csináltak évente. Mert nem emlékszem hogy aggódtak volna. Akkor nem volt aggasztó a 6%, mert tőlük kértünk kölcsön, most nagy gáz van mert 2%, és mástól kérünk kölcsön. Isaac bácsi nem adja fel!

ursus artos 2013.01.29. 12:28:30

@moloy: "Én csak Téged idéztelek..."
Elég szarul.

nincs1itt 2013.01.29. 12:29:14

@ursus artos: @dolgozni kék és szerénységem, csak annyit akar, hogy ne dögöljön éhen, használhassa a tudását, képességeit és ezért FIZETÉST kapjon, ne alamizsnát, amiből emberi színvonalon megél! Mit tehet mást, a magunk fajta?

kifordított nagyanyó 2013.01.29. 12:29:20

Újabb támadás külföldről.
Ennyi lesz a magyarázat és kész.
Lesz ezért újabb Birkamenet.
Ennyi.

ursus artos 2013.01.29. 12:29:28

@nincs_itt: "Szerencsére Matolcsy még csak második-harmadik vonalas volt... "
nem éppen. keményen első vonalas.
A Széchenyi-tervet ő csinálta...

dolgozni kék 2013.01.29. 12:30:37

@ursus artos: ne offshore milliárdokban gondolkodj.. kb. annyira lehet számítani, amennyit most is befizetek az állami költségvetésbe, a jövőben majd az anyáméba.

ursus artos 2013.01.29. 12:34:41

@dolgozni kék: ezért mondtam, hogy kábé és, hogy kicsiben. Egyébként meg a kedves mama vagy elkölti a hazautalt pénzedet: ez jó, vagy berakja a bankba. Ez is.

nincs1itt 2013.01.29. 12:35:11

@ursus artos: húúúúú, ezt nem kellett volna... a Széchenyi-terv, bammeg, komolyan mondom a korrupció és a havercimbijóbarát tökéletes keltetője volt! Csak egy példa, fogadó volt, nem is rossz konyhával, majd a fenti terv keretében(jó sok megfelelő ember etetése itatása, és egyéb XXX szolgáltatások) kapott pénzt termál kút fúrásra!! Bammeg a semmi közepén, egy alapból lepukkant, de Fideszes vezetésű településen. Megfúrta, elkezdte a zépítkezéseket, majd ukkmukkfukk leégett az egész kóceráj...

Muzsikok közt 2013.01.29. 12:35:33

***

Sámuel elmegy az Izraeli Bankba.
- Jó napot, Sámuel! - köszönti őt tisztelettudóan a bank alkalmazottja.
- Jó napot. Azért jöttem, hogy 1$ hitelt kérjek.
-1$-t ?? De Sámuel, hisz ezt minden probléma nélkül levonhatjuk az ön bármelyik számlájáról.
- Nem, én hitelbe kérek 1 $-t, amit egy hónapon belül megfizetek. Ha
nem kapom meg ezt a hitelt, minden folyószámlámat megszüntetem az önök bankjánál, minden ékszeremet elviszem, megszakítok önökkel minden kapcsolatot.
- De, Sámuel! Jó, ha így akarja, akkor megadjuk ezt a hitelt. Itt vannak az aláírandó dokumentumok.
- Mekkora a kamat?
- Havi 3%.
- Rendben, de itt akarom hagyni a BMW-met garanciának.
- Nem, Sámuel, erre semmi szükség. Az ön számlái elégséges garanciát nyújtanak.
- Ha nem fogadják el a BMW-met garanciának, akkor megszüntetem az összes számlámat az önök bankjánál, kivonom az összes vagyonomat, ékszeremet.
- Rendben, Sámuel, a Bank alagsori parkolójában hagyhatja a BMW-jét garanciaként 30 napra.
- Tökéletes!
Sámuel hazamegy, és boldogan mondja a feleségének:
- Sára, Sára! Most már nyugodtan mehetünk nyaralni! Sikerült egy parkolót szereznem havi 0,03$-ért!

***

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.01.29. 12:35:57

@blah: Nyilvan igazad van!En nem azt mondtam hogy a kormany nem toketlen!
De abban is biztos vagyok, hogy az imf hivatalbol lexaroz mindent, mert nem vettuk igenybe a segitseguket.

blah 2013.01.29. 12:36:12

@Zuckerbrot: értem én a motivációjukat, viszont nem beszéltek a levegőbe.

felcsutisuttyo 2013.01.29. 12:36:20

A Fidesz szarvivő úgy fogja kommentálni ezeket, hogy "gyűlöletbeszéd a kormány ellen......(azaz a kócósfogú, kiflizabáló, pösze ronda vén asszony, a Selmeczi...)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.01.29. 12:37:51

@Blogger Géza: a közmunkát ne vedd bele (mint ahogy a Fidesz teszi), mert azt mi, adófizetők fizetjük, és csakis a kozmetikázást szolgálja.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.01.29. 12:38:19

@kifordított nagyanyó: Pontosan.
Mint mikor a rendor aszongya hogy nem a korulmenyeknek megfeleloen vezettel, ezert volta balseset.Ezt mindenre ra lehet huzni..DD

blah 2013.01.29. 12:40:05

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: ok, csak sokkal nagyobb a különbség a kormány és a valóság között mint az mondjuk az imf esetében.

ursus artos 2013.01.29. 12:40:48

@nincs_itt: nem tom, de egy szélső liberális közgazdász barátom mondta -akkor tájt -, hogy a Széchenyi-terv, idézem: "zseniális".
ismerek olyan vérkomcsi vendéglőst, aki teli pofával szidta Orbánt, miközben a Széchenyi-terves újonnan épülő kocsmája alapját betonozta...

dolgozni kék 2013.01.29. 12:42:51

@ursus artos: igen, értelek. de elmehet a horvát tengerpartra és az osztrák hegyekbe is belőle.

nincs1itt 2013.01.29. 12:44:47

@ursus artos: stimmt! zseniális akkor lehetett volna, ha valóban a gazdaság élénkítését szolgálta volna. Gondolom, akkor még Matolcsy mellett voltak olyan ortodox szakemberek, akik olvasták Milton Friedman életművét, esetlig Stieglitz munkáit és nem azt hitték, hogy az utóbbi egy madárfajta... Jó szokás szerint, ez a "terv" is azon bukott meg, hogy a havercimbijóbarát kérte és kapta meg, mongyuk 2. vagy 3. fizetés és egyéb pénzbeli juttatások elfolyósítására szolgáló intézményét, ismerek olyan igen kicsi várost, ahol közel 100 kocsma van.

Blogger Géza 2013.01.29. 12:46:23

@morgás joga mindenkit megillet: Az állami alkalmazottakat se vegyem akkor bele? Azokat is mi, adófizetők fizetjük... Megvannak erre a nemzetközi standardok, ha valaki munkát végez, és ezért bért kap, akkor az nem munkanélküli sehol a világon, függetlenül attól, hogy az állam vagy egy tőkés fizeti-e neki. Egyébként Bajnai idején is elég sok közfoglalkoztatott volt, csak erről ma már nem beszélnek.

Muzsikok közt 2013.01.29. 12:47:20

@morgás joga mindenkit megillet: a közmunkát ne vedd bele (mint ahogy a Fidesz teszi), mert azt mi, adófizetők fizetjük, és csakis a kozmetikázást szolgálja.

- Ez mondjuk teljes hülyeség mert előtte segélyben fizettük ki ugyanazt a pénzt a közmunka viszont értéket termel(nem sokat), a mérleg pozitív.

Blogger Géza 2013.01.29. 12:47:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Na és ennek a számnak mi a valós tartalma? Azon kívül, hogy agyhalottak manipulálására jó...

Muzsikok közt 2013.01.29. 12:49:31

@blah: ok, csak sokkal nagyobb a különbség a kormány és a valóság között mint az mondjuk az imf esetében.

- legyél konkrét

- a fent olvasható tavalyi IMF jelentés áht hiány előrejelzése sokkal távolabb volt a valóságtól mint a kormány előrejelzése, az fix.

DezInf 2013.01.29. 12:51:44

@nanehogymár:

Humoros a fidesz honlapját linkelni,igaz a dátum sem semmi :)
Nem a választás előtti,az tuti.

nanehogymár 2013.01.29. 12:52:15

@Zuckerbrot: miért? csak a hiányról van benne egy szám? ne égesd már magad :D
még egyszer kérdem, IMF ide vagy oda, minden jól megy itt? :)

nanehogymár 2013.01.29. 12:54:27

@DezInf: hát ez talán autentikus forrás narancséknál :)

felcsutisuttyo 2013.01.29. 12:55:18

Itt? csak az Önfényező hazugság megy, mert be van szarva Fidesz Banda!

nanehogymár 2013.01.29. 12:55:31

@Blogger Géza: hát a te HIT-en alapuló dolgaidhoz képest, ezek konkrét számok :) az hogy nem tudod értelmezni, az a te agyhalottságodat bizonyítja csak :)

kifordított nagyanyó 2013.01.29. 12:55:47

Látom blogger géza idetalált.
Mostanában nagyon eltűntek a fideszbirkák.
De úgy látom még él egy-kettő.
A többi meg már Bécsben meg Londonban dolgozik gyorsétteremben.:))

DezInf 2013.01.29. 12:56:12

@nanehogymár:

Jóvanna:)
Nem cseszegetni akartalak :D
Csak beleolvastam és elkapott az ideg.....

ursus artos 2013.01.29. 12:56:49

@nincs_itt: a terv nem bukott meg, csak eljött 2002.
Mivel ez jól működött , ami pedig nem tetszett az emeszpének, ezért az Szt-t kivéreztették, és megcsinálták helyette az Európa-tervet. na az bukott meg kétszer is. (Innentől aztán jöttek a tervek...)

DezInf 2013.01.29. 12:57:31

@kifordított nagyanyó:

Bölcsészek,ezért is nem értem miért csinálnak úgy,mintha Eltojcsy kisinasai lennének:D

Muzsikok közt 2013.01.29. 12:59:57

@nanehogymár: Dehogy. Olyan csak mindenjólmegyittországban van. Ami eljön, amint meghalsz...:)))

nanehogymár 2013.01.29. 13:06:30

@Zuckerbrot: na de akkor? lehet, hogy van benne igazság is nemdebár!?

Muzsikok közt 2013.01.29. 13:10:51

@nanehogymár: Persze hogy lehet. Annyiféle igazság van ahányféle érdek. Meghallgatni meg kell, aztán az ellenkezőjét kell csinálni.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.01.29. 13:13:33

@Zuckerbrot: a segély olcsóbb a költségvetésnek, sokkal kevesebb a járulékos költsége (lásd menedzsment költségek, kb. 30%, ez láthatatlan csatornákon elszivárog), viszont nem lehet vele kampányolni, "csak az egyen, aki dolgozik is"

Blogger Géza 2013.01.29. 13:16:10

@nanehogymár: Nem én vagyok az, aki itt nem tudja értelmezni a számokat...

Muzsikok közt 2013.01.29. 13:21:36

@morgás joga mindenkit megillet: Valami konkrétum a 'menedzsment' ktgekről?

A segély munkára ösztönöz? Ezért lett a 6% 2002es munkanélküliségből mára 11%?

nem várt fordulat 2013.01.29. 13:22:33

"2010. augusztusa óta -97.833 munkahely teremtésénél tart a kormány"

izé, ebben benne van az a tudtommal 300e, de ha matolcsynak hiszünk, akkor félmillió ember is, aki kivándorolt?

ezt valahogyan senki nem akarja beleszámolni.

Muzsikok közt 2013.01.29. 13:27:16

@karacsi_maci: Szó nem volt róla hogy 500e ember 2010 óta vándorolt ki. Sőt kivándorlásról sem. Annyit mondtak, hogy ennyien dolgoznak külföldön.

DezInf 2013.01.29. 13:35:15

@Zuckerbrot:

Orvos látott már?
Szerintem heveny fideszmániád van,félek ez ragályos:)
Nem gyenge értelmi képességű vagy,nem hát,csak egy fidesztoprongy.
Ez válasz a munkanélküliségre tett megjegyzésedre tapló.
Lehet,ott a lendvai utcában van állásod,még egy ideig....... aztán húzhatsz oda,ahova való vagy:)

Avertie 2013.01.29. 13:36:40

A kormány ellenkezni mert, és kampányt folytatott az IMF ellen.
Az IMF jelentésével jelezni kívánta, hogy nem tetszik neki a kormány (gazdaságpolitikája), és hogy kampányolni ő is tud.

nanehogymár 2013.01.29. 13:42:13

@Zuckerbrot: most nincs segély, de ugyanúgy munka se, szóval ez nem egyenesen arányos. akkor is volt segély, mégis alacsonyabb volt a munkanélküliség.

nanehogymár 2013.01.29. 13:43:42

@Zuckerbrot: tehát azok csak úgy odateremtődtek külföldre és nem vándoroltak ki? :) nahát :D

nanehogymár 2013.01.29. 13:45:12

@DezInf: ne idegeskedj, én jól szórakozom :D kár hogy a bőrünkre, megy de ez nem változtat rajta ugyse :)

Muzsikok közt 2013.01.29. 13:45:43

@nanehogymár: A külföldön dolgozik és a kivándorolt 2 külön halmaz. Ugye nem kell elmagyaráznom miért.

Acsabi44 2013.01.29. 13:50:39

@Vahakomb: Én meg majd továbbra is a gyerekkori traumákra fogom, ha majd egyszer nekiállok kislányokat darabolni, mert a világ úgy működik szerencsére, hogy akármeddig lehet múltbéli dolgokra fogni, ha valamit elbaszunk. Ugye?

blah 2013.01.29. 13:50:57

@Zuckerbrot: Az előrejelzésre jött egy rakás kiigazítás ugye. Szóval nem volt az annyira rossz. Gondolom ezt belátta a kormány is és azért cselekedett. Abban is teljesen igaza volt az imf-nek, hogy a kormány módszerei rosszak, azt meg ugye a jelen bizonyítja.

DezInf 2013.01.29. 13:53:39

@Zuckerbrot:

Ezeket talán meséld a négymillió szegénységben élő magyarnak. Azért szegények mert elmútnyócév,meg egymillió munkahely,meg tessék kivándorolni ha nem teccik:)
Meg a fidesznek le kell rabolnia mindent,mert lehet megint jön az az elmútnyócév,oszt kell a mani annak az átvészeléséhez.
Aki gazdag,az meg még gazdagabb.
Aki a fidesz fenekét nyalja,annak talán csurran-cseppen valami könyöradomány.
Felelős kormány :D
Egyszer biztosan felelni fog....

Muzsikok közt 2013.01.29. 13:54:10

@blah: Abban is teljesen igaza volt az imf-nek, hogy a kormány módszerei rosszak, azt meg ugye a jelen bizonyítja.

Dicsak.

Engem az gondolkodtat el, hogy hol volt az IMF amikor a ma ezer kiigazítással elpucolandó szarhalmaz összejött.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 14:04:55

Az IMF-ről a bankárkommunisták jutnak eszembe, akik felvették tőlük a több billió forintos devizahitelt a nyakunkba, és azóta is ezzel dicsekednek, mi több, biztatják az utódukat, hogy ők is vegyenek fel újabb több billiós devizahitelt az IMF-től, mert mennyivel kisebb a kamata, mint a forinthitelnek.

Mondják mindezt azután, hogy beszopatták a fél országot a devizahitelekkel, körülmetélték az egész gazdaságunkat, billiókat kúrtak el szarságokra, megduplázták az adósságunkat, és kilőtték azok szemét, majd megkínozták a Rádió udvarán, akiknek ez nem tetszett.

Muzsikok közt 2013.01.29. 14:07:19

@morgás joga mindenkit megillet:

Annyit találtam a linken hogy x közmunkás y forintba került havonta(menedzseléssel, szállítással, kapával-kaszával).

Ha ebből levonom a nem kifizetett segélyt + amit az önkori a vállalkozásoknak fizetne a közmunkások helyett

Akkor lenne valamiféle eredmény, de utóbbiakról nem írtál.

nanehogymár 2013.01.29. 14:13:19

@Zuckerbrot: valóban nem azonos halmaz, de azt nem tudhatod, hogy aki eredetileg külföldre ment dolgozni, az nem lesz-e/lett kivándorló igaz-e? :)

nanehogymár 2013.01.29. 14:16:08

@Zuckerbrot: miért? hol kellett volna lennie? nem felügyelet az :) az, hogy elkúrták, nem mentesíti a mostani elkúrást. remélem ennyiben azért egyetértünk.

VT Man 2013.01.29. 14:16:49

@kennyking:
"Én az orbánék helyében hiteleket is vennék fel, mert annyira olcsó az IMF hitel, hogy a hülyének is megéri. "

EZ a megoldás!

Az IMF a magyar embereknek kellene hitelt adjon!

A kormány lehet olyan hülye, hogy nem kell az IMF hitel, de a magyar emberek?

Mindenki vehetné fel as szuper hitelt, EURO alapon 4-5% kamatra!

Lenne itt kánaán!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 14:18:03

@morgás joga mindenkit megillet: a lakosság jöl körülhatárolható csoportjának fokozatos rászoktatása a segílyből és lopásokból élésre egyáltalán nem olcsó vagy legolcsóbb megoldást.

Még akkor sem, ha a bolsik úgy számolnak, hogy egy 49 999 forintos lopás "szabálysértés" elkövetőjét nem éri meg leültetni 50 000 forint költséggel.

Rövid távon persze lehet, hogy a bolsik számolnak jól. 100 év alatt azért beérett a hosszú távú gyümölcse a bűnpártolásuknak.

VT Man 2013.01.29. 14:18:18

@DezInf:
"Ezeket talán meséld a négymillió szegénységben élő magyarnak. Azért szegények mert elmútnyócév,meg egymillió munkahely,meg tessék kivándorolni ha nem teccik:)"

Hát igen. Mi a jobb?

- Itthon szegénynek lenni és éhezni?

- Londonban dolgozni, takarítást, gyárpucolást, havi 300-400 ezer Forintért? Esetleg szedni az almát Spanyolországban?

Gondolom itthon mégiscsak jobb éhezni, mert különben már kimentek volna dolgozni.

nanehogymár 2013.01.29. 14:18:45

@Negyvenértelmiségi: na pont ilyeneket lehet beetetni, hogy a fos után mennyivel jobb is a szar :) és tényleg? :D

VT Man 2013.01.29. 14:19:28

@Negyvenértelmiségi:
"Az IMF-ről a bankárkommunisták jutnak eszembe, akik felvették tőlük a több billió forintos devizahitelt a nyakunkba"

Ez az. Ezt miért nem hangsúlyozza a cikk?

Miért kellett DEVIZÁBAN felvenni az IMF hitelt? Hisz ha romlik az árfolyam -- mint ahogy most 300 Ft = 1 EUR -- akkor jól megszívjuk!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 14:20:12

@nanehogymár: én csak a fosról írtam, az elvtársaidról.

Blogger Géza 2013.01.29. 14:20:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hehe, erről beszélek. :) A fenti számnak köze nincs a KSH-hoz, ez egy indexes szám. De a sötétségben bolyongókat jól lehet ilyenekkel manipulálni.

nanehogymár 2013.01.29. 14:21:16

@VT Man: nah neked valami pozíciót kéne adni selmeci mellé, elég jól megy a demagógia :)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 14:21:59

@VT Man: erről semelyik "mértékadó" "szakértő" nem beszél, hogy az IMF-hitel devizahitel, attól olcsóbb a kamata, mint a forintos államkötvénynek.

Annyit értenek a közgazdasághoz, mint aki plazmatévét vesz fel providentes gyorskölcsönre. Igaz, utóbbi legalább csak magával baszik ki.

nanehogymár 2013.01.29. 14:22:55

@Negyvenértelmiségi: nekem nem elvtársaim, nem nyert. mesélj a szarról is most. azok úgy tűnik viszont, hogy a te elvtársaid.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 14:24:21

@VT Man: már csak attól is romlik a forint árfolyama, hogy a törlesztéshez egy rakás devizát kell vásárolnunk, vagyis forintot eladnunk dömpingáron. De a bolsik örülnek, hogy a forint árfolyama miatt is üthetik azokat, akik az ő szarukat próbálják visszalapátolni a seggükbe.

nanehogymár 2013.01.29. 14:28:57

@VT Man: a kérdés felvethető, hogy inkább forint mint deviza.
de nyilván az IMF azért ad devizában, hogy ezzel is féken tartsa az idiótizmust. ez azért belátható. cserébe alacsony a kamat.

nincs1itt 2013.01.29. 14:29:04

@ursus artos: a terv nem is, csak valamiért a kieszelőiből volt elege az eccségsugarúnak...

Muzsikok közt 2013.01.29. 14:29:18

@nanehogymár: miért? hol kellett volna lennie? nem felügyelet az :) az, hogy elkúrták, nem mentesíti a mostani elkúrást. remélem ennyiben azért egyetértünk.

- korántsem. Akkor ők finanszírozták az elkúrásunkat, így nem zavarta őket semmi, hiszen a minnél nagyobb elkúrásban érdekeltek.

Lásd Románia: Mindent az IMF előírásai szerint csináltak, közszféra 25% kirúgása, nyugdíjcsökkentés, privatizációra kényszrítés(most a válság közepén persze amikor semmit sem lehet eladni árában), azt a bankok csak nem adnak hitelt mégsem.

nanehogymár 2013.01.29. 14:30:03

@Negyvenértelmiségi: na most ezt erőltetheted napestig, de ettől még nem lesz igaz. te viszont elegánsan kikerülted, hogy neked a mostaniak elvtársaid. :)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 14:31:01

@nanehogymár: milyen idiotizmust tart féken, ha az IMF körbejárja a bolsik vezette országokat, hogy zsíros jutalékért cserébe felvetessen velük nem is alacsony kamaton több billió forint értékű devizahiteleket?

nincs1itt 2013.01.29. 14:31:40

@Blogger Géza: Géza, Géza, a KSH adatai alapján... de tuggyuk, mi nagyon is jól, hogy az káeshá csak a balliberáliskarvalytőke szekértolója...

nanehogymár 2013.01.29. 14:33:47

@Zuckerbrot: mikor finanszírozták az elkúrást? 2009-re kapott hitelt Mo. nagyrészt már bajnai alatt. ott már messze voltunk az elkúrástól, ott már a tűzoltás ment csak a szakadék szélén.

tehát nem mentesíti a mostani elkúrást igaz?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 14:34:16

@Zuckerbrot: minél nagyobb az elkúrás, annál jobban bejönnek a bolsi dumák, és annál több újabb csilliárdos devizahitelt lehet felvetetni az országokkal.

Magyarország 1118 év alatt mindig kifizette az összes számláját, mégis az egekben a kockázati felár. A forint árfolyama biboldó bankárok játékszere. A szavazók többsége nyugger és ork. A bolsik hazudnak rendületlenül.

Ideális terep egy újabb gigantikus devizahitel felvetetésére.

nanehogymár 2013.01.29. 14:34:58

@Negyvenértelmiségi: a nyugati országok bolsik? jó tudni :D na jó így már röhejes amit előadsz és ismét elsiklottál a kérdés felett. hagyjuk.

blah 2013.01.29. 14:36:32

@Zuckerbrot: hát dörzsölte a tenyerét. :)
Viccen kívül meg az imf nem egy felügyeleti szerv, most is csak a válság miatt meg a befektetésük miatt figyelnek oda. Viszont azt még mindig tartom, hogy nem beszélnek olyan hülyeséget amikor értékelik a kormány ténykedését.

Nikorene 2013.01.29. 14:36:40

@Zuckerbrot: Ugyan nem reprezentatív, mert kicsi a minta, de itt (informatikával foglalkozó cég a sógoréknál) 16 magyar van a magyar levlistán, és abból 13nak kevesebb, mint 2 éves munkaviszonya van (tehát kevesebb, mint 2 éve jöttek ki), a 13ból 9nek kevesebb, mint 1 év... és minimum 8 családos, teljes családdal (a többit nem tudom)... tehát a kint dolgozik majdem = a kivándorolt (minimum 5 évre tervez maradni). 5 év után jó kérdés, hogy mi lesz, sztem a családosok nem mennek haza, mert addigra a gyerekek ideszoknak.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 14:40:08

@Nikorene: százezreket deportáltak a bolsik Németországba, százezreket a Szovjetunióba, majd százezreket kényszerítettek emigrációra. Aztán "demokraták" lettek, elkúrtak mindent, és újabb százezrek számára nem adtak más választási lehetőséget, mint hogy külföldön próbáljanak boldogulni.

torró 2013.01.29. 14:41:35

"Az elmúlt héten Washingtonban és New Yorkban lebonyolított találkozóin Mesterházy ígéretet tett arra, hogy a szocialisták gyorsan és határozottan fognak cselekedni a magyar gazdaságba vetett nemzetközi bizalom helyreállítása érdekében - írta a The Wall Street Journal Europe."
Nem kell itt izélni, itt a megoldás, az MSZP már tudja az izét, és és ők majd megoldják ezt az izét.Na! Eddig is tudták, míg ők voltak izébe, de jött ez az izé, aztán ezek elizélték, most meg az Amerikai nagybácsinak megigérték, hogy úgyhogy. Értcsük elvtársak? Azé!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 14:43:59

Hallom, legújabban nemzeti pártként határozza meg magát a KMP, az MKP, az MDP és az MSZMP jogutódja. Ezentúl minden másképp lesz, mint eddig volt, szerintem szavazzanak rájuk sokan, hátha most nem kúrják el, hátha most nem gyilkolnak meg tízezreket, hátha most nem metélik körül az országot.

Nikorene 2013.01.29. 14:45:15

@Negyvenértelmiségi: jaja, én tuti nem felejtem ezt el az éppen regnáló kommunista pártnak :D :D :D

Nikorene 2013.01.29. 14:47:18

@torró: pont annyira tudják mit kell csinálni gondolom, mint ahogy Orbán tudta, ahogy azt 2006-2010 között folyamatosan hangoztatta :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.29. 14:48:47

az az őszinte félelmem, hogy soha egyik se lesz az őszinteség éve. :S

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 14:49:00

@Nikorene: hát igen, inkább lőjék ki az emberek szemét, és kínozzák meg a Rádió udvarán, mint hogy stadiont építsenek.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 14:55:26

@Nikorene: akkor neked nyilván nem gond, hogy N. Lászlónak és Cs. Attilának már csak az egyik van meg, mert tiltakoztak az elkúrások ellen, amik téged is külföldre kényszerítettek végül.

blah 2013.01.29. 15:02:28

@Negyvenértelmiségi: csak két dolog, left wing, valamint akkor még nem az elkúrások ellen tiltakoztak. Aki meg olyan hülye volt, hogy arra az akkori rendőri reakcióra nem számított az Taigetosz pozitív.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 15:04:33

@blah: '56-ban is lehetett rá számítani, hogy a bolsik rárontanak a nemzetre, mégis voltak bátor hazafiak, akik nem szartak be tőlük.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 15:07:30

@blah: a "Good night, left side" az pontosan így van, mint ahogy Budán sem ebvásár volt.

Nikorene 2013.01.29. 15:07:35

@Negyvenértelmiségi: nem, sôt annak a 1,99 millió budapesti polgárnak se gond, akik velem együtt a tvben nézték, ahogy a békés tiltakozók felgyújtják a kocsikat, feszedik a macskakövet és békésen betörnek a tv székházba...
Nyugtathatod magad ezzel ha gondolod, ki vagyok én, hogy meg akarjam változtatni a hitedet, de biztos lehetsz benne, hogy nem az "elmúltnyócév" kényszerített külfödre :)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 15:10:22

@Nikorene: akiket megkínoztak a Magyar Rádió udvarán az "elvtársak", azok mivel érdemelték ezt ki, hangos skandálással vagy a múlt század legsötétebb éveire emlékeztető kukagyújtogatással?

Nikorene 2013.01.29. 15:13:34

@Negyvenértelmiségi: nem tudom, ez nekem új, elmeséled pontosan hogyan is volt?

blah 2013.01.29. 15:13:53

@Negyvenértelmiségi: oké, ha a logikus gondolkodásra gondolsz akkor rendben.

Másfelől azt a helyzetet 56-tal összehasonlítani, hát... nekem rise and shine left side van amikor azt mondom, hogy pár héttel korábbi sérelmeket pont egy erőszakszervezet nem fog csak úgy elfelejteni.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 15:14:22

A bolsik egyik 2006-os áldozata a több száz közül:

"Az akkor 45 éves - késő esti órákban a Kossuth téri tüntetésről társaival békésen hazafelé tartó - Zajácz László tanárra indok vagy figyelmeztetés nélkül támadtak rá az egyenruhások a Szabadság téren. A rendőri intézkedés közben szilánkosra tört a férfi csuklója és kificamodott a könyöke. A férfi eltört és duplájára dagadt kezét az akkor még nem rendszeresített műanyag kötegelővel megkötözték, majd a sérült testrészén megemelve vitték a rabomobilig, miközben trágár szavakkal szidalmazták. A tanár kezét négy és fél órás műtéttel kellett összeszegecselni. Végül csaknem kétnapi őrizet után engedték szabadon, és bűncselekmény hiányában megszüntették vele szemben az eljárást. A tanár maradandó testi és lelki sérüléseket szenvedett."

Forrás: www.jogiforum.hu/hirek/23429 (nem nácifasiszta)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 15:16:39

@blah: és akkor az úgy van rendjén, hogy a múlt sérelmét leverik máshol, máskor egészen másokon aljas, emberalatti módszerekkel. Világos. Bolsi szavazó vagy, netán párttitkár?

Ha szembejön velem egy rendőr, akkor kezdjek el gondolkodni, hogy vajon lefröcskölték-e őt 3 hónapja 100 kilométerrel arrébb, mert ha igen, akkor eltöri a csontjaimat és megkínoz?

Nikorene 2013.01.29. 15:20:12

@Negyvenértelmiségi: értem. Tehát ha most megállít a rendôr, kiszállít a kocsiból, és agyba-fôbe ver minden ok nélkül, majd ezt én holnap közlöm Veled, akkor holnaptól kezdve az lesz a kommentedben, hogy a FIDESZ-KDNP kormány mekkora egy szemét, mert megveretett engem? Gondolom...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 15:24:11

@Nikorene: a bolsik voltak azok, akik még ki is tüntették a végén a nemzetre rárontó vadállatokat. Egy szóval sem kritizálták őket, hanem írásba és szóba adták, hogy nagyon elégedettek voltak a "munkájukkal", minek során több száz ember méltóságát hugyozták telibe, törték el csontjait, verték meg, kínozták meg őrizetben. Ma már erről számtalan jogerős ítélet is tanúskodik, ha a szemednek nem hinnél esetleg. Még a jobb érzésű bolsiknak is kifordult a gyomra attól, amit akkor a gorilláik műveltek. Úgy látom, te nem jobb érzésű bolsi vagy.

blah 2013.01.29. 15:31:45

@Negyvenértelmiségi: én csak a logikus gondolkodást próbáltam levezetni az adott esetre, ha már good night left side van az avatarodban. Én nem mondom, hogy rendben van viszont ha a fidesz által felbujtott csőcselék pár héttel korábban randalírozik és a kollégáikat bántalmazza akkor a legközelebbi tömegoszlatás alkalmával számomra nem lesz meglepő az a reakció, hogy túlzott durvasággal lépnek föl és nem akarnak senkinek külön a lelkére beszélni. Ennyire azért kéne ismerni a fakabátokat.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 15:32:16

@Nikorene: a mostani kormány alatt minden tüntetés teljesen normálisan lezajlott, mindenki elmondhatta szabadon a véleményét a millásoktól a gárdistákon át a bolsikig. Illetve egy kivétel mégiscsak volt, amikor az LMP-seket állították elő nyilvánvalóan jogtalanul, de őket sem kínozták meg, és nem dícsérte utána agyba-főbe a kormány a "rendőröket", hanem amnesztiát adtak a tüntetőknek.

A bolsik idejében folyamatosak voltak a hatósági jogsértések, és a kúrmány nagyon elégedett volt.

Egyik tüntetést a másik után oszlatták fel mondvacsinált ürügyekkel, hiába állapította meg sorra a bíróság, hogy törvénytelenül.

Ezt tetézte a folyamatos erőszak is.

DezInf 2013.01.29. 15:32:46

@Negyvenértelmiségi:

Bezzeg az igazi hazafi T-34 tankba pattant és belehajtott a tömegbe. Mert ő nem szarozott holmi gumilövedékes puskával. Kiváncsi lennék,ha lett volna munició a tankban lévő fegyverekbe, akkor használta volna ?

Nikorene 2013.01.29. 15:33:47

@Negyvenértelmiségi: :) nem, nem vagyok jobb érzésû bolsi, egy jobb-közép szavazó lennék (legalább is a teszteredmények eddig ezt mutatták).

Remélem azokról a jogerôs ítéletekrôl is van linked, amikben az általam elébb említett gyújtogató (nem kuka, hanem autó), romboló, vízágyúfoglaló, randalírozó békés tûntetôket ítélik el, és fizettetik velük ki a perköltséget, illetve az okozott kárt, vagy ítélik ôket közmunkára. Ugye van?

Vagy az egész utcai csata csak az akkori bolsi kormány által statisztákkal, színészekkel megrendezett és felvett, majd a hírTV kommunikációs csatornájának feltörésével adásba csempészett riport volt? És nem is kellett volna napokig esténként otthon ülni a családdal, nyugodtan kimehettünk volna a belvárosba sétálni?

Nikorene 2013.01.29. 15:36:49

@Negyvenértelmiségi: :) Egen... nem is értem, hogy a mostani kormány alatti tûntetésen elkövetett erôszakot, kocsi gyújtogatást, rendôröket kôvel dobálást, TV Székház rombolást, és napokig tartó zavargást hogy nézhette az egész kormány a rendôrséggel tétlenül, és miért nem verték agyba-fôbe a tûntetôket. Skandallum. :)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 15:37:39

@blah:

"nem lesz meglepő az a reakció, hogy túlzott durvasággal lépnek föl"

Tudod, én a durvaságra semmilyen mentséget nem tudok felhozni, ellentétben a bolsikkal, akik előbb még a durvaságot is letagadják, és amikor bebizonyosodik, akkor elkezdik megmagyarázni.

Ha szétvernék a bolsikat, ugyanúgy melléjük állnék ebben az egy ügyben, mint ahogy mindenki mellé odaállok, akit bántanak.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 15:39:16

@Nikorene: nincs mentség arra, hogy őrizeteseket megkínoznak, megvernek, ütlegelnek, csontjaikat eltörik. Ne is erőlködj, "elvtárs".

Muzsikok közt 2013.01.29. 15:39:35

@nanehogymár: mikor finanszírozták az elkúrást? 2009-re kapott hitelt Mo. nagyrészt már bajnai alatt.

- valóban a 2009es gigahitel lett volna az első szoci hitelfelvétel az IMFtől? Mert kurvára nem.

blah 2013.01.29. 15:43:09

@Negyvenértelmiségi: tetszeni nekem sem tetszik, de mit tudsz csinálni? Arra viszont nem emlékszem, hogy bejelentett tüntetéseket oszlattak volna föl erőszakkal. A hídfoglalásra emlékszem még amit feloszlattak de azt sem erőszakkal.

Nikorene 2013.01.29. 15:46:03

@Negyvenértelmiségi: No, ebben egyetértünk. Valóban nincs mentség rá, az ilyen ügyeket ki kell vizsgálni, és ha bizonyítható, akkor az elkövetôt meg kell bûntetni, ha rendôr, ha nem rendôr.
De idézzél nyugodtan tôlem, ahol felmentettem a rendôri túlkapásban résztvevôket.

DezInf 2013.01.29. 15:46:44

@Zuckerbrot:

Látom az a bajod,hogy nem hagyták csődbe menni az országot.
A fenének vettek fel mentő-hitelt.
A legnagyobb hiba az volt,hogy beléptünk az EU-ba meg az IMF-be,mert ha nem lennénk tagok,akkor hasítana a gaz-daság:)
Ez kicsit hasonlít 1988-hoz :)

Nikorene 2013.01.29. 15:48:46

@Negyvenértelmiségi: Ugyanakkor a hozzászólásaimban Neked feltett kérdéseimet nyugodtan ignoráld tovább, végül is csak költôi kérdések, mert unatkozom ;)

Muzsikok közt 2013.01.29. 15:51:13

@DezInf: Már akkor is az IMFből éltek a kommunisták, amikor kommunistáknak hívták őket te nagyonhülye, 90 előtt, biza!

blah 2013.01.29. 15:56:20

@Zuckerbrot: erre lehetne mondani, hogy per pillanat a fidesznél játszik a legtöbb exkommunista játékos :)

apanna 2013.01.29. 16:04:13

@Selmeczi a rusnya, buta fideszes szőke nő!: "- a Simor után várható erős forintgyengülés miatt tették"
A pénzvilágot nem az érdekli, hogy Simor, vagy más tölti be ezt a posztot.

DezInf 2013.01.29. 16:07:03

@Zuckerbrot:

"Ez kicsit hasonlít 1988-hoz :) "

"te nagyonhülye" szerinted miért írtam 1988-at?
Olvasni is megtanulhatnál,nem csak hazudni fidesznyik:D
A kommunizmust meg csak a SZU építette,de ezt kár lenne neked elmagyarázni,mert még összezavarodna az a kis hüle agyacskád:D

torró 2013.01.29. 16:14:01

@Nikorene:
Ez a hasonlat erősen sántít, ugyanis a FIDESZ nem vitte csőd szélére az országot, mint az MSZP, akinek a "hozzáértése" miatt szív mindenki,amit valahogy sehogy sem akartok elismerni.Szar ügy tudom, de ez van. És a FIDESZ nem lobbizott annak idején Magyarország ellen mint az internacionalisták.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 16:19:56

@blah: mindegy, hogy bejelentik vagy sem a tüntetéseket, ld. a Bukta kontra Magyarország (valójában bolsi bukta) ügyet Strassburgban. De azután is folyamatosan feloszlatták a bolsik a tüntetéseket, aztán fizethettek az adófizetők.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 16:21:08

@Nikorene: minden kérdésed csak a bolsik mentegetését szolgálja. Csak hogy tudd, az nem mentség a brutalitásra, hogy számíthattak volna rá a tüntetők, hogy a bolsik eltörik érte a csontjaikat.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 16:23:32

@Zuckerbrot: Fekete-Schwarz elvtárs is vett fel korábban IMF-devizahitelt, abba is belerokkant az ország. De azért megpróbálták még egyszer, hátha most nem. Hogy, hogy nem, megint.

Aztán most, hogy jönnek a billiós csekkek jenben, ejróban meg USD-ben, és dömpingáron kell eladni a forintot, hogy ki tudjuk őket köhögni, óbégatnak a bolsik egyrészt amiatt, hogy megszorít a fasiszta kormány, másrészt hogy romlik a forint.

Nikorene 2013.01.29. 16:31:57

@Negyvenértelmiségi: :) nagyon szórakoztató Veled társalogni, kollégák nem értik mit mosolygok folyton...
Tehát ha valamit kérdezek, maga a kérdés felmenti a rendôri túlkapásban résztvevôket... ezért nem is válaszolsz rá. Mert ha válszolnál akkor... ôôô... még jobban felmentôdnének? Vagy mi vagy hogy? Nem értem. De tényleg :)

@torró: egen, sántít, mert Orbán és a Fidesz 2006 és 2010 között egy fekete dobozban élt, semmi információval nem rendelkezett a külvilágról, a parlamenti munkában és a költségvetési bizottságban nem vett részt. Tehát fogalmuk sem volt róla, hogy mi várja ôket. Ez persze felmenti ôket minden alól, ami azóta történt... ôhm... hoppácsak, viszont, ha nem rendelkeztek semmilyen információval az állapotokról, és hogy milyen elkúrás van, meg hogy milyen baj, akkor mégis mi alapján állította 2006-2010 között Orbán, hogy tudja mit kell csinálni, és bármikor készen áll a kormányzársa, csak ode neki a rúdat? Csak én érzek itt ellentmondást? :)

blah 2013.01.29. 16:32:36

@Negyvenértelmiségi: mondom én csak a hídfoglalásra emlékszem, az meg nem baj, hogy a város legforgalmasabb hídjáról elzavarták őket.
Másfelől a fidesz módszerei (megszorítások) kurva szarok. A gazdaság mozgatórugóit közvetlenül sarcolni nem túl bölcs dolog. Az csak felnagyítja a recesszív folyamatokat. Miközben a végén így is úgy is te fizetsz csak így még lassítják is pénz áramlását. Az idő meg pénz.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 16:33:29

Az sem tetszik a bolsiknak, hogy nem a "kulákokkal", vagyis a 200 bruttónál jobban keresőkkel, dolgozó gyerekesekkel fizetteti ki a kormány a bolsi vetés gyümölcseinek egy részét, hanem azokkal a bankokkal, akik - nahát - gennyesre keresték magukat egy másikféle devizahitel-konstrukción.

A másik konstrukció lényege egyébként az volt, hogy 1,5 billió forint értékű deviza felvételével 7,5 billió forint értékű devizát hiteleztek ki a lakosságnak, hogy aztán a behajtómaffiával még egyszer lehúzzák őket.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 16:37:00

@blah: a bankok nem mozgatnak semmilyen gazdaságot, éppen az fektette meg a gazdaságot, hogy egymillió ember havonta tízezrekkel kevesebbet költ fogyasztásra, mert a devizahitel megemelkedett törlesztőit csengeti belőle.

Ugyanígy nyögi az ország is a kommunisták által felvett 5 billió forint értékű IMF-devizahitelt.

Persze én is nagyobbat húznék a nyuggereken és az orkokon, hogy ennyivel is kevesebb terhet kelljen viselnie a dolgozóknak, a tanulóknak és a nyugdíjasoknak. A zsidópénzeket is beszüntetném, lófaszt ingyentelek meg megemelt "kárpótlás" a kivételezetteknek. Közmédiára, álkatolikus biboldókra sem költenék egy fillér sem. De ettől még nem kiáltok a bolsikért.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 16:39:35

A szétpályáztatott pénzeket is visszafognám, és adót csökkentenék helyette, hogy a vállalkozások helyzete jobb legyen. Igaz, a kata és a kiva igencsak kedvező konstrukció a mikrovállalkozásoknak, startupoknak.

Egy biztos, a bolsik ritka gusztustalanul viselkednek most is, amikor jönnek a csekkek az elkúrásaikról. Pedig még azt sem mondhatják, hogy senki nem szólt előre, hogy ez lesz a vége.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 16:42:15

Ekézik a kormányt, hogy 1,2 billió forint az idei törlesztőrészlet. Igen bazmeg, ennyi, mert megdupláztátok az államadósságot. Ha nem duplázzátok meg 10%-os hiányokkal, akkor csak 600 milliárd lenne, vagy annyi sem.

De van ötletük is, csinálja ugyanazt a mostani kormány is, amit ők. Vegyenek fel sokbilliós devizahitelt az IMF-től, és adjanak több pénzt a zembereknek, lehetőleg a bankokon keresztül.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 16:45:41

Ekézték a kormány a bolsik, hogy csak azoknak a szülőknek adnak családi pótlékot, akik iskolába járatják a gyereküket. Szerintük ez fasizmus, anticigányizmus, és lámpát oltanának miatta. És persze fizetnék a Kanadába "menekült" orkoknak a családi pótlékot tovább.

blah 2013.01.29. 16:47:54

@Negyvenértelmiségi: ezt azért rosszul tudod. A banki hitelezés igen is pörgeti a gazdaságot és itt nem csak a lakossági hitelezésre kell gondolni, valamint nem csak a bankokat értettem ez alatt. Amit viszont nem csinált meg egyik kormány sem az a bankok megszabályozása. Pl az ilyen dolgok miatt, hogy a bank is vállaljon egyenlő arányban kockázatot és ne toljon át mindent többszörösen az ügyfélre. Szóval ezért vagyok én szkeptikus amikor itt a fidesz nagy multi meg bank dorgálásról beszél, mert pl egy szolgáltató is simán el tud bánni veled...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 16:52:01

@blah: nem hitelezésre van szükség, hanem kockázati tőkére. Olyan konstrukciókra, ahol együtt sír és együtt nevet a két fél. Minden más esetben csak futnak a hatóságok a stiklik után. Semmi gond nem lenne abból, ha betéthalmozás helyett vállalkozást indítana az, akinek van kellő megtakarítása. Csak ez ugye unortodox dolog, vállalkozást indítani saját pénzből egy pályázat és segílyke alapú gazdaságban, így nem is könnyű átállítani a rendszert a kapitalizmusra, ahol meg kell dolgozni a pénzért, viszont ha jól dolgozol, tiéd a haszon.

blah 2013.01.29. 17:03:48

@Negyvenértelmiségi: rosszul gondolod, ez máshol is így működik. A hitel pl projektekre kell ahol nincs esélyed elindulni hitel nélkül. De fel lehetne sorolni nagyon sok mindennek a finanszírozását. Ha meg spórolgatsz spórolgatsz az bizony időbe telik és akkor lemaradsz. Az adott időegység alatt megforgatandó pénz fontos elem az egyenletben. Az termeli meg a hasznot, szóval az idő igenis tényező és erre van kitalálva a hitel. Hiába lenne így jobb ahogy mondod viszont a versenyben úgy nagyon le lehet maradni. Na mennem kell, köszi a beszélgetést!

lehunyjaketszemet 2013.01.29. 18:03:09

@Negyvenértelmiségi: látom a pártközpontban új nicket osztottak a droidoknak...:-D

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 18:19:34

@lehunyjaketszemet: szerintem kérhettél volna olyan nicket is, amivel jól érzed magad, és csak a magadfajta mulyáknak osztották listáról.
süti beállítások módosítása