Levelet küld a kormány: a konzultáció megvolt, most jön a konzultációról való konzultáció - és így tovább, amíg csak futja a majd egymilliárdból (azaz 976 millióból), amit a kormány erre a célra csoportosított át. Hiába, ez legalább olyan fontos tevékenység, mint a 200…

Számháború-export, azaz tiltakoznak a Békemenet szervezői, mert szerintük több külföldi sajtóorgánum „hamis híreket és eltorzított számadatokat" közölt az október 23-i felvonulásukról. A távirati irodához eljuttatott közleményük szerint csaknem négyszázezer…

Hoffmann Rózsáék tantervet és történelmet alkotnak, a Történelemtanárok Egylete (TTE) pedig 13. pontos állásfoglalásban tiltakozik. És érveiket tanulmányozva nem fogható rájuk, csak kekeckednek "savanyú a szőlő" alapon. Most még csak a szakma, de nemsokára a szülők is…

Legutóbb  Hoffmann Rózsa még azzal küldte haza a pedagógusokat az egyeztetésükről (részletesen itt), hogy a november  november 9-ei találkozóra  a szakszervezetek legyenek szívesek jussanak egymás között egyezségre a legfontosabb kérdésekről. Mi volt…

Orbán vs. Bajnai – a mai nap óta ország-világ tudja, az elkövetkező cirka másfél év róluk fog szólni. Eddig a kormány eredményei és Orbán Viktor folyt a csapból is – kérdés, vajon az ellenfele hol kap majd helyet a médiában? Kap egyáltalán? Agyonhallgatja a királyi tévé,…

Bármit is mond az Európa Unió, a kormány kitart a gazdaságpolitikája mellett - mondta Matolcsy  arra utalva, hogy Brüsszelben a második Matolcsy-csomag után sem látják biztosítottnak a 3 százalék alatti GDP-arányos költségvetési hiánycél jövő évi teljesülését. Mert…

süti beállítások módosítása