morgás joga 6.jpgElérte a teljes káoszt a felsőoktatással kapcsolatos kormányzati kommunikáció. Mert miket is hallottunk eddig?

Selmeczi Gabriella még kedden elmondta, hogy "a legfontosabbnak azt tartják, hogy a kormány képviselői a szakemberekkel és a diákok képviselőivel le tudjanak ülni vitázni, érvelni, hogy a hallgatók is megértsék, milyen átalakítás zajlik a felsőoktatásban. Ennek az átalakításnak a nagyobbik kormánypárt szerint a diákok nyertesei lesznek." 

A valódi probléma pedig nem a tandíj, vagy az, hogy az érintett rétegek méltánytalannak tartják az egész intézkedés-kupacot, hanem a gáz  "a jobboldal gyenge pontja, hogy egyből, egyszerűen megértesse az emberekkel, hogy a folyamatban lévő átalakítás hogyan érinti őket, annak mi az előnye. (...) a szakértői anyagok, előterjesztések kiszivárogatásával, az információk "idő előtti kiadásával" szemben védtelenek, mert ilyen esetekben a kormányzati kommunikáció még nincs arra felkészülve, hogy kivédje, elmagyarázza, megértesse, mit akarnak és az miért jó társadalomnak, és ilyenkor a hétfői tiltakozó akcióhoz hasonló helyzetek állnak elő."

Az EMMI közleménye sem az volt, amely csendesíteni tudta volna az indulatokat, sőt: "Megértjük, ha a diákok úgy érzik, szeretnék valahogy kifejezni, hogy tartanak a változásoktól, de bízunk abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások értük és nem ellenük vannak. Fontos, hogy a hallgatók megértsék a kormány új felsőoktatási stratégiáját, és felismerjék az abban rejlő lehetőségeket. Tudatosítsák, hogy ösztöndíj, részösztöndíj, diákhitel formájában az állam mindenkinek kifizeti a felsőfokú tanulmányait. A felsőoktatás megújítása arról szól, hogy hosszú távon jó minőségű, fenntartható rendszer alakuljon ki, hogy ne csak a mostani generációnak, hanem az utánuk jövőknek is legyen hol tanulni." 

A kommunikációs nyilatkozatáradatba beszállt Orbán Viktor is, Brüsszelben tegnap még azt mondta, a hét végéig megoldják a felsőoktatási reformot isBalog Zoltán pedig ma reggel a TV2 Mokka című műsorában nem zárta ki, hogy módosulhatnak a felsőoktatási hallgatói keretszámokra vonatkozó elképzelésekmeghozták azokat a megalapozó döntéseket, amelyek rendezhetik a helyzetet, de nem "egyik napról a másikra" fogják a kérdést megoldani. Egyszóval sikeresen meghazudtolta a főnökét.

De valószínűleg Orbán Viktor maga sem tudja, mit tegyen - a mai sajtótájékoztatóján már kijelentette, az ügy meg van oldva, csak eleget kell magyarázni, hogy a tervezett változtatásokkal kapcsolatban mindenki megértse, milyen jó neki, ráadásul „nincs lényeges különbség a diákok és a kormány szándéka között”. Ezek szerint nem sokat olvastatták vele eddig a különféle kiáltványokat. Vagy neki is jó sokáig kellene magyarázni, hogy megértse, ha tényleg nem lenne lényeges különbség a diákok és a kormány szándéka között, akkor valószínűleg a decemberi estéket máshol is el tudnák tölteni a diákok, nem feltételen demonstrációkon tépnének össze rózsákat.

A másik oldalról viszont még ő sem biztos semmiben, a keretszámokról szóló vitákat elhamarkodottnak tartja, mivel „a jövő héten lesz a kormányrendeletnek végleges formája”, tehát „nincs döntés, így nincs mi ellen tiltakozni”. Orbán azt kérte a tiltakozóktól, hogy „legalább várják meg, hogy döntést hozhassunk, és utána mondják el a véleményüket”. Tehát olyan, mint társadalmi egyeztetés, az érintettek döntésbe bevonása, javaslatok véleményezése - úgy tűnik - ismeretlen a számára, legalábbis olyan horderejű ügyben, mint a felsőoktatás. Amit ki tudja mennyi kormányzati politikus elhatároz, az lesz kőbe vésve és kész. Aztán majd megmagyarázzák.

És valószínűleg a többség azt sem hiszi el, hogy ez egy racionális, gazdasági számításokkal alátámasztott reform a keretszámok megvágása meg az egyetemi autonómia megszüntetése, csak mert a kormányfő szerint "a gyerekeinkről van szó", jelezve, hogy saját gyermekeit is érinti majd a reform.

"Az a szerencsénk az egyetemistákkal, hogy a mi gyerekeink... és a saját gyerekeinkkel beszélünk" (Orbán Viktor)

Ezért némi jóindulatot is elvárna a kormány kritikusaitól - valószínűleg kap is olyanoktól, akik ugyanabból a kasztból (kimagasló jövedelmű  osztályból, különlegesen értékes kapcsolati tőkével rendelkező szűk rétegből) származnak. A többség azonban nem tud belelépni a miniszterelnök cipőjébe - így gondolatvilágukat az határozza meg, amit tapasztalnak maguk körül. Ez pedig nem a mellényzsebből kifizetett tandíjak, a friss diplomával protekcióval megszerzett, felelősség nélküli állami munkahelyek távlata, sokkal inkább a pártprotekciótól mentes elhelyezkedés rémálma, a munkanélküliség nagy esélye és az akár 15-20 éven át fizetendő hitel nyomasztó terhe. És ez az, amit a kormányból egyetlen döntéshozó sem tapasztalt még a saját bőrén - ezt mutatja a fiatalok itthonmaradása érdekében készült kisfilm is. Hogy pontosan azokat nem ismerik a döntéshozók, akik bőréről döntenek.

Az [origo] kérdésére, hogy hogyan oldaná fel (a miniszterelnök) azt az ellentmondást, hogy miközben a kormány az eladósodás ellen harcol, a saját gyerekeinek azt mondja, ha finanszírozni szeretnék saját felsőoktatási tanulmányaikat, adósodjanak el, vegyenek fel diákhitelt, azt mondta: "Úgy oldjuk fel, hogy nem mondtunk ilyet, tehát nem is mondunk."

A lényeg, hogy műfüves pályára telik - mondaná a demagóg.

Eközben Balog Zoltán közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szombaton bejelentést tesz a felsőoktatás struktúráját érintő változásokról. A miniszter azt is megígérte, hogy a felsőoktatás új struktúráját érintő változásokat a felsőoktatásban dolgozókkal együttműködésben, velük egyeztetve szeretnék elvégezni. Tehát őt sem érdekli, ki mit javasolna, hogy lehetne a helyzetet megoldani, ő is csak a döntés végrehajtását szeretné egyeztetni. Vagyis azt, hogy az érintettek egyenes derékkal, vagy inkább hajlongva örüljenek az egyetemi autonómia végleges megszüntetésének meg a keretszámok drasztikus megvágásának.

Balog azt is elmondta, szeretné a diákokat és követeléseiket komolyan venni - lehet, hogy ő szeretné, de a főnöke mintha mást mondana: addig kell magyarázni az érintetteknek, amíg megértik, milyen jó nekik. És ez már eleve kizárja, hogy bármelyik hallgatói szervezetet, bármelyik követelést a kormányzat ténylegesen is komolyan vegyen. Cél, hogy kifárasszák a diákokat, ahogy tették a pedagógusokkal is - azok is megígérték, sztrájkolni fognak, aztán mégsem teszik, pedig minden pontosan ugyanúgy történik, ahogy a kormányzat eleve is akarta - sőt, Hoffmann Rózsa szerint országos egyetértés van az államosításban és tökéletesen haladnak hozzá az utolsó simítások is. Konklúzió? Ha sokat beszél az illetékes miniszter/államtitkár/huszonötödik egyeztető hivatalnok, akkor majd a diákok is ugyanúgy elhiszik majd, milyen jó is nekik, ahogy a nagyok, azaz a pedagógusok tették. 

Azonban úgy néz ki, lehet a fiatalokkal szórakozni, de sokkal kevésbé kontrollálhatóak, mint a pedagógusok. Hiszen mivel fenyegetik őket? Nem kapnak érettségit, nem vizsgázhatnak fél évkor, esetleg ne számoljanak arra, hogy valaha is diplomát kapnak Magyarországon? Míg a tanárokat lehet zsarolni azzal, hogy januártól minden egyes iskolában ott a kormány keze, a tankerületi igazgató és felettesei pedig élet és halál urai, a diákoknál ez nem jön be - és már repedezik az az illúzió is, miszerint érdemes minél több egyházi iskolát létrehozni, hiszen azok csak hithű alattvalókat termelnek:

„Az egyetemistákkal szolidaritást vállalva a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tovább tanulni vágyó diákjaiként demonstrációt szervezünk a felsőoktatási keretszámok és a tandíj bevezetése ellen. Követeljük, hogy ne a hazugságok hálójába befogható halaknak tekintsenek minket, hanem mondják a teljes igazságot, illetve hagyjanak fel az egymásnak ellentmondó kommunikációval! Igenis, minket is érintenek ezek az események, a mi jövőnk is függ tőlük! Gíró-Szász András kormányszóvivő szavaira reagálva mi is tiltakozunk, és köszönjük az egyetemistáknak és főiskolásoknak, hogy gondolnak ránk és segítenek! Nem azért tanulunk, hogy ne Magyarországon szerezzünk magyar diplomát! Nem Cambridge, hanem ELTE! Nem Oxford, hanem Corvinus!” (fn.hir24.hu)

Lehet még az illetékesek részéről atárgyban is előadásokat tartani, mi lenne a helyes magatartás a fiatalok részéről, de meglehetősen hiteltelen ez annak a szájából, aki pár éve - ekézve az akkori kormányt - még harcos tandíjellenes volt, ráadásul egy katolikus lapban. Hoffmann Rózsa most emberfeletti áldozatot követel a szegény diákoktól:

 „Nem fog örülni a válaszomnak, de azt tudom mondani: tanuljon olyan jól, hogy bekerüljön az állami ösztöndíjas kategóriába. Ha ez nem sikerült, és nem akar diákhitelt felvenni, a családja sem tudja támogatni, akkor tanuljon még egy évig, és próbálja újra. Két évtizeddel ezelőtt a legtöbb fiatal kétszer, háromszor, négyszer nekifutott a felvételinek, olyan szűk volt a felsőoktatás bemenete. Ha valaki nem akar diákhitelt felvenni és a családja szegény, akkor legyen annyi ambíciója, hogy megkíséreljen eljutni a csúcsokra, felmászni fél lábbal a Himalájára. Ez lenne az igazán jó mentalitás. Higgye el, nem tud ennyi képzést kifizetni az állam. És nem is helyes, ha kifizeti." (fn.hir24.hu)

De vajon mikor és ki írta akkor ezeket a szavakat?

"Sajnos megszokhattuk már, hogy négyévenként, a nyár eleji kormányváltást követően a hatalom új birtokosai első teendőik között azonnal módosítják az oktatási törvényeket. Ez a mostani törvényalkotási láz azonban sokkal fájóbb az előzőeknél. Leginkább azért, mert az indoklásra kitalált szövegek képmutatóak, hazugok. A kormány minden változtatási szándékát a reform fedőnévvel takarja, szembeállítva a koalíció "modernizáló", szárnyaló jövőt festő törekvéseit az ellenzék (...) úgymond maradiságával. Azok az emberek, akik csak egyes televíziós csatornák híradásaiból szerzik közéleti ismereteiket, könnyen be is dőlnek a hangzatos szóáradatnak. Ám a valódi történésekre is figyelőknek érteniük kell, miről van szó. A reform fogalma újraformálást, megújítást, átalakítást - pozitív tartalmánál fogva jobbítást jelent. Ezzel szemben a felsőoktatási törvénymódosítása úgyszólván nem szól másról, mint a pénzről. Valamint kapkodásról, amely bizonyossággá érleli a gyanút, hogy a beterjesztett törvényszövegek mögött nincs stratégiai gondolkodás. (...)

Ha olyan gazdag társadalomban élnénk, ahol valóban nagy a jólét és magas az életszínvonal, továbbá alapítványok kínálnak tisztes ösztöndíjakat a tehetséges, ám szegény sorsú diákoknak, mi is igazságosnak, s ennélfogva elfogadhatónak tartanánk valamilyen szerény mértékű felsőoktatási tandíjat. Ám a magyar társadalom zöme a szegénységi küszöb környékén él. Napi megélhetési gondok, hónap végén kétségbeesetten számolgatott forintok nehezítik a családok többségének életét. Ilyen körülmények között a százezres nagyságrendű tandíj számukra megfizethetetlen, a ténye pedig elfogadhatatlan.

Igen, ő is Hoffmann Rózsa, csak akkor még nem a Himaláját akarta megmászatni a féllábúakkal, hanem aggódott a szegény sorsú diákokért. Ezzel szemben ma már tudja, a hallgatók több, mint 40 százaléka ingyenélő, soha nem végző diák:

„arra nem lehet egy diákhitel konstrukciót alapozni, hogy tanulgatok négy-öt évig, és nem szerzek diplomát. Riasztó számokat hallunk, hogy az egyetemre, főiskolára beiratkozók több mint negyven százaléka nem szerez diplomát. Ez mind ablakon kidobott pénz. Felelősségvállalásra van szükség a fiatalok részéről. Ha valaki hajlandó arra, hogy néha éjt nappallá téve tanuljon, képes arra, hogy levizsgázzon. Aki ezt nem hiszi magáról, talán jobb, ha el se kezdi, mert önbizalom, ambíció, tudásvágy nélkül nem megy. Az egyetem nem olyan, hogy bejárok, mert kötelező, és majd csak lesz valami. Érdemes esetleg pár pohár sör mellett arról elmélkedni, miért megy valaki egyetemre, főiskolára.” (fn.hir24.hu)

De lehet, hogy ez a 40%-os kijelentés "az indoklásra kitalált szövegek képmutatóak, hazugok" tartományba csúszik át? Pletykákon alapszik, riasztó számokat tartalmazó hallomásokon? Egy miniszteriális szervezet vezetőjétől azért többet várnák, mint városi legendát drasztikus intézkedések indoklásaként.

Bayer Zsolt publicisztikájában azonban tovább emeli a tétet, ő már 47%-ról beszél:

 „ma Magyarországon a felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert hallgatók 47 százaléka – vagyis a fele – sohasem végzi el az egyetemet vagy főiskolát” (Bayer Zsolt)

Körösparti Péter, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata elnöke nyílt levelében cáfolja ezt: ilyen statisztika nincs, ha van, akkor pedig nyilvánosságra kellene hozni. Viszont számadatok vannak arról, hogy például a Debreceni Egyetemen 10-16 százalék között mozgott az utóbbi években a lemorzsolódási arány, és ez is inkább a levelező tagozatos hallgatókra jellemző, mintsem a nappalisokra.

Teljes mértékben igazat kell adni azoknak a diákoknak, akik 2014-ben már szavazni fognak: ne a hazugságok hálójába befogható halaknak tekintsék őket, hanem mondják a teljes igazságot, illetve hagyjanak fel az egymásnak ellentmondó kommunikációval!  

Eközben még mindig nem hoztak nyilvánosságra gazdaságossági számításokat, mit érdemes inkább finanszírozni az adófizetőknek: ma a tandíjat vagy holnap a kamatot és a befulladt hiteleket - viszont egyre nagyobb számok keringenek arról, milyen mértékű kamattámogatás is lesz a Diákhitel2 konstrukción és milyen alacsony is lesz a havi törlesztőrészlet, garantálva az akár nyugdíjig is kitartó törlesztési futamidőt.

Kérdés, holnap lesz-e Orbán Viktor sajtótájékoztató a probléma megoldásáról - többen várják, mint gondolná. Addig is mantraként ismételgethetjük Balog szavait, nincs választásuk, cserébe az állam jót akar, amikor átalakítja az életünket:

"Ha emberszámba vesszük azokat, akikkel a változások történtek, és elmondjuk, hogy nincs más választásuk, megértik. Az állampolgárnak bíznia kell abban, hogy az állam jót akar, akkor is, amikor átalakítja az ember életét." (Balog Zoltán a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában)

 

P.S. 

2012. december 15., szombat, 16:05

"Keretszámokról? Azok nem lesznek" - válaszolt röviden Orbán Viktor miniszterelnök a hvg.hu kérdésére szombaton kora délután, miután a budapesti Ötkert nevű szorakozóhelyen zárt körben beszélgetett fiatalokkal. Munkatársunk azt próbálta megtudni a zártkörű rendezvényről távozó kormányfőtől, hogy döntöttek-e már a felsőoktatási keretszámokról." (hvg.hu)

 

 

Ez most röviden azt jelenti, mindenki fizetős lesz?

 

Előzmény:

Unokáik is fizetni fogják

A felsőoktatásban is eljön az utasításos rendszer?

Ha elég sokat magyarázzák, akkor majd megértjük?

Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr84965667

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ne csak tüntess, politizálj! 2012.12.16. 01:28:13

Felbasz, mi történik az országban? Betelt a pohár a tandíjjal? Hallatni akarod a hangod? Az utcára vonulni nem elég. Az alap gondolatunk, hogy az összes politikus köcsög, hogy hazudnak, és leginkább magukat képviselik. Hogy a politika ocsmány, a párto...

Trackback: Az elhallgatott ökopárt tiszteletlen Adventtel?! 2012.12.15. 11:41:59

Állatorvosi ló boncolás következik, a neve: Ungarische Média. Történt ugyanis, hogy van egy legalább 2006 óta rendesen elhallgatott ökopárt e honban. Senki sem tud vele mit kezdeni, mert rendesen öko ez, a balnak túl jobb, a jobbnak túl bal, a maffiózó...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kormányzó 2012.12.15. 13:27:35

Jobboldalinak lenni is szar dolog.
Az ő istenük pont olyan rakás szar,dróton rángatott bohóc,mint a másik.
Ráadásul,még gyökér cigány is.És ezt kell védeniük.Istenem! De jó,hogy nem vagyok fideszes!

rohadjmegARCgeci 2012.12.15. 13:30:13

@Farkantoán Chatpartner: Abból egészen biztos hogy polgárháború lenne.

$pi$ 2012.12.15. 13:32:30

@Mária: "Következik belőle? Nem következik belőle.

Akkor meg mit égeted itt magad?"

Senki sem állította, hogy "következik belőle". Te mondtad, hogy "nem következik belőle, ezért hazudott az itt hozzészóló". Csakhogy sem ő, nem más nem állította, hogy következik belőle.

"Arról nem én tehetek, hogy az általános óvodában, ahol a fideszdroidok legmagasabb végzettségét igazoló papírt szokták kiállítani, nem tanítottak formális logikát."

Ennek speciel semmi köze a formális logikához, sem te, sem más nem használt semmiféle formalizmust.

"A Hír TV-ben a sunyi kis picsa azt ÁLLÍTOTTA, amit állított, ez az ő dolga, meg azoké, akik nézik az efféle "oknyomozó" riportokat."

Azt, hogy a csoporttársak dolgozatai megvannak, azt speciel az egyetem állította, olyan emberek, akiket személyesen ismerek és akiket szavahihető embereknek tartok. Jegyzőkönyvet is vettek fel, sőt azt is tudom, hogy sokkal előbb elkezdték keresni a szakdolgozatot mint a tévé.

Beszélsz össze-vissza...

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.12.15. 13:32:44

@$$$=$$$: és a jobbiknak melyik szárnyával? a zászlóégetőkkel? a megtértekkel? vagy a listázókkal?

Mária 2012.12.15. 13:34:57

@Barakkah:

"Giroszászon - bár dilletáns simulékonyságát fel lehet róni neki -szerintem kár viszont ekkorát rugózni, mert azért ő ennyi év alatt nem egyetlen egyetemi képzést csinált végig, szemben a kritika tárgyait képező hallgatókkal. "

*

A kritika tárgyait képező hallgatók hány képzést csináltak végig, mennyi idő alatt?

Nos?

Honnan van a hiteles forrásod?

Giroszász mondta a saját, hiteles forrás szájával?

Bájerzsóti ír a saját, hiteles forrásnak számító két kezével?

Netán nincs is hiteles forrás, csak megint elhitettek veletek bemondásra valami ordas nagy fideszes hazugságot?

2llkedő 2012.12.15. 13:38:33

@$$$=$$$: "A biztos pártválasztók körében a Fidesz 40 százalékon áll."

Ha tanultál volna halmazelméletet, akkor tudhatnád, hogy a biztos pártválasztók egy részhalmaza a választók halmazának. Ha három ember a biztos pártválasztó, és abból kettő a fideszre szavaznak, akkor meg van a 2/3-os többség. De a szavazók nem hárman vannak, hanem ennél jóval többen. Így ez csak kábításnak jó, másra nem.

Mária 2012.12.15. 13:42:18

@$pi$:

"Senki sem állította, hogy "következik belőle". Te mondtad, hogy "nem következik belőle, ezért hazudott az itt hozzészóló". "

*

Dehogynem. Te állítottad úgy be, mintha következne belőle. Utaltál rá. Jogi szempontból a tény kimondása és a sejtetése ugyanaz a kategória.

1. Gyurcsány szakdolgozatát nem találták az egyetemen.

2. Ebből nem az következik, hogy nem volt ott, az egyetemen, hanem az következik, hogy nem találták.

3. Ebből nem következik az sem, hogy az összes többi ott volt, csak az következik belőle, hogy azt, amelyiket keresték, azt NEM TALÁLTÁK.

Persze te ettől még sutba dobhatod a józan eszet, és hagyhatod, hogy sunyi kis picsák manipuláljanak :)

Emiksz 2012.12.15. 13:46:24

A kommunikációt jóelőre tesztelik. Talán a módszertan nem a legjobb:
emiksz.blog.hu/2012/12/14/113_a_kiserlet

"Reakció: Az orangután a fejét fogja. Nyilván az elektrosokk hatása."

nnnnnnnn 2012.12.15. 13:49:07

@félázsiai 2llkedő: a teljes lakosság körében is a legtöbb szavazatot a fidesz kapná. azt ne akard már nekem bemesélni, hogy nem a fidesz vezet.

Mária 2012.12.15. 13:50:48

@$pi$:

"Azt, hogy a csoporttársak dolgozatai megvannak, azt speciel az egyetem állította, olyan emberek, akiket személyesen ismerek és akiket szavahihető embereknek tartok. "

*

Annak, hogy TE kit tartasz úgy általában szavahihető embernek, annak semmi köze nincs ahhoz, hogy egy adott kérdésben valaki - előtted nem nyilvánvaló okok, esetleg mert nyomást gyakoroltak rá miatt - hazudott, vagy nem hazudott, vagy jogi ismeretek híján megfontolatlanul nyilatkozott.

Mindenkiről azt gondolsz, amit akarsz, a magánügyed, hogy kinek mekkora bizalmat szavazol.

A személyes megérzéseidre viszont sehol semmiféle vádat nem alapozhatnál. Ebből legfeljebb vádaskodásra futja.

"Law is reason free from passion" - ahogy már Arisztotelész is megmondta a Doktor Szösziben ;-)

Mária 2012.12.15. 13:54:17

@Mária:

Bocs, nem a tény kimondása, hanem az állításod kimondása vagy sejtetése ugyanaz.

2llkedő 2012.12.15. 14:00:19

@$$$=$$$: Ha tudnál olyan adatot hozni, hogy a teljes lakosság körében a fidesz 51%-on áll, akkor igazat adok, hogy a zemberek többsége támogatja. Addig, amíg ilyet nem tudsz produkálni, csak játék a számokkal.

2llkedő 2012.12.15. 14:03:33

@$$$=$$$: "a fidesz majd köt a jobbikkal,"

Két dudás nem fér el egy csárdában.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.12.15. 14:08:22

@félázsiai 2llkedő: ideológiai matematika ... Lehet, hogy a NAT része lesz majd?

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:11:27

@clegane: ez a ti részetekről ugyanígy fennáll, nemcsak a jobbantakéról.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:12:35

@Mária: "Ebből azonban nem következik az, hogy az összes többi ott volt" - ebből nem. Másból viszont igen. Közismert tény, még a ti gyűlöletsajtótok is megírta.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.12.15. 14:13:50

@félázsiai 2llkedő:

Mondjuk olyan sosincs, hogy egy párt a teljes lakosság körében 50+%-on áll. 2010 tavaszán, amikor a Fidesz fullon volt, akkor is csak a szavazó lakosság alig több mint harmada támogatta. A nemszavazó embereket ugyebár tisztességtelen bárhova is odavenni. Aki nem szavaz, az nem is támogat.
Most különböző mérések szerint a Fidesz maximum 25%-on, minimum (Ipsos szerint) 19%-on van.

Tehát a legerősebb pártot is csak a 18+ lakosság maximum negyede támogatja. Ez nagyon gáz, hogy a legerősebb párt is csak ennyire képes...

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:14:17

@Mária: "A kétbites célcsoportjuk" - nem veszed észre, hogy ez a mocskos stílusotok visszatetszést kelt? Nem emlékszel az egykori SZDSZ-t övező heveny utálatra?

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:15:10

@Nyekenyóka.: és az nem "gáz", hogy a kedvenceid ennyire sem?...

2llkedő 2012.12.15. 14:16:16

@Nyekenyóka.: Az 51%-ot éppen azért írtam, hogy akkor ténylegesen lehet mondani, hogy mögöttük az ország.

docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AoLnDrKA6fV8dEJvUFRBLUZ3cThkcjlMYS05eDcyemc#gid=0

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:16:33

@Nyekenyóka.: és az nem "gáz", hogy a kedvenceid ennyire sem?...

Szélmalomharcos 2012.12.15. 14:16:38

@Mária: "nem a tény kimondása, hanem az állításod kimondása vagy sejtetése ugyanaz"

Hihihi, végül csak beismerted, bár egy elszólás is kellett hozzá. Én meg csak ülök és figyelek karbatett kézzel

Mária 2012.12.15. 14:17:41

@Farkantoán Chatpartner:

Nem. Nem veszem észre.

Azt veszem észre, hogy rettegtek attól, hogy a baloldal az udvariaskodás helyett végre kertelés nélkül a nevén nevezze a dolgaitokat.

Mária 2012.12.15. 14:18:49

@Farkantoán Chatpartner:

" "Ebből azonban nem következik az, hogy az összes többi ott volt" - ebből nem. Másból viszont igen."

Miből másból?

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.12.15. 14:19:18

@Farkantoán Chatpartner:

Egyébként már megírtam sokszor, hogy én eddig mindig a Fideszre szavaztam, szóval nem értem milyen kedvenceim. Ha a Fideszre célzol, akkor nem, ők sem a kedvenceim. És a többi még annyira sem.
Nem tudom hol utaltam, vagy írtam olyat, hogy az mszp-re, vagy az lmp-re szavaznék, de ha lenne ilyen utalás, akkor másold be kérlek, addig ne vádaskodj.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:19:57

@tomwar: azt mondják, nem mindegy, hogy apai vagy anyai nagyapád mondta.

Szélmalomharcos 2012.12.15. 14:20:59

@Farkantoán Chatpartner:
A jó ég óvjon meg minket attól, hogy az ilyenek mint Mária meg dr. Furia valaha is hatalom közelébe kerüljenek. Akár még csak a holdudvar szintjén is. Akkor már inkább ez a mostani pancserkormány

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:21:36

@Mária: a gyűlöletsajtótokból. Guglizd meg, nekem te ne adogass leckéket. Csak miután csináltál ötven fekvőtámaszt.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.12.15. 14:22:10

@félázsiai 2llkedő:

Ha jól tudom egyedül Putyin az a vezető, akit a saját országában a legjobban, őszintén támogatnak. De szerintem neki sincs 50+% támogatása Oroszországban. Hisz 100% sosem szavaz. Meg 90 sem...
Szerintem ilyen elnök, vezető nem létezik, akit a szavazóképes lakosság több mint fele támogatna. Se Obama, se Putyin, se senki más.

Barakkah 2012.12.15. 14:22:48

@Mária: Már megbocsáss, de eléggé 1 bites módon hányod-veted a kommenteket. Mintha csak az a két fekete-fehér lehetőség létezne, hogy kormány mellett vagy ellen, mindenáron.

Ami a konkrét kérdést illeti, nekem hivatalos statisztikai forrásaim nincsenek, de tapasztalatom van arról a szakról, ahol egykor végeztem. Ahova pedig felvettek boldog-boldogtalant, majd az 5. év végén az eredeti hallgatók számának kevesebb mint 10 százaléka diplomázott le. Mások is beszámolnak ilyen tapasztalatokról, de természetesen szükség volna egy megfelelő statisztikai kimutatásra a témában. De nekem egyértelműnek látszódott egykor és most is, hogy túl sok nem odavaló hallgató van az egyetemeken, ezen pedig előbb-utóbb változtatni kell.

Ezzel együtt a jelen tervezeti formában, részletes hatástanulmányok és hosszú szakmai egyeztetés nélkül szerintem is nagy bukta lesz.

nnnnnnnn 2012.12.15. 14:22:49

@félázsiai 2llkedő: ha 2014ben nyer a fidesz az elég adat lesz a hülye fejednek remélem. na visz lát később.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:23:18

@Szélmalomharcos: azt nem tudom megítélni hirtelen, melyik a rosszabb objektíven. De az tény, hogy a magyar nép inkább vevő egy kis pöffeszkedő diktatúrára, mint bicskanyitogató nyávogsra. Úgy enyekkentették az SZDSZ-t, mint a sicc.

2llkedő 2012.12.15. 14:23:57

@Nyekenyóka.: Az 51%-ot éppen azért írtam, hogy akkor ténylegesen lehet mondani, hogy mögöttük az ország.

docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AoLnDrKA6fV8dEJvUFRBLUZ3cThkcjlMYS05eDcyemc#gid=0

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:24:43

@Parajpuding: na végre, egy echte gyurcsányista.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.12.15. 14:25:50

@Farkantoán Chatpartner:

De miért az? Akinek nem tetszik az egyik, az egyből a másikat szeretné? Ez hülye logika.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:26:46

@morgás joga mindenkit megillet: a baj az, hogy nemcsak pártpreferenciájuk, de pártjuk sincs.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:27:58

@Nyekenyóka.: súlyos tévedésben vagy. A gyurcsányizmusnak távolról sem az az ismérve, hogy valaki utálja-e Orbánt.

Mária 2012.12.15. 14:28:13

@Farkantoán Chatpartner:

""A kétbites célcsoportjuk" - nem veszed észre, hogy ez a mocskos stílusotok visszatetszést kelt? "

*

Miért, szerinted a végletekig leegyszerűsített üzenetekkel bíró IMF-ellenes kampány, a végletekig leegyszerűsített üzenetekkel bíró békemenetes molinók, vagy éppen a végletekig leegyszerűsített üzenetekkel bíró, az egyetemisták ellen kezdett mocsokkampány kinek szól, ha nem a Fidesz végletekig leegyszerűsített idegrendszerrel bíró, stabil szimpatizánsi bázisának?

És szerintem nem baj, ha erről a bázisról az összes többi párthoz húzó ember nyíltan megmondja, hogy mit gondol róluk.

A csak a kétbites üzenetekből értő célcsoport ugyanis nem jó szimpatizánsi bázis egyik értelmes, korrekt, az ország kormányzását komolyan gondoló párt, vagy egyéb szerveződés számára sem.

Nem kell nekik, nincs szükségük rá, nem akarják elcsábítani a Fidesztől a droidjaikat.

2llkedő 2012.12.15. 14:28:59

@Barakkah: "túl sok nem odavaló hallgató van az egyetemeken, ezen pedig előbb-utóbb változtatni kell."

Hogyan tudod megoldani, hogy egy szűkebb létszámba azok kerüljenek, akik tényleg oda valók?

Az pedig, hogy haszontalan az az öt év, amit ott eltöltött attól függetlenül, hogy lediplomázott-e, vagy se, téves felfogás.
Kósa Lajos se diplomázott le, viszont hasznosítja az ott szerzett tudását.
Az, hogy én nem kedvelem, nem emiatt van.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:29:07

@Mária: "Következik belőle? Nem következik belőle" - egyedül te mondod, hogy következik belőle, senki más.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:30:34

@Mária: ki kellene egyszer próbálni, hogy Orbán mocsokságai ellen kizárólag mocskolódással lehet-e fellépni. A harcmodorotok mindezidáig merőben kontraproduktívnak bizonyult.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:32:35

@morgás joga mindenkit megillet: akkor általában összeadódnak az egyes táborok, most azonban tutira nem ez történne. Túl sokan undorodnak Gyurcsánytól, és attól félnek, se Bajnai, se Mesterházy nincs elég távol tőle.

2llkedő 2012.12.15. 14:33:01

@Farkantoán Chatpartner: "hogy Orbán mocsokságai ellen kizárólag mocskolódással lehet-e fellépni."

Mi volt a mocskolódás abban amit írt?

2llkedő 2012.12.15. 14:34:18

@Farkantoán Chatpartner: "Túl sokan undorodnak Gyurcsánytól,"

Csak maguk se tudják, hogy miért?

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:34:40

@Dr. Furia: tavaly novemberben is volt ilyen kísérlet, Török Zsolt most is próbálkozik, Bartus lázítgat, ezek gyermeteg remények.

Mária 2012.12.15. 14:35:56

@Barakkah:

Az, hogy BIZONYOS felsőokattási intézmények BIZONYOS szakjaira boldog-boldogtalant felvettek, az nem azt jelenti, hogy az összes felsőoktatási intézmény összes szakjára boldog-boldogtalant felvesznek.

Éppen ebben van a Fidesz egyetemisták elleni mocsokkampányának a lényege: arara alapozva, hogy LÉTEZNEK ilyen intézmények és ilyen szakok, arra alapozva állítja azt, hogy MINDEN intézmény és szak ilyen.

Undorító.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:36:43

@Mária: nem jelenti azt. A gyakorlatban mégis elzüllött a felsőoktatás zöme.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:37:44

@$pi$: Mária mó(d)szerei siralmasak.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.12.15. 14:38:18

@félázsiai 2llkedő:

"Hazudtunk reggel, délben, meg este"

Ez BŐŐŐŐVEN elég, hidd el! :))

Vagy tán nem hazudott??!! Te elhiszed, hogy ő sosem hazudott? :O

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:38:54

@Mária: ne hazudj, nyoma sincs ilyen "beállítás"-nak.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:40:04

@Mária: azt csak te füllented, hogy volt sejtetés.

2llkedő 2012.12.15. 14:40:24

@Farkantoán Chatpartner: "keress rá."
segítséget kérek a közönségtől (tőled).

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:41:20

@Mária: rajtam kívül még ki retteg, te gyűlölködő nyomorult?

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:42:17

@félázsiai 2llkedő: olvasd el Mária szinte bármelyik bejegyzését. Csöpög az alávaló személyeskedéstől.

Mária 2012.12.15. 14:42:38

@Farkantoán Chatpartner:

Tudnád idézni a kommentjeim közül azt, amelyikben mocskolódtam?

Szerintem nem tudnál ilyen kommentet idézni tőlem.

Szerintem mocskos kis trükkel most éppen azon dolgozol, hogy egy címkét ragassz rám, amin az általad kitalált hazugság áll :)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.12.15. 14:42:52

@Farkantoán Chatpartner:
alapvetően három csoport van. Az egyiknek pártja van, aztán tök mindegy, mi történik, amellett kitart, másnem azért, mert gáz bevallani, hogy rosszul választott. Illetve vannak a vallás-pártok, ahol a hívek fanatikusok ("keresztény vagyok", "olyan szép a szeme" stb.). Nagyanyám mindig szívesen mesélt egy utcabéli öregasszonyról, aki Jézushoz imádkozott az esőért, aztán meg, ahogy változtak az idők, Sztálinhoz. Ő vajon most kihez imádkozna?

A másik csoport meg az, akiknek van szilárd világnézetük és ehhez keresnek egy olyan formációt, amely úgy-ahogy passzol, illetve az ő érdekeiket a legjobban képviseli. Nekik nem igazán róható fel, ha épp nincs az étlapon olyan, ami kívánatosnak tűnik.

Ja, és még vannak azok, akik pont lesz@rják a politikát, el sem mennek szavazni, aztán meg nyafognak hogy sz@r a rendszer.

2llkedő 2012.12.15. 14:42:54

@Nyekenyóka.: "Vagy tán nem hazudott??!!"

Miben hazudott?

"Te elhiszed, hogy ő sosem hazudott?"

Ki állított ilyet?

Egyébként létezik olyan, aki sohasem hazudott? Mert szerintem nem.

"Hazudtunk reggel, délben, meg este"

Ezt inkább Piktorhoz lehet kötni. Nem felejtünk!

Mária 2012.12.15. 14:43:34

@Farkantoán Chatpartner:

Te vagy a gyűlölködő nyomorult, és te rettegsz.

Én nem rettegek, és nem vagyok gyűlölködő nyomorult.

2llkedő 2012.12.15. 14:43:46

@Farkantoán Chatpartner: Elolvastam. Az, hogy te annak állítod be, a te bajod.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:44:33

@félázsiai 2llkedő: az, hogy egy hozzád hasonló mit hisz bajnak, tökéletesen irreleváns.

Barakkah 2012.12.15. 14:44:36

@Mária: Lehet, hogy nem minden intézmény minden szaka érintett ilyen formában - és valóban diferenciálni kellene a megoldást illetően is a különböző egyetemek, szakok között -, de azért nem is egyedi jelenség, amiről írtam. Hozzáteszem, hogy mindez az ország egyik legnagyobb és legrégebben alapított egyetemén történt, nem pedig egy mucsaröcsögei néhány éve alapított főiskola büfészakán. Másrészt pedig, akárhogy nézzük, a hülye fejkvóta rendszer miatt minden felsőoktatási intézmény valamilyen szinten érdekelt volt abban, hogy jóval több hallgatót vegyen fel, mint amennyire ténylegesen szükség volna.

Farkantoán Chatpartner 2012.12.15. 14:45:11

@Mária: sosem mondtam, hogy rettegsz, te gyűlölködő nyomorult.

h.kovacs 2012.12.15. 14:51:40

@morgás joga mindenkit megillet: van negyedik csoport is: akik leszarják ezt az egészet, nem mennek el szavazni és nem nyafognak hogy szar a rendszer, hanem azt hiszik, mivel rendes szakmájuk, megélhetésük van, őket nem érheti meglepetés, pedig szerintem DE

$pi$ 2012.12.15. 14:52:21

@Farkantoán Chatpartner: Az egész indexen van vagy 5-10 ilyen troll, azoktól hangos az egész környék. Nézd a jó oldalát: unatkoznánk nélkülük. :)

Mária 2012.12.15. 14:53:10

@Farkantoán Chatpartner:

" tavaly novemberben is volt ilyen kísérlet, Török Zsolt most is próbálkozik, Bartus lázítgat, ezek gyermeteg remények."

*

De szerencsére ott van nektek a kifogástalan stílusú, feddhetetlen erkölcsű igazság bajnoka, Bayer Zsolti, aki ezzel az SMS-sel tette a helyére a lázító Török Zsoltot:

*

"Nagyon figyelj te geci! Te parlamenti képviselő vagy, bár ember nem tudja,
hogy lehetsz az, te magadnak diplomát hazudó kételemis fasz. De ha már az vagy, nem buzdíthatsz törvénytelenségre, érted? Tavaly még csak hazudoztál
- emlékszel ugye, fideszesek lopnak az operában - , de most arról pofázol, hogy foglalják el a kormányhivatalokat, földhivatalokat, a fideszes polgármesterek irodáit és a minisztériumokat. Mi különböztet meg téged azoktól, akik szétverték a tévét 2006-ban? Talán az, hogy te még gyáva szar is vagy, és csak sunyin ugatsz hátul. Egy rohadék vagy, török zsolt, és remélem, ez még a te telefonszámod, te tetű. Üdv! Bayer Zsolt"

*

És még én mocskolódok :)))

Forrás:

varanus.blog.hu/2012/12/14/az_orban_bukas_receptje

Mate Toth 2012.12.15. 15:07:31

@ursus artos: tehát akkor azt gondoltad a fidesznek van igaza, nem kell. most meg azt gondolod a fidesznek van igaza és kell.

értem. mondd csak, önállóan át tudsz kelni egy zebrán, vagy előtte mindig el kell olvasod a magyar hírlapot?

Mate Toth 2012.12.15. 15:14:47

@Mária:
"Szerintem mocskos kis trükkel most éppen azon dolgozol, hogy egy címkét ragassz rám, amin az általad kitalált hazugság áll"

ne csodálkozz rajta, fideszes, ez náluk ösztönösen jön. és mivel ez a szerencsétlen tényleg fideszes, már eleve nem lehet más, mint egy nyomorult idióta.
sajnos ez ennyire egyszerű. fogalmam sincs milyen regresszív hipnotikus trükkel éri el orbán, hogy ezek gyakorlatilag bármit elhisznek neki és két perc múlva annak az ellenkezőjét is, ha ő akarja.
nyomorult, szektatudatú barmok ezek. röviden fogalmazva: fideszesek.

georgenius 2012.12.15. 15:20:03

@Mária: Tisztelt (Szűz) Mária! Igen! Mocskolódásodnak nincs határa! Miért nem lehet normálisan hozzászólni? Hamarosan jön a világ vége! Legalább erre a pár napra legyünk emberhez méltóak! Bayer Zsolt mocskolódik! Na mit szólsz Bayer SMS üzenetéhez? Én is megkaptam. A válaszom nem ért el a címzetthez!

kalandfereg 2012.12.15. 15:33:27

Elég egyszerű ennek a "kommunikációs káosz"-nak a megfejtése: a kormány és környezete szélsőségesen torzult személyiségű alakok gyülekezete, akik teljesen elveszítették józan ítélőképességüket az ország dolgainak, és egyáltalán bármiféle dolognak a megítélésében.
Lavíroznak a gyagyaömlenyhez való ragaszkodás és a tüntetések elkerülése között, ami nyilván teljesen reménytelen feladat.
Így aztán inkoherens és előre nem egyeztetett baromságokat beszélnek folyamatosan.

északdakota 2012.12.15. 15:35:22

a fideszpolitikusok pszichopaták, orbán hivatalosan is...

Tímár Mihály 2012.12.15. 15:36:05

Nem a tandíj a probléma. Orbán Viktor a probléma.

A tandíjat bevezette Bokros, én is fizettem első félévben, félévenként 10 ezer forintot. Másodikban már mentes voltam tanulmányi eredmény alapján. Ezután Orbán eltörölte.

2006-ban Gyurcsány ismét be akarta vezetni, úgy, hogy az az egyetemeknek plusz forrást jelentsen, differenciált legyen, átjárható a tandíjmentesség felé, stb. Orbán megakadályozta.

Most meg ő akarja bevezetni, többször nagyobb összegben, mindenféle kidolgozott részletszabályok (pl. átjárhatóság) és egyeztetések nélkül, úgy, hogy közben forásokat von el az egyetemektől és helyette focira, IMF ellenes harcra meg Közgépre költ ennél nagyobb összegeket.

Be lehetne vezetni tandíjat, hasznos is lenne, ha:
1. Nem vonnának el a tandíjnak megfelelő összeget az egyetemektől.
2. A tanulmányi eredmény (és esetleg a szociális helyzet) alapján differenciált lenne, és ezt folyamatosan újraértékelnék.
3. Az egyetem gyors befejezésére ösztönözne. (Pl. a 10. félév után lehetne növelni.)
4. Alacsonyabb mértékű lenne, olyan, amit a diák szükség esetén ki tud fizetni maga is, de már elég ösztönző erővel bír ahhoz, hogy sürgesse a befejezést és az egyetemnek is értelmes mértékű PLUSZ bevételt jelentsen.
5. Lehet rá diákhitelt felvenni (ez teljesült volna most, de ki hisz abban, hogy egy másik kormány majd tényleg átvállalja pl. a tanárok és orvosok diákhitelét.)
6. Mindezt megfelelő egyeztetések után, az érintettek egyetértésével egy HITELES ember vezeti be, miután elmagyarázta, hogy miért van rá szükség.

Orbán Viktor NEM HITELES, miután kétszer semmisítette meg a tandíjat korábban. Egyébként mindenkinek folyamatosan hazudik, beleértve saját magát is. Rákosi óta a legkártékonyabb magyar politikus.

georgenius 2012.12.15. 15:47:23

@Mária: Vannak egyéb problémák is. Mesélek egyet: visszamenőleges törvénnyel a nyugdíjas besorolásom "korhatár előtti ellátott" lett. Ez tavaly december 27-én történt, és idén januártól volt érvényben. Az akkori szabályok szerint nem járt nekem a TB, és a budapesti nyugdíjas utazási igazolvány. Miután 2010 nyarán a nyugdíjas lettem, megcsináltattam a nyugdíjas utazási igazolványt. 2011 januárra befizettem a 6700 Ft TB-t, és csináltattam új utazási igazolványt, és vettem 10000-os bérletet. Február dettó. Márciusban kiderült, hogy (visszamenőleg) TB ellátás van, és lehet nyugdíjas bérletem. Persze új típusú nyugdíjas bérletet kellett csináltatni. Buktam 25.000 Ft-ot. Most a bíróságon van az ügy. Első tárgyalás 2013 szeptember. Ha nyerek és kamatostul kapom vissza, akkor mennyivel fog kevesebbet érni a pénzem az infláció miatt? Én megmondom: kb. 8%-kal.
Más. OV megígérte (persze a győzelem után), hogy a körbetartozást megszünteti. Miért fizetett Demján (állítólag a saját pénzéből) a Prima Primissima díj átadása előtt a tüntetéssel fenyegetőzőknek?
Más. OV a múltat akarja finanszírozni (Kossuth tér, MMA, foci, stb.), és a jövőt (oktatás, fejlődő egészségügy, független művelődésügy, stb.) akarja felélni!
Más. Nézd meg mi a helyzet médiában! A Médiatanács nem igazán kiegyensúlyozott. Miért nem kaphat (törvényesen 6X!) frekvenciát a Klubrádió? A Kossuth adón meg azt hallom hogy szombaton bejelentés lesz a felsőoktatás ügyében. Most 15 óra 46 perc van, és sehol senki.
Na most ennyit!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.12.15. 15:56:07

"Nem fog örülni a válaszomnak, de azt tudom mondani: tanuljon olyan jól, hogy bekerüljön az állami ösztöndíjas kategóriába."
Egy jogra v közgázra készülőnek milyen jól kellene ehhez tanulnia Rózsika kedves?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.12.15. 15:58:21

Egyébként meg: Minek tiltakoznak, hisz még nincs döntés? Miért nem a döntés előtt tiltakoztak? Hisz most már késő, el van döntve.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.12.15. 16:08:44

@georgenius: van válasz,
"Egyetlen mondatot szánt a hvg.hu-ra a miniszterelnök, de egy rejtélyes találkozóról távozva elárulta: jövőre nem lesznek keretszámok a felsőoktatásban. Az elejtett mondat egyelőre nem segít tisztán látni az elmúlt napok kommunikációs káoszában."
hvg.hu/itthon/20121215_Orban_Viktor_nem_lesznek_keretszamok

erre kössön bárki csomót. Akár lehet úgy is értelmezni, hogy egytől egyig mindenki fizetős lesz ...

georgenius 2012.12.15. 16:22:21

@morgás joga mindenkit megillet: YES! Igazad van. A káoszelmélet szerint a káoszban is törvényszerűség. Sajnos ezt OV és MGy nem tanulta az oskolában!

georgenius 2012.12.15. 16:28:06

@morgás joga mindenkit megillet: káoszban is ... törvényszerűség: ... = van

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.12.15. 16:33:48

@georgenius: tudom, off, de:

Természeten s törvényein az éj sötétje ült.
Isten szólt: - Legyen Newton! - s mindenre fény derült.
De nem soká. Az ördög jő s kiált:
- Fiat, Einstein! - s a káosz helyreállt.
John Collings Squire

draft22 2012.12.15. 16:45:39

@$$$=$$$: 60%-a biztos választóknak nem a Fideszre szavazna. Hülye bolsi tahó vagy, aki nem tud 100-ból 40-et kivonni.l

georgenius 2012.12.15. 17:10:45

@dalida: a 40 most már csak 35, januárban 30, februárban 27, 2014 áprilisában 0, azaz 1 szavazat. (vagy OV vagy TE!)
És ne bolsizz, és nem tahózz! Én megmondom, mert nem mondtad meg az eredményt: 100-40=60. Le tudnád írni római számokkal?
Szerinted Te Egyiptomban születtél, anyukád vagy apukád olasz, és Franciaországban élsz!
Más. OV: "nem lesznek keretszámok!" Ez azt jelenti, hogy mindenhol nulla lesz, vagy mindenhol tandíj?

kúrórudi 2012.12.15. 17:14:46

hazudnak reggel delben este....

a tandíj ügy viktorék öszödi beszéde...

kúrórudi 2012.12.15. 17:17:44

@Tímár Mihály:

teljesen egyetértek...

én is fizettem tandíjat bokros alatt.. és egyet is értettem vele...

és ahogy mondod, most nem a tandíj a probléma hanem Hazudós Viktor a probléma...

kúrórudi 2012.12.15. 17:25:29

@Mária:

tökéletesen igazad van..,

"Miért, szerinted a végletekig leegyszerűsített üzenetekkel bíró IMF-ellenes kampány, a végletekig leegyszerűsített üzenetekkel bíró békemenetes molinók, vagy éppen a végletekig leegyszerűsített üzenetekkel bíró, az egyetemisták ellen kezdett mocsokkampány kinek szól, ha nem a Fidesz végletekig leegyszerűsített idegrendszerrel bíró, stabil szimpatizánsi bázisának?"

ott basszák el h csak a saját végletekig leegyszerűsített híveiknek kommunikálnak... csakhogy mindenegyes fasz lépésükkel - h azt elfogadtassák - uszítanak valamilyen csoport ellen... így aztán a saját balfasz híveik között is egyre több ember utálja meg őket... ez egy lassú de biztos folyamata a bukásnak... a tandíj ügy most katalizálja ezt... ilyen lendülettel még egy maguknak összecsalt választási törvény és egy kádári szinten uralt média mellett is bukhatnak 2014ben...

érzik ezt őt... ezért fosnak bajnaitól... meg ezért olyan agresszívek a trolljaik is...

és minden okuk megvan h idegesek legyenek...

ezt a kormányt meg kell buktatni!!! ha kell az utcáról!!

RozsaNiki · http://nikkiblog.blog.hu 2012.12.15. 18:11:27

@Szélmalomharcos:
Akkor áruld el, miért fizeti mindenki az oktatást az adójával... mert ez is benne van. Tehát gyakorlatilag fizetünk érte, így jár mindenkinek. Amúgy is csak egy diplomáról van szó, a többiért most is fizetni kell. De aki ennyire szeretne tandíjat fizetni, ne fogja vissza magát, biztos örülni fog Viktor is, hogy ennyi támogatója van a tervének. Akkor ők tanuljanak csak pénzért, de aki csak tanulni szeretne (nem végigbulizni az egyetemet) és diploma után apuka nem tudja benyomni egy jól fizető állásba, azt hagyjuk már békén; ha lehetőséget kap a tanulásra és a politikusaink nem ijesztik el, hasznára lesz az országnak.

georgenius 2012.12.15. 18:11:54

Na jól van! Mindenki pihizik! Pedig ez munkanap!

electric_woman (törölt) 2012.12.15. 18:16:46

ha már kommunikáció: kicsit éles a kontraszt az index felső nyitó bannere (Bajnai-Gyurcsány elmúttnyócéve), meg a blogposztok között:-))

RozsaNiki · http://nikkiblog.blog.hu 2012.12.15. 18:19:00

@$$$=$$$:
"a valóságban a fidesznek van a legnagyobb támogatottsága minden párt közül. vajon miért lehet ez?"

Aki szeretett kormányunk minden húzása ellenére is a párt kitartó rajongója, arról tényleg nincs mit mondani.

mahet 2012.12.15. 18:39:13

@morgás joga mindenkit megillet:
Eddig még reménykedhettünk, hogy nem úgy működnek a dolgok, hogy Orbán fingik egyet és a szaga alapján egyedül ő dönti el, hogy mit kezd épp a felsőoktatással, az egészségüggyel vagy bármi mással. Most már látszik, hogy tényleg ennyi. Gondol egyet, legyen fizetős... ja mégse... inkább zárjuk be azt a kórházat. Hmm csikart egyet a hasam szerintem lépjünk ki az EU-ból.

Szerintem ez beteg, szó szerint... kórházban a helye.

draft22 2012.12.15. 18:42:37

@georgenius: Te szerencsétlen, válaszoltam egy fideszes baromnak. A szövegértelmezés a nem-fideszesektől még inkább elvárt. C-XL=LX

regress 2012.12.15. 18:45:05

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: így igaz,a kormány mellett állnak.fa testápolóval.@RozsaNiki: erről moldova jut eszembe,a "vasútnál csak a hülyék és megszállottak maradtak"

Tímár Mihály 2012.12.15. 18:59:36

index.hu/belfold/2012/12/15/orban_elegans_romkocsmaban_beszelgetett_a_diakokkal/

Ki az aki elhiszi ennek az embernek egyetlen szavát még???

Fideszesnek akkor hiszek, ha ló legel a sírján! (Viktornak akkor sem!)

kúrórudi 2012.12.15. 20:44:26

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

lehet próbálkozni azzal h a durva hazuságot további hazugságokkal leplezitek.... csak egyre kevésbé működik.. a tandíjügy pont az ahol már a nyakatokba borult a saját szarotok..