morgás joga 6.jpgA kormány csak magyaráz, meg magyaráz, az érintettek meg olyan csökött agyúak, hogy az istennek sem értik meg, hogy milyen szuper jó nekik, ami itt történik - kb. így foglalható össze Selmeczi Gabriella ma reggeli nyilatkozata 

A Fidesz szóvivője szerint: "a legfontosabbnak azt tartják, hogy a kormány képviselői a szakemberekkel és a diákok képviselőivel le tudjanak ülni vitázni, érvelni, hogy a hallgatók is megértsék, milyen átalakítás zajlik a felsőoktatásban. Ennek az átalakításnak a nagyobbik kormánypárt szerint a diákok nyertesei lesznek."

Lefordítva: a kormány nem vonja vissza a keretszámokat és az egyetemek autonómiájának megszüntetésére tett szándékáról sem tesz le. A diákokkal meg szeretnének vitázni, érvelni, hogy azok végre megértsék, nekik milyen jó lesz ezután. Talán Balog Zoltán miniszternek egy régebbi kijelentése az, ami segít megérteni a helyzetet még a legfafejűbb hallgatónak is:

"Ha emberszámba vesszük azokat, akikkel a változások történtek, és elmondjuk, hogy nincs más választásuk, megértik. Az állampolgárnak bíznia kell abban, hogy az állam jót akar, akkor is, amikor átalakítja az ember életét." (Balog Zoltán a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában)

Nincs választás, ez van, a szándék tökéletes, a kommunikáció a hibás. Meg azok a butuska diákok, akik nem fogják fel, mindez őértük van meg az ő és utódaik jövőjéért. Selmeczi Gabriella szerint

"a jobboldal gyenge pontja, hogy egyből, egyszerűen megértesse az emberekkel, hogy a folyamatban lévő átalakítás hogyan érinti őket, annak mi az előnye. (...) a szakértői anyagok, előterjesztések kiszivárogatásával, az információk "idő előtti kiadásával" szemben védtelenek, mert ilyen esetekben a kormányzati kommunikáció még nincs arra felkészülve, hogy kivédje, elmagyarázza, megértesse, mit akarnak és az miért jó társadalomnak, és ilyenkor a hétfői tiltakozó akcióhoz hasonló helyzetek állnak elő."

Az illetékes minisztérium tovább megy a magyarázkodással:

"Megértjük, ha a diákok úgy érzik, szeretnék valahogy kifejezni, hogy tartanak a változásoktól, de bízunk abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások értük és nem ellenük vannak. Fontos, hogy a hallgatók megértsék a kormány új felsőoktatási stratégiáját, és felismerjék az abban rejlő lehetőségeket. Tudatosítsák, hogy ösztöndíj, részösztöndíj, diákhitel formájában az állam mindenkinek kifizeti a felsőfokú tanulmányait. A felsőoktatás megújítása arról szól, hogy hosszú távon jó minőségű, fenntartható rendszer alakuljon ki, hogy ne csak a mostani generációnak, hanem az utánuk jövőknek is legyen hol tanulni" (EMMI közlemény)

Magyarul: majd megunjátok az ellenállást és hazamentek aztán rájöttök, milyen jó is nektek - és alapvetően nem is érdemlitek meg a felsőoktatást, ha nem értitek meg a stratégiát és nem ismeritek fel az abban rejlő lehetőségeket. Meg azt, hogy "az állam mindenkinek kifizeti a felsőfokú tanulmányait". Hogy ez nem igaz? Az EMMI közlemény szerint pedig így van, a diákhitel formájában is az állam fizeti ki a tanulmányokat. Csak vissza kell majd fizetni, kamatostul - hát nem értitek???? Ráadásul Orbán Viktor szerint döntéseikkel semmilyen meglepetést sem okoztak.

Ja, hogy ezentúl 53.450 fő helyett csak 10.480 fő tanulhat államilag finanszírozottan? Ez értetek van, hiszen pont ez segíti azt, hogy necsak nektek, hanem a jövő generációjának is legyen hol tanulnia. Azt meg légyszi találjátok ki, ez a kettő hogy függ össze és ne gyertek azzal, hogy diákok hiányában majd bezárnak az egyetemek meg nem lesznek oktatók, és már most is szénszünet van.

"Az állami kamattámogatással folyósított, a képzés teljes költségét fedező diákhitel2 konstrukció a támogatás egy speciális formájává válik, mivel a kormány garanciát vállal arra, hogy a végzést követően a közszférában elhelyezkedők hitelét az állam átvállalja, továbbá a gazdasági szereplőket adókedvezmények nyújtásával ugyanerre ösztönzi.
   
Míg korábban 50 ezer diák tanulhatott állami segítséggel az egyetemeken, főiskolákon, mostantól a rendszer lényegében teljesen nyitottá válik, és akár 100-120 ezer diák is tanulhat ingyen.
   
A finanszírozási rendszer átalakításával a kormány nem a felsőoktatási ágazatra fordított összeg csökkentését, hanem a források hatékonyabb, felelősségteljesebb felhasználását akarja elérni." (EMMI közlemény)

Az EMMI szerint "akár 100-120 ezer diák is tanulhat ingyen" - de vajon elvárható, hogy a felsőoktatásban tanulók, leendő tanulók meg a szüleik elhiggyék, amit a kormány szajkóz? Hogy immáron akárki tanulhat ingyen? Meg azt, hogy a kormány "garanciát vállal arra, hogy majd a közszférában elhelyezkedők hitelét az állam átvállalja? Vajon milyen garanciára gondolnak, olyan jogszabályra, amely akár naponta változhat ad hoc jelleggel egyéni képviselői indítványok alapján? Vagy a kamattámogatásra, amely szintén megszűnhet egy csapásra, "szar a helyzet" indoklással? Esetleg arra, hogy "vegyétek fel a hitelt nyugodtan, de állást, azt senkinek sem tudunk biztosítani"? És a kormány szerint, ha mindenki vehet fel hitelt, az demokratikus és ez az, ami az "egyenlő esély" záloga? És majd a közigazgatási a szuperjó tanulókat szívja fel, nem pedig azokat, akik tök mindegy, hogy végeztek, de protekciójuk van? Tanulságos index-video:

 

 

Hoffmann Rózsa szerint "sokkal kényelmesebb úgy tanulni, hogy az egy fillérembe se kerül" felfogás messze áll a valóságtól. Vajon az államilag finanszírozott felsőoktatás ingyenes a diákok számára? Ingyen vannak a tankönyvek, nem kell fizetni a kollégiumért, közlekedésért, tankönyvért és a megélhetésért, valamint nem kell lemondani az erre az időszakra középfokú végzettséggel elérhető jövedelemről? Ja, hogy ezt mind a szülőknek kell kifizetni, felszorozva az érintett gyerekek számával? Akkor hogyan beszélhet egy felelős politikus arról, hogy a felsőoktatás egy fillérbe sem kerül a hallgatóknak??? Vajon annyira butának nézik az új generációt és a szüleiket, hogy nem jönnek rá, mindezeket a költségeket most is ki kell fizetniük, plusz ezentúl majd 15-20 évre még el is adósodnak??? Vagy ez most a kollektív büntetés azon diákok miatt, akik soha nem akarnak felnőni, akik "10 év alatt" fejezik be tanulmányaikat? De ők vajon hányan vannak?  Miattuk van ez az egész, hogy ne henyéljenek? A nyelvvizsga miatt meg nem kapott diplomák nem számítanak ...

A kormány szerint az új rendszer arra épül, hogy az fizeti ki a tanulmányai költségeit, aki ha végzett, külföldre megy - de mi van azokkal, akik itthon kapnak munkát, és bizony vissza kell fizetniük a diákhitelt, mert nem tudtak elhelyezkedni az állam szolgálatában? Vagy valaki elhiszi, hogy 5 év múlva majd egytől egyik minden végzőst az állam fog foglalkoztatni? És vajon kinek az adójából fizetik majd őket?

És az minek számít, hogy az adófizetők 20-30 éven át fizetik egy-egy diák miatt a hitel kamattámogatását? A kamat-támogatott lakáshiteleknél már kiderült, hogy eladósítja a költségvetést egy-egy ilyen szavazatmaximalizálásra irányuló húzás, évtizedeken át nyögi a költségvetés, de az már egy másik, későbbi kormány baja. És ha a munkáltatók majd adókedvezményt kapnak a diákhitelesek foglalkoztatása után, a kieső adóbevételt kinek kell pótolni? Valószínűleg nem a holnapi túzokot is levágó politikusok ...

A kormány csak csúsztat és csúsztat meg csúsztat, hátha valaki nem figyel. És vannak ilyenek bőven - azok, akiknek a gyereke közelébe sem jut a felsőoktatásnak (dögöljön meg a szomszéd tehene is, miért én fizessem), vagy azok, akik úgy gondolják, ne legyen több ügyvéd meg több közgazdász, csak növelné az ő versenytársainak számát a munkaerőpiacon. Abba nem gondolnak bele, hogy a diplomás általában több adót fizet, így a képzés költsége kamatostul megtérül az adófizetőknek - persze csak akkor, ha vannak munkahelyek és prosperál a gazdaság. A sok, diákhitel visszafizetésének elkerülése miatt közszolgálatba feleslegesen felvett protekciós viszont majd csak viszi a költségvetésből a pénzt, nem is keveset.

Kérdés: valaki meg tudná magyarázni, miért vállalja fel a kormány, akár közfelháborodás ellenében is, hogy miközben indokolatlan beruházások folynak (lásd stadionépítések, TAO látványsport támogatások, Kossuth tér, ócsai gettó kialakítása, stb.), a felsőoktatásból kivonják a forrásokat? Ez vajon azért történik, ne legyenek diplomások csak azok, akik zsebből kifizetik a tandíjat, megszüntetve a kasztok közötti átjárást, azaz lenullázva a felemelkedés esélyét? Vagy jobb a szavazóbázist alacsony tudásszinten tartani, azoktól nem várható el komolyabb gondolatmenet egyetlen intézkedéssel kapcsolatban sem és simán beveszi, hogy megszorítások nélkül lábalunk ki a válságból? Vagy egyszerűen csak olyan csábító a beruházásokból szerezhető egyszeri haszon, hogy minden mást érdemes sutba dobni miatta?

És vajon mikor áll már elő az ellenzék számításokkal, mennyibe is kerül mindez az adófizetőknek és a felsőoktatásban tanulók családjaiknak? Miért nem mutogatnak grafikonokat, ma ennyit spórol meg a kormány,  5-10-15-20 év múlva viszont ennyi plusz teher sújtja majd a költségvetést, azaz az adófizetőket? És a mai átlagfizetésekből mennyi idő alatt lehet visszafizetni a diákhitelt? És mi lesz akkor, ha például a pedagógusnak meg az orvosnak is fizetni kell még közszolgálatban is, mert a "garancia" mégsem működik? És mi az olcsóbb az adófizetőknek, ma a hallgatók szempontjából "ingyenes" felsőoktatás, vagy a diákhitel 2?

Nem, nem a kommunikáció mikéntjével van probléma - hanem a tárgyával. Azzal, hogy mindenáron meg akarják magyarázni az észérvekkel megmagyarázhatatlant, "a tandíj nem tandíj", "a fizetős ingyen van", ráadásul úgy, hogy folyamatosan szembejönnek a 2008 évi szociális népszavazással kapcsolatos beszédek, interjúk meg szlogenek.

Ez már az irracionalitás világa - és úgy néz ki, egyelőre van még jópár értelmes állampolgár ebben az országban, akik nem hisznek el mindent, akiknél csődöt mond a Fidesz kommunikációja. Akik egyszerűen csak gondolkodnak.

"Nem, nem lesz megértés. Ugyanis nincs mit megérteni. A barbár, átgondolatlan, központosított 'reformnak' nevezett felsőoktatási koncepció mögött nincsenek észérvek. A kormány hülyének néz minket és hazudik'

Hazugság, hogy az állam nem takarékoskodni akar, hanem a források hatékonyabb, eredményesebb felhasználására törekszik. Ha ez így lenne, nem szüntetné meg az államilag támogatott jogász- és közgazdász-képzéseket, hiszen ezekre a szakmákra a legnagyobb a kereslet a munkaerőpiacon. Nem zárná ki a társadalom legnagyobb részét a felsőoktatásból, egy még szűkebb elit kiváltságává téve azt. Nem vonna ki milliárdokat az egyetemekről, hogy a minőségi oktatás helyett a túlélésre kelljen koncentrálnia az intézményeknek.

A kormány szerint, amit most tesz, az 'befektetés a jövőbe'. Nem. Amit most csinálnak, az biztos befektetés egy katasztrofális jövőbe. Egy olyan országot építenek, ahol csak a leggazdagabb gyerekek tanulhatnak a felsőoktatásban, ahonnan tömegesen menekülnek el a tehetséges fiatalok, ahol a diplomások aránya töredéke a fejlett országokénak és ahol soha nem lesz fellendülés.

Felszólítjuk a kormányt, hogy hagyja abba a hazudozást, és kezdje el fölfogni, hogy amit az oktatással művel, azt nem csak saját maga ellen, de az ország, a haza ellen is teszi. Nem fogjuk hagyni, hogy elvegyék a jövőnket!" (HaHa közlemény)

 

Előzmény:

Unokáik is fizetni fogják

A felsőoktatásban is eljön az utasításos rendszer?

 

 Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr954956068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

HaHazaKellJönnömForradalmatCsinálok 2012.12.14. 15:57:11

"szolj hozza" ...ehhez nagyon nincs mit.sajna.