Újra terítéken a nyelvoktatás - a legújabb verziót "A nemzeti idegennyelv-oktatás fejlesztésének stratégiája az általános iskolától a diplomáig Fehér könyv 2012 – 2018" címmel tette közzé az EMMI Oktatásért  Felelős Államtitkárság. Kérdés,…

Hogyan tovább? Az Alkotmánybíróság mai döntése feladta a leckét annak az országgyűlésnek, amelynek prominens tagja - valamint az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnöke, illetve december 17-én megválasztott leendő gyakorló alkotmánybíró, azaz Dr.…

Miniszterelnökünk tudja, mi vezetné ki Európát a válságból, azaz mi vezetne megújuláshoz, szerinte "arra van szükség - ahogyan a történelemben már többször -, hogy Európa visszanyúljon keresztény gyökereihez. Felfogása szerint a kereszténység a cselekvés kultúrája, így…

Orbán Viktor szerint "azzal a reménnyel lépünk át 2013-ba, hogy a bérek nőnek, a rezsiköltségek pedig csökkennek. Joggal mondhatjuk, hogy ez az év jól kezdődik". És mindezzel a nép akarata is teljesül, hiszen a nemzeti konzultáción résztvevők 83%-a, azaz 559 ezer ember…

Amivel minden felsőoktatásban tanuló diák szembesül már az első vizsgaidőszakában (igen, még a sokak által oly gyakran emlegetett ruhatár-büfé szakon is) az az, hogy mire is elég három nap. Hát nem sok mindenre, tapasztalják is saját bőrükön. Balog Zoltán úgy néz, már nem…

Igaz, egy hónapos csúszással, de végre megjelent a dohánykoncesszió - azaz a "Te is lehetsz dohányboltos" pályázat kiírása. Az időtartam 20 év, tehát aki most belevág, annak a kormány tartós bevételforrás reményét nyújtja, meghatározott havi koncessziós díj ellenében,…

Elérte a teljes káoszt a felsőoktatással kapcsolatos kormányzati kommunikáció. Mert miket is hallottunk eddig? Selmeczi Gabriella még kedden elmondta, hogy "a legfontosabbnak azt tartják, hogy a kormány képviselői a szakemberekkel és a diákok képviselőivel le tudjanak ülni…

A politika beköltözött az általános és középiskolák falai közé - no ez még nem a januári nagyroham, ez csak a Fidelitas-féle karácsonyi cipődobozos "adakozz" felhívás. A jutalom: a kiírás alapján a gyerekek segítsék hozzá iskolájukat a " kerület legadakozóbb iskolája"…

Áprilisig bekötik az összes pénztárgépet az adóhatósághoz, ettől elviekben 95 milliárd forintot vár Matolcsy. És mindez mennyibe kerül az adófizetőknek? Első körben alkalmassá kell tenni a NAV rendszerét, hogy képes legyen az adatforgalom lebonyolítására és feldolgozására…

A kormány csak magyaráz, meg magyaráz, az érintettek meg olyan csökött agyúak, hogy az istennek sem értik meg, hogy milyen szuper jó nekik, ami itt történik - kb. így foglalható össze Selmeczi Gabriella ma reggeli nyilatkozata  A Fidesz szóvivője szerint: "a legfontosabbnak azt…

Hat nap van az iskolák állami fenntartásba adására, azaz a megállapodások megkötésére - vajon sikerül a csoda? Indulhat a visszaszámolás ... Végre megjelent az a törvény, ami alapján hivatalosan is megtudjuk, miért van szükség az iskolák államosítására - mert államosítás…

Vajon elfogadható-e az a szülői igény, hogy a köznevelés világi ága (magyarul az állami iskolák) ne kerüljenek világnézetileg elfogult irányítás alá? A többség véleménye valószínűleg egy határozott "igen". Eddig is, ha valaki egyházi iskolába akarta íratni gyermekét,…

Kormányunk új szlogeneket vetett be a tandíj védelmében: "nagyobb felelősségvállalás", "minőségjavítás", "piac igényeinek figyelembevétele" - pedig az egész nem más, mint annak elmaszatolása, hogy a hatalom egy fillért sem óhajt költeni az új generációra, cserébe viszont…

süti beállítások módosítása