morgás joga 6.jpgOrbán Viktor szerint a jóléti államok korszaka lezárult és ezzel véget ért az európai történelem egy nagy korszaka - de nekünk van világos és határozott válaszunk, ez pedig a munkaalapú társadalom. Véleménye szerint a válságból csak munkával, mégpedig sok munkával lehet kijutni. És ezt hogy kívánja a kormány megvalósítani? Nemcsak strukturális reformokkal, hanem ennél többel, Magyarország megújításával.

Először is nézzük a munkaalapú társadalmat - igen, aki nagyon keres, az talál magának állást, maximum nem három hónap alatt és nem határainkon belül. Idén októberben 523 ezer álláskeresőt tartottak nyilván (valószínűleg többen vannak), ehhez képest a hónap folyamán összesen 66 400 állás állt rendelkezésre. Világos, hipersebességgel közeledünk a munkaalapú társadalomhoz, csak még a hiperugrás előtt csigatempózunk.

Eközben a cégek gyanúsan rendszerellenesek és fittyet hánynak a munkalapú társadalom építésére - újabb és újabb elbocsátásokat jelentenek be - húsipari cég itt, építőipari cég ott, a kisebbek már be sem kerülnek a hírekbe. Ami mindennapos, az már nem hír. 

Viszont vannak más hírek - újabb rekordok az elvándorlásban: Németországba 46%-kal több magyar érkezett, mint egy évvel ezelőtt és Anglia meg Ausztria is kedvelt (sőt, nagyon kedvelt) célpont maradt. És nyugtathatja magát a kormány, hogy a fiatalok csak tapasztalatszerzésből mennek el, meg majd hazajönnek, ha itt kánaán lesz, gyárt marasztaló reklámfilmeket is (leginkább ismeretlen életformáról), de vajon a tragikus foglalkoztatási statisztikát látva hova jönnének haza? Ötszázhuszonháromezer-egyedik álláskeresőnek? Oda, ahol már egy új Tesco 58 meghirdetett (álom)állására is 1.800 jelentkező adja be önéletrajzát?

Ha már nem részesülhettünk soha abban a szerencsében, hogy itt, a Kárpát-medencében jóléti államban éljünk, legalább az adasson meg nekünk, hogy egyszer majd elérjük a munkaalapú társadalmat. Azt, hogy legyen esély munkahelyre. Azt, hogy aki akar, az tudjon is dolgozni. Mert bármit is mond miniszterelnökünk, mi még nem érezzük, hogy a magyar válasz oly eredményes lenne. Vagy jó lenne bármire is.

Egyelőre úgy tűnik, a kormány még nem igazán kezdte el építeni a munkaalapú társadalmat - mert ugyan a kiadási oldal megvágása folyamatban van és lassan már minden rokkantsági nyugdíjas is újra jár, de az, hogy ki miből tud megélni, az még nem tiszta. Lehet mindenáron visszaterelni a munkaerőpiacra az embereket - csak az a kérdés, van-e egyáltalán ilyen hazánkban - mert ahol tízszer többen keresnek állást, mint amennyi hely van, az nem tűnik főnyereménynek. És mi lesz jövőre, ha majd az elbocsátott létszámfelettinek bélyegzett pedagógusok is megjelennek, meg azok, akik például a közműadók meg a különféle koncessziók (dohány, stb.)  miatt kerülnek az utcára?

Igen, munkahelyvédelmi terve van a kormánynak - a legfiatalabbak és az idősek javára. De mi lesz a "középkorúakkal"? Azokkal, akiktől megválik a munkáltatójuk, mert lecseréli őket pályakezdőre, mert azoknak járulékügyileg sokkal jutányosabb a foglalkoztatása? Pedig ezek, a kormány által immáron hátrányos helyzetbe hozottak azok, akik abba a korba értek, hogy készek a gyerekvállalásra, vagy már túl vannak a kezdő lépéseken és most gyerekeket nevelnek, iskoláztatnak, viszont még messze vannak a nyugdíjkorhatártól is. Most nem úgy néz ki, hogy a gazdaság jövő évben rakétasebességgel kilő és sok-sok dolgos kézre lesz szükség - új munkahelyek hiányában csak a ténylegesen dolgozó munkavállalók korosztályos átrendeződése fog megtörténni és még a költségvetés bevétele is sokkal kisebb lesz a drasztikusan csökkenő járulékbevételek miatt. És már el is értünk ahhoz a ponthoz, és mi lesz a nyugdíjasokkal?

Eközben vannak olyan (kormánypárti) hangok is, mely szerint aki nem hajlandó itthon éhenhalni ("jobb" esetben vegetálni) és egy jobb élet reményében inkább elhagyja az országot, az valójában hazaáruló:

"Az ország cserbenhagyása (mert a külföldre vándorlás a jelen helyzetben gyakorlatilag egyet jelent a haza cserbenhagyásával) önző érdekek, anyagiasság, kicsinyesség, kishitűség, egyéni ambíciók miatt teljesen elfogadhatatlan, sőt lélektani aspektusból nézve az egyéni kudarc legteljesebb beismerése, csúfondáros megfutamodás, alávaló gyávaság. (...)

Az igazi magyar ember önzetlen, mert a látszólagos kudarc és eredménytelenség sem tudja megtörni hitét, bizalmát és szeretetét.  Nem menekül külföldre, nem próbál hazája nélkül, s még kevésbé hazája  ellenére boldogulni, nem cseréli le szülőhazáját – még gondolatban sem! – egy tehetősebb országra." (stefania.blog.hu, Üzenet a kivándorlóknak)

Kérdés, ez vajon hivatalos álláspont? Ott fenn, a minisztériumokban így gondolnak ránk, hazaárulókra, gyáva, alávaló emberekre? 

"... aki megretten a kihívásoktól és a könnyebb utat választva külföldre menekül a jobb megélhetés reményében, az gyáva, alávaló ember. Ezeknek az fanyalgóknak a túlnyomó része amolyan "ballaszt" az ország nyakán,  és jelen ismereteink szerint nem töltenek be semmilyen hasznos funkciót a társadalomban. Csak fanyalogni tudnak.  Változást és reformokat követlenek, de megállás nélkül fanyalognak, ha a reformok hosszabb ideig eltartanak, nagyobb véráldozatot követelnek, vagy valamilyen érdeksérelemmel járnak. Menjetek csak, nem fogunk értetek könnyeket hullajtani, eddig is csak hátráltattatok bennünket a munkában, az ország újjászervezésében." (stefania.blog.hu, Üzenet a kivándorlóknak)

Igen, egyes honfitársaink szerint akik külföldre mennek, azok "nem töltenek be semmilyen hasznos funkciót a társadalomban", azok csak menjenek, az ország újjászervezésében harcot vívók nem fogják őket hiányolni. Ezt a karakán megítélést még az sem árnyalja, hogy ezek a "gyáva" magyarok eddig adót fizettek hazánkban és adójukkal meg kb. kétharmaduk még szavazatukkal is támogatta a jelenlegi kormányt. Abba pedig pláne nem gondol bele, hogy akárcsak az utolsó 150 évben hány magyar is távozott külföldre ugyanilyen okokból és ezekből most hány támogatja például a kormánypártot is külföldről. Vajon ők is hazaárulók, gyávák, megvetendők? Vagy aki a két világháború között, esetleg a szocializmus elől lépett le, az más megítélés alá esik, csak az utolsó két év nyomorba taszítottjai, jobb életre vágyói bűnösek?

És a legfőbb kérdés: ha egyszer vajon az Orbán Viktor által megújításnak nevezett "újjászervezés" meg "strukturális reformnak" beállított államosítás és pártutasításos teljhatalmú közigazgatási rendszer kiépítése véget ér, és talán a gazdaság is belendül egy kicsit, ki fog dolgozni? Azok, akikért egyes honfitársaik nem hullajtottak könnyet, akik csak hátráltatták ezt a nagyszerű kormányzati munkát? 

"Orbán Viktor is menekülhetne a rá váró nehézségek és megpróbáltatások elől. Összeroskadhatna a nemcsak testére, de lelkére nehezedő elképesztő teher alatt. De Orbán Viktor rendületlenül kitart az ország mellett. Azt javaslom, hogy kövessük Orbán példáját a haza iránti kötelességek teljesítésében." (stefania.blog.hu, Üzenet a kivándorlóknak)

De vajon mi a haza iránti kötelezettsége annak a több, mint félmillió munkaképes honfitársunknak, akiknek esélyük sincs szerepet vállalni a munkaalapú társadalom építésében?

Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr694919900

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: újabb településen cserélik fideszes politikusok arcaira az óvodai jeleket 2012.11.22. 21:24:11

- Újabb településeken cserélik fideszes politikusok arcaira az óvodai jeleket, márciusra pedig nem marad olyan óvodai csoport az országban, ahol ne történne meg az átállás! - jelentette be sajtótájékoztatón Giró-Szász András kormányszóvivő, aki elmondt...

Trackback: Mostantól semmi sem bűzlik 2012.11.22. 18:43:09

Egy új magyar találmánynak köszönhetően egyszersmind véget vethetünk a kellemetlen szagoknak. Legyen az pöcegödör, cipőbe ragadt kutyaszar, vagy éppen korrupciós botrány, csak egy fújás, és nem bűzlik tovább.     Eddig csupán két dologró...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

B. Bíró 2012.11.22. 21:32:20

A szerzőnek természetesen fogalma sincsen, hogy mit jelent az, hogy "jóléti állam". Különben nem írná azt, hogy mi soha nem éltünk abban - most is abban élünk. A jóléti állam nem azt jelenti, hogy az emberek jól élnek benne, hanem egy államtípus - de többet nem segítek, tessék utána nézni. Bármilyen meglepő az USA, meg Japán NEM jóléti állam. Magyarország meg a 70-es évek óta az...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 21:33:27

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Mi a helyzet Brüsszelben?
Láttam ott vigyorogtál Piktorka mögött.
Szólíthatunk ezentúl Bercinek?
Csak így, közvetlenül... :))

Amúgy természetes, hogy felfigyeltek erre, ilyen szervilis és nyálas szintet kevesen tudnak elérni.
Még mindig gyűjtöd a nyálas kólásdobozt? :)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.11.22. 21:34:55

@Blogger Géza: az utolsó idézet esetén nem tudtam nem ellenállni a kísértésnek, igazi gyöngyszem, régi időket idéz ...
és lehet, hogy egyszer még kötelező olvasmány lesz. Csak az a kérdés, mint paródia, vagy mint "véresen komoly"

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.22. 21:38:58

Nekem úgy tűnik, hogy orbán skizofrén. Nagyon messze van a valóságtól és egyetlen egy ember sem mer/tud már szólni neki, hogy nem stimmol, amit mond. Én szívemből sajnálom. Magunkat is. :(

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2012.11.22. 21:45:02

pedig az értelmiség mennyit dolgozik! és milyen jól!

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.11.22. 21:46:35

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...:

Na, most lebuktattál. Gratulálok. És most mihez kezdesz, világgá kürtölöd?

Egyetlen vigaszom, hogy ezt a nagyon ügyes kis karaktert sikerült különösebb nehézségek nélkül megőriznem és fenntartanom. Sokkal ügyesebb vagyok, mint Böszörményi Nagy Gergely, aki a mandineres írása utána szinte azonnal lebukott.

szamarhegy 2012.11.22. 21:56:16

Egy olyan országban, ahol egy 70+ -os bácsi úgy és olyan hangsúllyal beszél az aktuális Miniszterelnökről, hogy Miniszterelnök Urunk, ott még Stefike is igaz lehetne...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 21:56:22

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Berci, Berci...
Ennyire alja lenni? Nem ciki?
Ráadásul büszkének lenni rá, az ám a valami. :))

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 21:57:47

@szamarhegy:
Egy olyan országban, ahol a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője gyűjti a "Kedves Vezető" nyálas kólásdobozát...
Akármi lehetséges! :DD

Mérges 1234 2012.11.22. 22:05:04

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Kisasszony, az elvándorlós blogjára reagálva, isemerek nem egy Fideszest,aki elhagyta az országot, és sok olyat akinek itthon is remek állása volt, komoly bejelentett fizetéssel, sok adóval terhelve.

Egyszerűen sokaknak elegük lett abból ami itt folyik, méghozzá azértmert sokak már az MSZP kormányzása alatt kiakadtak, aztá jött egy kis remény, de a NER-rel, alkotmányos bohockodással és sok egyéb Matolcsyval elaszakadt a cérna.

Fura modon minden értelmiségi barátom ki van rúgva a Fideszre, igaz ők már az MSZPt is kurvára utálták.

Anyámasszony_sanyija 2012.11.22. 22:05:25

A munkaalapú társadalommal egyetértek.
De munkát a vállalkozók adnak. Ahhoz, hogy a vállalkozók új munkahelyeket teremtsenek kiszámítható jogi és gazdasági környezet kell. Adót kell csökkenteni, és emellett le kell faragni a költségvetés kiadásokat annyira, hogy az államháztartás 0-ás vagy pozitív egyenleget mutasson. A pozitív egyenlegből pedig adósságot kell törleszteni.
A kiadásokat úgy lehet csökkenteni, hogy :
A veszteséges állami vállalatokat (Máv, BKV) rendberakjuk
A közigazgatást racionalizálhuk (megyék megszüntetése)
Fizetős felsőoktatást vezetünk be
Fizetős egészségügyet vezetünk be
Csökkentjük a magas nyugdíjakat. A nyugdíjkassza csak annyit fizethet ki, amennyi befolyik a járulékokból
A gyermekek támogatását a szociális helyzetükhöz igazítjuk
Segélyt csak közmunka ellenében osztunk

Baldrick68 2012.11.22. 22:22:50

@Anyámasszony_sanyija:
Látom sikerült a bullshit gebenerátort megtekerni.

Megszüntetjük a magas nyugdíjakat.
Akkor itt egy kis táblázat.
inforadio.hu/hir/belfold/hir-369213

Megsúgom hogy 250 000 forint feletti nyugdíjat 8086 ember kap összesen.
A nyugdíjasok legnagyobb része 2,550,522 fő kap átlagban 75 000 forint nyugdíjat.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 22:25:26

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Bakker, miért nem azzal kezdted?
Látod... Azért nem értettem, mert tényleg nem az.
Essetudni! Há'miért tartanak téged ott a Miniszterelnöki Sajtóirodán koma?
Hogy blogolj? :D
Mennyire érdekled szerinted őt???
Szerintem ha akart volna, válaszolt volna. Én vagyok úgyis lehülyézve max. hogy szóba állok még veled.
Ja, az a fene jó szívem...
A telefonszámát ne adjam meg?
Átküldjem a te telefonodra, sms-ben???

Baldrick68 2012.11.22. 22:26:06

@Anyámasszony_sanyija:

Fizetős oktatást vezetünk be...

Remek, már bevezették nem tűnt fel?
Csak azt nem értem, hogy amikor a másik csapat tandíjat akart bevezetni, ami havi szinten olyan 10 000 körül lett volna, országos felháborodás volt meg népszavazás meg nemzethalál. Most hogy teljes költségtérítés van és ennek az összegnek kb a tízszeresét kell kicsengetni, nincs semmi baj.

Fizetős egészségügy.
Hehe a 300 forintos hülye népszavazásra emlékszel?

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.11.22. 22:30:23

Állami tízmilliókból nyírnák ki Bajnait?
Pécsett is megjelentek a Civil Összefogás Fórum hirdetései. A Bajnait és Gyurcsány "összesúgó" pózban ábrázoló hirdetést az EURO AWK oszlopán és óriásplakáton is megtaláltuk. Némi céges áttétek után eljutottunk Simicska Lajosig, azt pedig csak találgathatjuk, hogy mennyibe fáj a kampány és ki fizeti. A sunyi banda közpénzt fizet a saját emberének, a potenciális ellenlábasa lejáratására!Ilyen a nemzeti, tetű, mocskos fideszes kormány!

Crescendo 2012.11.22. 22:31:11

@Anyámasszony_sanyija: Igen, csak a munkaalapu tarsadalom jelenlegi ertelmezese az Arbeit macht frei... :(

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.11.22. 22:32:05

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...:

"Átküldjem a te telefonodra, sms-ben???"

HAHAHA! Olcsó trükk, Bolikám, fájdalmasan olcsó...

Mondd, te tényleg azt hitted, hogy
engem ezzel csapdába lehet csalni?

Én se most jöttem le a falvédőről.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 22:33:53

@Baldrick68:
Melyik mondja, hogy a nép nem birka???
300 forint ellen volt egy 3 milliárdos népszavazás és ünnepeltek. Most kőkeménye a fizetős egészségügy bevezetésén dolgoznak, a várólisták soha nem látott hosszúak, egy nyomorult kivizsgálásra 4-5 hónap a várakozási idő,...
Az oktatásban félévente több százezres tandíjak vannak, lesznek...
Egy vicc, de a NER soha nem látott sikerekről röfög...
Soha nem volt még ilyen jó! :(

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 22:36:01

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Nyuszifül, ott van Miniszterelnöki Sajtóiroda oldalain a telszámod...
Kis hamis! ;)
Vagy valamely társkeresőn nyomattad, amit mi nem látunk, csak a Kék Osztriga Bár tagjai???

Szevasztok 2012.11.22. 22:39:05

"nézzük a munkaalapú társadalmat"

Mintha rémlene valami úgy 30-40 évvel ezelőttről, amikor mindenkinek volt munkája. Na az a cél, azt kell elérni!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 22:46:48

@Szevasztok:
Basszus, de az akkori életszínvonallal is? :(

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.11.22. 22:46:58

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...:

Igen, ott van a telefonszámom, s éppen ez a lényeg. Ha most könnyelműen jártam volna el és megadtam volna a teleszámomat, kétségbevonhatatlan bizonyítékot adtam volna az enyves, ragadós kis mancsodba, Bolika. Ugyanis nem kell detektív-ügyesség ahhoz, hogy valaki összevesse a két telefonszámot, s az így kapott eredményből levonja a végső következtetést, hogy...

khmmm...

Anyámasszony_sanyija 2012.11.22. 22:47:40

@Baldrick68: A nyugdíjakat mindenképpen a bevételekhez kell igazítani, különben összeomlik az egész rendszer. Én a differenciált csökkentés híve vagyok, tehát a csökkentést a magas nyugdíjaknál kell kezdeni. Ha ez nem nem elég, akkor sajnos az alacsonyabb nyugdíjakhoz is hozzá kell nyúlni.

G. Wolf 2012.11.22. 22:53:33

az ilyen távol keleti típusú, "munka alapú" társadalmakban annyi is a bér, sok sok munka lesz, 12-14 órát dolgozó "kici oco" munkaerő van... jó szórakozást hozzá.. akkor már inkább elmegyek persze lehet fikázni... de igazából EU-s állampolgárként az embernek joga van arrébb menni, ahogy joga van az embernek elköltözni egyik városból másikba Mo határain belül úgy EU-n belül is...

mivel a kedves vezető nem értette meg hogy csak magas hozzáadott értékű munkával lehet valós többletet teremteni (lásd finnország példája, vagy akármelyik északi), amihez meg kibaszott sok sok sok sok oktatás kell, és még egy kicsi továbbképzés, és nem elterelni kell az embereket hanem BETERELNI az egyetemekre de mindegy...

majd a közpénzgép jól fog és szajkozzák a baromságot a többség meg szépen valódi balkáni szintre fog süllyedni, eddig csak poénkodás ment hogy Mo a balkán, lassan már tényleg azok leszünk...

Aki csak picit is járt nyugaton az nagyon tudja, érzi a különbséget, a kötöttséget, a lehetőség nélküliséget...

a vállalkozók elmennek, sztrájkolnak, atlasz vállat von... ti meg szopni fogtok! :D

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 22:55:41

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Akkor simán megtudod cucuka szerezni Fabius számát is.
Miért engem piszkálgatsz?
Na, légy ügyes!
Milyen az idő Brüsszelben?
Valami frankó sört hozzál haza, az itthoni trollok szomjazzák Piktor szavait is...

Anyámasszony_sanyija 2012.11.22. 22:56:11

@Baldrick68: Emlékszem a hülyenépszavazásra. Én akkor is támogattam a tandíjat és a vizitdíjat.

Anyámasszony_sanyija 2012.11.22. 23:04:40

@G. Wolf: Azért lássuk be, hogy a szabad bölcsészek oktatásának finanszírozása nem sok társadalmi haszna van. Az is teljes ráfizetés, ha az adófizetők fizetik valakinek a képzését, aki aztán külföldön kamatoztatja a tudását.
A mostani zsarolós módszerrel nem értek egyet. Simán fizetőssé kéne tenni az egész felsőoktatást. Ha valaki ittmarad, x évig adókedvezményt kaphatna mondjuk a diákhitel törlesztésére.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 23:06:42

@Anyámasszony_sanyija:
300 forint orvoslátogatásonként, max 6 alkalommal, vagy hogy volt...
Oktatásban a gyengébb tanulók fizessenek havi 10.000 forintot, a jó tanulók ingyenesek, sőt ösztöndíj rendszer...
Erre most?
A jó tanuló sem érdekes, ha nincs pénze a csóringernek, ne akarjon tanulni, elveszi a Párt lelkes imádói elől csak a helyet, hisz a minisztériumokban jól fizet a seggnyalás, ha már munka úgysem folyik...

"Fellegi óta áll az ügy

Az európai uniós kvóták tőzsdei értékesítését nézve mindenesetre nem tűnik úgy, hogy Magyarország a jobbik arcát mutatná. (Az alapfogalmakról szól A kibocsátáskereskedelemről röviden című keretes írásunk.) Az előrehozott értékesítést lehetővé tevő uniós kezdeményezéshez hazánk ugyan még tavaly csatlakozott. Azonban a kereskedés kezdetéig nem tette meg a szükséges előkészületeket, nem jelölte ki hivatalosan azt az árverezőt, amely az ország nevében részt venne az aukciókon, ezért az eladható magyar széndioxid-egységeket a tőzsde visszatartja az aukciókon – tájékoztatta a hvg.hu-t a Lipcsei Energiatőzsde.

Megkérdeztük a szénkvóta-vagyonért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, mi az oka a magyar késlekedésnek, mikortól kezdődhetnek meg az eladások, és mekkora mennyiség értékesítését tervezi a kormányzat. A tárca azonban többszöri megkeresésünkre sem válaszolt, így az okokat és a kvótákkal kapcsolatos kormányzati szándékot csak találgatni lehet."

hvg.hu/gazdasag/20121122_Orban_Bajnai_es_Gyurcsany_szazmilliardoka

Anyámasszony_sanyija 2012.11.22. 23:07:09

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Nos ez az arány sajnálatos, de ha nincs pénz, akkor nincs pénz. Ezt nem azért mondom, mert szívtelen vagyok, hanem mert a tények makacs dolgok, amikhez mindig ragaszkodni kell.

szellemkor 2012.11.22. 23:11:07

Erről annyit hogy hónapok óta hiába keresek épkézláb, értelmes, önálló munkavégzésre képes munkatársakat műszaki feladatok ellátására nem tudunk felvenni ilyent.

A poszt írója hatamas luftot rúgott. Sok mindenért lehet jogosan ekézni az Orbánt, de ebben tökéletesen igaza van. A nyugat-európai jóléti állam nem most halt meg hanem eleve halva született, csak a gazdasági gyarmatosítás éltette ideig-óráig. Fenntarthatatlan csipkerózsika álom volt, teljesen irreális, a valóságtól elrugaszkodott torz világképpel. Ráadásul mentálisan és morálisan felmorzsolta Európa szellemi és erkölcsi tőkéjét melyet a történelem hosszú századain keresztül felhalmozott.

Egyszerű összefüggések, világos és egymásból következő folyamatok. Aki ki tudja dugni a fejét a napi politikai bulvár zárt cipősdobozából, az érti, aki nem, annak úgyis felesleges magyarázni.

Anyámasszony_sanyija 2012.11.22. 23:16:27

@szellemkor: A munkaalapú társadalomban valóban igaza van.
De a hatalommániája miatt nem érdekli az ország sorsa, csak az, hogy Ő uralkodhasson. Emiatt épít a késői kádár-rendszerre emlékeztető puha-diktatúrát. A munkahelyteremtő tőke pedig menekül ebből a kiszámíthatatlan, különadóval sújtott környezetből.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 23:21:31

@Anyámasszony_sanyija:
De nem is abból lesz pénz... Azt is tudjuk, hogy a takarékosságot máshol kellene kezdeni. Miközben arról ugatnak, olyan pazarlás folyik a közszférában, hogy ihajj.
A másik oldalon meg alapvető dolgokra nincs pénz. Iskola például, hegyekben áll a számítógépük, az órákon szinte internetezni használják csak, krétára, vécépapírra nincs pénz... Remek...

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.11.22. 23:22:16

@szellemkor: hát valószínűleg az okos, értelmes, önálló munkavégzésre alkalmas munkatársak többsége már régen külföldön van ... és van még egy-két szakma, amelyben lassan már csak a kóklerek vannak itthon:(
és nem valószínű, hogy jelenleg mi csak a jóléti államok csődje miatt vagyunk ott, ahol vagyunk. Talán a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika is tett hozzá egy kicsit ... és kiszámíthatóság nélkül ugye nem lehet normális gazdaságot építeni, munkaalapút meg munkahelyek nélkül pláne nehéz

G. Wolf 2012.11.22. 23:29:03

@Anyámasszony_sanyija: az a baj hogy annyiba nincs igazad, hogy BÁRMILYEN diplomája ha van egy embernek akkor kb 3x akkora az elhelyezkedési esélye a munkaerő piacon (és itt a bármilyenen van a hangsúly!!!)

Anyámasszony_sanyija 2012.11.22. 23:30:51

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: A közféra racionalizálására is volna ötletem. Meg kéne szüntetni a megyéket, járásokat, és összevonni a kisebb önkormányzatokat. Csak a régiók maradnának. Értelemszerűen ez leépítéssel járna. Rövid távon lennének plusz költségek, de idővel felszívná a munkaerőt a megélénkülő privát szféra. A privát szféra pedig azért élénkülne meg, mert előtte vissza lenne állítva a jogbiztonság, és további adócsökkentések lennének.
Én abban bízok, hogy egy Bajnai vagy Bokros kaliberű pragmatikus személyiség meg tudná valósítani a strukturális reformokat.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 23:36:07

@Anyámasszony_sanyija:
Leépítés??? Meg vagy te bolondulva? :(
Most hozták létre a járásokat, ami egy pártnyalonc elfekvő lesz. Az önkormányzatnál (pl. nálunk többen dolgoznak, mint a majom cocik alatt + 2 alpolgármesterrel megemelve,...)

Anyámasszony_sanyija 2012.11.22. 23:39:10

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: A szomszédos ausztriában kb. feleannyi állami alkalmazott van, és mégis jobb minőségű szolgáltatást nyújtanak. Van hova fejlődni.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 23:45:32

@Anyámasszony_sanyija:
Azon döbbentem le, amikor azt mondták, hogy Angliában van ennyi állami alkalmazott, valami 1500-al több, mint idehaza!
Mintha kicsit nagyobb ország lenne...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.22. 23:48:00

@morgás joga mindenkit megillet:
Idehaza (nálunk pl. ny.határszél, 5 perc Österreich) nincs normális szakmunkás már, leléptek, csőszerelők, kőművesek, festők,...
Szóval...

indapass90210 2012.11.22. 23:57:18

Ki a faszom ez a Stefánia kisasszony, tudja valaki?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.23. 00:02:33

@Dövan:
Szerény véleményem szerint

www.eu2011.hu/hu/kapcsolat/havasi-bertalan

A stílusa egy az egyben olyan, mint ezé a minisztériumi nyaloncé.

Olvastad a HVG-nek írt levelét Bercinek ma?
Ugyan az a nyelvezet, mint a blogja... :))

indapass90210 2012.11.23. 00:11:22

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: dobj arra a levélre egy linket lécci, mindjárt mexakértem!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.23. 00:21:07

@Dövan:
Szagértsed meg! :))
Csak a csillogó szuronyai c. érvrendszer maradt ki belőle, az pedig az én szakterületem. :)

hvg.hu/itthon/20121121_Semjen_Miniszterelnokseg

"A hvg.hu rágalomhadjárata kifulladt. Az elmúlt napokban hiteles és kompetens személyiségek sora állt ki Semjén Zsolt becsülete, tudományos munkássága mellett, függetlenül egyéb politikai vagy tudományos nézeteiktől. A vonatkozó dokumentumokat maradéktalanul nyilvánosságra hoztuk, ami által kártyavárként omlottak össze a hvg.hu irányításával koholt vádak. Miután a baloldali média ezen része emberileg és tudományos értelemben véve is Semjén Zsolt becsületébe gázolt, az a minimum, hogy nyilvánosan megkövetik a miniszterelnök-helyettest. Egy tiszta, jól hallható "bocsánatot kérünk" elegendő lesz. Ennek elmaradása esetén a hvg.hu és a hozzá csatlakozó tollforgatók végleg a hiteltelenség mocsarába süllyednek"

... akkor ... :))

Utána pedig ezt is elolvasod, akkor azért sok kérdés már tényleg nem marad, hogy ki is annak a blognak a szerzője... :o)
Baranyai is, paraszt is...

"A párt elnöke, Orbán Viktor Havasi Bertalant bízta meg a Fidesz Sajtóosztályának vezetésével. Helyettese Csépe Krisztina lett. A Fidesz Sajtóosztálya a továbbiakban is Szíjártó Péter kommunikációs vezető felügyelete alatt működik, aki
Dr. Havasi Bertalan (28) újságíró, európajogi szakjogász.
1997-től 2000-ig a Magyar Nemzet és a Duna Televízió pécsi tudósítója, 2000-től 2002-ig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának sajtóreferense, 2002-ben a Terror Háza Múzeum sajtófőnöke, 2002-től 2005-ig a Hír Televízió műsorvezetője, 2005-től a Fidesz-frakció sajtófőnök-helyettese volt.

Az új vezető az a Pécsről elszármazott Havasi Bertalan, aki nemrégiben még a jogi karon tanulta ki a szakma csínját-bínját, majd lett a Magyar Nemzet és a Duna TV pécsi tudósítója. Havasi a Pécsi Napilapnak elmondta, hogy életében jelentős változás nem következik be, hiszen eddig helyettesként irányította a sajtóosztályt. Az elkövetkező hónapokban az önkormányzati választások stratégiai feladatait dolgozzák ki. Ezt napi bontásban, az elnökség irányvonala mentén végzik majd - mondta.

A volt pécsi újságírótól azt is megtudtuk, hogy az elkövetkező hónapokban kevesebb ideje lesz három hónapos Eszter lányára. Arra viszont mindig szakít időt, hogy hazautazzon Pécsre, mert a fővárosban dolgozva is pécsinek tartja magát, és szereti szülővárosát."

"Beszélgettem" Berci komával itt közben... Pécs-Baranya... paraszt-paraszt...
Szóval vannak összefüggések.
Régi a mi "kapcsolatunk".
:D

Húztam alukálni, majd reggel értesítsetek a zeredményről.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.11.23. 00:58:52

@Con Storm:

"Az import energiahordozók és nyersanyagok viszik ki a forgótőkét és emiatt szegényedünk... "

Aha.
Szegény Dánia, ott mi lehet, hajjaj.

@dr kíváncsivagyok:
"Szerintem Orvbán se tudja hogy milyen mélységes szarban van a bandájával együtt !! "

De tudja. Illetve azt tudja, hogy nincs szarban, egyelőre nyerőre állnak. Még.

@Magyarnaba:

Hogy Stefi blogja ironizál, hogy egyfajta tréfa, móka az egész - ez nem kérdés.
A kérdés ez: mi a motivációja?

@Blogger Géza:
A posztoló egyáltalán nem hülye, szerintem nagyon is látja, milyen is Stefi blogja - csak mágnesként, kommentgenerátorként használja.

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...:

Boli, ma délelőtt azt írtam, hogy nem ő az, és ezt fenntartom továbbra is. Persze, lehet, hogy tévedek, mert ha valóban Havasi Bertalanról van szó, akkor az megmagyarázná (munkahelye miatt) a mi kis intermezzonkat a Varánuszon.

Egyébként: felejtő.

kistukesz 2012.11.23. 04:59:22

"jóléti államok korszaka lezárult"

Ez igaz is lehet akár, a baj csak ott van, hogy nálunk sose volt ilyen fent említett izé.

Ja, hogy neked volt!

Akkor a szavaid tükrében szeretném látni, hogy végre elmész dolgozni és nem csak a szád járatod. Eddig eltartottunk, most már akár dolgozhatnál is!

kistukesz 2012.11.23. 05:15:04

Egyébként az értelmi szintednek megfelelő kavicslapátolási munkát ajánlok apuci valamelyik bányájában!
Viheted a levitézlett bandádat is!

neoteny · http://word.blog.hu 2012.11.23. 05:40:09

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Drága Stefike kisasszony, nagyon örülök hogy ismét láthatom a cross pattée-t (kettőt is) a nickje mellett!

További jó egészséget és sok sikert kívánok a kapáláshoz is és a toll- illetve billentyűforgatáshoz is!

Lowtyo 2012.11.23. 06:34:06

A baranyai svábok nevében én kérek elnézést Stefánia miatt. A baranyai svábok nem ilyenek.

huKKK 2012.11.23. 06:37:20

@morgás joga mindenkit megillet:
Elnézést az offért Főgépész úr, de meg szeretném kérdezni, hogy.
1) 25 kommentet látok ezen az oldalon a 117-ből.
Hol a többi?
2) Más. Létezik a blog.hu-n olyan, ahol csak a különböző posztokhoz írt hozzászólások olvashatók? Ezt hol érem el?
Bár már több hónapja regisztráltam, régebben írásokat is feltettem, mégis vannak alapvető technikai dolgok amikkel nem vagyok tisztában, mivelhogy Widéky vagyok.
Van itt olyasmi, hogy blogtér infó?
Vannak kommentformázási lehetőségek, pl. vastag betű, dőlt betű stb.?

felcsutisuttyo 2012.11.23. 06:42:53

Hazánk JÓLÉTI ÁLLAM LESZ A NEMZETI SZARCSIMBÓK temetése után

huKKK 2012.11.23. 06:48:54

@Lowtyo:
Jó, de csak akad valami ami miatt megbélyegezhetjük őket?
Vagy ha nincs ilyen, legalább kövessenek el valamit végre,
amivel később majd vádolhatjuk őket igazmagyar ember módjára!

huKKK 2012.11.23. 06:58:02

@felcsutisuttyo:
Nem tetszik ez a hangnem.
Magyarországon lejárt a jóléti időszak és eljött végre a régen várt "Rosszabbul élünk" korszak.
Az jómagyarok 2/3-a jóvoltából.

felcsutisuttyo 2012.11.23. 07:12:30

@huKKK: Tetszik nem tetszik a 2/3 jó magyarok már nincsenek...( a ,mardék Nemzeti seggnyaló meg le van szarva"....)
A Nemzeti Törpe temetésén taps lesz !!!!!
Utána újra jólét!!!!!EZ BIZTOS

nincs1itt 2012.11.23. 07:12:34

@morgás joga mindenkit megillet: Bizony, bizony, @szellemkor@ kollega, milyen műszaki szakembert kerestél??? Csak azért vagyok bátor éedeklődni, mert szerény másfél évet töltöttem munka(nem állás)kereséssel, múszaki szakemberként, majd szépen fogtam magam és elindultam a kies nyugat irányába, ahol 2 azaz kettő hét alatt találtam munkát, fizetésért, nem pedig gombokért! Sok-sok kollégámmal egyetemben. Talán ha nem 26 éves 3 diplomás, 15 éves gyakorlattal és 4 nyelv tárgyalási szintű ismeretével, továbbá ha lehet, akkor szőke s@ggig göndör, 90-60-90 és "hajlandó" munkavállalót szeretne a munkaadók többége 4-500 eurós fizetésért...

Hunor Levente 2012.11.23. 07:45:33

@Magyarnaba: Mindegy minek lett szánva. Stefánia aljas tróger ultranacionalista, patrióta seggfej dumát nyomat. Kár volt előásni az internet pöcegödréből a faszságait.
Ott kezdődik, hogy a hazám először is a Föld, aztán Európa, és csak azután Magyarország. A begyepesedett nézőpontja tehát eleve érdektelen.

jacks_colon (törölt) 2012.11.23. 07:49:32

Akkor is létezett turbómagyar mentalitás amikor még otthon éltem, és már akkor is teljesen nyilvánvaló volt a számomra, hogy ez az egész semmiben nem különbözik a focihuligánságtól. Egyes emberek különbnek kívánják érezni magukat másoknál a saját maguk által összeeszkábált eszmerendszer segítségével, ha már az élet más területein nem képesek érvényesülni. Sok hangos ember együtt félelmetes tud lenni, az pedig, hogy milyen butaságokat kiabálnak az mellékes a számukra. A lényeg, hogy közösséghez tartozzanak és erősnek (és okosnak) érezzék magukat. Én már akkor sem éreztem, hogy rám bárkinek bármi szüksége lenne abban az országban (leszámítva a taxishiénákat és a többi lehúzó magyart akiknek aranybánya a külföldről hazalátogató).
Elvégeztem egy egyetemet félig ingyen (diákhitelt már rég visszafizettem), de ahelyett, hogy úgy érezném tartozom, inkább azok az évfolyamtársaim jutnak az eszembe, akik szüleik befolyása révén hullaalkeszként is simán elsőre elvégezték az egyetemet és rögtön zsíros vezető pozíciókba kerültek utána. Ebből nem kértem akkor sem és nem kérek ezután sem. Bevándorlóként sem könnyű érvényesülni, mivel itt is nehezen engednek közel a felelősségteljesebb pozíciókhoz, de számomra ez még mindig kevésbé durva, mint az, hogy egy befolyásos apuka teljesen képzetlen buta kölykének beosztottjaként kelljen dolgoznom.

Még mindig élénken emlékszem arra az állásbörzére Budapesten amire diploma előtt látogattam el. Valami hihetetlen beképzeltség és lenézés áradt az összes multicég magyar képviselőjéből. Nem keresett ott senki tehetséges frissdiplomásokat. Az volt az üzenet, hogy örülj ha felveszünk téget havi kétszázért és cserébe nyalhatod a seggünket. Amikor rákérdeztem, hogy "van önöknél kutatás-fejlesztés ?" azt a választ kaptam, hogy "haha, mit képzelsz, azt az amerikai leányvállalatunk csinálja". Két hónap múlva le is léptem, és azóta figyelem merre halad az ország. Szeretnék egy olyan országban élni amit otthonomnak tekintek, de évről évre meg kell bizonyosodnom arról, hogy az ország csak távolodik ettől az általam elképzelt helytől. Én nem hibáztatom se Gyurcsányt, se Orbánt. A semmiből, turulmadárból meg túrórudiból lehet ugyan nemzeti egót építeni, de ez csak a határtalanul buta embereknek ad beképzeltséget. Aki a munkájára és annak eredményére akar büszke lenni annak még mindig tágasabb kívül.

judy7 2012.11.23. 08:26:24

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...:

Egy olyan világban, ahol egy elvileg értelmes ember számára egy kólásdoboz ereklye lehet..!! :(

citrix 2012.11.23. 08:35:00

A munka alapú világ (arbeit macht frei)jön Európa számára,mondja a Nemzeti Törpe.A tündérmesében,a törpék kertjében már készítik is a fenti üdvözlő feliratot mely melegséggel és büszkeséggel tölti el a 2/3 szívét,élén a CÖF-el.A Nemzeti Törpe egy azaz egy napot sem dolgozott eddig,egész életében az adófizetők pénzéből páváskodott.Miről is beszél egy ilyen?! Az emberek a lábukkal szavaznak,lásd kivándorlás statisztikája.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.11.23. 08:35:26

@De hol van Columbo felesége?:

"Hogy Stefi blogja ironizál, hogy egyfajta tréfa, móka az egész - ez nem kérdés.
A kérdés ez: mi a motivációja?"

A provokáció. Minden áron vért akarnak látni a habonyárpiék.

látjátok feleim szümtükkel 2012.11.23. 08:41:37

@biturbo s - félázsiai bunkó állat: "...túlszárnyalta volna Hitlert, én mondom, abban a geopolitikai helyzetben szabadjára eresztette volna magát."

Abban a geopolitikai helyzetben szóhoz sem engedték volna jutni, nem hogy a kormányhoz.

látjátok feleim szümtükkel 2012.11.23. 08:43:49

@Az elmúltnyócévből 2,5 már a simlis fideszé!: "PÉcsett, Siklóson komoly kilépések vannak különböző trükkökkel, mert érzik a veszélyt."

Magyarul úgy csinálnak, mint szállásmestereik, a volt mszmps-s elvtársak, elhagyják a süllyedő hajót.

Blogger Géza 2012.11.23. 08:47:22

@bilolyogus: Ő szerintem nem paródia, ő komolyan írja, azt amit ír. Van egy vega-antievolucionista-tudományellenes-fideszes kevert világnézete, és emellett hűen kitart. :)

Cinkes 2012.11.23. 08:48:30

Oké, ha vége a jóléti államnak akkor helyezzük előtérbe az öngondoskodást és csökkentsék az adóterheket. Máskülönben megint csak segget csinál a szájából. Vagy ezt a munkaalapú társadalmat (nem tudom eddig mi volt ha nem munkaalapú...?) úgy képzeli, hogy fizessünk több adót de kevesebbet ad vissza az állam?

látjátok feleim szümtükkel 2012.11.23. 08:55:41

@Baldrick68:
Arról nem is szólva, hogy akik magas nyugdíjakat kapnak, nagyon magas járulékokat is fizettek. Meg általában nagyon sok évig fizettek.

látjátok feleim szümtükkel 2012.11.23. 09:05:34

@Anyámasszony_sanyija: "A munkaalapú társadalomban valóban igaza van."

Ez egy nagy demagógia. A szocilaizmusnak nevezett akármi munka alapú volt, mert aki nem járt dolgozni, azt közveszélyesen munkát kerülőnek nyilvánították, mint bűnözőt.
Milyen munka az, ahol a közmunkás a közmunka díjáért dolgozik a vállalkozónak? Ugye a közmunkáért meg az adókból fizet az állam. Ebből lesz a munkaalapú társadalom?

lobster thermidor 2012.11.23. 09:10:26

Orbánnak kettős célja van a jóléti állam végének emlegetésekor.

Így próbálja igazolni a szociális támogatások teljes leépítését, és az összes eddig még működő rendszer lebontását. az állam kivonulását szinte minden szektorból.
Az így nyert hatalmas költségvetési összegeket átfolyatja a kedvezményezett vállalkozásokba, ezzel és a parlamenten átnyomott törvényekkel jobb esetben a Közgép, és az új földbirtokosok bérrabszolgájává teszik a dolgozók tömegeit. Akik rosszabbul járnak, azok ezeknek a cégeknek kölcsönadott közmunkásként dolgozhatnak, a fentieknél még sokkal keményebb feltételek mellett, -éhbérért.

Elég borongós jövőképet kínál az az orbáni politika, ami egyenes úton visszavezeti Magyarországot a 19.századba.

Psyman 2012.11.23. 09:10:55

A jóléti állam eddig is illúzió volt, hiszen hitelekből finanszírozta az összes ország. Előbb-utóbb azokat a hiteleket bizony vissza kell fizetni...

2llkedő 2012.11.23. 09:15:52

@látjátok feleim szümtükkel: "Ebből lesz a munkaalapú társadalom?"

Igen, a rabszolgamunkaalapú társadalom.

Teng-Hsziao Gerzson 2012.11.23. 09:23:49

Kedves Posztoló!

Szakadj már le Stefiről. Csak heccből csinálja az egészet. Az egész karakter egy karikatúra, ahogy a blogja is. Nem kell komolyan venni, nem igazi.

Globetrotter2014 2012.11.23. 09:25:24

Matolcsynak volt egy érdekes mondata amit ha nem látok videón nem hiszem hogy tőle jön.

Ez a kivándorlás jelenleg jó az országnak. Mnidazon hátráyn amit sokan gondolnának a jelen ehlyzetben egyszeűen nem érvényes. Munkaerő hiányzik? Kinek, ekkora munkanélküliség mellett. Kivándorolnak? Hidd el vissza fognak jönni. Ha nem dolgozni akkor pént köteni.

Amíg nem jön valami idióta doktátor aki kizárja őket addig a kapcsoaltok, gyökerek megvannak.

Hűány vidéki ment el a falvakból/ksivárosokból. Kávondoroltak? Hát igen, egyenesen "pestre". Visszajárnak? Van aki évente 3-4 szor, nagy ünnepeken. Ennyire a küldöldre utazók is vülünk maradtak. A ryanair/wizzair nem út nem drágább mitn vonattal vidékre intercity pótdíjjal...

preddy 2012.11.23. 09:26:55

Azért kiváncsi lennék arra, hogy ha majd a nyugdíjasok kihalnak és már csak a seggnyalók maradnak - mi lesz itt?

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.11.23. 09:45:15

@preddy:

" és már csak a seggnyalók maradnak - mi lesz itt?"

Az államtitkárok már most is a külföldi egyetemekre járatják a kölkeiket azzal a (titkolt) szándékkal, hogy a kölkök kintmaradnak.

Akik pedig itthon maradnak, azok egymást zabálják, mint a cigányok.

preddy 2012.11.23. 09:50:14

@ZF2:
Falun élek, itthon már csak egy munkaképes fiatal maradt, a többiek mind Angliában, Németországban, Ausztriában dolgoznak.
Az elején havonta hazajártak, most már csak évente, aki pedig már kinn talált élete párjára az kinn is fogja felnevelni gyerekeit...

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.11.23. 09:55:03

Ezerszer mondtam már, hogy kevés nekünk ez az ország, ugyanis:

-a sok mezőgazdász maffia-család a fidesz-mszp támogatásával többezer hektáros gazdaságában termeli a milliárdjait, a falu többi lakója pedig éhendöglik.

-a sok nemoligarcha/nagyvállakozó iparos (élelmiszer, építő, gyár) már réges régen import alapanyagból termel, a munkaerőt a környező országokból halássza össze, a fizetést a minimálbér felé konvergálja, az adózatlan pénzeket pedig a Kajmán-Szigeteken jól eljrejti, hogy ne kelljen belőle ennek az "élhetetlen szar Magyarországnak semmit sem adni".

álomás 2012.11.23. 09:56:24

Ezek a barmok 20 év múlva igérik a kaánaánt.Ez ismerős szöveg a múltból.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.11.23. 10:11:19

Pedig kivételesen igaza van abban, hogy a jóléti államok kora lejárt. (Igaz, hogy ezt Medgyessy Péter is mondta egyszer, aztán nyugdíjat emelt).
Ez a munkamániájában viszont téved. Ez abból származik nála, hogy nem érti a tőkepiacok és kereskedelem szerepét és fontosságát a gazdaságban. A nagyobbik baj, hogy a gazdasági miniszter se érti.
Azt hiszik, hogy létezik munkás gyár nélkül, gyár pedig gyáros nélkül.

Stefivel meg ne törődj! Csórikámhoz képest egy pár rendőrcsizma is akadémikusnak tűnik.

laci_52 2012.11.23. 10:17:38

@preddy: A nyugdíjasok nem tudnak kihalni, mert újratermelődnek. Mindenki öregszik és előbb-utóbb nyugdíjba megy.

Ha minden évben megfelelő emelést kapnak, Orbán hűséges szavazói lesznek továbbra is.

preddy 2012.11.23. 10:30:28

@laci_52: Lassan nem lesz miből emelni!
A külföldre távozók táborát pedig a növekvő bérterhek és megvonások csak jobban növelik...

Boys don't cry 2012.11.23. 10:41:53

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: 300 forint ellen volt népszavazás? ezt komolyan mondtad? mit szívsz? nem kínálsz meg? :) ez a 300 forintos kávéautomata dolog látom, nem megy.

Boys don't cry 2012.11.23. 10:46:56

Srácok, olyanok vagytok, nem igazán vágjátok, hogy a kivándorlás téma nem most indult meg, mind a kezdete, mind a progressziója eléggé visszanyúlik cikluson túlra. Most gyertek a de sose volt még ennyi kezdetű mondattal. Ezért tettem hozzá a progressziót.

blah 2012.11.23. 11:15:44

@Boys don't cry: a 300 Ft-os eü hozzájárulás ellen nem lett volna népszavazás? Akkor miért törölték el? A sosem volt még ennyi azért jogosnak tűnhet olyan kontextusban, hogy 2010 óta kb megduplázódott.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.11.23. 11:43:53

@judy7: az utókor számára egy DNS-minta akár még nagyon értékes is lehet ...

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.11.23. 11:47:23

@Boys don't cry:

"a kivándorlás téma nem most indult meg"

Nem bizony, hanem úgy 1100 évvel ezelőtt. A "fluktuáció" azóta is tart. Kisebb-nagyobb "csúcsokkal".
Most is egy ilyen csúcsot tapasztalhatunk.

Csakhogy ezért emelkedtünk ki az állatvilágból, mert az összefüggéseket képesek vagyunk felismerni, és kompromisszumok nélkül elutasítani a fides-maffia mantráit...

Husz_János_Puszita 2012.11.23. 13:06:59

Hehehehe Stefit csak mazochisták olvasnak.:D

Visszajönnek a magyarok, nyugi. Sorban szivárognak haza az ismerőseim, nem bírják a munkatempót. Arról nem volt szó, hogy keményen végig kell dolgozni a munkaidőt azért a pénzért.:D A nyugati államok nem munkából teremtik a jólétet, ááá nem.

TTom 2012.11.23. 16:17:28

"Elérkezett az új kitántorgás kora
|
Minden hetedik magyar fiatal arra készül, hogy elhagyja az országot, London már ma a világ ötödik legnagyobb magyar városa, az országból regisztráltan elvándorlók aránya néhány év alatt megkétszereződött – minden adat egy jelentős, több százezer embert érintő kivándorlási hullámról árulkodik. Nem ez lesz a történelemben az első magyar exodus: nagyjából száz éve ugyanez volt a helyzet, akkor harminc év alatt a lakosok mintegy tíz százaléka hagyta el az országot."

index.hu/gazdasag/2012/11/23/kivandorlas/

sortelen 2012.11.23. 18:07:09

Mindig újra és újra le kell írni, hogy orbánt nem úgy kell érteni, ahogy normális ember értené.

A jóléti állam(„welfare state”) kifejezés egy sajátos magyar tükörfordítás eredménye. Először egy angol püspök használta, mint saját modelljüket a németek „warfere state”-jével szemben. A”jólét” a magyar nyelvben jóval kiterjesztőbb értelmű, mint az angolban (és ezáltal a nemzetközi szakirodalomban). A szokásos orbáni hamisítási technika gyöngyszeme ez ismét: bedob egy kifejezést, amit a lakosság egészen másként ért, mint a nemzetközi tudományos és politikai élet.

A jóléti kifejezés tartalmilag „szociálisat” jelent. Az állam jóléti (szociálpolitikai) tevékenységét, nem a polgáraik életminőségét. Annak összefoglalása, hogy a társadalom milyen mértékben vállalja fel polgárai életkockázatait, a gyermekkortól (óvoda, iskola) a felnőttkoron (munkahely/munkanélküliség, , egészség- és balesetbiztosítás, oktatás) az időskorig (nyugdíj), tehát amit általában társadalombiztosításnak és szociális ellátórendszernek mondunk (szociálpolitika és eszközrendszere). Ennek alapvetően két formája van: a *szolidaritáson alapuló* (az e körbe tartozó szolgáltatásokat az állam szervezi és nyújtja, ingyen vagy nem-piaci áron, jórészüket állampolgári jogon) és a *munkaviszony alapján*, járulékfizetéshez, és munkajövedelemhez kötötten.

És ez a lényeg. A tudománytól lopott kifejezéssel azt adja be, hogy a gazdagoknak kedvező adórendszerrel kivéreztetett, eddigi szintű szociális ellátórendszernek van ”vége” (ami a nyugati országokban annyiban igaz, hogy a jóléti *társadalomnak* célját nem lehet a mai körülmények között fenntartani, de próbálnák csak a jóléti államot, - a szociális rendszert - úgy hazavágni, mint itt ez az orbán teszi – már lógnának a lámpavason), és a „munka alapú társadalom” (melyet szánzsén lop át a kádári Magyarország politikai szóhasználatából, egész más tartalommal) pedig valójában annak bejelentése, hogy a nem munkaviszony-, hanem állampolgári alapon járó juttatásoknak le fog áldozni. Mindenek előtt a segélyeknek. (Akit komolyan érdekel a jóléti állam, olvasson Gosta Esping-Andersont.)

„Aki nem dolgozik ne is egyék”. Erről van szó. A társadalmi szolidaritásnak annyi.
De tudjuk, rendszert váltott. Talán ez az egyetlen dolog, amiben nem hazudott. És hol van még a vége...

(Nem olvastam el a sok kommentet, ha már valaki leírta – sorry.)

huKKK 2012.11.23. 21:40:26

@sortelen:

Elnézést a kiegészítésért, az idézet eredetiben így hangzik:

"...hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék."

Azért tartom fontosnak ezt leírni, mert sokan vannak, akik akarnának, keresik is a lehetőségeket, mégsem tudnak munkát találni és ezért nem dolgoznak.
Viszont valóban vannak, akik azért nem dolgoznak mert nem is akarnak dolgozni. Ezt a közel kétezer esztendős "imélt" a thessalonikaiaknak írta Pali bátyánk.
Tőle ma sem vitatják a nemcsak tollal, hanem életével és vérével is írt diplomamunkáját.
(2.Thess. 3,10b)
Amíg olyan többdiplomás emberek vannak a kormányban,
mint Dr. Semjén doktor úr, akinek állítólag az Androméda Köd összes kommunikációs formájáról van diplomája, addig nem aggódom a jólétünk felől.
Ha éppen a Jabba rendszerrel nem lehet szótérteni, akkor ő a klingonokkal kötött üzletből biztosítja nemcsak nekünk(!), de minden Földlakónak a maximális jólétet.
Nem kell csüggedni, mert több a világ, mint amit látunk belőle.
A kenyér és a pénz is több mint amit látunk belőle;
Legalábbis szeretnék reménykedni benne...

huKKK 2012.11.23. 22:32:17

@morgás joga mindenkit megillet:

Köszönöm kedves és gyors válaszod!
Már tűvé tettem, mégse lelem a jobbegér gombot ezen a nokián.
Biztosan belül lesz, de ahhoz még kéne egy spéci csavarhúzó.
Nekem sajnos nincs olyan szerteágazó diplomám mint Zsoltnak, ezért nem értem itt a jobbegérgomb
valószínűsíthető helyén, az aksi alatt a klingon-szerű feliratot.
De jó is lehet annak, akinek tárgyalóképes diplomája van klingonból!

sortelen 2012.11.24. 08:37:16

@huKKK: Én nem az apostolt idéztem, hanem a fidesz hozzáállást leíró gondolatot fogalmaztam meg. (Jegyzem meg: Pál a példájukra alapozva fogalmazta meg a követelményt. Te úgy látod a hivatkozásod e téren is megáll? Én nem. Hacsak a fosztogatást nem tekintjük annak... Szóval én a Bibliát tán mégse tekinteném az útonállók Könyvének.)
A különbség pont az, amit ez az emberellenes politika tesz, és tenni akar. Az erkölcstelen - ha tetszik: keresztényietlen - közpénz átcsoportosítást a rablóbandájukhoz. Ez nem társadalompolitika, hanem sima kifosztása a magyaroknak.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.11.24. 12:01:23

@huKKK:
megoldás: levél nokiának jobbegérért, vagy Zsoltnak, hátha neki van jobb ötlete, szerteágazó diplomájával ...

huKKK 2012.11.25. 14:25:30

@morgás joga mindenkit megillet:
Jó, hogy te legalább tudod a tuti megoldást.

@sortelen:
Csak arra az egyetlen mondatra fidesztem/figyeltem.