morgás joga 6.jpgEddig csak rossz viccnek tűnt a nemzeti italboltok hálózata, de úgy tűnik, valósággá válhat - sajtóértesülések szerint a trafiktörvény után előkészületben van a szeszes italok koncessziós árusításának tervezete. A Népszava szerint az elképzelés az, hogy az ilyen üzletekben a 15-20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italokat árusítanák, kizárólagos jelleggel. A koncessziós termékek körébe tartoznának a 38 alkoholfok feletti, kizárólag hazai gyümölcsből főzött pálinkák, az úgynevezett "szeszes" italok, valamint az alacsonyabb alkoholfokos likőrök is. 

De vajon mi lehet az indoka egy ilyen intézkedésnek?

  • az alkoholfogyasztás visszaszorítása, úgy általában - ez biztos nem, mert amennyiben ez tényleges cél lenne, a házi pálinkafőzés kerülne először napirendre, nem pedig valamiféle államosítás
  • fiatalok alkoholfogyasztásának visszaszorítása - ez megint csak a kreativitást segíti elő. Egyrészről eljöhet a hamis vagy lopott személyik igazi fénykora, másrészről a kémiaórákon hallottak hasznosítása házi pálinkafőzés keretében, ehhez szükséges eszközökhöz pedig bárhol hozzájuthatnak, mégcsak nem is kell saját maguknak összetákolni desztillálásra alkalmas berendezéseket. A gond ebben, és az előző esetben is az, hogy  a hozzáértés nélküli pancsolás eredménye sokkal károsabb lehet, mint az üzletben, szabadon megvásárolható, garantált minőségű alkohol fogyasztása.
  • munkahelyteremtés - ez már megint olyan munkahelyteremtés lenne, mint a dohányboltok esetében: az intézkedés következtében megszűnik 30 ezer, hogy aztán bejelenthessük, sikerült létrehozni 15 ezret. Ha pedig a dohányboltokra ültetnék rá a pia-koncessziót is, akkor ugyanaz a személyzet elegendő lenne mindkét árukör forgalmazására.
  • bűncselekmények visszaszorítása - ez a cél kétséges lehet erőteljesen, hiszen egyrészről az áldozattá válás lehető legszebb példája lesz majd a nagy, 18 karikás portálok mögött rejtegetett hihetetlenül csábító, kurrens árucikk, másrészről az alkoholhoz hozzájutás a házi pálinkafőzés miatt továbbra sem fog hihetetlen méretű akadályokba ütközni
  • állam bevételének növelése - ez szintén kétséges, hiszen a fekete főzés megugrása nemcsak a legális gyártók és nagykereskedelmi forgalmazók bevételének csökkenésével jár, hanem a kiskereskedők sem tudják realizálni azt a forgalmat, mint a pálinkafőzés legalizálása előtt. Ha ehhez még hozzátesszük a folyamatos jövedéki adó emelést, valamint a várható koncessziós díjak árszínvonal emelő hatását, akkor a fekete szesz még olcsóbb, így még keresettebb lesz a legális termékek kárára.
  • szeszpiac szigorúbb ellenőrzése - szép cél lehetne, ha nem lenne legális a házi pálinkafőzés, ami a valóságban ellenőrizhetetlen
  • alkoholpiac átrendezése - a dohány után a kiskereskedelmi egységeknek újabb csapás lenne a szeszes ital árusítási jogának elvesztése
  • a dohányboltok kistafírungozása - ha már úgyis csak 18 éven felüliek fogyaszthatják, miért ne lenne dohány + lottó + pia? Ha pedig még a szex-kegytárgyakat is hozzásorolják, szinte minden egy helyen lesz, ami kellhet egy 18 éven felüli magyarnak ... Ez a megoldás megszüntetné a "csak dohányból nem tudnak majd megélni a kis boltok" aggodalmat, mert bár az új javaslat szerint lottót is lehet majd árulni a dohányboltokban, nem biztos, hogy a kis helyeket el fogják tartani akár együttesen is a dohányosok és lottómániások. Ráadásul ez az árukészlet-trió már biztos megélhetést nyújthatna azoknak, akik olyan szerencsések, hogy elnyernek bárhol is bármilyen koncessziót. (lásd földbérletek)

De mi lesz vajon a hazai, teljesen legális és adómentes pálinkafőzéssel? Orbán Viktor vezetésével a pálinka-szabadságharc győzött, és 2010 szeptember 27. óta már adómentesen főzhetünk pálinkát fejenként 50 liter 86%-osig. Az EU ugyan felszólította hazánkat a házi pálinka teljeskörű jövedéki adó mentességének megszüntetésére, kormányunk azonban eltökélt a harcban, nem engedünk, a magyar vérben ott csörgedezik kulturális örökségünk részeként a pálinka szeretete is. (A napi 2,3 dl adómentes pálinkaadagunkról részletesen itt.) De vajon hogyan egyeztethető majd össze az állami monopóliumokkal az, hogy ma már kb. 50 százalékos az aránya a nem adózott szeszeknek (legalizálás előtt kb. 20% volt a feketepiac részesedése). Ha a pálinka-szabadságharc "eredményeit" a  Fidesz nem adja fel, és a bérfőzés és saját előállítás jövedéki adója továbbra is nulla marad, akkor csinálhat bármit is az állam, írhat ki akármilyen koncessziót, akkor sem fog csökkenni az alkoholfogyasztás, maximum még nagyobb lesz a "saját" befőzés aránya. 

Ha pedig minden kötél szakad, főleg a határok közelében élők minden további nélkül beindíthatják a szeszturizmust, azaz a szomszédos országokba járhatnak át majd piáért. És ha már átmennek, nemcsak szeszes italt fognak venni, hanem rágcsálni valót, sőt mindennapi élelmiszert is - ellehetetlenítve a határok közelében működő üzleteket.

Az államosítás igazi okát még nem tudjuk, de ki fog derülni, valójában mely cégek lesznek a nyertesei a piac újrafelosztásának. Az pedig biztos, hogy a monopólium kezelésére felállított cég minimum 450 milliójában fog fájni az adófizetőknek, ahogy a dohány esetében már megtörtént - csak a kérdés változik, miért kell az adófizetőknek fizetni a szeszpiac újrafelosztásának költségét?

Addig is: "bármi lesz, segít a szesz, ha lesz" ... (Hofi)

 

 

Előzmény: A vérünkben is ez csobog

                Dohányboltok: az igazi kiírás még várat magára

Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr294916173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

zbzbzb 2012.11.20. 15:44:17

@atti.atti: hol olvastad, hogy a cigaretta keresleti függvénye függőleges? ember! gondolkozz már, ugyanolyan kereslet-kínálati viszonyai vannak, mint bármilyen más jószágnak.
még akkor is ez lesz a helyzet, ha állami monopol boltokban fogják árulni, csak legfeljebb az s/d viszonylat el fog mozdulni.
barátom!
most jön egy kemény rész. ízlelgesd a szót: feketegazdaság. feketekereskedelem.
csinálják csak az állami boltot, sokaknak jó kis adómentes bevétel lesz a cigaretta csempészés.
és mivel a cigaretta kereslet erősen árrugalmatlan (mert hogy függőséget okoz) ezért meglesz a piac is a feketézőknek.

vissza az iskolapadba!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.11.20. 15:44:19

@atti.atti:

Véleményem szerint amíg fizeti valaki a TB-t addig úgy bassza el az életét, ahogy akarja, és amivel akarja.

Mr. Homn 2012.11.20. 15:46:34

ehhe. érdekes látvány lesz az eccerű, hétköznapi fidesznyik választópolgár arca amikor ráébred hogy bár rájött a mulathatnék, de este/éjjel már nem jut se cigihez se piához. gondolom akkor is elmúltnyócévezik egy jót. :)

zbzbzb 2012.11.20. 15:47:07

@atti.atti: hopp, lemaradt: természetesen mivel a monopolizált és kis számú legális értékesítési hely nem fog találkozni a valós cigaretta kereslettel, ezért a legálisan (zárjegyezett, adózott) értékesített dohányáru mennyiség vissza fog esni, csökkentve az állami adóbevételt.

persze nem muszáj a közgazdászoknak hinni, élhetsz a feritélben is, mondjuk én magadra hagylak :)

The Ghost Wolf · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2012.11.20. 15:49:28

@atti.atti: Itt csak attól fél mindenki, hogx ez is úgy lesz elboltolva, hogy a haverek járjanak jól. A dohánybolt monopolizálásával is az lesz, majd a haverek, csókosok okosba megkapják a koncessziókat, mint ahogy az a földekkel történt.
Éljen a Párt! Csak a Fidesz és a haverek!

zbzbzb 2012.11.20. 15:50:44

@Nyekenyóka.: ez sem egészen igaz, bár van köze az igazsághoz.
a te üzeneted lényege, hogy ha van egy társadalmi szolidaritáson alapuló rendszer, akkor a közösen megállapodott szabály szerint a járulékot fizető jogosult lesz a szolgáltatás igénybevételére.

a gond azzal van, ha a járulékfizető magatartása olyan nagy arányú plusz költséget okoz, ami már nem fedezhető a korábban megállapodott szabályok szerinti befizetésekből.

ebben az esetben vagy a szabályokat kell megváltoztatni (járulékot emelni) vagy a járulékfizetőt kell a közösség szempontjából hátrányos cselekményeitől eltiltani.

Laciii 2012.11.20. 15:53:16

@zbzbzb:
"ugyanolyan kereslet-kínálati viszonyai vannak, mint bármilyen más jószágnak"
majd folytatod
"és mivel a cigaretta kereslet erősen árrugalmatlan"
Eldönthetnéd mit akarsz. Ja, hogy csak károgni.

Mr. Homn 2012.11.20. 15:55:20

@atti.atti: függőleges? meg bevétel? már megbocsáss, de ez faszság. szerinted milyen cigit szívok amióta ennyire megdrágult? és milyet fogok szívni ha nem lehet kapni a sarki kisboltban? na ebből nincs és nem lesz állami bevétel.
(és ne, ne gyere az eü költségeimmel. 20 éve csak privát dokik láttak, nem került az államnak egy fillérbe sem ha nagyritkán beteg voltam)

vpepe 2012.11.20. 15:55:26

@zbzbzb: én is úgy gondolom, hogy nem véletlenül került sor a privatizációkra - az eladások oka ugyanaz a mutyi volt, mint ami oda vezetett.

Csak annyit akartam az elején mondani a cikkel kapcsolatban, hogy az államosítást nem kellene gyalázni, mert annak ellenkezője még rosszabb helyzetbe hozta az országot.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.20. 15:57:41

@Squid: ne beszélj hülyeséget, nem nyilvántartás alapján megy a piavásárlás. A jogsidra vetnek egy fél pillantást, ha kicsit is esélyes, hogy 21 alattinak vagy, de semmiféle nyilvántartást nem vezetnek, hogy ki mit vesz. Svéd állampolgárként mondom. Még valami?

pdw (törölt) 2012.11.20. 15:58:38

@ati27: Minosegi pia a faszt :)
Olyan undorito szutykokat lehetett ott inni a Finneknel (najo ok nem svedek, de ketlem h nagy kulonbseg lenne), hogy mar a szagatol is orditva hanytam...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.20. 16:00:24

@Nyekenyóka.: Stockholmból Finnországba pontosan 25 korona a kompjegy és degeszre pakolhatod olcsó piával a banyatankot

Laciii 2012.11.20. 16:01:11

Nyilvántartás Kanadában sincs.
A lényeg, hogy ott figyel a kamera az eladó mögött és ezért kicsit kétséges esetben is kéri a papírt. Ez az ami sok kis sufninál nem működik.

pdw (törölt) 2012.11.20. 16:01:43

@Budapesti Szeretkezési Vállalat: ez nem igaz (kiveve ha tavaly nyar ota valtozott volna valami). Sor, cider, long drink miegymas (10% alattiak) siman kaphato a boltokban, de csak este 8-9 kornyekeig. Utana lehuzzak redonnyel a sorpultot es
"mehetsz haza felreszegen, viszlat" ahogy gangxstaek mondanak :)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.11.20. 16:02:44

@Réka ‎:
Ugyanezt csinálják a Malmöiek, csak ők Koppenhágába mennek át. Illetve Helsingborgból is...én láttam azt a nagy piaturizmust többször is, de lehet a finnekkel is ez van, én elhiszem neked :)

zbzbzb 2012.11.20. 16:02:47

@Laciii: mi köze az árrugalmasságnak a d/s -hez?
vagy szerinted is a cigaretta keresleti függvénye függőleges egyenes?

zbzbzb 2012.11.20. 16:04:28

@Réka ‎: de hát ő megmondta, nem látod? nem is vagy te svéd, ha ezt nem tudod :)

zbzbzb 2012.11.20. 16:05:59

@zbzbzb: hülye kérdés, nyilván a meredekséget fogja befolyásolni, de ettől még a tény tény marad!

pdw (törölt) 2012.11.20. 16:06:41

@Réka ‎: Ugyanezt csinaljak a Finnek az esztekkel. Atkompoznak, 5rekesz sor meg vodka aztan buli van hazaig ;)

Viccet felreteve, ha ez itt nem magyarorszag meg I. Viktor monarchia lenne akkor ez egy jo otlet, nem bannam ha megvalosulna.
A dohanyboltokat is mindenki meg fogja szokni, a dohanyzasbetiltast is mindenki megszokta (raadasul mindenki, meg a dohanyos ismeroseim is orulnek hogy nincs fust a kocsmaban), ez sem lenne kulonb.

phoenixe 2012.11.20. 16:08:36

Hurra!

Lesz itt nekunk sved demokracia!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.20. 16:11:24

@Nyekenyóka.: @Nyekenyóka.: jaja, emlékszem, éltem ott is :) érdekes módon a norvégok a svéd Systembolagetbe járnak át piát venni, mert "annyival olcsóbb" :D

egyébként nem ördögtől való a monopólium szerintem. Igen, az adó miatt drága és elég kényelmetlen, hogy nem lehet spontán venni egy üveg bort a vacsorához, de legalább tudom, hogy ha bemegyek, akkor fantasztikus választék és hozzáértő személyzet fogad, akiknek ha elmondom, mit főzök, tudnak ajánlani megfelelő borokat hozzá. Ráadásul nincsenek akciók, amelyek a silányabb terméket akarnák rámsózni és felesleges fogyasztásra sarkallnának. A boltoknak nem érdeke, hogy minél többet fogyasszak. Ráadásul még az én viszonylag szerény fizetésemből sem megengedhetetlen a mértékletes fogyasztás, tehát az árfekvés sem zavar.

de ahogy @pdw: is írja, kétséges, hogy mindez ilyen színvonalon megvalósulna Magyarországon is az eddigi kormányintézkedéseket nézve.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.11.20. 16:16:00

@Réka ‎:

Bor/sör szaküzletek nálunk is vannak, ahol hozzáértő személyzet fogad és a választék is fantasztikus, csak azt nem értem, hogy ha bemegyek nagyvásárolni egy hyperbe akkor miért nem vehetem meg ott helyben is a bort, vagy akár koktélhoz a töményeket? Miért kell ezért arrébb mennem, hogy több üzemanyagot és időt pocsékoljak el? Ez miért, kinek jó?
Nekem természetesen nem.
Az államnak sem nyilván.
Akkor kinek?

Gyulimali 2012.11.20. 16:16:01

Érdekes, hogy én pl. a velejéig fasiszta Ausztrália Viktória tartományában is ezt láttam. Nem ám italpult a helyi Tesco sarkában, hanem külön bejáratú helyiség, ahol meg lehet venni a szeszes italokat.
Az áruházban még sört sem lehet kapni.
Sőt, ott még vannak igazi Drive Thru italboltok is, olyanok, mint egy meki, csak ott szeszes italt árulnak.
De szerintem biztos az ausztrálok rosszul fejlett demokráciai érzéke illetve a félázsiai diktatúra iránti fokozott igényük miatt van így.

Malachi 2012.11.20. 16:17:47

@Mr. Homn: renden NERtag nem piál, nem cigiz. kulturáltan szórakozik. maxszimum asszonyt ver és számolgatja a seggén a pöttyöket. szidja a rohadt multikat meg a kampósorrúakat, áldást kér a viktorra aztán pihi.

Zabaalint (törölt) 2012.11.20. 16:18:34

@Réka ‎:
"de legalább tudom, hogy ha bemegyek, akkor fantasztikus választék és hozzáértő személyzet fogad"

Pont hogy ezt eddig megtehetted egy megfelelő szakboltban, de az állami koncessziós italboltnak nem érdeke, hogy szakértőt alkalmazzon, hiszen a monopólium miatt úgyis hozzá járnak az alkeszok, elég egy minimálbéres eladó.

"Ráadásul nincsenek akciók, amelyek a silányabb terméket akarnák rámsózni és felesleges fogyasztásra sarkallnának."

Most is vannak boltok, amelyek nem akcióznak.

"A boltoknak nem érdeke, hogy minél többet fogyasszak."

Dehogynem, ez független a monopóliumtól.

"Ráadásul még az én viszonylag szerény fizetésemből sem megengedhetetlen a mértékletes fogyasztás, tehát az árfekvés sem zavar."

Miért, eddig nem?

Malachi 2012.11.20. 16:20:46

különben most jutott eszembe, hogy ezzel a lépéssel pl. annyi lenne az apró kis sörboltoknak is? mert annak nagyon nem örülnék.

Husz_János_Puszita 2012.11.20. 16:25:04

Svédországban iszonyú drága a pia, a svéd turisták reggeltől estig részegek, ha kihúzzák a lábukat otthonról. A kikötőben veszik a csempészett szeszt svarcban.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.20. 16:25:16

@Zabaalint: "
Pont hogy ezt eddig megtehetted egy megfelelő szakboltban, de az állami koncessziós italboltnak nem érdeke, hogy szakértőt alkalmazzon, hiszen a monopólium miatt úgyis hozzá járnak az alkeszok, elég egy minimálbéres eladó." - igen, esélyes, hogy el lesz mutyizva jól. Ráadásul Svédországban majd egy évszázada létezik ilyen monopólium (a negyvenes években még fejadagra adták, mint Romániában a cukrot), tehát megvan a kultúrája a modern idők kezdete óta, egy magyarországi bevezetés sokkal drasztikusabb lépésnek tűnik.

Laciii 2012.11.20. 16:25:33

@Nyekenyóka.:
Ott lesz egy külön bolt a hiperben.
Mondjuk a mocskos komunista Montreálban is zártak este 8 körül. Hétköznap, hétvégén korábban.

atti.atti 2012.11.20. 16:27:16

Én nem vagyok egy nagy blogokat bújó valaki, de miért kell itt mindenkinek csúnya szavakat használni, blogtól függetlenül a többinél is ezt látom, hogy szimplán mint egy normál szó úgy záporoznak a ronda szavak?
A fasz, bassza meg stb. stb. szavak általánosak.

mojszipupi 2012.11.20. 16:27:22

A cba-n keresztül lesz ezentúl terítve a szesz? Vagy vmi más haveron keresztül. Lesz itt kérem nagy nemzeti szesz biznisz

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.11.20. 16:27:38

@Laciii:

Biztos vagy benne? Egy kis vidéki tescóban is lesz ilyen, vagy el kell menni a város túlsó végébe borért meg konyakért?

Husz_János_Puszita 2012.11.20. 16:29:10

@Réka ‎:

"fantasztikus választék és hozzáértő személyzet fogad, akiknek ha elmondom, mit főzök, tudnak ajánlani megfelelő borokat hozzá. Ráadásul nincsenek akciók, amelyek a silányabb terméket akarnák rámsózni és felesleges fogyasztásra sarkallnának."

Teljesen reális magyar életkép :D :D Magyar háziasszony munkából hazafelé beszalad, ajánljon már valami testes vörösbort a bélszín mellé vacsorára.

zbzbzb 2012.11.20. 16:30:00

@Réka ‎: na igen, ez így meg stokiban. hungáriában viszont molyrágta otthonkás öregasszonyok igazgatják a fogukat a pultban, le se szarva, hogy van-e vevő a boltban. ha meg veszel valamit, egy élet is kevés lesz ahhoz, hogy megírja az öreglány a kézi nyugtát tintaceruzával, benyálazva.
hát ezért.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.20. 16:30:32

@Husz_János_Puszita: azt hiszem, nem írtam bélszínről (sőt, azt hiszem életemben nem főztem még bélszínt), de ez ne zavarjon.

l3v1 2012.11.20. 16:30:35

@Réka ‎: "egyébként nem ördögtől való a monopólium szerintem. Igen, az adó miatt drága és elég kényelmetlen, hogy nem lehet spontán venni egy üveg bort a vacsorához, de legalább tudom, hogy ha bemegyek, akkor fantasztikus választék és hozzáértő személyzet fogad"

Amiket itt leírtál, ahhoz egyáltalán nem kell az _állami_ monopólium. Sőt, az állami monopólium sem garantálja semmiképp az olcsóságot ill. a hozzáértést.

Kiváncsi lennék, mit szólnának az USA-ban ha Obama államosítaná pl. a BevMo-t :) Mondjuk mostmár mindegy, több választást úgysem nyerhetne :)

@Gyulimali: "Nem ám italpult a helyi Tesco sarkában, hanem külön bejáratú helyiség"

Ide is azt mondanám, hogy ezeknek a dolgoknak semmi közük nincs ahhoz, hogy állami, vagy nem állami monopólium a szesz-biznisz. Több országban több nagyáruházban is láttam már általad leírt megoldást (elkülönített pia-részlegek), ami akár még hasznos és kényelmes is lehet, de miért kell ehhez állami kézbe venni a dolgot?

Laciii 2012.11.20. 16:31:46

@Nyekenyóka.:
Nem vagyok benne biztos, lehet nem lesz bolt sehol, hanem mindenki főzzön pálinkát otthon és kész.

sárkányfő 2012.11.20. 16:33:24

Ha érdekel bárkit is, ennek az országnak a tizede alkohol-drogos. Függők. Szó szerint, orvosi értelemben. Ergo kőkemény nemzeti érdek az alkohol-droghoz való hozzáférés nehezítése.

Aki ismer engem tudja mit gondolok a Fideszről és a kormányról, hazám hóhéráról. De most kivételesen ez egy jó ötlet, még ha ők csak a mutyizásért csinálják is.

Ugyanezek okból tiltakoztam a neten amikor "szabaddá" tették a pálinkafőzést. Egy olyan országban, ahol tömegesen alkohol-betegség, ez egy nemzet-ellenes merénylet. Most ellenkező értelmű döntésre készülnek, reméljük eltörlik a barom szabad-pálinkás törvényüket is.

zbzbzb 2012.11.20. 16:33:25

@Réka ‎: nem ment át az üzenet.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.20. 16:33:59

@zbzbzb: hát, ha a kormány csak egyszer is felhozza a svéd modellt, mint indokot/magyarázatot, akkor remélem lesz, aki megemlíti, hogy akkor az itteni boltoknak megfelelő színvonal az elvárás :)

zbzbzb 2012.11.20. 16:34:50

@Laciii: ez így ok, és mi lesz a cigivel? bár elvileg azt is meg lehet termelni (mármint fizikailag) a hátsó kertben.

tök fasza kis önellátó gazdaság leszünk, 18. századi színvonalon.

Laciii 2012.11.20. 16:36:51

Amúgy fura, hogy olyan lecsúszott kommunista országokban, mint Kanada vagy Hollandia teljesen normális, hogy este 8 után már szinte minden zárva és nem kapsz bármit bármikor a sarki boltban és mégis eléldegélnek valahogy.

zbzbzb 2012.11.20. 16:37:10

@Réka ‎: ó, északi barátainkat már többször felhozta a kormány példaként, nyugdíj ügyben is.
akárhányszor elhangzik ez a szó, biztos, hogy szívás lesz belőle :)
ne is halljak inkább a svédekről :)

Laciii 2012.11.20. 16:38:31

@zbzbzb:
Bocs, legközelebb kirakom az <irónia> tageket, hogy érthető legyen.

zbzbzb 2012.11.20. 16:38:36

@Laciii: rohad a nyugat és nemsokára recsegve dől össze, megmondta a főnök.

semmiextra 2012.11.20. 16:39:10

Na ás szem én bele vágok a fű businessbe.
Ezzel más országokban is csak azt sikerült elérni hogy a fiatalok a drog hoz könnyebben hozzájutnak és inkább szívnak ivás helyez. Gratulálok előre is!

Gyulimali 2012.11.20. 16:39:50

@l3v1:
...de miért kell ehhez állami kézbe venni a dolgot? ...
Mert a kormány ezt találta megfelelőnek.
Nem tudom, olvastad-e a linkelt cikket, de abban nem államosítás szerepel, hanem koncesszió. Azaz te is pályázhatsz majd arra, hogy jogot nyerj egy ilyen üzemeltetésére. Szóval, nem értem, hol itt az államosítás?
Ráadásul ezek még csak tervek, azaz eddig minden csak találgatás. Majd, ha lesz rá törvény, akkor elég lesz ezen rugózni.

Laciii 2012.11.20. 16:40:02

@Laciii:
Gy.k.: leírtam, hogy máshol ez hogyan zajlik. Ő meg tőlem kérdezte, hogy itthon hogy lesz. Honnan tudnám?

zbzbzb 2012.11.20. 16:40:21

@Laciii: ne fikázódj már folyton, értettem én, csak azt meg te értsd meg, hogy sajnos én reális lehetőségként látom azt, amit te iróniaként. okés?

Laciii 2012.11.20. 16:41:10

@zbzbzb:
Valamelyikünk irónia detektora nagyon félre van kalibrálva.

Husz_János_Puszita 2012.11.20. 16:41:59

Függőleges keresleti függvény hihihuhuhháááháháá :D :D

zbzbzb 2012.11.20. 16:43:20

@Laciii: én már eldöntöttem melyikünké. csá, menj piát venni montreálban, mert bezár a bót.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.20. 16:44:19

@zbzbzb: egyébként ha koncessziós boltok lesznek, ott ugyanúgy megtalálható majd az olcsótól a drágáig minden, nem úgy, mint a manapság eléggé exkluzív szakboltokban. Ráadásul a kényelmetlenségért valami hozzáadott értéket is kell nyújtani, hogy az emberek ne kizárólag csempészett szeszt igyanak, ez volna ugye a szakértés, színvonalas kiszolgálás. De ez egyelőre az én fantáziálgatásom, majd meglátjuk, hogy a gyakorlatban hogy lesz.

zbzbzb 2012.11.20. 16:46:01

@Réka ‎: svéd idealizmus :) túlságosan asszimilálódtál.
menj haza kicsit igazi életet szagolni :)

Laciii 2012.11.20. 16:46:50

@zbzbzb:
Montreál nem jó biznisz, drága, messze van, keveset lehet hozni. Hollandiába akár megérheti kimenni, de inkább csokiért :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.20. 16:47:40

@zbzbzb: nem lehet, elittam a repjegy árát :D

zbzbzb 2012.11.20. 16:48:52

@Réka ‎: svéd alkoholista :) Laciii hoz majd füvet, állj át arra :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.20. 16:50:52

@zbzbzb: légy szíves, ne hozz kapcsolatba ilyen súlyos bűnökkel, még jön a NER és lerúgja az ajtómat. Vagy TEK vagy KEK vagy hogy hívják őket. :D

zbzbzb 2012.11.20. 16:52:21

@Réka ‎: mondom én, hogy svéd lettél. na majd megadom a címedet a teknősöknek :)

Laciii 2012.11.20. 16:52:50

@zbzbzb:
Ha jól tudom eladni is csak hollandoknak lehet, a németem meg nem elég rossz :)

Husz_János_Puszita 2012.11.20. 16:55:07

@Réka ‎:

Jobb is, mert a bélszín hirtelen sütve jó.:D Tudok én ajánlani bort paprikás krumplihoz is, csak nem lenne egészen életszerű.

Minden monopólium megdrágítja az adott terméket, mivel korlátozz a versenyt + ott a koncessziós díj.

semmiextra 2012.11.20. 16:56:09

@atti.atti:
Ja és az eredmény az hogy a fűvet és más drogokat használnak mert olcsóbb. Torontoba n többet szívnak mint isznak az ismerőseim. Éljen ezt megcsinálták...

zbzbzb 2012.11.20. 16:57:59

@Laciii: szerintem Réka megveszi nagy tételben, már szóltam is a tini ninjáknak, hogy megy a deal :)

Napkutya 2012.11.20. 16:59:14

Ezek, NEM nemzeti italboltok lesznek, NEM hazai értékmentők, Hungarikumokkal, -hanem durva kasza a cimboráknak, -akiknek, FIDESZ-részről be is fogják nyújtani a számlát, a választások előtt.

Nem ül majd, a bánat marta, szittya turulmadár a "Szilva Ízesítésű Szeszesital (Magyar Palackozású)" tetején, -CSUPÁN, valaki a parlamentből, épp most próbálja kiosztani az italmérési engedélyt a cimboráknak -reményei szerint, vagy hatszázhúsz évre.

Hogy állami monopólium lenne az alkohol eladása? Semmi bajom vele.
Legyen.

De, ezt most épp úgy alakítják, hogy a haver akkor is keressen vele, amikor a mai kormányoldal már nincs hatalmon.

Nyilván az a cél, hogy ha ki is dobjuk a jelenlegi kormányt, akkor a cimbora azért elég gazdag legyen a következő választásig....

Van egy-két cég, aki így lett naggyá. Talán, tejeltek is eleget a FIDESZ-nek.

MI a bánatos, homok marta, tevetüdőt gondolnak a FIDESZ-rajongók?

Netuddki. 2012.11.20. 16:59:54

@shitgun: "Aki járt párszor vidéken, falun, tudja, hogy minden harmadik férfiember főzött, vagy főzetett eddig is, nem lesz hirtelen lepárló minden portán, ettől nem változik semmi. Az volt a gáz, hogy Józsibá a lehullott szilvát kénytelen volt stikában pálinkásítani."

Lóphaszt kispofám! Az, hogy 1-szer voltál falun nem jelenti, hogy értesz is hozzá B+! Bírom ahogy onnan a nagyfaluból osztják az észt.
Régen is simán lehetett legálisan pálinkát főzetni a "lehullott" szilvából. Azt csak nektek mesélik be, hogy az orbán találta fel. 2-3 hordó szilva miatt meg szerintem senki nem vállalja fel, hogy megvakuljon, úgyhogy továbbra is viszi főzetni...

Laciii 2012.11.20. 17:00:50

@semmiextra:
Holland füveseket meg a hazai alkoholistákat elnézve lehet, hogy jobban jártak.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.20. 17:00:57

Ebben a pillanatban szembesültem a monopólium egy hátrányával: kiderült, hogy a kedvenc boromat kivették forgalomból a gyökerek (rendelésre még kapható, de ki vár heteket a szállításra), mivel pedig csak egy bolthálózat van, ez ugye azt jelenti, hogy az ország egyetlen boltjában sem kapható többé :(((((
@zbzbzb: őrmester úr kérem engem felbujtottak!

Netuddki. 2012.11.20. 17:02:36

@Napkutya: "De, ezt most épp úgy alakítják, hogy a haver akkor is keressen vele, amikor a mai kormányoldal már nincs hatalmon.

Nyilván az a cél, hogy ha ki is dobjuk a jelenlegi kormányt, akkor a cimbora azért elég gazdag legyen a következő választásig...."

Sok hűhó semmiért. A következő kormány simán kidobja a "haverokat" ezekből a biznicekből...

Napkutya 2012.11.20. 17:10:53

@kovi1970: "Sok hűhó semmiért. A következő kormány simán kidobja a "haverokat" ezekből a biznicekből..."

Igen. És, mire ezt megcsinálja, addigra simán elmegy, vagy 200-300 millió az adófizetők pénzéből az újraszabályozásra, a törvénymódosításokra, a jövedéki rendelkezések módosításaira, stb.

Nem számít ez a mostani bandának.

Ennyi pénzből egy megyényi iskolát lehetne fűteni majd két-három év múlva, de most nem számít!

OSZTANI kell, amíg még lehet!

Anti Anyag (törölt) 2012.11.20. 17:15:00

Van egy gyanúm, túl sok szesz fogy számla nélkül.

zbzbzb 2012.11.20. 17:17:46

@Réka ‎: az egy dolog, de maga meg élvezte! :)

zbzbzb 2012.11.20. 17:19:16

@Anti Anyag: aztat hogyan mérik? hogy mennyi fogyik számla nélkül?
saccolással?
részegek számolásával?

a szerény, állami (tehát mindenkori kormányok által befolyásolt) statisztika is 25%-ra teszi a szürke/feketegazdaságot (olvastam valahol, most nem tudom hol). akkor min is vagyunk meglepődve?

zbzbzb 2012.11.20. 17:19:48

@Napkutya: így van, bajnai meg riverre emel. csak éppen senki nem tudja mi van a kezében?

Dzoltán55 2012.11.20. 17:22:28

Mi lesz a szabad pálinkafőzéssel?:))))

Napkutya 2012.11.20. 17:25:37

@zbzbzb: Öhmm... MIT emelt Bajnai?

Mert, ha AZT vesszük alapnak, amit a Matolcsy nevű osztó lát az asztalon, -akkor, alighanem szarban vagyunk, mert nem érdemes reál értéken licitálni a tétért.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.11.20. 17:27:50

@kovi1970: "2-3 hordó szilva miatt meg szerintem senki nem vállalja fel, hogy megvakuljon, úgyhogy továbbra is viszi főzetni..."

az okosabbja persze úgy csinálta, hogy egy kisebb részét lefőzette hivatalosan, arról volt papírja, a többit meg lefőzte maga otthon, legfeljebb ha pechje volt és feljelentették pár év múlva, mondhatta azt, hogy "finánc úr, nem fogyik, nem fogyik, nem issza itt senki, azért van ennyi!".

de a viccet félretéve, mióta olcsón lehet hivatalosan főzetni, egyszerűen tényleg nem éri meg a macerát, meg a veszélyt.

ez persze nem jelenti azt, hogy nem maradtak, akik maguknak főznek, de hát azt is hiába mondják el évről évre, hogy szüret után ha nem muszáj, ne menjünk a pincébe, vagy ha nagyon muszáj, vigyünk gyertyát magunkkal....

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.11.20. 17:29:53

@sárkányfő: "Most ellenkező értelmű döntésre készülnek, reméljük eltörlik a barom szabad-pálinkás törvényüket is."

és a sok alkoholista egészen egyszerűen leszokik az ivásról, ha nehezebben lehet hozzáférni a piához.

hááát, ha írtál is szakdolit az addikciókról, valszeg plágium volt az egész....

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.11.20. 17:31:24

@Réka ‎: "Ráadásul a kényelmetlenségért valami hozzáadott értéket is kell nyújtani"

10 ezer forint vásárlás felett ingyen Fidesz-kitűzőt kap majd a paraszt.

infuriated 2012.11.20. 17:32:53

@Gyulimali: Ó, hát és feltételezhetően egyforma eséllyel indul minden szereplő a koncesszióért, és nem élvez előnyt az eddigiek alapján a kormányközeli oligarcha lét. Nem egy országban élünk?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.11.20. 17:34:18

@pdw: "A dohanyboltokat is mindenki meg fogja szokni"

na ja, például amiatt, mert nem sok vizet fognak zavarni. beszerezzük máshol.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.20. 17:36:59

ilyenkor jó magyarnak lenni, hogy ez a legnagyobb bajunk 2012ben.

és főleg, hogy a kormánynak is...

u4hgn 2012.11.20. 18:09:24

Ez most komoly? Kicsit izzadságszagú a lista, kémiaórán tanultakból otthon pálinkát főz a gyerek (előtte vesz százezerért pálinkafőzőt), és mindezt azért, mert 2 utcával arrébb lehet csak szeszt kapni :D Meg a fekete főzés, hiszen mennyivel egyszerűbb feketén főzni, mint 2 sarokkal messzebb menni szeszért! Meg persze a csempészet is durvulni fog, hiszen ki menne arréb 2 utcával vásárolni, ha pancsolt cseh metilt is vehet? Sőt az emberek annyira felhúzzák magukat azon, hogy 2 utcával odébb lehet csak szeszt venni, hogy inkább elmennek érte külföldre! ÁÁÁÁ!!!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.20. 18:14:37

@u4hgn: amiota bevezettek az adathordozokon a masolasi dijat, azota aki teheti, Szlovakiaban vasarolja a DVD-t, memoriakartyat, pedig azert nem is kell ket utcaval odebb menni. Aki a hatarhoz közel lakik, az ezentul piaert is atmegy majd.

Gyulimali 2012.11.20. 18:16:38

@infuriated:
...Ó, hát és feltételezhetően egyforma eséllyel indul minden szereplő a koncesszióért, és nem élvez előnyt az eddigiek alapján a kormányközeli oligarcha lét. Nem egy országban élünk? ...
Miért, Te akarsz venni koncessziót?
Ha nem, akkor mi a gond ezzel?
De most komolyan... adott egy merőben spekuláción alapuló cikk, amiben csupán találgatások szerepelnek. Erre mindenki államosítást kiált.
Én személy szerint nem vagyok hajlandó ezen magamat felidegesíteni. Majd idegeskedek akkor, ha TÉNYLEG meglépik, és emiatt tényleg sokkal DRÁGÁBB lesz a pia. Addig csak feleslegesen hergelném magam ezen.

Gyulimali 2012.11.20. 18:18:49

@Réka ‎:
..aki teheti, Szlovakiaban vasarolja a DVD-t,..
Nem, én pl. itthon veszem meg a pendrivet is, meg azt az évi 10 db DVD-t is, amire szükségem van, bár ez már nagyon nem tartozik ide.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.20. 18:26:33

@zbzbzb: Bementek este a NAV-osok valami 20 helyre és 18-ban semmilyen számlát nem adtak.

Innen már tudnak következtetni.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.20. 18:28:20

@Réka ‎: Kinek kell ma már DVD? Lassan ki is hal.

Memória kártyából pedig veszel kb. évente 1-2 db.-ot.

deszegregator 2012.11.20. 18:29:50

Beteges , ahogy az otthoni pálinkafőzés ellen ágálsz...Az is látszik , hogy nagyon hülye vagy hozzá. Ne röhögtesd ki magad a szánalmas érveiddel, ahogy minden bajok forrásának az otthonfőzést jelölöd meg. Tudom , sz@rt nem számít mit firkálsz össze, de sajnos a történelem azt mutatja, hogy óriási jelentősége lehet a dilettáns alakok acsarkodásainak is, hiszen könnyű megtéveszteni az olyanokat akiknek nincs kellő rálátásuk az adott témára.

mrs. white 2012.11.20. 18:32:55

Több kérdés felmerül a trafik törvény és várható szesz törvénnyel kapcsolatban.
Valóban nem könnyű kijönni a cigeretta haszonkulcsából. Ez tény. Erre lehet megoldás a legújabb ötlet, minél több terméket mellé pakolni. Rohadt nagy segítséget azért nem jelent, hogy a hasonló haszonkulcsú kaparós sorsjegyet tervezték erre. Ettől csak egy egyszerűbb módszer létezne, ha nagyobb haszonkulcs lenne a terméken. Miért nem merül fel soha, hogy vajon miért ennyi a kulcs és miért nem lehet rajta emelni? Talán baj, hogy aki kereskedik vele az megélhet belőle. Egyébként itt jön a következő probléma. Ha nagyon vonzó a trafik akkor mindenki azzal akar foglalkozni egésze a következő kormányváltásig ahol lehet, hogy az egészet visszacsinálják. Annyira viszont nem jó üzlet mert egy pár év alatt nem jön vissza a befektetés. Ha nagyon vonzó akkor mi alapján választják ki a nem kevés számú jelentkezőből az arra "legérdemesebbeket". Ha a szesz is koncesszióba kerül, akkor vajon szabott ára lesz vagy marad a rugalmas árképzés azzal a feltétellel, hogy egy faluba máshol nem lehet pl megvenni, mert akkor már most mondom, hogy vevő lennék egy pár darab jogra. Igaz, most nem lennék falusi boltos, mert miután kiszedték a cigit forgalomból + úgy lehet a szeszt is, akkor nehéz lesz a tejből kenyérből megélni, ami meg a hypereknél nyomott áron van. Már most is falvakon lehet keresztűl menni anélkül, hogy kocsma lenne és bolt is csak mutatóba. Nem nagy buli most falusi lakosnak lenni.

Jokerpofa 2012.11.20. 18:37:10

@strucc007: őőőő Krakkó, Koppenhága, Prága, csak így hirtelen ez a 3 jutott eszembe, de mások biztos kiegészítik

mbenedek 2012.11.20. 18:37:41

Egyetértek a trafikok kistafírozásával, de csak akkor, ha rekreációs füvet is lehet kapni majd az állami boltban...

hurmazs 2012.11.20. 19:03:57

@mrs. white: Végre valaki lát a pályán.
Egyébiránt ha én pályázok és a Sanyi is a másik utcából mi alapján döntik el ki részesül a zsíros biznicből?

infuriated 2012.11.20. 21:36:39

@Gyulimali: Itt nem erről van szó, hogy én akarok-e venni koncessziót. Csak fújd a magadét, felteszem direkte nem akarod érteni.

Gyulimali 2012.11.20. 23:23:40

@infuriated:
Nézd, szíved joga, hogy rettegjél. Én személy szerint teljesen feleslegesnek érzem az ezen való idegeskedést. És elárulok egy titkot. Ha meg akarják csinálni, majd meg is fogják. Nyugodtan jöhetsz itt a haverokkal, meg az oligarchiákkal, de ez a világ már csak ilyen, és nem a mostani garnitúra alatt lett ilyen, hanem már bizony előtte is ilyen volt, szóval azt pl. nem értem, hogy min csodálkozol, attól, hogy a másik oldal demokratának nevezi magát, és ezeket meg diktátorozza, nem jelenti azt, hogy ez így is van.
A te választásod, hogy boldogan élsz benne, vagy rettegésben.
A mostani kormány ebben látja a heyzet megoldását. Alapvetően egyrészt az elvvel egyet tudok érteni, másrészt, mint többen is jelezték, a világ több országában is hasonló rendszer működik, azonkívül még be is jöhet nekik.
Mivel nekem nincsen rálátásom az ő helyzetükre, illetve a motívációkra, így én csak a saját dolgommal foglalkozom, mert csak a saját egészségemet rombolnám vele. Irígykedni meg nem fogok a "haverokra", mert a saját lelkiismeretükkel maguknak kell elszámolniuk. Én személy szerint utolsó tolvajnak gondolom azokat, akik a State capture-ben részt vesznek, mert mindenki jövőjét lopják el, de ettől függetlenül sem vagyok hajlandó ezen idegesíteni magam.