morgás joga 6.jpgSzámháború-export, azaz tiltakoznak a Békemenet szervezői, mert szerintük több külföldi sajtóorgánum „hamis híreket és eltorzított számadatokat" közölt az október 23-i felvonulásukról. A távirati irodához eljuttatott közleményük szerint csaknem négyszázezer ember gyűlt össze a Kossuth téren és mellékutcáiban az állami rendezvényen, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet. Hogy tiltakozásuk elég hatásos legyen, közleményüket eljuttatják az érintett külföldi államok budapesti nagykövetségeinek és a hazánkba akkreditált újságíróknak is.

Kérdések:

1. Vajon a szervezők nem hallottak még olyanról, hogy sajtószabadság? Vajon a nagykövetségek hogyan is utasíthatnák bármelyik hazai újságjuk szerkesztőségét, számolják újra a Békemeneten megjelenteket?

2. Vajon az itthoni számháború bárkit is érdekel külföldön? Egy - immáron rendszeresített - kormánypárti vonulás valószínűleg pont annyira érdekfeszítő hír, mint az észak-koreai nemzeti ünnep éljenző tömege. Kivétel ez alól talán a Vörös Hadsereg felvonulása, mert ott mégiscsak voltak tankok meg sok olyan egyéb nagy vas, amit a kommentátor azonosított be.

3. Akkor ez most állami rendezvény volt, vagy sem? Csak az vett részt a vonuláson, aki a Kossuth téren is jelen volt? Ha a Békemenet beérkezését Orbán Viktor beszédjére időzítették és a Fidesz támogatta, akkor az most mi?

A jelenleg feloldhatatlannak tűnő problémára megoldás lehet:

  • véget kell vetni a rendezetlen vonulásnak, ide-oda vándorlásnak. Egy marék hangyát is nehéz megszámolni szemben azzal, mint amikor szépen sorban vonulnak.
  • a szervezők vezessék be a szigorú számadásos rendszert, mint a maratoni futásoknál. A legjobb a rajtszámba rejtett csip, mivel így ellenőrizni lehet, hányan igényeltek sorszámot, hányan kódorogtak él és ki milyen szintidővel teljesítette a távot. Ez nagy segítség a későbbi vonulások szervezésében is - a túl hosszú táv egyes résztvevők számára kimerítő lehet, valamint a menet közben rendszerből eltűnők számát is csökkenteni lehet.
  • a külföldi vonulók regisztrálása már a vonatra/buszra becsekkoláskor történjen meg - ezzel ki lehet zárni a bliccelőket, akik csak azért jönnek ingyen, hogy egy jó gulyást egyenek vagy meglátogassák egykori kollégiumi osztálytársukat. A költséghatékonyság érdekében itt javasolt, hogy aki közülük nem ér célba, az vagy menjen haza úgy, ahogy akar, vagy fizesse vissza a retúrjegy árát.
  • a vonulás útja hermetikusan legyen kialakítva kordonokkal - aki részt akar venni, az legyen szíves jelenjen meg a rajtszámosztás helyszínén, menet közben pedig nincs lelépés, megunás, illemhelykeresés. 
  • a sajtó érdekében a vonulás ellenőrzött formában történjen - tízes sorokban, százas tömbökben. A könnyebb strigulázás érdekében minden százas csoport kap egy "Szeretünk Viktor" táblát, ezresével kötelező a "Ti értünk, mi értetek" molinó, tízezrenként pedig egy-egy árpádsávos zászló kedvezve azoknak, akiknek arra van igényük, százezrenként pedig elegendő egy-egy népi giccsbe hajló, kereszttel díszített nemzeti színű szív-transzparens.
  • a megérkezéskor minden résztvevőnek át kell vonulni a a célvonalon, amely egyben elektronikusan is regisztrálja a vonuló rajt-cél szintidejét.
  • a begyűjtött adatok köre kiterjeszthető - a még hatékonyabb mozgósítás érdekében a rajtszám regisztrációt érdemes olyan háttéradatokra is kiterjeszteni mint kor, nem, lakhely, szervezet, így a lusta alapszervezeteket lehet rugdosni, illetve a civil szervezetek állami támogatásánál a részvétel százalékos aránya erősen figyelembe veendő.
  • a fenti rendszer természetesen még bővíthető olyan elemekkel, mint a kiosztott zacskópörkölt adagok és logisztikai eszközök (különbusz, vonatjegy, stb.) rajtszámokhoz rendelése, illetve az önkéntes szervezők egyedi numerikus jellel ellátása. 

Egy-két korabeli izmusos film megtekintésével további szervezési ötletekre lehet szert tenni, illetve a kivitelezés látványára is jó tippeket adhat - hogyan, milyen módszerekkel lehet minél kisebb tömeget minél nagyobbnak láttatni (szűk helyeken átterelés, a terek jelentős részének ilyen vagy olyan okból lekordonozása, stb.)

Előzmény: Békemenetek országa

Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr494871401

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.27. 14:06:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

leponex 2012.10.26. 23:07:02

"Vajon a szervezők nem hallottak még olyanról, hogy sajtószabadság?"

Most akkor elhalálozott, vagy mégsenem?
Eeeeekkora koporsóban siránkozták el, a Nagynavarró folyamatos éhhalált hal érte, te meg hivatkozol reája :(

talicskás munkásember 2012.10.26. 23:09:01

Kit érdekel, mennyien lehettek? Ingyen jöttek, ráadásul fizettek is nekik. Külföldiek és hazai nyugdíjas IQ bajnokok, akiknek jól jött egy kis kirándulás, ellátás, napidíj. Anyám is jár ingyenes árubemutatókra, szerinte olcsó kirándulási lehetőség.
S hogy ki fizeti? Hát mi mindannyian. A lenyúlós hétvégi tenderes állami médiamegrendelések, parkolási cégek, politikai tanulmányok, tanácsadások bevételeiből futja erre is.

Az a baj, hogy ezeken az embereken kívül senki nem ért egyet a kormánnyal. Az ellenzők azonban normális, békés emberek, akik vonulás helyett inkább gyereket nevelnek, dolgoznak vagy más hasznos tevékenységet végeznek.

Kutyaütő politikusok. Szakmai kormányra lenne már szükség.

My Name is Nick 2012.10.26. 23:17:59

@talicskás munkásember: Itt is a termékbemutató (a kedves vezető tartotta) volt a lényeg, csak előtte volt egy kis városnézéssel egybekötött séta.
Apropó kaját tartalmazott a program (egy normális termékbemutatós túrában az is benne foglaltatik)? :-)

prc83 2012.10.27. 02:07:32

Ma a Klubrádióban Fricz Tamás hadakozott hogy a négyszázezres adatot el kell fogadni, mert az a BM hivatalos becslésén alapul. Ha jól emlékszem tiz éve ugyanitt, a Kossuth téren a Fidesz naggyűlésre a BM hivatalos adata két (vagy 2.5?) millió volt. Van egy bökkenő, pár nappal utána elvesztették a választásokat. Akkor most hogy is vagyunk ezzel a négyszázezerrel, mire lesz ez elég, ha extrapolálunk?

Környezettudatos 2012.10.27. 06:22:53

@prc83: Nem ez az érdekes, hanem az, hogy annó 2 millió emberrel sem telt meg a Kossuth tér, manapság meg 400000 is csurig tölti. Összement a (pénz)mosásban? :D

Ad Dio 2012.10.27. 07:36:43

www.huffingtonpost.co.uk/2012/10/22/pictures-of-the-day-live-23rd-october-2012_n_2001523.html#28_hungary-protest

Lap teteje-közepe. Kérek értelmezéseket "sajtószabadság" témakörben.

Segítségképp: a képen ha jól látom a Békemenet van, a felirat szerint viszont több tízezren tüntetnek a kormány ellen. A Békemenet meg sincs említve.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2012.10.27. 08:06:32

@Ad Dio: A képen pedig valóban a milla tüntetés van, tudom, ott voltam. :)

Ad Dio 2012.10.27. 08:16:30

@unrealnoise:

Nincs helyismeretem, csak a híd nem illik a képbe. Más fotókon nem láttam.

Ha tévedek, elnézést kérek.

coni 2012.10.27. 08:42:05

Az október 23-i Milla tüntetésen rendőrökkel és világszövetség sátrakkal elzárták a Kossuth Lajos utcát az érkező tömeg előtt, ezért az emberek tényleg csak a mellék utcákba és a híd másik felére a kivetítő és hangosítók mögé tudtak menni. Szerencse, hogy nem történt tragédia mert ezzel a menekülő útvonalat is lezárták, csak azért, hogy kisebb tömeg legyen a felvételeken.
Bármelyik ellenzéki civil szervezőt kérdezték erről, azt mondta, nem az a fontos, hogy a felvételeken és a közszolgálati hírekben mennyi ember volt a tüntetéseken, hanem hogy valójában hányan voltak, hiszen a választásokon is ez dönt.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2012.10.27. 08:47:09

Egyébként a világ legnagyobb baromságát csinálják most a békemenetes fószerek.

Tiltakoznak, meg etc, amikor kinn kábé a kutyát nem érdekli, vagyis a többség csak legyint rá... Viszont itthon legalább szépen lehozza az index, meg még jó pár hírportál, a tiltakozás okát, hogy hé, a kintiek szerint rohadt sokan voltak a Milla tüntetésén (is).

Vicc... :D de nekem mindegy, a lényeg most, hogy sokan voltunk.

coni 2012.10.27. 12:26:16

@unrealnoise:

Mivel egyre kulturáltabb, gyűlölködésmentes és békés formát ölt az ellenzéki összefogás azok is el fognak jönni, akik eddig féltek, hogy elfajul a megmozdulás és egyre többen leszünk, remélem elegen.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.10.27. 17:01:25

@leponex: Tisztában vagy a "külföldi sajtóorgánum", ezen belül is a külföld jelentésével? Ha nem, akkor segítek külföld = nem Orbánisztán.

leponex 2012.10.28. 08:37:55

@MolnarErik:
Nagyjából tisztában ;-)
Talán ezért is tiltakoztak ezek a szervezők, mert ők is ismerhetik :)

***
Ölég mulatságos ez a számháborúzdi, bár érteni vélem, miért szoroznak nézőpont szerint hol felfelé, hol lefelé.
Ungvári 'K..anyját annak...' Rudi bácsi százezer demokrata előtt rettegett a vérgőzös fasisztoidoktól, neki ahhoz van joga.
A 'szervezők' meg keveslik a nem-Orbanisztáni sajtó adatait, gondolom ezt a jogukat nem vonja kétségbe egy demokrata:)

A számháború meg jó egy hónapja megy, rettegő demokratáink nagyon vágytak már egy végre valódi százezres tüntetésre ( egyszer az életben nekik is joguk van hozzá, gondolhatták ), a félelemben élő megnyomorított elégedetlen 9 870 000 meg szégyenkezve otthon marad.

Megnézték a tv-felvételeket, oszt megállapíthatták, amit te is meg tehetsz.

Olga asszony meg az esemény után már nem akart számháborúzni.-)

***
No, de a kérdést homályban hagytad, elhunyt-é a sajtószabadság 2010-ben ?

banyanya007 2012.10.28. 23:36:47

Az a számháború, amelynek komoly a tétje, még hátravan