morgás joga 6.jpgVajon mit csinál egy olyan állami tulajdonú non-profit társaság, amelynek alapítása 450 millióba kerül, a fenntartása pedig évente cirka 3,36 milliárdba?  Asszisztál a magyar dohánypiac újrafelosztásához.

A dohánypiac újrafelosztásának állomásairól és annak várható következményeiről részletesen: A dohány nyomában 

Az idei költségvetés terhére 450 millióba kerül az adófizetőknek az 500 milliárdos dohánypiac jövő évi újrafelosztása, a kormány ugyanis ennyire taksálja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit ZRt. alapításához, illetve működéséhez szükséges pénzmennyiséget. 

 

De mi is lesz a feladata ennek a 100%-ban állami tulajdonú cégnek? A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. CXXXIV. törvény alapján

    • a dohánytermék-kiskereskedelem szervezésének előmozdítása,
    • a dohánytermék-kiskereskedelem átengedéséről szóló pályázat kiírása, elbírálása, továbbá
    • a koncessziós szerződés megkötésének előkészítése.

Az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért felelős miniszter pedig jogosult az állam nevében

    • a dohánytermék-kiskereskedelem átengedéséről szóló pályázat kiírására,
    • elbírálására, továbbá a
    • koncessziós szerződés megkötésére.

A fentiek alapján a Nonprofit cég túl sok jogkörrel nem rendelkezik, tevékenységét nem túl széles spektrumon gyakorolhatja, valójában alkalmazottjai az illetékes miniszter keze alá dolgoznak.

Minden egyes dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére külön nyilvános pályázatot kell kiírni - alapvetően a közbeszerzési, szabályok alapján, bizonyos eltérések alkalmazásával. A törvény részletesen meghatározza, kinek nem adható engedély, illetve azt, kiket kell előnyben részesíteni (megváltozott munkaképességű, legalább 3 hónapja egybefüggően álláskereső, vagy az, aki ilyen személyt foglalkoztat, vagy olyan gazdasági társaság, amelynek ilyen személy tagja). Más kérdés, hogy utólag ki ellenőrzi ezen előnyt jelentő kritériumok folyamatos betartását - nagy eséllyel senki.

A koncesszió időtartama húsz év, a jelentkező pedig már a pályázati kiírásban tájékoztatva lesz arról, .a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység gyakorlásához milyen gazdasági követelményeket, jogi, személyi és tárgyi feltételeket kell felmutatnia, valamint megkapja a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységgel összefüggő azon tevékenységek felsorolását is, amelyek a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység mellett gyakorolhatók.

A törvény nem hagy sok időt az államnak a gondolkodásra, a pályázat eredményhirdetésének 30 napon belül meg kell történnie (egyszer hosszabbítható), majd újra 30 napon belül a koncessziós szerződést is meg kell kötni. Praktikusan:

    • november 15. pályázatok kiírása
    • december 15. pályázatok beérkezése
    • január 15, (február 15,) eredményhirdetés
    • február 15. (március 15.) koncessziós szerződések megkötése 
    • július 1. az új rendszer első napja.

 

Mit is jelent ez valójában? A 2012. október 11-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján

  • a leendő ZRt. leghamarabb a mai nap kapta meg az alapításhoz szükséges vagyont. A cég tényleges megalakulására (cégbejegyzésére) ezek után kerülhet sor - állások megpályáztatásával, főnökök és beosztottak munkába állásával (konkrétan meghatározott jogkörökkel és szabályzatokkal), irodákkal-bútorokkal, számítógépekkel, internettel-telefonnal-faxszal.
  • A pályázatok kiírásának határideje november 15 - tehát a ma még maximum csak papíron létező cég alkalmazottjainak alig több, mint egy hónap alatt kell minden egyes szóba jöhető település sajátosságait felmérni (lélekszám, kerületek száma, stb.), megfogalmazni a pályázatokat (személyi, tárgyi, stb. követelményeket) és a pályázatokat meg is kell jelentetni.

Nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hacsak eddig illegálisan nem kezdték el az alkalmazottak a munkát, akkor nagy kapkodásnak lehetünk majd tanúi az elkövetkező egy hónapban, sok-sok  belső szabályzat sértéssel meg hibalehetőséggel.

 

A koncessziós díj tekintetében az állam bőkezű önmagával szemben: annak a törvénybe foglalt állami feladatok ellátásához szükséges összeget fedeznie kell. A Nonprofit Kft-nak tehát nem kell takarékoskodnia, jogszabály garantálja, hogy bármeddig is nyújtózik, bármennyire is pazarló, azt a koncessziós díj formájában össze kell dobnia a kereskedőknek. A pletykák szerint ez a díj havonta üzletenként 40.000 Ft lesz (legkésőbb november 15-ig ki kell derülnie a tényleges díjösszegnek is), ez országosan 7.000 koncesszióval számolva és havi 40 ezer forintos díjjal éves szinten 3,36 milliárd forintos bevételt jelent az állami cégnek - úgy, hogy elviekben a pályázatok kiírása és a koncessziók elbírálása valamint a szerződések előkészítése-megkötése (mint legnagyobb volumenű munka) már az első évben megtörténik, az ellenőrzés pedig nem az ő feladatuk.

Ennyi pénzből már nagyon sok mindenre futhatja - méregdrága belső berendezésre, high-tech eszközökre, luxusautókra és magasan átlag feletti fizetésekre és a ki tudja ki által és milyen alapon meghatározott prémiumokra.

És mi lesz, ha túlzott mértékű a koncesszió díja (még sincs szüksége éves szinten 3,36 milliárdra a feladatok megfelelő színvonalú ellátásához)? Akkor arányosan visszafizetik a befizetőknek? Vagy a következő évben a túlfizetéssel csökkentik az azévi tarifát? És mi van akkor, ha a cirka 3,36 milliárd forintnál többet költ a Nonprofit ZRt és nem bizonyul elegendőnek a befolyt koncessziós díj, akkor év közben a törvény adta lehetőségre hivatkozva megemelik azt? 

A  dohánytermék-kiskereskedelem hatósági felügyeletét a vámhatóság látja el (tehát nem a Nonprofit ZRt), a törvény szerint tevékenységének célja

    • a dohánytermék-kiskereskedelmi piac zavartalan és eredményes működésének,
    • a fiatalkorúak védelmének, továbbá
    • a dohánytermék-kiskereskedelemmel szembeni bizalom erősítésének érdekében a dohánytermék kiskereskedelmi piac folyamatos felügyelete.

 

A pályázatok számát azonban valószínűleg erőteljesen lecsökkentik majd a törvényi korlátozások (részletesen itt), valamint az értelmetlen előírások, bár Lázár János számításai szerint  az üzletek megélhetését körülbelül 500 dohányos rendszeres vásárlása már biztosítja. 

Lázár feltételezhető matematikája: ha 500 milliárdos a cigaretta-piac, akkor az 5% árrés alapján 25 milliárd jut 7 ezer üzletnek, tehát ez üzletenként éves szinten kb. 3,57 millió forint árbevételt eredményez (cirka 300 ezer Ft/hó), ám ebből béreket, adókat, stb. kigazdálkodni szinte lehetetlen. 

De számoljunk másképp: amennyiben a Dohánybolt 500 dohányost be tud vonzani 1 doboz napi fejadaggal, kb. 450 ezer Ft havi bruttó bevétellel számolhat a kereskedő (18.000 Ft/hó/vevő), 1,5 doboz napi fejadaggal a bevétel havi 675 ezer Ft-ra nő (27.000 Ft/vevő). Ha azt nézzük, hogy a felnőtt lakosság 9-11%-a szív csak napi egy doboznál többet a felmérések szerint (ráadásul regionális szinten akár 10% eltérés is lehet a lakosság körében a dohányzók számában), erőteljesen kétséges a rentábilitás, miközben az állami Nonprofit ZRt  törvényileg garantáltan dúskál a javakban.

„Egy 10 ezer fős településen a lottó mellett heti kb. 300-350 ezer forint cigarettát lehet eladni, egy megyeszékhelyen egy jó forgalmú helyen heti 1.4 millió forintos forgalom realizálható. A fővárosi helyzetet nem ismerem, de ott biztosan vannak olyan helyek, ahol jóval magasabb forgalom is lehet.  

A bolt cigi készletének a heti  forgalom kétszeresének kell lenni (ez persze attól is függ, hogy milyen sűrűn jön az utánpótlás), jelenleg MINDENT és azonnal készpénzben kell  fizetni (a hitelezés nem nagyon gyakori). 

Egy kisebb településen csak a cigiből megélni gyakorlatilag NEM lehet (5 %-os kiskereskedelmi árrés mellett pld. egy heti 1 milliós bevétel jutaléka 50.000 forint. Ez havi 200.000 forintos tiszta hasznot jelent. Ebből kell fizetni a bérleti díjat (ha van), fűtés- és villanyszámlákat, a fizetést (ha alkalmazott is van), a járulékokat, iparűzési adót, stb.). Ha tényleg 40.000 forint a havi koncessziós díj, akkor még ezt is ki kell termelni.... 

Látható, hogy az ország legtöbb településén (kivéve megyeszékhelyek és Budapest) kilátástalan csak cigire alapozni, és a jövedéki adó tervezett emelése miatt a kilátások sem valami jók, sokan már ma is úgy jönnek be, a legolcsóbbat kérik.” (névtelenséget kérő vidéki trafikos morgása)

Azok a trafikok, élelmiszer üzletek vagy épp újságosok, amelyek ma árulnak dohánytermékeket, gyorsan ki tudják számolni, megéri-e nekik jövő év közepétől megszerezni a koncessziót - egyelőre úgy tűnik, a többségüknek nem. Természetesen lesznek majd olyan üzletek, amelyek nagy forgalmú helyre tudnak telepedni, ám a többség nem számíthat olyan forgalomra, amely mellett megérné a csak dohányáru forgalmazása. A kevés elárusítóhely a nagyságrendekkel könnyebben elérhető fekete piac felé mozdíthatja a vásárlókat.

Kérdések

 

1. Vajon ki számolta ki, hogy majd félmilliárd szükséges a céghez, amely bonyolítja a jövőben az 500 milliárdos dohánypiacot? Tényleg kb. 3,36 milliárd forint kell majd évente a nonprofit működéshez? És ha igen, várható bármilyen kontroll is, hogy ne szabaduljon el a pazarlás (drága külföldi utak, luxusautók évente hatszoros Egyenlítő hosszúságú lekönyvelt úthasználattal, stb.), valamint, az hogy az irányadó gyakorlat a racionális alapokon nyugvó szolgáltatásmegrendelés legyen (ügyvédi, tanácsadó díjak, stb.)?

2. Mit nyernek az adófizetők azzal, hogy egy már működő, bejáratott rendszer 450 millióba kerülő átalakítása után

    • csökken majd a befizetett jövedéki adó (alacsonyabb forgalom, illegális piac),
    • a munkahelyek megszűnte miatt kevesebb egyéb adó és járulék folyik be a költségvetésbe,
    • nő az illegális cigaretta-piac aránya (egészségügyi költsége meg annak is van, aki az illegális cigaretta miatt kap tüdőrákot),
    • egyedüli látható következmény pedig az, hogy az 500 milliárdos dohánypiacot a magyar szereplő számára legkedvezőbb módon újrafelosztják? 

És miért az adófizetőknek kell megfizetni egy magyar vállalkozás piacnyerésének majd fél milliárdos költségét?

3. Bízhatnak abban a koncesszió tulajdonosok, hogy tényleg 20 évre kapják meg a koncessziót? Merjenek úgy beruházni minimum 8 milliót, hogy 1-2 hónap múlva elvehetik a kizárólagos jogukat? Nem kell félniük attól, hogy úgy járnak majd, mint a szerencsejáték szektor szereplői a nyerőgépek minden előzmény nélküli 1 hét alatti országból kiebrudalásával? Mi lesz, ha magas nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva (cigaretta-maffia) megtiltják a dohányzást az egész országban?

4. Mi a garancia arra, hogy a koncessziós díj nem emelkedik még inkább kigazdálkodhatatlan szintre csak azért, mert a Nonprofit ZRt nem tanúsít önmérsékletet költekezésében?

5. Kinek és miért jó az a jogi szabályozás, amely alapján a kisebb dohányboltok nem rentábilisak? Ha  sokan csődbe mennek, egy hirtelen jött törvénymódosítással a megmaradó, tőkeerős dohányboltok árulhatnak majd lottót és bármi mást, esetleg még a koncessziós díjukat is nagyvonalúan csökkentik? 

 

6. Vajon tervezi a Fidesz-KDNP, hogy a fiatalokra vagy épp "nemzetbiztonsági kockázatra" hivatkozva megszünteti az alkoholok általános forgalmazását, és azt Nemzeti Alkoholárudák kezébe adja? Mi lesz az adómentesen főzhető pálinkával, az nem egészségre veszélyes?

 

7. Ki számol majd be részletesen és kinek arról, mi az évi cirka 3,36 milliárd sorsa, ha már nem adóként kerül be a költségvetésbe (csak állami cég bevételeként), holott akár adóként (illetékként) is bekerülhetne a nagy közös kasszába?

8. Ha a törvény deklarált célja a magyar vállalkozások védelme, hogyan lehet majd garantálni, hogy a koncesszor csakis a "magyar" cigarettát ajánlja a vásárlóinak? Hogyan érik majd el, hogy a magyar gyártó termékeit preferálják a dohányboltok meg a vevők is? Mindez milyen versenyjogi problémát fog majd felvetni és milyen magas fórumig mennek majd el az érdekeltek, ha nem tetszik nekik a rendszer? És ki fizeti majd ki az uniós büntetést, az adófizetők készfizető kezesként, extraadó formájában?

9. Tényleg ennyire fontos a piac újrafelosztása?

Folytatás: Kinek lesz nagy dohány a dohány?

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr234833727

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jézust nem kedvelni menő 2012.10.12. 19:43:31

Jézust nem kedvelni menő dolog és erkölcsös is. Az újszövetség és Jézus sem igazán az emberek szeretetére nevel. Tanaikban egy az elsődleges a bibliai Isten. Az ember csak a bibliai Isten dicsőítésének az eszköze. Az újszövetség é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

SemBoga 2012.10.12. 10:45:43

persze hogy fontos, hisz ebből dől a lobbipénz

csárli hárper 2012.10.12. 10:49:31

"9. Tényleg ennyire fontos a piac újrafelosztása?"

nyolc évig voltak ellenzékben, valaki/kik pénzelte őket, és ez a valaki/kik most benyújtották a számlát...

csárli hárper 2012.10.12. 11:01:37

"9. Tényleg ennyire fontos a piac újrafelosztása?"

nyolc évig voltak ellenzékben, valakik pénzelték őket, és most benyújtották a számlát...

Kőmíves Kelemen · http://mekk-elek.blog.hu/ 2012.10.12. 11:09:30

Nekem a 3. kérdés merül fel egyre gyakrabban a fejemben vállalkozóként.

Mert ha lenne is beruházni való pénzünk, elég jó üzleti ötleteink is vannak, de tuti halasztanánk az egészet.

zsg? 2012.10.12. 11:11:52

9. Kérdés: igen. Ennyire fontos. A fidesz hátországának ma semmi sem fontosabb, mint a piac újrafelosztása. Az összes többi kérdés csak collateral damage.

Darth Revan 2012.10.12. 11:13:30

Az utolso kerdest te sem gondolhatod komolyan! A fidesz gatlastalanul lenyul mindent, amiota csak hatalmon van, 8 ev ellenzekiseg utan kell a penz!

iovialis 2012.10.12. 11:18:11

Ave!

Tetszik a poszt, a kérdések szájbarágósak, de tény, hogy a Lázár-féle véglényeket addig kellene pofozni, míg elfogadható, vagy legalább logikus válaszokat nem adnak rájuk.

(Mellesleg viszont: "...amennyiben a Dohánybolt 500 dohányost be tud vonzani 1 doboz napi fejadaggal, kb. 450 ezer Ft havi bruttó bevétellel számolhat a kereskedő (18.000 Ft/hó/vevő), 1,5 doboz napi fejadaggal a bevétel havi 675 ezer Ft-ra nő (27.000 Ft/vevő)..."
Matematikailag rendben-e van? :)

vackor1 2012.10.12. 11:18:36

Itt hangosan felnevettem, pedig értem én az iróniát :
"És mi lesz, ha túlzott mértékű a koncesszió díja (még sincs szüksége éves szinten 3,36 milliárdra a feladatok megfelelő színvonalú ellátásához)? Akkor arányosan visszafizetik a befizetőknek? Vagy a következő évben a túlfizetéssel csökkentik az azévi tarifát?"

Természetesen így lesz, hogy is lenne másképp??
Ahogy abban is biztosak lehetünk, hogy "nem lesz szükség" ennyire, bőven megmarad belőle, amit aztán természetesen vissza fognak arányosan fizetni, esetleg a tárgyévi befizetést csökkentik majd belőle.. :))))))
A kérdésekre meg gondolom nem vár senki választ, hiszen mindenki, aki értelmesebb egy kavicsnál pontosan tudja.. :)
Mindenkinek szép hétvégét kívánok!

zsg? 2012.10.12. 11:25:57

Amúgy, ebben az országban volt már számos olyan kényszerített kisvállalkozói beruházás, amiből MINDIG vesztesen jöttek ki a kisvállalkozók. Ellenben a téma körül lebzselő politikusok, meg a sleppjüket alkotó bűnözők körül mindig forogtak a milliárdok.

Eredetiségvizsga: ruházz be milliókat mobil vizsgaállomásba kedves hülye kisvállalkozó, vegyél autót, műszereket, legfeljebb betiltjuk két év múlva.

Zöldkártya: vegyél minden páros hónapban új szoftvert, ruházz be gépekre, számítógépekre. Legfeljebb megszüntetjük a zöldkártyát.

Műszaki vizsga állomás: költs el jó sokat, mindegy is mire, majd az állam és az NKH korrupt vezető megmondják, honnan kell venni. Te ugyan csődbe mész, de a titkosszolgákkal telerakott Eclipse Kft. nem problémázik 10-20 milliárd elsikkasztásán.

Játékautomata: Leszarjuk a beruházásodat, be van tiltva az egész. Dögölj meg, kit érdekel a problémád.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.10.12. 12:11:18

@iovialis:

"(Mellesleg viszont:
"...amennyiben a Dohánybolt 500 dohányost be tud vonzani 1 doboz napi fejadaggal, kb. 450 ezer Ft havi bruttó bevétellel számolhat a kereskedő (18.000 Ft/hó/vevő), 1,5 doboz napi fejadaggal a bevétel havi 675 ezer Ft-ra nő (27.000 Ft/vevő)..."

Matematikailag rendben-e van? :) "

Nem, nincs, nagyon nincs. A poszt reális helyzetértékelése mellett nekem is a részben hibás matek tűnt fel.

500 főre, átlagos 600 Ft dohánytermék vásárlása esetén 30 napra számolva:
500x600x30 = 9.000.000 Ft bruttó

Ugyanez 1,5-szeres szorzóval:
500x900x30 = 13.500.000 Ft bruttó

ÁFA levonása után, mondjuk 10% árrés-szinttel számolva (nem ismert előttem a dohánytermékek szokásos kisker árrése) ebből 1.062.992,20 Ft fedezet marad.

Ebből kell fizetni fix és változó költséget (amortizáció, bér, bérleti díj, jövedéki adót, koncessziós díj, stb...) és ebből kellene maradnia valemennyi profitnak.

A cikkben szereplő számok szerintem nem bevételt, hanem 6,35%-os árrésszint mellett számolt ÁRRÉST jelentenek - ez viszont bizonyosan kevés, még akkor is, ha ez már a jövedéki adó megfizetése utáni összeg.

ritmikus csimpifon 2012.10.12. 12:21:03

Az, hogy a fele poszt félkövérrel van írva, számomra (és szerintem sokan mások számára is) iszonyat idegesítő. Kár, hogy elcseszi az egész tartalmat, ami egyébként jó lenne.

Még annyit kéne, hogy átírni minden mondatot nagybetűsre, a végükre legalább öt felkiáltójelet tenni, valamint három pontokat (...), úgy aztán már tényleg dögös lenne.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.10.12. 12:29:09

@Zébácsi: köszönöm a korrigálást ...

a dohánytermékek árrése fix 5%, részemről a 600 forintos átlag-dobozárat nettónak vettem, valószínűleg ez okozta a kavart.
Ez esetben a 9 millió x 0,05 = 450 ezer, 13,5 millió x 0,05 = 675 ezer. Bár lehet, hogy nem kapnék ötös a matekleckémre, ha ez lenne a feladat:(

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.12. 12:34:37

"9. Tényleg ennyire fontos a piac újrafelosztása?"

ez a legfontosabb, minden más csak bullshit.

Ganyé 2012.10.12. 12:42:40

Szerinted ugyan mit csinálnak? Csak ugyan azt amit dicső szociálliberális elődeik: Még a tehén alól is kilopják a szart...Ebben az országban semmi másról nem szól a politikusi pálya, minthogy ki tud többet harácsolni az adófizetők pénzéből...A Fidesz maffia abban különbözik az elődeitől hogy, bennük már nincs meg az élni és élni hagyni elv...Rajtuk kívül mindenki dögöljön éhen, most ez a mottójuk...Csak a nyomor lehet az osztályrésze annak aki nincs a körön belül...De majd ki fogja eltartani a kedvenceiket, a nemhiábaszületett nép szaporulatot? Mert mi már lassan bele döglünk a forradalmi kormány nemzeti összefogásába! Remélem akkor majd, az integrációra és beilleszkedésre vágyó imádottjaik, elindulnak a 2.ker. villák felé...

Exploiter 2012.10.12. 12:57:28

Nincs ennél fontosabb most, bezony.
Nincs már pénz az országban, nem lehet csak úgy ellopni, mert nincs mit, kénytelenek csórikáim már magát a piacot is átalakítani.

Amúgy nem is zavarna ez, ha nem ilyen kikúrt álszent módon csinálnák, ráadásul nem ennyi kárt okozva.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.10.12. 12:58:07

@morgás joga mindenkit megillet:

Szívesen, köszönöm és semmi gond, összeszedett cikked mellett ez másodlagos, és értem is jó logikádat.

Tetejébe én is rontottam, mert a jövedéki adót nem a kiskereskedő fizeti meg, hanem a gyártó vagy az első forgalomba hozó (remélem, ezt jól tudom), így a nettó árrést már csak a koncesszió díja terheli, ami tövább rontja az 5%-os árrést.

Ha szabad egy gyors számítást újra:

13,5 Mió Ft bruttó árbev. / hó
~10,63 Mió Ft nettó árbev / hó
5% árrésszint mellett a fedezet: 531.496 Ft bruttó
- 40.000 Ft koncessziós díj
Marad:
490.496 Ft nettó árrés, de ez már csak 4,6% fedezeti szint. Ebből kell eltartani a dohányboltot, az alkalmazottakat.

De mindezt nyilván alaposan végigszámolták azok (a lobby), akik nem ekkora összeget és fedezet%-ot remélenk ebből havonta...

Ügyes.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.10.12. 13:02:18

@Zébácsi:

Hopszi, tényleg uccsó:

"a jövedéki adót nem a kiskereskedő fizeti meg, hanem a gyártó vagy az első forgalomba hozó"

Helyesen: fizeti BE, mert a fogyasztó fizeti MEG, de állambácsinak nem ő fizeti be. A kiskereskedő csak egy láncszem ebben a folyamatban.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.10.12. 13:17:19

@Zébácsi: és az egészhez kb. 8 milliós kezdő befektetés szükséges, ha már a 4,6%-os fedezeti szintnél tartunk ...
mennyi is most a lekötött betét kamata?

különvélemény 2012.10.12. 13:19:41

"állások megpályáztatásával"

Hogy mi?

rohadjmegARCgeci 2012.10.12. 13:22:01

@zsg?: Ne hagyd ki a pénztárgépeket sem,amiket jó sok pénzért eurósítani kellett,aztán meg szintén jó sok pénzért átállítani a dátumokat,mert sosem lesz eurónk.

vasgyuszi 2012.10.12. 13:24:22

Ezt hivják intézményesített lopásnak. Törvényes? Ja, persze, gyártanak hozzá, amilyen kell. Akasztófára való banda ez is, mint az összes eddigiek...

rohadjmegARCgeci 2012.10.12. 13:24:58

@Zébácsi: @Exploiter: Nincs mit ellopni,ezért inkább kirúgnak egy rahedli közalkalmazottat megint,csak hogy pénzt spóroljanak meg maguknak.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.10.12. 13:32:42

@morgás joga mindenkit megillet:

"mennyi is most a lekötött betét kamata? "

Igen.
Meg is érkeztünk, Kossuth tér, végállomás!

Uva 2012.10.12. 13:38:58

a cigipénz eddig nem a fidesz zsebében landolt, ezt meg kellett változtatni. van még kérdés?

gnme 2012.10.12. 13:57:09

telefonhívás alkalmával: "..mmMM budapest?..."

- nem, nem kérjük.
- Tökmindegy mi az.
- Tökmindegy mit akar.
- Tökmindegy mekkora biznic.

budapestről ez jut eszembe:

"értel miségi fogyaté kosok"

www.youtube.com/watch?v=eVW16wUAI6o

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2012.10.12. 15:25:25

Ez hónapok óta készen van, minden. Előveszik, leporolják, és kész is. Még az is benne van a lezárt borítékban mellette, hogy az évi 3,36 milliárdból kinek melyik építész tervezi az új villáját.

Gera 2012.10.12. 16:08:41

Szerintem kb a duplájára kell emelni a kisker árrést, hogy működni tudjon ez a dolog, de még úgy sem lesz az év biznisze.

Lacccc01 2012.10.12. 16:22:34

"Vajon mit csinál egy olyan állami tulajdonú non-profit társaság, amelynek alapítása 450 millióba kerül, a fenntartása pedig évente cirka 3,36 milliárdba?"

LOP.

Amusing 2012.10.12. 16:46:36

@doggfather:
nem, volt fontossabb is, de azok már megvoltak, lsd reptél, moszkva tér :)
most jön a kánaán :DDD és aki azt mondja nincs gazdasági növekedés, az mocskos hazaáruló :P

Szelid sunmalac 2012.10.12. 17:01:56

Az egesz a Continentallal indult. akinek a vezere a Lazar, a masik Lazar johaverja. Mivel magatol bena, kell neki egy kis segitseg, tehat megirta maganak a torvenytervezetet (amivel lebukott, de ez senkinek nem gond), majd a masik Lazar benyujtotta es tessek, lass csodat!

szita szita péntek 2012.10.12. 17:41:10

Beszélgettem egy garézsbótossal. Szóba került hogy változások lesznek dohány fronton. Ő mondta, hogy egy csomag cigin a haszna valami 1 Ft 50 fillér körül van. Gyakorlatilag ez kevesebb, mint az alkalmazott adott időre (beüti a pénztárgépbe, visszaad) bére. Csak azért tart cigit, hogy ha keresik hát legyen, illetve annak hiányában ne menjen a potenciális vásárló messzebbre elkölteni a pénzét. Ha most felteszem, hogy ez így van (miért is ne hinném el?), akkor 500 dohányos igenigen kevés koncessziós díj kitermelésére alkalmas...

ijontichy 2012.10.12. 18:05:59

@szita szita péntek: Igaz. A garázsbótos pedig a jövőben is fog tartani cigit a törzsvevőinek - pult alatt. Ezenkívül - a bízz az Államban jegyében - szvsz. várható, hogy a benzinkutak visszakerülnek (elvégre Ausztria a minta, mondotta volt Lézarjankó). A lényeg, hogy a nagy lé a haveri zsebekben landol majd.

Mr. Waszabi 2012.10.12. 19:29:39

Tudod, ez kormányzati, költségvetési szemlélet, amit halandó dolgozó nem érthet. Mert nincs hozzászokva. Sajnos amazok sem a valósághoz.
Arról a szemléletről van szó, amikor az "állami" szó a feneketlen mézesbödönt jelenti valakinek az agyában, aki sosem élt a piacon, a versenyszférában.
Megkérdezik tőle, hogy mi kell egy ilyen nonprofit céghez? És akkor elképzeli és elsorolja az ideális elképzelését: kell egy ilyen-olyan bonyolultságú szervezet, abban elnök, elnökhelyettes, főosztályvezető , osztályvezető, helyettesek, s persze mindeniknek külön titkárnő, meg legalább egy Skoda Octavia, önálló, új, modern irodaházzal, parkolóházzal, ezen felül fejleszteni kell egy informatikai rendszert, amely persze csak a legdrágább lehet, hisz az a megbízható - elvégre roppant fontos feladatot lát el ez a szervezet, nem bízhatja magát holmi linuxokra, olcsó megoldásokra, ugye - és a többi és a többi. Hát így jön össze a 450 millió kezdetnek, majd az éves 3 milliárd a fenntartási költségekre. Egyszerűen nem itt élnek. Fejben legalábbis biztosan nem. Mármint nem 2012-ben és nem Magyarországon. Álmodoznak, még mindig.
Hát ezért kerül ennyibe.

Le_Penseur 2012.10.12. 19:31:44

@szita szita péntek:
Én nem garázsboltossal, hanem egy több kisebb boltot üzemeltető vállalkozóval beszéltem. Ő is azt mondta, hogy a cigi árusításán elenyésző haszon van, ráadásul a cigiben áll egy csomó pénz és ő is csak azért tart, hogy ha keresik legyen.

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2012.10.12. 19:55:12

úúú imádom az ilyen munkahelyeket :) mint a legtöbb magyar :)

zsíros-lógós állami megrendelés, állami meló!

kifordított nagyanyó 2012.10.12. 20:03:03

Minden minket terhel,amin ők baromi jól keresnek.Ennyi.

gunyoros 2012.10.12. 20:48:15

Nem aggódom a leendő trafikosokért...
Ahogy átvették a fityiszisták a helyeket a kétharmad lazán megváltoztatja a feltételeket. Lényeg, hogy ezeket a melóhelyeket is lenyúlhassák Lézerék és bandájuk.

szivaros frici néni 2012.10.12. 22:36:46

érintett vagyok, a XII. kerületben van a dohányboltom.Nem vállalom a koncessziót, mert két ember kell az üzemeltetéshez, az állandó árúátvétel miatt.Mert nem támogathatnak a dohánygyárak, és a trafikot nem a 4-5% árrésből, hanem a dohánygyárak polcpénzéből üzemeltetjük.Mert a forgalomban lévő összes terméket kötelező tartani, természetesen az én pénzemen.Mert ha egy apuka a gyerekével bejön azonnal abba kell hagyni az árusítást míg a kiskorú el nem hagyja a boltot, a büntetés 200000-1000000Ft.
A Continentál dohánygyár valóban benne van a buliban, tekintve Lázár úr Hódmezővásárhelyen volt polgármester.Sánta úr a tulaj egyben a dohányszövetség vezetője is.Az Ő gépén készült az egész javaslat. Így akar piachoz jutni. Kb 30ember jól jár, és 15-20000 ember az utcára kerül.Már most kidobott a Bat 17 kiszállítót.Az álltalam ismert kollegák közül senki nem vállalja a koncessziót.Miután a Philip Morris nem hosszabította meg a polcszerződésem október 1-ével én is elbocsájtottam az alkalmazottamat, most munkanélkülire ment.Eddig az államnak 50 000Ft járulékot fizettem, most ezt a költséget a költségvetésből kell kifizetni.A két nagy dohánygyár akit persze nem fogadtak egy tárgyalás szintjén sem a minisztériumban,40 milliárd veszteséget jósolnak a költségvetésben.Ez a nyerőautomatás veszteséggel már 70-80 milliárd.Gondolt-e valaki az urak közül honnan pótolják a kieső pénzt, vagy megint az adót, járulékot fizetőkön vasalják be, mint legegyszerűbb megoldás.

Borcsev Emil 2012.10.15. 11:51:54

Hozzájuk képest a hagyóbácsi félék, vagy pl. az ingatlan panamás VI kerületi haverjaik csak játszótéri csínytevést követtek el pinokkiólázárhoz és a zsebducséhoz képest. ez szégyen és vérlázító, ami ebben az országban folyik. egy igazi banánköztársaság lettünk. kell egy kis pénz? nem gond. írunk hozzá törvényt.