morgás joga 6.jpgMiniszterelnökünk turul szobrot avatva juhokról és a jó pásztorról elmélkedett. Igazi választási kampányos tanmese, amiben mi, a zemberek vagyunk a birkák.

Szent Mihály nap - minden  választópolgárnak eszébe jut róla valami: búcsú, nosztalgikus fegyveres erők napja, vagy épp a haver névnapja - Orbán Viktornak idén a juhok ugrottak be.

Lett volna más lehetőség is - az egyház például Szent Mihály arkangyal megjelenésére emlékezik. Ő az, aki az Utolsó Ítélet angyalaként a lélek jó és gonosz cselekedeteit mérlegeli, és ő a halottak szószólója is. A 18. század közepéig hazánkban Szent Mihály napja parancsolt ünnep volt.

A gazdasági év őszi fordulója is erre a napra esik ("e nap után a fű akkor sem nőne tovább, ha harapófogóval húznák"), továbbá hiedelmek, szokások és konkrét tevékenységek is kapcsolódnak hozzá. Az ország sok vidékén a nyájak behajtásának, a pásztorok számadásának, fogadásának napja volt ez, de például a gyergyói pásztorok Szent Mihály napján tartották a farkasünnepet, hogy a csordát a hazatérés idejére megvédjék a farkasok kártételeitől. (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

Orbán Viktor e jeles napon a politikust (és a gazdaembert) a pásztorhoz hasonlította: el kell számolnia a rábízottakkal, a jó pásztor pedig az, aki megkeresi az elveszett juhot.

"Elszámolni jöttünk önökhöz, elszámolni a ránk bízottakkal. Ma nyugodtan vethetünk számot, és mondhatjuk egymásnak, örüljetek, mert megtaláltuk elveszett juhainkat" (Orbán Viktor)

Vajon hova ez a határtalan optimizmus? És miért van az, hogy sokan ma Magyarországon nem értenek vele egyet? Hogy sokan úgy érzik, ez az alig 10 milliós birkanyáj egy része ugyan még itt szédeleg a karámban, a többi azonban már egy másik juhásznak adja tejét, gyapját és bárányát? És vajon mi vár a maradó birkákra, vajon megvédi bárki is őket a farkasok kártételétől? Vajon a kalandozó birkák a bátrabbak vagy azok, akik a maradás mellett döntöttek (egyelőre)?

Ha miniszterelnökünk komolyan venné saját szavait, most indulhatna és végigbarangolhatná Európa összes mezejét hogy visszacsalogassa az elkóboroltakat, azokat is, akik bizalmat szavaztak pásztoruknak de csalódtak. Mert nagyon sokan és nagyon szanaszét vannak az egykor rábízott jószágok, dús legelőnek mégcsak ígérete sincs a számukra. Régi vicc:

Áll a székely juhász a réten a botjára támaszkodva. Arra megy a többi juhász, meglátják, kérdik tőle:
- Hát te meg mit csinálsz?
- Gondolkodom.
- És hol a fenében van a nyájad?
- Azon gondolkodom...

Orbán Viktor mai beszédében nem ragad le annál a képnél, miszerint minden birka megvan és köszöni jól érzi magát. Miniszterelnökünk jövőt is vetített nyájának: aki politikára "adja a fejét", annak tudnia kell olvasnia a jelekből, ennek képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen.

"Aki aki tud olvasni a jelekből, az láthatja, új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak az első parancsolata úgy hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullnak. Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra és olvassanak a jelekből" (Orbán Viktor)

Miniszterelnökünk valószínűleg úgy gondolja, ő tud olvasni a jelekből - a birkák pedig új törvényeket kapnak a fejük fölé. A szép új világ első parancsolata alapján a gyengék széthullanak, az erősek meg egyesülnek. De mi van azokkal a nemzetekkel, akiknek nyája már szétszóródott, ahol a birkák már elvesztették a türelmüket és új akolt meg pásztort kerestek, akár azon az áron is, hogy szétszakadnak a családok? És vajon a mi karámunkban a pásztor tudja, valójában hány birka felett pásztorkodik, és hogy azokat etetni kellene ahhoz, hogy nyírni lehessen?

Azért jó tudni, hogy nemzeti összetartozásunk turulja Ópusztaszeren van:

"A nemzeti összetartozás szobra egy kitárt szárnyú, 210 centiméter magas bronz turulmadár karddal a karmai között, egy faragott mészkőoszlop tetején. A körszobor az emlékpark szinte minden pontjáról látható. Az oszlop pásztorbotra emlékeztet, oldalait indás mintázat fonja körül az összetartozást, a nemzet egységét jelképezve. A népi díszítőművészetből ismert növényminta bimbói a történelmi vármegyék bronzból öntött címerei. A szobor kelet-nyugati tájolású, ami a magyarság vándorlásának irányára utal." (kormány.hu)

A nyáj tehát nemcsak az összetartozás jelét kapta meg, hanem a vándorlás útirányát is - irány a Nyugat.

És a legfőbb kérdés, vajon ha Orbán Viktor saját jóslatát értelmezné, melyikre tippelne, az akol széthullására vagy az egyesülésére? Esetleg van olyan parancsolat, amit ő már ismer, de elhallgatott, és ami valójában nagyon fontos lenne a birkák számára? Vagy utólag, hanem jön be a jelolvasás (ráolvasás, kiolvasás, beolvasás), akkor maximum igaz lesz a mondás, miszerint minden rossz juhásznak van jó kifogása?

Igen, a választópolgárok egyet megígérhetnek: van fülük, hallanak és olvasnak is  a jelekből. De valószínűleg ők más jóshoz járnak és más jelekből olvasnak, mint legfőbb pásztoruk.

 

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr414810547

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Politikai mítoszok és eposzok 2012.09.30. 14:43:21

“Nyomot hagyni” - írta Török Gábor Orbán és köre egyik fő politikai és személyes céljáról, hogy megérthessük, miért nem elégszik meg a regnáló miniszterelnök csak egy “sima” kormányzással. Kétségtelen, a név megörökítésének szándékát számos momentum bi...

Trackback: A náci “Mihály Arkangyal Légiója” szellemét idézte meg szektás toborzóbeszédében Orbán Viktor 2012.09.30. 13:59:19

Ösztönökre és érzelmekre ható, félelmeket ébresztő, vallásos és mitologikus elemekből kutyult halandzsájában a román Vasgárda emlékét idéző harcra hívott a messiásként szónokoló miniszterelnök. Nem véletlenül szervezték az ópusztaszeri turulavatást Mih...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

na__most__akkor 2012.09.30. 10:49:09

Onnantól kezdve, hogy egy ÁLLAMI vezető (akár I - ELSŐ - Fülkeforr von Alcsút zu Felcsút Viktor) a bibliából szerkeszt beszédet, én kiszálltam.
Csináljátok tovább, birkák.

A gyerekem és az unokáim Hollandiából majdcsak kisegítenek, hogy legalább ne haljak éhen. Mindenesetre nem megyek ki a nyakukra.

I_Isti 2012.09.30. 10:54:09

Persze. Turul. Olyan madár, ami nincs. Ráadásul dögevő madárhoz hasonlít legjobban.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.09.30. 10:57:23

Emelje fel a kezét, akit meglepett, hogy a Kedves Betegnél végképp elmentek otthonról.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.09.30. 11:00:00

Nabazmeg, ma Blogger Gézának, Kalmárnak meg Libbancsnak keményen meg kell dolgozni a fizuért.

Ráadásul kint egész jó idő van. :D

aranyhorcsog (törölt) 2012.09.30. 11:15:25

@I_Isti: kerecsensólyom, vagy ennek valamilyen hibridje, de létező, szent állat.
hu.wikipedia.org/wiki/Kerecsens%C3%B3lyom

J.László 2012.09.30. 11:18:49

@I_Isti:
Turul = kerecsensólyom (nem dögevő madár).

kifordított nagyanyó 2012.09.30. 11:20:53

Dehát van még egy pár fideszbirka.:))

I_Isti 2012.09.30. 11:24:30

" Egyes elképzelések szerint a mondai turul az élővilágban egy nagy testű sólyommal
, talán azaltaj sólyommal
, "(Falco cherrug altaicus)", a*kerecsensólyommal* "(Falco cherrug)", a szirti sassal
"(Aquila chrisaetus)", a szakállas saskeselyűvel
"(Gypaetus barbarus)" vagy a fakó keselyűvel
 "(Gyps fulvus)" esetleg ezeknek a madaraknak valamilyen hibridjével azonosítható.

Egyes elképzelések=mesék.

teglagyar8 2012.09.30. 11:29:58

Magyarok!

Nagyon fontos dologban kérem a segítségeteket!
Az országra minden eddiginél nagyobb veszély leselkedik!
A MUNKANÉLKÜLI SZABADSZÁJÚ LIBERÁLIS BLOGGER RÓZSA MIHÁLY ISMÉT MEGPRÓBÁLJA MEGSZEREZNI A HATALMAT MAGYARORSZÁGON!!!
Az ellenség arca:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg
Gondolom az szdsz 2002-2010 között tartó rémuralmára még mindenki emlékszik!!!
RÓZSA MIHÁLY MOST EZT PRÓBÁLJA MEG ÚJRA VISSZAHOZNI!!!

Tavasszal egy szdsz zászlóval jelent meg!!!!!!
Hogyhogy még mindig nem vetette ki az ország és a nép immunrendszere ezt a mocskot magából?!?!?!???

AMIÉRT PEDIG ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY EZT MEG KELL ÍRNOM A GYURCSÁNY FÉLE ÉHSÉGSZTRÁJK ALATT TÖRTÉNT!!!!!!!!

RÓZSA MIHÁLY A MUNKANÉLKÜLI SZABADSZÁJÚ LIBERÁLIS BLOGGER MEGJELENT A KOSSUTH TÉREN!!!!
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
Nyilvánvaló, hogy itt akarja ÚJRA megalapítani a királyságát, és minden magyart elpusztítani!!!!!!!!!

Kicsit interneten utánaolvasva kiderül, hogy rózsa mihály a munkanélküli szabadszájú liberális blogger teljesen aktív és a hatalomba készül!!!!!

A leendő kabinet névsora is nyilvános már!
Demszky, retkes, magyar, kóka, fodor, ungár, horváth, mécs, tarján, kuncze!
Remélem ismerősen csengenek ezek a nevek!!

Ezért hívom most fel minden magyar figyelmét arra, hogy állítsatok meg rózsa mihályt a munkanélküli szabadszájú liberális bloggert!!!!!

Sokan kérditek, hogy hogyan?
Pusztítsátok a liberalizmust a mindennapjaitokban! Ne hagyjátok, hogy az emberek elfelejtsék rózsa mihály a munkanélküli szabadszájú liberális blogger 2002 és 2010 közötti ámokfutását!!!

Minden magyar fel a barikádokra, harcoljunk a liberálisok ellen!!!!!!!!!!!!!
Rózsa mihály a legveszélyesebb ember a Földön!

EMBEREK ÉBRESZTŐ!!!!!!!!

FRISSITÉS#1

Most már bizonyossá vált, hogy az összeesküvésben hazánk ellen, részt vesz TARJÁN ANDRÁS is!!!!
Az újabb ellenség arca:
nepszava.com/files/2012/06/tarjan-andras-433x325.jpg
Vagy a kancellária vezetője lesz rózsa királlyá koronázása után, vagy az alkirálya, ez még a nyomozás tárgyát képezi!!!
Gondolom nem kell hangsúlyoznom, hogy ez az ember is VESZEDELMES!!!!!!
A liberalizmus terjesztésében aktívan részt vett eddig is, de alkirályként valószinűleg a magyarok deportálásának a fő irányítója lesz!!!!!!!
A NATO és az EU értesítve lett már a veszélyről, reméljük, megteszik a kellő intézkedésket, DE HA NEM, AKKOR NEKÜNK MAGYAROKNAK KELL ELLENÁLLNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PUSZTÍTSÁTOK A LIBERALIZMUST!!!!!!!!

TARJÁN ÉS RÓZSA!!!!!!!!!!!
2 EKKORA VESZEDELEM MÉG A TATÁRJÁRÁS IDEJÉN SEM LESELKEDETT HAZÁNKRA, VALAMIT TENNI KELL!!!!!!!!!

KÖNYÖRGÖM SEGÍTSETEK!!!!!!!!

jancsopanza 2012.09.30. 11:30:10

Kiscsillag, részlet:

Na, hová hoztalak? ez itt az álmom
dugnak a kertben, hánynak az ágyon
itt mindenki táncol, itt mindenki jól van
levágtuk a disznót, a malacok az ólban

És ha már innen nincs tovább
se lámpafény se holdvilág
se a szentjánosbogár nem ég
sötét lesz és mondd, hogy hú de sötét
hú de sötét hú de sötét

Meleg a moslék, és puha a szalma
szaros a hátam szeret a gazda
Ezüst Magyarország, arany a szegélye
beteg a királyunk, de boldog a népe.

lobster thermidor 2012.09.30. 11:36:59

Bizony felvitte a jóisten a dolgát!
A suttyó felcsúti libapásztorból juhász lett.

ElPadre 2012.09.30. 11:45:14

nem etetjük a trollt, úgyhogy nem is válaszolok a vályogból készült, téglatest alakú építőipari termékeket létrehozó üzemegységnek direktben.

de tényleg veszélyben a haza.

és tudjuk is, hogy hívják azokat, akik magyarországot a vészbe taszítják.

feladvány legyen nevük, de annyit segítek, az egyikük tegnap avatott fel egy turulszobrot, és valamiért pásztornak képzeli magát, pedig ő valójában csak egy önképzavaros farkas.

zembertelen 2012.09.30. 12:02:21

"...mi, a zemberek vagyunk a birkák."

Még szerencse, hogy a felhasználói nevem: zembertelen!

kanász 2012.09.30. 12:19:15

Hahó! Szakértők és kétharmad! Dunakeszin eltűnt a turul szobor egyik szárnya! Sürgősen küldjetek egy turulszerelőt!

ursus artos 2012.09.30. 12:20:07

Nem értem, miért nem ez jön át: "A politikus és a gazdaember is pásztor, el kell számolnia a rábízottakkal..."
Ami azt jelenti, hogy neki, mint politikusnak úgy kell "tennie a dolgát", hogy tudatában kell azzal lennie, hogy egyszer el fogják számoltatni, azaz választ kell adni arra, hogy amit ma tesz, jó lett-e akkorra, mikor jön az elszámolás.
De az elszámoláshoz konkrét "vádak" kellenek; az olyanok, hogy nyalja a száját, tehát elmebeteg, ő egy "csuti tahó", meg csak szét kell nézni az országban mi folyik itt, az kevés lesz.
Mint ahogy az elvett a szegényektől és odaadta a gazdagoknak szintén.

Gaspar Gil y Pollas · http://www.kulturtapas.com 2012.09.30. 12:25:43

Mondjuk ez a fajta retorika nemcsak, hogy nem újdonság, mégcsak nem is egyedi jelenleg Európában. Mindenhol a felelősségről meg az együvé tartozásról beszélnek. A spanyol miniszterelnök legutóbb odáig jutott, hogy azok a felelős állampolgárok, akik otthon maradnak és vállalják a gazdasági válság nehézségeit...

Közben meg a fél ország sztrájkol és tüntet, azért ez elég elgondolkodtató:

www.kulturtapas.com/2012/09/altalanos-sztrajk-baszkfoldon.html

vénszivar 2012.09.30. 12:28:31

@kanász: Megszűnt a Malév, nincsenek szerelők.......

vénszivar 2012.09.30. 12:31:50

Ez a szarjankó a seggem lika körül a szőrszálakat számolja meg....., ha megengedem !!!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.09.30. 12:32:03

@ElPadre: "pedig ő valójában csak egy önképzavaros farkas. "

Ezt az inszinuációt a farkasok nevében kikérem.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.09.30. 12:35:18

@ursus artos:

Ő nyalja a száját, elmebeteg, és egy csúti tahó.
Nem vagyok antiorbánista, csak szeretek tiszta vizet önteni a pohárba, mint Bruce... akarom mondani Dörner Gyuri. :D

ursus artos 2012.09.30. 12:39:34

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: világos, nyalja a száját: elmebeteg. Megdönthetetlen bizonyíték.

csak egy néző 2012.09.30. 12:42:16

"A politikus és a gazdaember is pásztor, el kell számolnia a rábízottakkal..."
Nem is értem,hogy ebben a kontexusban,miért gazembert olvastam,gazdaember helyett.Ez a Freud tudhatott valamit.

aranyhorcsog (törölt) 2012.09.30. 12:54:52

@ursus artos: zongorázik a bal kezével önkéntelenül, nem tud vitatkozni csak prédikálni, folyamatosan közhelyeket és szóvirágokat mond normális beszéd helyett, rázza a felsőtestét, fejhangon visítozik a színpadon, hülyén röhögcsél a saját mondatain amiről azt hiszi, hogy vicces és jópofa, laza egy év alatt úgy elhízott és asszony-képű lett ami erős gyógyszerek hatásai lehetnek és nem egy "hogy legyünk sörhasú vizenyős, zavart tekintetű impotensek" nevű Norbi edzés terv eredménye.

felcsutisuttyo 2012.09.30. 13:05:28

NA, EMBEREK...ITT TÉNYLEG EGY BOLOND TÖRPÉVEL VAN DOLGUNK.....Azt hiszi Ő a pásztor mi meg a bírkák??? ISTENNEK KÉPZELI MAGÁT.... NA, GYORSAN KERESZTRE KELL FESZÍTENI. de a többi Fidesz maffiózóval együtt..KÉSZÜLJETEK!!!!!!
Szervezzétek az összefogást a nemzeti összetartozást A ROHADÉK GONOSZ TÖRPE ÉS BANDÁJA ELLEN !!!!!
El kell felejteni a csaló, hazug, számító választási törvényt a REGISZTRÁCIÓT ÉS VÁLASZTÁST!!!! Harc lesz itt nem választás!
KEZDŐDJÉK AZ IGAZI HARC, AMIT EZ A KIS SZAROS NAGYON SZERET !!!!!DE SÜRGŐSEN !!!!!!!!!!!

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.30. 13:11:09

@teglagyar8: te buzeráns spammer! Miért nem mész vissza a kurvaanyádba végre?

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.30. 13:12:01

@felcsutisuttyo: hogy mit képzel, azt nem tudom. Hogy az ország 90%-ban birkákból áll, azt mutatja az is, hogy ez a tetves söpredék még mindig kormányon van, ahelyett, hogy a sitten rohadna.

ursus artos 2012.09.30. 13:12:07

@aranyhorcsog: "nem tud vitatkozni csak prédikálni, folyamatosan közhelyeket és szóvirágokat mond normális beszéd helyett, rázza a felsőtestét, fejhangon visítozik a színpadon, hülyén röhögcsél a saját mondatain amiről azt hiszi, hogy vicces és jópofa, laza egy év alatt úgy elhízott és asszony-képű lett"

Ez szubjektív megfigyelés.

ursus artos 2012.09.30. 13:12:53

@felcsutisuttyo: "Szervezzétek az összefogást "
Szervezd te.

teglagyar8 2012.09.30. 13:20:06

@A fidesz a betegek kiirtására készül: neked meg mi bajod? Rozsa a legnagyobb veszely.

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.30. 13:25:02

@teglagyar8: mi lenne, ha megtennéd azt a szívességet, hogy fellógatod magad az első, utadba akadó lámpavasra?

teglagyar8 2012.09.30. 13:29:16

@A fidesz a betegek kiirtására készül: es akkor a rozsat ki allitja meg? NEM fogom az egyszerubb utat valasztani!!!!

imperial 2012.09.30. 13:32:48

Lehetett volna toleránsabb Orbán.
Tudhatná, hogy a turul és a nemzet szavak hogy felizgatják a hazátlan libsiket.

aranyhorcsog (törölt) 2012.09.30. 13:40:17

@ursus artos: "Ez szubjektív megfigyelés."
cáfold!

ursus artos 2012.09.30. 13:47:36

@aranyhorcsog: ""Ez szubjektív megfigyelés."
cáfold! "
Ha ez nem szubjektív kategória, akkor semmi sem az: "folyamatosan közhelyeket és szóvirágokat mond normális beszéd helyett"

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.30. 13:59:53

Az LMP azt kéri a Miniszterelnökségtől, hogy hozzák nyilvánosságra a Gripen-bizottság 2007-es jelentését, hogy az állampolgárok megtudják, kik és milyen okokból döntöttek a vadászgépek beszerzéséről.
A mindenkori kormányzatok több mint tíz éve nem tudnak elszámolni azzal a gyanúval, hogy a vadászgépekről szóló döntést befolyásolta a korrupció! A Fidesz erősen érintett!

Bóvli okormány, bóvli ország, sok jóra ne számíts!

Kormányváltást és soha többet kétharmadot!

Pussy Riot (törölt) 2012.09.30. 15:54:41

Akkor mit csináltok az egótokkal ha bejön amit csinál?
Nem mondom, hogy egyetértek a jelen rezsimmel, de csak akkor ugatok, ha van jobb ötletem.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.30. 17:16:59

@ursus artos:

"@aranyhorcsog: ""Ez szubjektív megfigyelés."
cáfold! "
Ha ez nem szubjektív kategória, akkor semmi sem az: "folyamatosan közhelyeket és szóvirágokat mond normális beszéd helyett"

*

Olvasd vissza Orbán honlapján bármelyik beszédét és látni fogod, hogy tele van közhelyekkel meg szóvirágokkal.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.30. 17:20:33

@Pussy Riot:

"Akkor mit csináltok az egótokkal ha bejön amit csinál?"

Már 29 hónapja, vagyis 2 és fél éve (!) csinálja, amit csinál.

Szerinted nem lenne itt az ideje, hogy a nagyívű terveiből meg a számolatlan ígéreteiből legalább egyetlen valami bejöjjön, ami az országot előrébb viszi a boldogulásban?

nu pagagyí 2012.09.30. 17:22:44

@Pussy Riot: Nekik bejön, ha hagyjuk, de neked meg nekünk biztosan nem fog. Én nem várnék addig, amíg az egyetlen remény egy jövőbeli tisztességes életre az lesz, hogy Orbán is megöregszik egyszer.

Niebur 2012.09.30. 17:25:02

Elismerem szörnyű tudatlanságomat, de könyörgök valaki írja meg: Ki az a Rózsa Mihály?

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.30. 17:27:13

@nu pagagyí:

"Én nem várnék addig, amíg az egyetlen remény egy jövőbeli tisztességes életre az lesz, hogy Orbán is megöregszik egyszer."

*

Erről az jutott eszembe, hogy tegnap a cseh elnököt hátbalőtték paintball-puskával.

masszív 2012.09.30. 17:29:52

@teglagyar8: te barátom súlyos beteg vagy ha komolyan gondolod ha nem....

krj 2012.09.30. 17:31:34

épül, szépül, bővül a nemzeti giccs panteonja. csak azt tudnám, hogy szegény turulmadarat miért kell mindig vicsorgó szarógalambként ábrázolni. a kedves vezetőről meg ne is beszéljünk...:)

VOGAben 2012.09.30. 18:08:05

Ezt a pásztort mán haza kell hajtani Alcsútdobozra vagy hova! Oszt ott kipróbálhatná az életet 46ezerből egy kecskével.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.30. 19:19:11

igazán szép tőle, hogy legalább birkába vesz bennünket. az mégiscsak egy fokkal magasabban van a ranglétrán a vaktyúknál.

teglagyar8 2012.09.30. 19:43:13

@fetyisob: en csak a szemeket nyitogatom. Ez a dolgom es az eletem. Meg kell akadalyozni rozsat, hogy ismet a vezetoi szekbe kerulhessen!

nincsensapka 2012.09.30. 19:49:20

@ursus artos: Igazad van. A legmélyebb sajnálatomra.

Dr.Bio74 2012.09.30. 20:00:22

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:

Három pásztor áll a réten, néznek a nyájtól arrébb álló birkát. Azt mondja az első:
" Bár csak a Claudia Schiffer lenne"
A második:
" Bárcsak a Naomi Campbell lenne "
Mire a harmadik:
"Bárcsak már sötét lenne "

Netuddki. 2012.09.30. 20:07:02

Már régóta mondom nektek, hogy "ezek" birkáknak néznek bennünket. Akiket sokszor meg lehet nyírni. Beeee, beee, viktor kabbeeeee...

Netuddki. 2012.09.30. 20:10:54

Philip K. Dick után szabadon:
-Álmodnak-e a magyar birkák jobb politikusokról?
-Álmodnak-e a fideszes droidok elektromos orbán viktorról? (Megint tölteni kéne az elemet!)

kela-bá 2012.09.30. 20:15:45

A Föld nevű legelőn 7 milliárdnyi birka legelget...Egy kis létszámú pásztor csapat terelgeti a nyájat. Sajtótájékoztató a kilétükről itt:
youtube: Európai Krízis-Ki mozgatja a madzagot ?
Jó éjt !

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.09.30. 20:18:34

Ezennel szeretném szerényen megjegyezni, hogy a Lobsterizmus blog mér régóta mondogatja, hogy itt mi vagyunk a birkák:

oriblog.blog.hu/search?searchterm=bari&searchmode=OR&submit=Keres%C3%A9s

Konkrétabban pedig itt:
oriblog.blog.hu/2011/01/04/orban_viktor_csalodott_bennunk

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.09.30. 20:19:23

@kovi1970:
"Philip K. Dick után szabadon:
-Álmodnak-e a magyar birkák jobb politikusokról?
-Álmodnak-e a fideszes droidok elektromos orbán viktorról? "

Lájk!

Kerek négyszög 2012.09.30. 20:25:48

Igen. Orbán szerint birkák vagyubk.

És a birkákat nyírni szokták. Azért vannak.

dr kíváncsivagyok 2012.09.30. 21:40:58

@J.László:
" Turul = kerecsensólyom (nem dögevő madár). "
Ezt mindenki tudta, de a " szobormű"...nagyon keselyűre hajaz...

dr kíváncsivagyok 2012.09.30. 21:45:09

@Pussy Riot: "Akkor mit csináltok az egótokkal ha bejön amit csinál?
Nem mondom, hogy egyetértek a jelen rezsimmel, de csak akkor ugatok, ha van jobb ötletem. "
Ha meg nincs jobb ötleted, akkor szarhatnak a szádba is, mi ? Ha már tele lesz ,.. majd csak eszedbe jut megmondani : NEM TETSZIK A RENDSZER !!!!

libbancs 2012.09.30. 22:37:43

@dr kíváncsivagyok:

Nektek büdös kommunistáknak biztos nem tetszik a rendszer. És ez így van jól :)

gigacherry 2012.10.01. 01:06:53

@imperial: Csak a birkáknak tetszenek?
Aki nem orbánista, az hazátlan?

gigacherry 2012.10.01. 01:07:27

@ursus artos: Erre ott van példának az összes fenti idézet.

gigacherry 2012.10.01. 01:33:29

@libbancs: Akinek nem tetszik a birkázás, az büdös komenyista. Aha :-)

gigacherry 2012.10.01. 01:37:27

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ez aztán a szellemes válasz. :-) Igen, minden Gyurcsánytól származik, nem tudtad?

csak egy néző 2012.10.01. 12:16:16

Az alacsony és bölcs vezirünk a turul páva alatt istenként kisgyerekeket áld meg.Fityeszes szavazók lehet sorbaállni az áldásért.
www.echotv.hu/images/galeria/691.jpg