morgás joga 6.jpgBumerángként pattog a "legyen területi alapú a rendszám" gumicsontja - téma volt januárban, de megint napirendre került, ezúttal Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) új elnökének beiktatásán fejtette ki erről szóló véleményét.

A kormányzat láthatóan nem tud lejönni a témáról - az átnevezendő közterek (úgy néz ki) elfogytak, jöhetnek az autók, abból jó sok van, és a közszféra dolgozóinak is kell adni egy kis plusz munkát (vajon mennyibe is fog kerülni mindez a költségvetésnek?). Az nem lehet a csere indoka, hogy rossz a rendszer, elfogynak a rendszámok - 22 év után ma is csak az "M" betűnél tart a kibocsátás.

Hát igen, kell az autósoknak az új rendszám, mint púp a hátukra. Boldogságunk maximalizálásához nagyon hiányzik a területi (megyei, járási) alapú rendszám, mit is kezdenénk nélküle? És hiába a helyettes államtitkár nyugtató szavai, hogy a műszaki vizsgán, egyablakos ügyintézéssel történik majd a rendszámcsere, az autótulajdonosok szerint ez sem más, mint egy újabb sarc, csak ezúttal nemcsak fizetni kell, hanem ráadásul jó sok időt és energiát is bele kell majd áldozni az ügyintézésbe.  

Mert ugye az egész nem annyi csak, hogy az x évente esedékes műszaki vizsga alkalmával kapunk egy új rendszámot, oszt jó napot. Először is, azt legyártja valaki és a gépjármű tulajdonosnak meg kell vennie. Az első kérdés, ami felöltik, vajon a jelenlegi gazdasági helyzetben, a csökkenő új üzembehelyezések korában, ez az egy ötlet van arra, hogy fellendüljön a rendszámgyártó cég forgalma? És vajon a régi örök-hűbéres kapja meg a gyártási jogot, vagy az új rendszámmal új piaci szereplő is beiktatásra kerül, ha már ilyen hirtelen ilyen jó üzletté vált a dolog? Vajon mikor jelenik majd meg a közbeszerzési kiírás és milyen beadási határidővel?

Ha új rendszám, akkor új forgalmi és utána irány a többi ügyintézés - hiteles, lízinges autóknál jön a pénzintézet. Vajon a műszaki vizsgán majd a bank, lízingcég képviselőjének is meg kell jelennie, vagy elég csak bejelenteni hozzájuk, hogy immáron új rendszámon fut az érintett jármű és mennyibe kerül majd az összes szerződés átírása? Lehet hívni a biztosítót felelősség meg casco-ügyben, beszélgetni a biztosító ügyintézőjével meg papírokat kitölteni és fénymásolni az új forgalmit, mehet a brunszt az önkormányzattal új behajtási meg parkolási engedélyért-bérletért, lehet levelezni módosított sztrádamatricáért, nem is beszélve a spéci lakhelyi vagy céges engedélyek ügyintézéséről, rendszámhoz rendelt szolgáltatásokról, benzinkút-hálózatos üzemanyagkártyák cseréjéről.

Valószínűleg az önkormányzat is nagyon boldog lesz a sok átrendszámozott jármű miatt amikor jön a szokásos gépjárműadó-határozatos időszak. Kérdés, vajon kiszabhatnak majd adót olyan autóra, amely nem az adott önkormányzat területi jelét viseli a rendszámtábláján? Mi lesz akkor, ha a tulajdonos nyíregyházi, az üzembentartó állandó lakhelye Gyula, de ideiglenesen Győrben lakik? Mennyi "idegenben lakás" után kell majd átrendszámoztatni az autót? És mennyit kell majd fizetni érte? És mi lesz a flotta-tulajdonosokkal, hogyan tervezzenek, mennyibe kerül majd a teljesen felesleges procedúra és mennyi plusz adminisztráció hárul majd rájuk? Vajon egy országos hálózatnak minden egyes telephelyén (fiókjánál) külön-külön kell majd rendszámoztatni, vagy a székhely dönt? Ha már az illetékesek vizsgálják a bevezetés lehetőségét, az ördög a részletekben rejlik ...

Vajon, ha járási koncepcióban gondolkodnak az illetékesek (ez is elhangzott), akkor lesz cirka 168 különféle rendszám hazánkban, nem beleszámolva a rendőrségi, stb. rendszámokat? Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy például Budapesten minden egyes kerületben más rendszám lenne, a ferencvárosi már ferdén nézhetne a társasház előtt éjszaka parkoló terézvárosira? Őszintén, vagyunk olyan nagyok, hogy érdemes ennyire elaprózni? 

Sokak szerint a közbiztonságot jelentősen javítaná, ha messziről látszódna, hogy a faluba valami "idegen", azaz más járásbeli kódorogna. Vajon a szomszédokat figyelő öregasszony meg fogja tudni majd mondani, az "idegen" autós a 168 járás melyikében van regisztrálva? Azt sem lesz könnyebb megjegyez, mint a három betű-három szám kombinációt, a környékbelieket eddig is ismerte, a lomizó vállalkozókat meg százméterekről autótípus alapján kiszúrja ...

De vajon merné-e valaki a későbbiekben saját autóval országszerte követni kedvenc csapatát/politikusát/művészét, ha arra számíthat, a mindenekfeletti lokálpatriotizmus vandalizmusba is fordulhat? Vajon hogyan módosulnának a már meglévő sztereotípiák ("fővárosi beképzelt bunkó", "vidéki tahó", stb.) ha az utakat róva visszatérően tudatosulna az autóvezetőkben, az előttük bénázó/szlalomozó, vagy épp az utolsó használható parkolóhelyet elfoglaló, az egy "idegen"? Vajon egyértelmű, hogy az idegenek rosszabbul vezetnek, jobban kell vigyázni rájuk, mint a helyiekre? (aki autóját törte már össze a szomszéd utcában lakó, annak biztos más a véleménye ...)

Vajon növeli vagy csökkenti a toleranciaszintet a másik rendszámilag kiplakátolt származása, nyitottabbá válnak-e a híresen zárt gondolkodású magyarok? A kérdés nemcsak közbiztonsági és közigazgatási, hanem szociológiai is, bármi is a véleménye a kormánynak a szociológusokról. Lehet mondani, máshol ez jól működik (lásd Ausztria, Németország), de azt is, a jelenlegi rendszerünkhöz hasonló jól funkcionál máshol is (pl. Svédország, Litvánia), minek azt bolygatni.

És mi lesz az egyedi, drága pénzen vett rendszámokkal? Azokról nem kell tudnunk, hova valósiak, a kormány nekik megengedi az inkognitót, esetleg kénytelenek ők is besimulni a tömegbe? Vajon visszakapják majd a pénzüket, ha már jogszabályilag nem használhatják saját, kocsiról kocsira hordozható rendszámtáblájukat?

Az új rendszám tehát nem egyszeri költséget jelentene az autósoknak, hanem rengeteg utánjárást és plusz költséget - ami ráadásul minden egyes alkalommal megismétlődik, amikor lakhelyet (telephelyet, székhelyet) vált a gépjármű tulajdonosa. 

 

Nem lenne egyszerűbb (és olcsóbb), ha azt mondanák, egyösszegben x forintot postázzon el minden autótulajdonos a  közbeszerzési tendergyőztes rendszámgyártó cégnek, és minden maradjon a régiben?

 

Győri Gyula, az új NKH-elnök kifejtette: az ésszerűség, a nemzeti érdek és a jogszerűség vezeti a hatóságot a határozatai meghozatala során. 

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr524739280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dr.Zemberevő 2012.08.29. 16:02:42

@Game over, insert coin: Ezt várom, hogy végre valamelyik ellenzéki szervezet ezzel a programmal jelentkezzen!

hannamontanna 2012.08.29. 16:03:23

@dr. Bubó: ..és ez a100-ból 1 kb. megfelel a vagyoni megoszlásnak is....

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2012.08.29. 16:03:53

Amikor bevezették a jelenlegit, akkor kellett volna a területit választani, ott volt a kínálatban!
Valamelyik csókos cégnek köll egy kis pénz, + az állam is kaszál belőle.
Már csak az évenkénti műszaki vizsga hiányzik, ami a másik agyrém...
(úgy tudom, Fr. o-ban pl. nincs is
műszaki vizsga, csak akkor dugnak meg keményen, ha ilyen okból okozol balesetet)

dr. Bubó 2012.08.29. 16:04:10

a terület alapú rencámoknál álítólag figyelembe veszik már előre a visszacsatolandó területeket, ukrajna, szlovákia, erdély ja és lesz Trianon rencám is...

hogy amikor a TEK visszafoglalja a területeket ne kelljen ujra rencámot gravírozni...

Sztavrosz_ (törölt) 2012.08.29. 16:04:15

Ennyire éhezik a táblagyáros haver? Pedig már annyi mindent átneveztek áttábláztak...

gnme 2012.08.29. 16:05:40

rossz vége lesz ennek győri koma

"...Győri Gyula, az új NKH-elnök kifejtette: az ésszerűség, a nemzeti érdek és a jogszerűség vezeti a hatóságot a határozatai meghozatala során..."

lásd még:

totalcar.hu/magazin/velemeny/2011/02/09/jani_jani_kellett_ez_neked/

totalcar.hu/magazin/kozelet/2012/08/08/alacsonyabb_birsagok_egyszerubb_kresz/

totalcar.hu/magazin/velemeny/2011/12/07/hat_a_kisf...om_nem_kene/

dr. Bubó 2012.08.29. 16:06:11

@hannamontanna: francot... akinek sok pénze van annak van kis esze is... nem hazuggya hogy "jólmegy, minden nagyon jó minden nagyon szép"

ezek elvetemült fidesfanok lehetnek...

vagy csak a "hibahatár" azaz lehet nincsenek is...

én mindenesetre szívesen beszélnék ojjannal aki ebbe tartozik és aki szerint a magyar gazdaság qva jo... (drmatolcsival nem, mert az beszámíthatatlan)

Le_Penseur 2012.08.29. 16:06:38

@hannamontanna:
"Ezek az ötletek egyébként szerintem gumicsontok, hogy rágódjunk"

Az a gond, hogy a gumicsontból egyszer csak törvény születik végrehajtási rendelettel!

A polgároknak egyébként még jobban keresztbe lehetne tenni, ha mondjuk kizárólag a fővárosban, kizárólag személyesen és kizárólag szerda délelőtt lehetne elintézni a rendszámcserét, az erre kijelölt egyetlen hivatalban! :D

Le_Penseur 2012.08.29. 16:07:54

A blogmotor lenyelte két hozzászólásom! A blogmotor monnnyon le!

Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg! 2012.08.29. 16:09:22

Úgy baromság, ahogy van. De nyilván Simics cimbi kinézett magának egy rendszámgyártó céget. Mi lehet tenni.

bucbuc 2012.08.29. 16:11:02

Csaka nyugdíjemelés meglegyen, meg a többi nyugdíjaskedvezmény.

A többi le van szarva, majd behajtjuk valahogy.

Teljesen nyilvánvaló hogy ennek egy célja van, hogy lehet még több lóvét lehúzni azokról akikről szabad.

dr. Bubó 2012.08.29. 16:12:26

@bucbuc: így van... drorvbány a fiataldemokrata a nyuggerek kirája és a cigánykodásban császár...

Kőmíves Kelemen · http://mekk-elek.blog.hu/ 2012.08.29. 16:13:05

Még ha nem is hasznositják újra a már kikopott autók rendszámait (A, B, C kezdetűek kb), akkor is minimum 15 évig még elég a mostani 3 betű, 3 szám.

Ez megint csak egy gumicsont lesz, mert ezt már nem fogják benyelni az autósok...

Mi a pitsának körzetesiteni egy ilyen tökömnyi országot? Zannyukat, azt.

merjünknagyotálmodni 2012.08.29. 16:13:29

Végre a Józsi-1 rendszámomat lecserélhetem.

sanyivagyok 2012.08.29. 16:13:34

franciaorszagban is tartomanyi rendszamok vannak (mondjuk egy kicsit nagyobb is mint Magyarorszag), de ha koltozok akkor az uj forgalmi nekem annyi, hogy a forgalmi mellet kapott koddal bejelentkezek a neten egy oldalra atirom a cimet majd ok kuldenek postan egy matricat, amit raragasztok az elozo cimre es kesz. koltsegem nulla

dr. Bubó 2012.08.29. 16:15:29

@merjünknagyotálmodni: én meghagyom a "BARBI-1" et rózsaszín "A" mercin...

dr. Bubó 2012.08.29. 16:16:16

@sanyivagyok: mijjen balf@szok a francia hivatalok... pedig mijjen jol le lehetne huzni a pógárt..

hannamontanna 2012.08.29. 16:16:41

Tényleg..mi lesz a sokba került egyedi BEAST-1... stb rendszámokkal..?

dr. Bubó 2012.08.29. 16:17:39

@hannamontanna: épp most veszek egy bömöst, NARANCS színben...

"FIDES 1" rencámot kértem rá... lemongyam ?

Amatőr 2012.08.29. 16:19:19

@Game over, insert coin: """Ez kész, ezt a bandát örökre ki kell söpörni ebből az országból,...."""

Minek? Egyik kutya, a másik eb.
Az egyik leszerepelt bűnbandát lecserélnéd egy hasonlóan levitézlett sittes társaságra?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.08.29. 16:19:26

@Le_Penseur: "ha mondjuk kizárólag a fővárosban, kizárólag személyesen és kizárólag szerda délelőtt lehetne elintézni a rendszámcserét, az erre kijelölt egyetlen hivatalban! :D"
És egy ablaknál. Egy ablakos ügyintézés... :)

hannamontanna 2012.08.29. 16:19:26

Ausztriában régebben úgy volt, hogy az ember vett egy rendszámot jó pénzér, aztán lehetett 3 autója is, arra tette, amelyikkel épp ment - mert egy seggel még ők se tudnak két lovat megülni. Bár már biztosan nem így van... rég jártam kint..

hannamontanna 2012.08.29. 16:21:36

@dr. Bubó: ..mongyon le ...akarom mondani mongyad le..:-)))

ledkerék 2012.08.29. 16:23:07

Aki ezt a rendszámtábla kavalkádot kitalálta,vagy akik ezt be akarják vezetni,nekik kötelezően a felső ruházatukra is rá kell bélyegezni egy személyre szóló rendszámot,mint a fegyenceknek van.

isti77 2012.08.29. 16:23:26

Járnak már nálunk is sokan területi alapú rendszámmal. Én itt Pesten és környékén a "DS", "KN", "NZ" körzetekbe tartozókkal szoktam a leggyakrabban találkozni. Gondolom, az uniós zászló alatt az "SK" a "saját kérésre" rövidítése.

Tahó Sandokan 2012.08.29. 16:27:46

miért van olyan érzésem, hogy a Közgép képes rendszámtáblákat is gyártani profi minőségben?

mim 2012.08.29. 16:29:28

Próbálok csak 1 lépéssel előre gondolkodni és nem csak az azonnali és nyilvánvaló célokkal számolni (haver cég, illetékek stb..)

Szóval.. szerintem ez a közúti díjakról szól. Minden autó tulaj amint betéved valami nem rendszámhoz köthető területre.. perkál.

A nagy rendszámreform csak előkészíti - a tulajra hárítva persze változás tetemes részét - az útsarcot.

Remélem tényleg csak gumicsont, ahogy itt pár hozzászólótól olvastam.

laci_52 2012.08.29. 16:39:08

@Tahó Sandokan: A Közgép mindent tud!

Nekik lesz egy zsíros állami megrendelésük, az autósok fizetnek, mint a katonatiszt, az államkassza busás bevételre tesz szert.

Ennyi az értelme a rendszámcserének.

dr kíváncsivagyok 2012.08.29. 16:40:11

Van egy tippem hogy ki(k)nek az érdekkörében van a rendszámgyártó cég....

dr. Bubó 2012.08.29. 16:41:33

veszünk egy fekete VW mikrobuszt "ORBAN-1" rencámmal...

Jenyei 2012.08.29. 16:46:40

Elég öreg vagyok már, hogy emlékezzek: a rendszerváltáskor, amikor a mostani rendszámokra áttértünk, hogyan söpörték le izomból a javaslatot, hogy legyen az új rendszer területi alapú. Jó lenne legalább a szemébe nézni annak, aki már akkor ott volt, és most is ott van, a rohadt életbe...

stefiapo 2012.08.29. 16:47:27

A többség jól átlátja ezt a kérdést. Ez megint az autósok lenyúlásról szól nem holmi ésszerűségről. Ekkora sz@rban nem lehet ez az ország ha ezért megcsinálják ezt a cirkuszt. Legyen önkéntes, de ne kötelező. Inkább mondják meg hova utaljak párezer ft-ot de én nem állok sorba ezért az biztos...

dr kíváncsivagyok 2012.08.29. 16:47:27

Akik az ablakokba gravíroztatták a rendszámukat , kapnak majd állami támogatást lecserélni ? 150 - 500 ezer ft / autó !? Vagy Ők lesznek a kivétel , Kb. mennyi ilyen autó lehet ? 100 ezer ? 300 ezer ?

2llkedő 2012.08.29. 16:53:12

A következő lépés az lesz, hogy az autót is köteles lesz mindenkinek lecserélni Köz-gép típusura.

v2peti 2012.08.29. 16:54:10

Tőlünk nyugatra (és keletre) is valahogy megoldják az itt felmerült kérdéseket, mivel a többség ilyen rendszámot használ. Amúgy meg most is részben kiszúrhatók az idegen kocsik. Pl. Debrecenben a focipálya előtt álló, X autókereskedés Bp felirat a rendszámkereten utalhat arra, hogy az autó tulajdonosa valószínűleg nem a Debrcen szurkolótáborát erősíti. Főleg, ha egy zöld-fehér kabalafigura van a szélvédőn. Amúgy ca. 20 éve állítólag pont emiatt vezettek be területi kódot nem tartalmazó rendszámokat.

Bár tőlünk nyugatra szinte mindenhol területi alapúak vannak, de érdekes módon a csehek visszatértek a nem területi alapúhoz, ráadásul a rendszámok újabban ott nem betűvel, hanem számmal kezdődnek.

Mindenesetre most ez nem aktuális, de 10 év múlva, amikor a betűk nagy része elfogy (az U eleve foglalt a motorok miatt, és nekik fenn kell tartani valószűleg a V-t is, míg az utánfutóknak az X és az Y foglalt, ezért egy jó évtized múlva eléggé megfogynak majd a betűk.

Szóval ca. 5-10 év múlva kellene bevezetni, vagy ha hamarabb vezetik be, akkor felmenő rendszerben kellene ezt csinálni. Azaz első 1-2 évben csak az új, és az import kocsik kapjanak, vagy aki kér ilyent. És utána se legyen műszakinál kötelező kicserélni, csak ha lejár a forgalmi, vagy az autóhitel.

Messzi Vetek 2012.08.29. 16:55:01

pontosan a mostani rendszámstruktúrának köszönhetjük, hogy nem kell matricázni pl az autópályán, vagy hogy kinyílik a plázában a sorompó - könnyen olvasható gépek által is.
ha ezt megszűntetjük a semmiért, azzal semmivel sem lesz jobb, viszont legalább rosszabb lesz.

szeme közé, laposan! 2012.08.29. 16:56:21

Bazzeg, most jutott eszembe, hogy tavasszal kicserélték a forgalmimat, a kgfb szerződésen meg még a régi száma van, be kéne jelenteni! Csak van értelme az ilyennek... :)

dr. Bubó 2012.08.29. 17:02:59

"FÁ" területi kód lesz? ("félázsiai")

Kukiság · http://browhair.blog.hu/2014/12/13/jeff_639 2012.08.29. 17:05:05

Vazé már megint ez a gumicsont.
Nevezzék át hetente a köztereket. de csak olyanokat ahol csak sóhivatalok vannak a kormánynegyedben.

Az embereket meg hagyják már végre békén éhendögleni.

Ha kell még nektek mani, amit még el akartok lopni, akkor rakassanak rendszámot a cipőkre, a görkörikra, a rollerekre, a gördeszkákra, a biciklikre, a triciklikre, az tetőcsomagtartókra, a síboxokra, a nordicwalking botokra, a pedálnélküli gyerekbciklikre, a bicikli gyerekülésekre. mindenre ami mozog és mozgatható.

De inkább ne fárasszátok magatokat, csak szóljatok mennyit utaljunk a Közgép Rencám Ezüsthajó rt-nek, oszt jónapot.

misi46 2012.08.29. 17:05:51

Sváci rokonom 18 éves korában megkapta
első rendszámát, most is azzal jár. 74 éves. Kb. 13 autót szolgált ki ugyanaz a rencám.
Ja, tudom az egy rohadt, kapitalista, ország. Nem is viszik semmire, bezzeg, ha lenne egy matolcsijuk!

dr. Bubó 2012.08.29. 17:07:09

@misi46: a qva svejciek... rohat unalmas is nekik... ezér lesznek öngyilkosok, mert nem történik semmi...

Kukiság · http://browhair.blog.hu/2014/12/13/jeff_639 2012.08.29. 17:11:11

@misi46: exportáljuk ki nekik a matolcsit, meg is oldaná a CHF-EUR árfolyamgát kérdéskörét egy csapásra unortodox vagy mifasz módon, 1 EUR=300 CHF.
mindenkinek jó lenne az itthoni devizahiteleseknek elsősorban. CHF is lent van ez a "szakértő" sincs itthon. Király.

CICMÓK 2012.08.29. 17:17:50

Az NKH küldetése, hogy a közlekedésben résztvevő eszközök és a közlekedési infrastruktúra műszaki színvonalát a jogszabályi kötelezettségeknek és a közlekedésbiztonsági előírásoknak megfelelő szinten tartsa.
Győri Gyula, az új NKH-elnök kifejtette: az ésszerűség, a nemzeti érdek és a jogszerűség vezeti a hatóságot a határozatai meghozatala során.
ÉSSZERŰ ÉS NEMZETI ÉRDEK A CSERE!

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2012.08.29. 17:24:47

Aztán majd lesz gyalogosrendszám is...ha költözől azt is cserélni kell...
Kellett nektek ez az orbánféreg..kiváncsi lennék hány hüje szavazott rá csak ebből a bagázsból...nesztek

na-ki 2012.08.29. 17:24:48

Merjünk nagyok lenni már megint.
A kínai vicc jut eszembe az országunk nagyságáról:
- hányan is laknak Magyarországon?
- tízmillióan!
- nahát, ilyen kevesen, akkor mindenki ismeri egymást!

subtotal 2012.08.29. 17:26:20

Felmenő rendszerben lenne értelme, őszintén szólva a focival kapcsolatos szempontok marhára nem érdekelnek, meg hogy tudják, hogy nem vagyok helyi. Ha külföldön nem zavar (sok honfitársunk például még egy bizonyos matricát is felrak ugye), itthon miért zavarna?

Ha annyi lesz egy átírás (umgefahr 30EUR és 30 perc max), mint a németeknél és a táblát is helyben megcsinálják (~30EUR), akkor jöhet pár év múlva, mikor kezdünk a végére érni a mostani rendszernek.

himpellér 2012.08.29. 17:27:39

A rendszerváltáskor javasolták egyesek, hogy körzetesítsék a rendszámot. Azzal az érvvel vetették el, hogy megnehezítené az autók adás-vételét. Ez sima pénzlenyúlás. Szerintetek ez a törpe félcigány, meg a kuszaszemű olvassa ezeket a kommenteket? És, ha igen, ég a pofájukon a bőr?

KolompárRómeó 2012.08.29. 17:29:42

@Game over, insert coin:

"Ez kész, ezt a bandát örökre ki kell söpörni ebből az országból, 2014 után a Fideszt fel kell oszlatni, be kell tiltani, vezetőit elszámoltatni, állampolgárságukat elvenni majd kiutasítani őket az országból - takarodjanak félázsiába, oda valók.

Valahol meg kell húzni a határt, nem tűrhetünk el örökre mindent. "

Az a baj, hogy pár éve a maszop-szadesz tolvajbandára is szó szerint igaz volt ez a leírás.

tarackos 2012.08.29. 17:30:25

Drágább lett a műszaki, az átírás, a kötelező, kaptunk baleseti adót és most még a rendszámért is lehúznak egy bőrt az autosokról. Nem beszélve a jóárasított benzinről és matricáról, megsokszorózodott büntetési tételekről.

Nem lenne egyszerűbb lehúzni a vasfüggönyt? Ilyen árakkal lassan úgy sem megy senki sehová!

Még jó, hogy nem elmúltnyócév van, nemtom mi lenne ha megszorítanának mint azok a gaz vörösök...

blr 2012.08.29. 17:31:41

Nem tudnak elég nagyban gondolkodni. A rendszámnak egy egy évnél nem régebbi tankolás blokkjának AP-számával kéne megegyezni. Ha itthon nem tankolt, akkor szabadon választott blokk alapján a kutat meg kell venni és a MOL részére átadni.

becike4 2012.08.29. 17:33:36

Tisztelt Győri Gyula!

Teljesen ésszerű volna és abszolút memzeti érdeket képviselne,ha kiszopná....

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2012.08.29. 17:34:08

@CICMÓK: "ÉSSZERŰ ÉS NEMZETI ÉRDEK A CSERE!"

Ja, az NKH-é valami normális szervezetre, amelyik nem nézi a közlekedőket kifosztandó prédának.

Dr. foolproof 2012.08.29. 17:35:01

Ez a balfasz Breivik gyerök is elbaxta, a tornyosházban csinált volna a felfordulást, minimum nemzeti hős lenne.

Tényleg, hol egy Lee Harvey Oswald, mikor ekkora szükség lenne rá????

becike4 2012.08.29. 17:36:14

@KolompárRómeó: És a következő bagázsra is.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.08.29. 17:43:56

van egy régi vicc erről:

két amerikai NATO-pilóta gyakorlatozik Közép-Európában. azt mondja az egyik:
- te, nézd már, milyen szarul élnek ezek a románok!
- Románok? Burgenlandban?

kell a körzetesítés, nehogy eltévedjünk.

parrre 2012.08.29. 17:45:01

De gondolom ilyesmi, hogy RFID vagy valami egyéb, elektronikusan olvasható azonosító nem lesz ezen sem. Az majd a 2 év múlva esedékes "legeslegújabb" rendszámcserénél lesz esedékes.

AutosVilli 2012.08.29. 17:45:03

Ezen kívül ,még az bal és jobb oldalára is tetetnék rendszámot,valamint a tetejére is az autónak.

Bassza meg,mondják azt hogy minden autós utaljon át 2000Ft-ot /hó azt jólvan,jobban elfogadnám mint ezt a rendszám mizériát.

worxland 2012.08.29. 17:47:04

@Dr. foolproof:
Vigyázz, mit írsz.
Egy hajnalban arra ébredsz, hogy a TEK rátört a szomszédodra (mert még a címet se találják meg).

CICMÓK 2012.08.29. 17:47:12

Idióta, Géniuszok, Egyesült Nemzete!

Normális, Egyetértő, Emberek, Elviselhető.....Magyarországa!

dekol84 2012.08.29. 17:50:14

@Nem Penny hajója: "Remélem, akik anno öntudatosan leszavazták a 200 forintos vizitdíjat, mint a kizsákmányolás netovábbját, azok majd most is népszavazást kezdeményeznek."

(300 ft volt de mindegy!)
Akik akkor leszavazták a vizitdíjat, azok nem fognak népszavazást kezdeményezni, mert mind birka! Akkor is a zorbán adta a szájukba a szót, a fejükbe (mert agyuk ugye nincs) a gondolatot. Ezek önálló gondolatra képtelen droidok, akik azt teszik és azt hiszik el amit a führer mond. Akkor azt mondta, hogy a vizitdíj nem jó és ezek elmentek és leszavazták. Most azt mondja nekik, hogy a 27%-os áfa jó és ezek becumizzák! Ahogy beszopják azt is, hogy a negatív gazdasági növekedés az siker és Európa minket másol.
Szóval erre a sok idióta fidesz droidra nem számíts népszavazás ügyben. Majd ha a führerük a sameszain keresztül felszólítja őket, hogy masírozzanak végig agyament békemenet címszóval a városon, akkor a sok barom majd végig csaholja a várost. De önálló gondolatot ettől a hordától ne várjon senki!

Kakimaki0123456789 2012.08.29. 17:52:21

Atvennek a (Felcsutrol nezve) hanyatlo Nyugat kozigazgatasi rendszeret, elkuldhetnenk 10.000 aktatologatot kozmunkara, tizedannyi ido alatt es tizedannyi koltseggel el lehetne intezni mindent es nem kellene a nepet nyuzni hogy eltartsa Europa legnagyobb vizfejet.
Nem erre kertek ezek felhatazast???

dekol84 2012.08.29. 17:53:10

@AutosVilli: "Bassza meg,mondják azt hogy minden autós utaljon át 2000Ft-ot /hó azt jólvan,jobban elfogadnám mint ezt a rendszám mizériát."

Ahogy a vállalkozásokkal megcsinálták, hogy regisztrálni kel a kamaránál 5000 Ft/év. Oszt mit adnak érte? Ingyen pályázat figyelést, magyarul lófalloszt! A seggfej parrag kitalálta, mert nem volt neki elég pénze, a zorbán meg elrendelte. Az ugyanez a szisztéma! Hogy a jó büdös qrva anyjába takarodna mind az összes fideszes pénisz, meg az a sok barom, aki ezeknek 2/3-ot szavazott!

lobster thermidor 2012.08.29. 18:02:57

Ezek szerint a Plakett kft, simicska cége lett.

parrre 2012.08.29. 18:04:47

@dekol84: Mondjuk az azért érdekes, hogy akkorjában tízből kilenc komment azt mondta, "hogy gyerünk szavazzuk le", most meg azt, hogy "a sok barom aki leszavazta". Tiszta Garibaldi utánérzés: "Milyen kevesen voltunk, és milyen sokan maradtunk ..."

bircus hungaricus 2012.08.29. 18:06:07

én ezen a telefonadón gondolkodtam, hogy basszák meg, legközelebb bevezetik, hogy minden vásárlás után fizessek be 3 forintot pluszba csak úgy, vagy mi a szent szar

hamisnero 2012.08.29. 18:23:25

@Jenyei: én is öreg vagyok, és már akkor is baromság lett volna. és miután azóta nyilvántartások is sokat fejlődtek (l.: számítástechnika) ma még nagyobb baromság lenne. inkább azt kell pofánvágni, akinek ma, 2012-ben eszébe jutott.

kicsilia 2012.08.29. 18:24:42

Jó is az a területi rendszám, kiutálja majd az egyik a másikat, legyen még egy kicsit több utálkozás egymásra, akkor nem lesz időnk annyira utálni a kormányt, a familia meg jól megszedi magát az ügyintézési pénzeken... szuper.

redriot77 2012.08.29. 18:56:09

@tarackos: "Drágább lett a műszaki, az átírás, a kötelező, kaptunk baleseti adót és most még a rendszámért is lehúznak egy bőrt az autosokról. Nem beszélve a jóárasított benzinről és matricáról, megsokszorózodott büntetési tételekről."

Magyarország megújul! Európában eddig példa nélküli sikereket tudhatunk magunk mögött! A magyar kormány újabb csatát nyert! Hadat üzentünk az államadósságnak! Megvédjük a nyugdíj-megtakarításokat!
Stb.

Szarházi hazug bolsevik banda, elegem van belőlük... De azok is telibeköphetik a tükröt akik a szavazatukkal hozzájárultak a dicsőséges kétharmad születéséhez.

Game over, insert coin 2012.08.29. 19:07:14

@Amatőr:

Le én. Szar volt az is, de ezek mindenen túltesznek. Ha így megy tovább, 2014-re már Gyurcsányt is vissza fogjuk sírni.

G_P 2012.08.29. 19:08:59

A szétzilált és össze nem tartó, folyamatosan ellenségeskedő és csoportokat alkotó társadalmat méginkább egymás ellen hangolná ez a kezdeményezés, ha valóság lenne belőle.

Például a KP vagy BP19 rendszámú, kispesti autó, ha megjelenne Rózsadombon, egyből le lenne prolizva. De ha soproni rendszámmal menne le az ember valahová Békésbe, akkor is ferde szemmel néznének rá. Bele se merek gondolni!

Anteovin 2012.08.29. 19:13:13

Ha cigány górét szavazol meg, az bizony cigánykodni fog: lenyúl, kirabol, átbasz, szét szopatja az agyad. Hát kellett ez, kedves Választó polgárok? Nem volt elég az első kör? Minek kellett ez a második is? Addig nem áll le, amíg van nálad guba!

Dubito 2012.08.29. 19:21:47

A legaranyosabb a nemzeti érdekre hivatkozás. Persze, kb annyira, mint az Elvis Presley tér.

Nekem is lennének ötleteim, hogyan lehetne felvirágozni kis hazánkat. Pl. a házszámozást át lehetne alakítani római számokra. Nemzeti érdekileg.

paveway 2012.08.29. 19:41:45

Az anyja pitsáját annak, aki kitalálta. A svédeknek jó a 3betű-3szám? Miért ne ma pozitív példákat vesszük át a többi országtól???

dr. Bubó 2012.08.29. 19:44:45

a szentkétharmaddal mindent át kell írni...

a szeméjgépkocsi: 3kerekű 6ajtajú két elejű jármű...

na ugye menynivel jobb ha a rencámot b@sztattyák csak...

subtotal 2012.08.29. 19:49:16

@G_P: hát ha lemegy, akkor igen, mert az egyik legidiótább megfogalmazás.
Bár én eddig azt hittem, csak Pestről lejt vidékre az út, de akkor nyugatról keletre is?
Egyébként külföldön nem félünk attól, hogy látják rendszám alapján, hogy nem helyiek vagyunk, itthon meg igen?

dennisthemenace 2012.08.29. 19:52:55

@nagypapi: Viszont Angliában van. £25-50 kozott mozog a vizsgadíj, bármelyik autószerelo megcsinálhatja, akinek van hozzá felszereltsége. Ha hiba van és nem megy át, azonnal ad egy árajánlatot, hogy mennyiért csinálja meg. Ha elfogadom az ajánlatot, azonnal megcsinálja és lemuszakizik az autó, vizsgadíjat nem kell újra fizetni. Fé, futómu, kipufogó, alváz legyen rendben, hulyeségekkel nem foglalkoznak, még a motort/autót sem kell lemosni vizsga elott.

dennisthemenace 2012.08.29. 19:55:58

@worxland: És megbuntetik a szomszédot hatóság félrevezetése miatt.

nemsirunk 2012.08.29. 20:02:01

@dr. Bubó: "épp most veszek egy bömöst, NARANCS színben...

"FIDES 1" rencámot kértem rá"

Azzal csak akkor közlekedj, ha van hozzá TEK-es konvojod is, különben nem biztonságos...

hamisnero 2012.08.29. 20:29:14

a kiráji (így, kiráji) tévén most nyilatkozott egy ősz fideszbérenc, hogy azért jó a járási renccám, hogy egyből tudod, azért bénázik, mert idegen. de mi van, ha a helyi lakos puszta balfaszságból bénázik? mi van, ha tudod, hogy bennszülött az előtted haladó, aztán kiderül, hogy az, de egy seggfej. meg mi köze ennek ójrópához (szintén a kiráj tévéje hivatkozott erre). a németek szövetségi rendszerben élnek (a jugoszlávok, illetve utódállamok szintén), a svájciak kantonálisban, az osztrákok tartományiban, a franciáknak ab ovo 4000 féle sajtjuk van (copyright De Gaulle), és erős regionális felosztásuk (a románok is ezt alkalmazzák), most a szlovákokat hagyjuk miért kellene pont őket követni. mi vagyunk az egyetlen történelmileg is egységes közigazgatással bíró ország, ami hirtelen, minden épeszű hagyományi, politikai, információ áramlási, közigazgatási, vagy bűnüldözési/megelőzési ok nélkül tartományi/járási/városi/falusi rendszámot akar bevezetni. most akkor mi az oka az új rendszámnak, a pénzlenyúláson kívül? oszt a sok 300 ft vizitdíjas ellentüntető hol van, amikor súlyos tízezreket akarnak kivenni a saját (család, apu, anyu, gyerek etc.) zsebéből? vagy tényleg ennyire hülye a magyar. mert ha igen, megérdemli.

jocijocó 2012.08.29. 20:32:39

@hannamontanna: Nem is egy van, és 20 forgatókönyv kidolgozva ellenünk.

bohumil stejskal 2012.08.29. 20:32:46

hogy az apjuk csinált volna inkább kisszéket vagy ment volna inkább kocsmába, és a ló ugrotta volna meg helyette a mocskos büdös nádvágó kurva anyjukat ezeknek a rohadt geci politikusoknak.

de a lényeg, hogy szeretem a munkám!
esetleg kitanulom a rendszámgyártást is. :)

Parajpuding 2012.08.29. 20:36:54

Meg kell jegyezni minden olyan sz*rházi nevét, akik ilyen és hasonló dolgokban ötletelnek és ezért fizetést vesznek fel. Az adófizetők pénzéből élősködnek az adófizetőkön. Ezek a nemzet ellenségei, tehát NEM szabad elfeledkezni róluk. Mert jönni fog a kutyára dér.

Tiborc 2012.08.29. 20:52:40

Ez a Győri Gyula arról hiresült el Debrecenben, hogy volt egy mondás: "Akarsz egy tonna szart? Adj Gyula kezébe 1 kiló aranyat!". Ahol ez a patkány megfordult ott mindennek vége volt. Meg lehet nézni akit érdekel egy ilyen tetű! De valami véletlen folytán az egész mocskos familiája a városházán és annak közelében lopja a napot.

Kepa 2012.08.29. 20:53:04

És ezzel egy idoben, a megnovekedett IGÉNYEK miatt , egy pár rendszám ára legyen 50e FT! A forgalmi+torzskonyv is régóta változatlan áron áll, a tisztelt vasarlok szamara. A cimke (már önmagában is abszurd) diját szintén lehetne rendezni, kedves PártunkésKormányunk !!

Sákif za morro? 2012.08.29. 20:58:08

Mondjuk ha már mindenáron meg akarják valósítani, akkor itt is lehetne kiegészítő matricát tenni a kibaszott rendszámra. Egyébként nagyon úgy érzem, hogy a fülkeforradalmat egy utcai fogja követni. Nemkülönben a kurva anyukájukat!

Kepa 2012.08.29. 20:58:41

@Dubito: És akkor a rovasirast még nem is erintetted :)

Sákif za morro? 2012.08.29. 20:59:12

A család négy autójára jó móka lesz ezt elintézni.

Kepa 2012.08.29. 21:02:59

Egyébként kedves PártunkésKormányunk, megyek feliratkozni. Akkor is ha csak egy kijelolt hely lesz az országban és akkor is ha bukfenchez kotitek a valasztason valo reszvetelt. Nem baj, mar kezdtek felni. Ez jó :)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.08.29. 21:27:24

Kár, hogy 2010-ben nem néztem át alaposabban a Fidesz választási szórólapját, mert gondolom ott már írtak erről a területi rendszámról. Valószínűleg a magánnyugdíjpénztári megtakarítások lenyúlása utáni oldalon.

StormST 2012.08.29. 21:55:19

Totál nevetséges az egész és akkor persze jön a szerintük mindent vivő "nemzeti érdek" duma, amitől már kifordul a gyomrom. Nem ez lenne a nemzet érdeke, hanem az, hogy legyen munkahely, rendes fizetésekkel, hogy normális adók legyenek, közbiztonság és rendes egészségügy. Nem, a papíron helyben talán fillérekbe kerülő, de egyébként utánajárással és papírmunkával együtt súlyos tízezrekbe kerülő rendszámcsere nem tartozik ebbe a körbe.

Könnyű az autóst szopatni, mert amíg annyira a béka segge alatt van a tömegközlekedés, ahogy most, addig sokan rá vannak kényszerülve, hogy autót tartsanak fent, de ezek a szemetek erre most már kicsit túl sokszor játszanak rá...

Egyébként már látom a lelki szemeimmel, hogy a belengetett csökkenő alapvető élelmiszeres ÁFA hozni fog egy fincsi jövedéki adó emelést az üzemanyagoknál, mert valamiből vissza kell hozni a kieső pénzt és az autóson a legegyszerűbb.

Jön még az útdíj is , mert autópályára lassan a kutya se megy, csak akinek nagyon muszáj, de persze az is nemzeti érdek lesz...

De a sok droid sajnos újra meg fogja ezeket választani, mert ha kilóg a seggük a gatyából, akkor is elhiszik, hogy jól élnek és még jobban fognak...

korrektember 2012.08.29. 21:57:44

Szerintem a legjobb az lenne, ha mind bosszút állnátok Orbánon a rendszám váltás miatt!

A következő, 2014-es választáson fogjátok meg egymás kezét az MSZP-vel és maradjatok otthon, ne menjetek el szavazni! Hadd szopjon az az Orbán!

Éljenek a rendszámosok!

zum trucc 2012.08.29. 21:58:49

Ezek állatok.
Lehet területi rendszámot bevezetni.
Az új kocsiknál.
Meg, ha más okból szükséges a rendszámcsere.
Aztán mondjuk 12 vagy 20 év múlva, ha olyan fontos, akkor a "régi rendszámokat" szigorúan állami költségen le lehet cserélni.
De minek is?

öt görög 2012.08.29. 22:02:23

jó nekem ez a piros-fehér-zöldes, köszi

Fiesole 2012.08.29. 22:06:33

@v2peti: A cseheknél is területi alapú rendszámok vannak. Ha az első karakter szám a második betű jelöli a területet.

KárászAti 2012.08.29. 22:19:54

@zum trucc: semmi indok nincs ekkora országban csak a sarcolás

Dr. Trebitsch 2012.08.29. 22:48:00

Blokádot nekik. 3.000.000 szgk van az országban, ha csak minden harmadik vesz részt, bőven jut minden kereszteződésbe. A legsűrűbben a Parlament köré kell állni, a törvény zárószavazása előtti hajnalon... 90-ben bevált.

antimason (törölt) 2012.09.01. 11:15:57

A Címkék között nem találok sok ballib címet, sőt...

A területi rendszám viszont valóban pénzbehajtás.