morgás joga 6.jpgAz új tervezet szerint lakhatási támogatást adna a kormány azoknak, akik legalább 100 kilométer távolságra ingáznak minden nap. Államtitkárok tudnának mesélni a juttatás nagyszerűségéről átlag 168 ezer Ft/hó támogatási összeggel, az egyéb ingázóknak viszont kemény feltételeket kell majd teljesíteni:

A támogatás annak az álláskeresőnek lenne nyújtható, 

  • akit a munkaügyi központ legalább három hónapja álláskeresőként tart nyilván, és
  • olyan munkaviszonyt létesít, hogy az állandó lakóhelye és a munkavégzés helye legalább 100 kilométerre van egymástól, illetve
  • a munkavégzése helyén nem rendelkezik saját tulajdonú ingatlannal,
  • a munkavállaló a támogatás időtartama alatt a rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt ne érje el,
  • a lakhatási támogatás segítségével létrejövő munkaviszonya (minimum heti 20 órában) keretében rendszeres jövedelemmel rendelkezzen, és
  • a munkába lépést megelőzően, legalább öt munkanappal kérje a támogatás megállapítását,
  • a foglalkoztatás létrejöttét pedig előzetesen olyan érvényes munkaszerződéssel kell igazolnia, amelyben szerepel a munkavégzés helye is,
  • a nettó jövedelme pedig nem haladhatja meg a minimálbér 200 százalékát.

A támogatás mértéke pedig legfeljebb a mindenkori minimálbér, amelynek 60 százaléka a bérleti díj támogatására, 40 százaléka a közüzemi díjak támogatására nyújtható. A támogatást 18 hónapon át folyósítják.

  • az első hat hónapban: bérleti + a közüzemi díj,
  • a második hat hónapban csak a bérleti díj,
  • a harmadik hat hónapban pedig kizárólag a közüzemi díj.

Amennyiben megszűnik a munkaviszony a támogatás ideje alatt, akkor ennek a folyósítását is megszüntetik.

A munkavállalóknak vajon a munkaügyi hivatalok fogják leszervezni a távoli munkahelyeket, vagy saját maguknak kell a nyakukba venni az országot és keresni-kutatni? Mennyibe kerül egy munkanélkülinek, hogy lakóhelyétől távol keressen munkahelyet? Erre honnan lesz pénze (pl. interjúkra járni), ráadásul akkor, amikor már lejárt a maximum három hónapig folyósítandó álláskeresési járadék? Vagy a tervezet készítői úgy gondolják, minden állás fent van a neten és a videó-interjúk is elterjedtek, személyes előzetes találkozóra már nincs is szükség?

Vajon számol a tervezet azzal, hogy a bérbeadók a későbbi esetleges káruk minimalizálása érdekében 2-3 hónapnyi bérleti díjnak megfelelő kauciót kérnek, tehát zsebből és azonnal cirka 100-150 ezer forintot? Ezt miből fogja kifizetni a már legalább három hónapja munkanélküli?

Mi lesz akkor, ha a munkavállaló munkahelye megszűnik, a bérleti szerződést viszont csak későbbi határidővel lehet felmondani? Ebben az esetben is támogatja majd az állam a költségeit, vagy a munkavállaló fájó búcsút inthet az előre letett kauciója egy részének?

Vajon hogy történik majd a rezsi elszámolása? A havi, kéthavi óraállás-lejelentések után, a számla megérkezése és határidőben kifizetése után utólagosan fogják több hónapos iktatással-ellenőrzéssel-számfejtéssel-csúszással kifizetni az igénylőnek? És vajon a közös költség közműnek számít, vagy arra nem lehet támogatást kérni? És mi van a közös költség közmű részével (közös villanyszámla, vízszámla), ezekről elegendő igazolást hozni a közös képviselőtől, vagy annak valamiféle számlát kell készítenie majd az illetékes hivatal részére? 

Vajon megkavarja-e az állam rendszerét, ha több támogatásra jogosult közösen bérel majd lakást? Ellenőrizni fogják, hogy csak olyan lakjon a bérleményben, aki jogosult a támogatásra? Tesznek majd lépéseket arra, hogy a támogatásra jogosult ne legyen "háziúr", ne fogadhasson magához al-albérlőt, aki a "főbérlő" zsebébe fizeti a rá eső bérleti díjat és rezsit?

Vajon mit szól ahhoz a leendő munkáltató, hogy csak korlátozott ideig számíthat a munkavállalóra, hiszen nem biztos, hogy az első félév elteltével az a fizetéséből ki tudja gazdálkodni a csökkenő támogatásból eredő plusz költségeit? És vajon ha lejár az összes támogatás és nem telik albérletre, akkor a munkavállaló tudja majd vállalni a mindennapi ingázást? És vajon lesz olyan értékes a munkavállaló a munkáltatója számára, hogy az támogatni kívánja majd a munkába járás extra költségeit?

Vajon az érintett munkavállalók hány százaléka fogja magát rávenni a munkahely-lehetőség miatti tartós költözködésre? Lesz esélyük arra, hogy a munkanélküliség-sújtott  zónában eladják ingatlanukat, hogy aztán legalább 100 kilométerrel arrébb hasonló adottságú másikat vegyenek?

Vajon az államnak mennyibe kerül a rendszer kialakítása, a kérelmek elbírálásához, a beérkező számlák számfejtéséhez szükséges apparátus betanítása és működtetése? Kiszámolta valaki, hogy ténylegesen mennyibe is fog kerülni a munkavállalók ily módon történő támogatása az adófizetőknek? Egészen biztos, hogy ez a legolcsóbb  és hosszú távon legcélravezetőbb megoldás?

A minisztérium ezzel a hihetetlenül bonyolult rendszerrel a jelenlegi, saját felmérése (a szóba jöhető érintettek köre, a bejelentett üres álláshelyek száma, a magyar munkavállalók alacsony mobilitása, stb.) alapján 1.500-2.000 fő támogatási igényére számít. Csepp a tengerben ...

A kormány javaslatát augusztus 28-ig lehet véleményezni ...

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr804722923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Beus70 2012.08.27. 12:01:29

Én és a családom már 3 éve elköltöztünk a Dunántúlra, csupán azért mert itt kaptunk munkát.3 éve még a cégünk ígéretet tett arra, hogy támogatja a lakhatásunkat, a havi lakbért fizetik helyettünk. Természetesen semmi nem lett belőle!! Azóta is albérletben élünk, emelkednek a rezsiköltségek, kevesebbet ér a pénzünk, nehezebben jövünk ki a minimálbérünkből! 3-4 havonta tudunk csak haza menni a rokonainkhoz, barátainkhoz, az autópályadíjak, benzinárak az égbe emelkedtek. Amikor hallottunk az állam által adható támogatásról, felcsillant a szemünk...de egy óriási pofára esés lett belőle! Akkor velünk mi lesz?? Akik melóznak még úgy is, hogy házat, telket, kertet, családot hátrahagyva küszködnek egy idegen városban, az előbbre jutás esélye nélkül?? Mikor költözhetünk vissza a sajátunkba úgy hogy munkahelyünk is legyen ugyan ott?