morgás joga 6.jpgVajon miért van az, hogy sok politikus szeretné többnek mutatni magát, mint ami? Hiszen talán ez az egyetlen szakma, aminek nincs képesítési követelménye, nem kell igazolni felsőfokú képzettséget vagy éppen tudományos fokozatot. Igaz ugyan, aki egyénileg mérkőzik, annak imázsához hozzátartozik nemcsak az öltöny, vagy éppen a sztájlisztok által megálmodott fotogén frizura, hanem a szakértelem látszata is, talán az ő esetükben még úgy-ahogy érthető is lenne a csili-vili diploma utáni vágy. A listásoknak azonban erre sincs szükségük - őket csak a legfőbb lista-összeállító minősíti, eladásukról pedig a kampány vezérarca és stábja gondoskodik. Az ő esetükben teljesen mindegy, milyen iskolai végzettséggel rendelkeznek, szakértők-e vagy csak tapéták a falon, akik nagyszerűen tudnak vezényszóra gombot nyomkodni. Ahhoz meg ugye nem kell diploma, de még OKJ-s képzés sem. A listások esetében a lényeg az, ne fűződjön nevükhöz egyetlen botrány sem, ami az ellenfelek által ügyesen tálalva a pártvezér  személyzeti kompetenciáját és leendő frakciótag-választási technikáját kérdőjelezné meg.

 

Mégis, a hvg.hu újságírói szerint

"Számos közéleti szereplő szerzett kétes értékű, ám az önéletrajz fényezésére megfelelőnek látszó külföldi diplomát vagy megtévesztésre alkalmas „tudományos” címet." (hvg.hu)

Kérdés, vajon miért érzi úgy egy politikus, hogy érdemes önéletrajzát "fényezni" egy kétes értékű, "majdnem Ph.D" szintű, sehol sem jegyzett, mégcsak nem is akkreditált intézményből származó diplomával? Miért gondolják úgy egy párt személyzetisei, érdemes az ilyen "majdnem olyan, mintha valódi diploma lenne" sorokkal feltuningolt önéletrajzokat kitenni közszemlére, a sajtó szabad prédájára? Ki és milyen megfontolás alapján érzi úgy, nem derül ki a "diploma hazudása", esetleg a diploma "áldiplomasága"  és nem okoz majd kényelmetlen pillanatokat parlamentben feltett kérdések formájában, vagy ami még imázsrombolóbb, negatív, gúnyos hangú médiamegjelenések sorozatában? Vagy úgy gondolják, egy (bármilyen) külföldi intézmény megnevezése már elegendő egy elismerő bólintáshoz, "hú, milyen okos lehet ez a képviselő" elismeréshez?

Vajon az adott párt imázsfelelősei szerint nem ébreszt-e olyan gondolatokat egy-egy kipattanó ügy,  mint például "ez a politikus sem áldozott éveket a becsületes tanulásra, csak jó pénzért vett magának valamit az interneten/Ecserin"? Vajon ha főközszolga is lesz a politikus, ott magasabb fizetési osztályba sorolják az ilyen majdnem diplomával?  Vajon hány választópolgár jut el odáig a gondolatmenetében, "szegény képviselő, biztos ő sem jutott be államilag finanszírozott szakra, így inkább külföldön szerzett diplomát, mert ott olcsóbb volt, mint itthon"? Vagy hazafias húrok pendülnek meg benne, "végre egy felelősségteljes politikus, aki nem a hazai adófizetők pénzéből szerez képesítést, hanem saját maga fizeti ki külföldi tanulmányait"?

Mert magasan repülő labdák vannak és olyanok is, akik nem restellik lecsapni őket. Valószínűleg Bánki Elek képviselő most úgy érzi, igazságtalan az élet (meg az ellenzék) vele szemben, és kezdheti Európa Parlamentbeli karrierjét radírozással meg elektronikus nyomeltüntetéssel. Vajon miért gondolták úgy a Fidesz PR-osai, hogy egy olyan intézmény (Econovum Akadémia) "diplomáját" minden további nélkül benne hagyhatják Áder János utódjának önéletrajzában, amelyről Réthelyi Miklós még 2011 tavaszán határozatban mondta ki véleményét? E szerint az Econovum „nem minősül felsőoktatási intézménynek”, s „megtévesztésre alkalmas” módon tüntette fel képzési programjait. És lehet maszatolni, magyarázkodni, csúsztatásról beszélni meg aljas rágalomról, de a ténynek attól még makacs dolgok: ha nem  minősül felsőoktatási intézménynek a papír kibocsátója, akkor teljesen mindegy, hogy szakdolgozatnak vagy záródolgozatnak hívták, ami a képzés végén volt, és az erre kapott érdemjegy sem számít önéletrajzi-ügyben, ahogy a dolgozat  „Ph.D-szintű” kidolgozottsága sem jelenthet Ph.D fokozatot.

A hvg.hu cikke alapján azonban van még rejtett muníció az újságírók számára az önéletrajzok olvasgatásában -  számos közéleti szereplő kerülhet még kényelmetlen helyzetbe úgy, hogy diplomájának, tudományos fokozatának eredetét és minőségét magyarázza. 

Egy biztos, ezek a politikusok mélyen megsértik azokat a választópolgárokat, akik sok-sok évet tanulásra áldozva valódi  tudást adó diplomáért küzdöttek és eszükbe sem jutott céljuk elérése érdekében látszatmegoldások alkalmazása, a forintosítható cím- és rangkórságnak behódolás.

 

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr444561095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.