morgás joga 6.jpgA kormány és a 18 évesek háborúznak. Álomháborúznak. Mert mit is akar a kormány? Megmondani, ki mit tanuljon és mi legyen ha nagy lesz. És mit akarnak a fiatalok? Saját álmaikat követni, tudásukat, tehetségüket a legjobban kibontakoztatni, komparatív előnyeiket kihasználni. Az pedig gyorsan kiderült, ennek a háborúnak csak vesztese lehet. Illetve vannak nyertesek is, de azok kívülről figyelik a ketrecharcot. Nem kicsit, nagyon. És már az első menet közepén eltüntetik az arénából azokat, akikért érdemes lenne küzdeni.

Miniszterelnökünk és kedvenc államtitkára elhatározták, megreformálják a magyar felsőoktatást, megvalósítják régen dédelgetett álmaikat. Nem fokozatosan, piaci és társadalmi igények figyelembevételével, hanem drasztikusan, ácsceruzával rajzolva, baltával vágva. A "korrekt, fair rendszerük" alapvetései:

  • csak az tanuljon, aki arra érdemes, a többi, ha tanulni akar, fizessen,
  • aki "arra érdemes", az lehetőleg természettudományos és műszaki területen legyen "érdemes",
  • közgazdaságtan, jog, társadalomtudományok a "nem kívánt" zónába tartoznak, az ott végzettek a termelő társadalom potyautasai,
  • aki "arra érdemes", az ingyért tanulásért írjon alá rabszolga-levelet, jó sok évre,
  • aki meg "nem alkalmas", vagy mégis az álmait kívánja követni, esetleg egy evoluciós tévedés folytán őszintén hiszi, a természettudomány őt nemcsak élethossziglan, hanem már egy pár évre is boldogtalanná tenné, az fizessen, mint a katonatiszt
  • ha pedig a rendszer nem válik be, lehet módosítani, utólagosan korrigálni.
Valamilyen kifürkészhetetlen okból a kormány lecsökkentette a jogi és gazdasági képzés keretszámait, de nem vágta meg a művészeti képzés kvótáit - pedig ez olyan világ, amely a nemzetközi kutatások szerint a "legfeleslegesebb" diplomákat eredményezi. Egy most készült tanulmányhoz a Georgetowni Egyetem statisztikáit és az amerikai munkaügyi hivatal foglalkoztatási adatait használták, a listára került szakok esetén pedig olyan tényezők súlyoztak mint
  • a friss diplomások és több éves tapasztalattal rendelkező szakmabeliek elhelyezkedési lehetőségei, 
  • a szakmával havonta megkereshető jövedelem, és 
  • az adott iparág következő 10 évre prognosztizált növekedési előrejelzései.

Az első négy helyet a művészeti képzések és kreatív szakmák vitték el. A legrosszabb esélye az amerikai munkaerőpiacon a képzőművészeti végzettségel rendelkezőknek van, őket követik a színészek, fotósok, filmesek és grafikusok. Ötödik helyen az építészek (gazdasági válság hatása), a hatodikon a filozófus végzettségűek tanyáznak. Hetedikek lettek az angoltanárok, nyolcadikok az újságírók, kilencedikek pedig az antropológusok. A  lista sereghajtói a turizmus-vendéglátás területén végzettek, a zenészek és történészek, valamint a politikatudományból diplomázottak. A magyar kormány által oly megszállottan utált jogászok és közgazdászok nincsenek a 13 legfeleslegesebb diploma listájában.

Kérdés: a magyar kormány végeztetett ilyen vizsgálatokat valaha is, vagy csak a döntéshozók személyes preferenciái, álmai alapján dőlt el, ki mit tanulhat, mire érdemes az adófizetők pénzét fordítani, és vajon folytatódik-e a "haszontalannak" minősített diplomások képzése? És tényleg haszontalanok például olyan szakok, mint a jog és a közgazdasági? Vajon a műszaki területen dolgozóknak nincs szükségük piackutatásra, üzleti terv készítésre, hatékonyság és megtérülés-számításokra, nem kell nekik szerződéseket kötni a termékük, szolgáltatásuk eladására, és perelniük, ha valami balul üt ki az üzletben? Vajon feleslegesek azok a gazdaságpszichológusok, akik egy új intézkedés előtt tudnák modellezni, társadalmi szinten mivel is jár a politikusok elképesztőbbnél elképesztőbb ötlete? Vajon a telefonadót bele vették volna a Széll Kálmán 2.0-ba július elsejei bevezetéssel, ha bárki, például jogászok, közgazdászok felvilágosították volna a döntéshozókat, hogy mit is akarnak ilyen rövid határidővel végrehajtatni és ténylegesen milyen költségeket fognak egy tollvonással okozni a magyar családoknak és vállalkozásoknak?

 

A mai "korrekt, fair rendszerünk" egyes elemei az 50-60-as évek szellemét tükrözik ("majd én megmondom, mit tanulj", "ha tanulsz, tartozol nekünk"), bevezetése pedig kevés egyetértő fülre talált és a Széll Kálmán terv 2.0 jövőre további megszorításokkal fenyeget a felsőoktatást illetően. A diákhitel II. konstrukció körül állandósultak a viták, az valójában 10-15 év múlva mennyibe is fog kerülni a költségvetésnek (sokkal többe, mint azt ma gondolni is merjük), miközben egyes szakmák dinasztiális és kontraszelekciós jelleget kapnak.

 
A diákok megregulázásának első eredményei már a felvételi jelentkezések értékelése után napfényre kerültek - az már elmondható, 
  • a gazdaságtudományi terület nagy vesztes (kérdés, nem lenne szükség olyan szakemberekre, akik tudnak számolni?)
  • győztek a diákok álmai - a természettudományok és műszaki vonal felé terelés egyértelműen kudarcot vallott, az első helyre jelentkezők száma ezeken a területeken még a tavalyit sem éri el, így sok államilag támogatott szakra (helyre) be lehet majd jutni akár minimális pontszámmal is
  • a 30 ezerrel kevesebb jelentkező jelentős gondokat okoz majd a felsőoktatási intézményrendszerben, különösen a magánfőiskolák (pl. az Általános Vállalkozási Főiskola, Budapesti Kommunikációs Főiskola) kerülnek veszélybe a jelentkezések drasztikus (volt, ahol a felére) csökkenése miatt, így várhatóak leépítések, intézménybezárások,
  • mesterképzésre pedig kevesebben jelentkeztek, mint a kormány által megállapított állami ösztöndíjasok száma.
További gondot okoz az, hogy az sem egyértelmű, 
  • az intézmények fel tudják-e tölteni majd az államilag finanszírozott helyeket méretgazdaságosan,
  • a fizetős felvettek közül valójában hányan fognak beiratkozni és hányan rettennek vissza szeptemberben a diákhitel felvételétől, illetve menet közben hányan fogják abbahagyni tanulmányaikat, ezzel is csökkentve a szak rentábilitását,
  • hány olyan diák lesz, akit ugyan felvettek tandíjmentesen, azonban úgy döntenek a röghöz kötés árnyékában, inkább külföldön tanulnak tovább.
 
A külföldön tanulás mára már nem elérhetetlen álom. Hiába írja Navracsics Tibor a kormány Új nemzeték jövőjéért című programjában, hogy a "fiatalok segítségével ismét vonzóvá, lendületessé és versenyképessé válhat Magyarország", amikor a mai fiatalok többségét a kormány nem tudta meggyőzni, hogy a szomszéd rétje mégsem zöldebb. A felmérések szerint
  • a mai középiskolásoknak csak 39%-a képzeli úgy jövőjét, hogy Magyarországon alapít családot és fut be karriert,
  • a felsőoktatási hallgatóknak kétharmada hiszi, itthon is tud boldogulni,
  • a diploma előtt állók ötöde pedig már konkrétan tervezi az ország elhagyását.

A fiatalok többsége nem kalandvágyból szeretne külföldre költözni, hanem leginkább egzisztenciális okokból, egy normális élet reményében: a pénzügyi és az elhelyezkedési gondok, a létbizonytalanság, a céltalanság, a lakhatási problémák és a bűnözés komoly lelki vívódást eredményeznek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a mai 15-29 évesek kötődései gyengék, 60%-uknak az egyre lazábbá váló rokoni szálakon kívül semmilyen kötődésük sincs Magyarországhoz. Igaz, a magyar munkavállalóknak csak 15%-a szeretne külföldön dolgozni (a nemzetközi átlag 20%), azonban a nagyon magasan kvalifikált, illetve a nagyon alacsony iskolai végzettségűek körében ez meghaladja az egyharmadot is.

És kik az igazi nyertesei az álomháborúnak? A magyar oktatáspolitikára hihetetlen gyorsan reagáló külföldi egyetemek - az elit gimnáziumokban sorra jelentkeznek és tartanak előadásokat a nemzetközi hírű egyetemek toborzói. A mai középiskolás generáció legtehetségesebb tagjait olyan egyetemek mazsolázzák ki, mint a Cambridge vagy a Harvard, de német, osztrák és dán egyetemek is sorra kopogtatnak a vezető középiskolák kapuin és már idegen nyelvtudás sem szükséges például romániai egyetem magyar nyelvű szakjain. A csábítás hatalmas, így két-háromszorosára nőt a külföldi továbbtanulást fontolgatók száma a tehetséggondozó gimnáziumokban. Ráadásul aki valamilyen okból nem akad a toborzók hálójába, az egy sereg külföldi továbbtanulással foglalkozó céget kereshet fel és kaphat hathatós segítséget álmai megvalósításához.

 

Az a diák, aki elhagyta az országot, 90%-os eséllyel nem tér vissza. Miért is jönne? Ha nincs helye a családi vállalkozásban, kevés az esélye, hogy a nemzetközi mércével nyomott magyar bérszínvonal mellett olyan állást találjon, ami megfelel szakmai tudásának, nyelvismeretének és az átlagos munkáltatók sem rajonganak azokért az "ifjú titánokért", akik magas igényekkel állnak elő.

 

Vajon a kormány tesz valamit azért, hogy az agyelszívás megálljon? Hogy a tehetségesek ne hagyják el pánikszerűen az országot, tudásukkal és adójukkal a nemzet érdekeit szolgálják? Mert a Túró Rudi, mint Hungarikum, valószínűleg kevés egy generáció megtartására ...

 

forrás: hvg.hu

 

előzmény:

Népszámlálás - a statisztika délibábja

 

 

A mérhetetlen mérése

 

Utólag már szabhatjuk ...

 

Hegyek vajúdtak, egerek születtek

 

„Korrekt, fair rendszer”

 

Újratervezés

 

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr994475452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szelid sunmalac 2012.04.27. 12:34:35

A gyerekem 12 eves. Angolt mar tanul (innentol minden eyes nap), jovo heten beiratom nemetre. Itthon nem marad, az biztos.

Syolos 2012.04.27. 12:41:01

Hosszú folyamat ez, nem a mostani kormány hibája, hogy kialakult. De az igen, hogy elmélyült a probléma :(

pimpalini 2012.04.27. 12:41:59

"És mit akarnak a fiatalok? Saját álmaikat követni, tudásukat, tehetségüket a legjobban kibontakoztatni, komparatív előnyeiket kihasználni."

Ez itt egy nagy tévedés.

VAN olyan fiatal, aki ezt akarja.
A többség viszont nem tudja, hogy mit akar. Sokan meg egyenesen semmit sem akarnak, csak élni bele a világba.

pimpalini 2012.04.27. 12:46:10

S a fiatalok többségének nihilizmusát meg lehet köszönni a média által közölt üzeneteknek, a rossz példaképeknek, az értéktelenségnek, értékválságnak, a kiszámíthatatlanságnak (itt lép be a képbe a politika - a mindenkori).
A mindenütt dúló kontraszelekciónak, a mindenhol tetten érhető urambátyám-ismerősöm rendszereknek.
Először talán foglalkozni kellene a fiatalokkal direktben, nevelni kellene őket, s nem hagyni, hogy a mocskos média tegye meg ezt a társadalom helyett.
Véletlen talán, hogy egyre többen (s egyre több fiatal) jelentkezik celebkutató műsorokva, realitykbe?

873ujr3rk 2012.04.27. 12:48:56

Ne haragudj, nem szeretem ezt a kormányt, de a most 12 és 14 éves gyerekeim jövőjét már kb 8 éve eldöntöttem. 43 éves vagyok nem látom be miért szopatnám őket azzal h itthon maradjanak.

A top10be tartozó középiskolájukban gyakorlatilag 100 éve nem cseréltek nyílászárót. lol. miről beszélünk ?? ezt nem a fiúk baszták el, hanem mi mindahányan. sajnálom..

masszőz · http://kmdholding.com/hun062p 2012.04.27. 12:49:12

A mai fiatalok nagy részének teljesen mindegy mi történik, csak teljen az idő és bulizhassanak a szüleik pénzén.
www.swisshalley.com/?ref=MASSZOR

pimpalini 2012.04.27. 12:49:21

"a pénzügyi és az elhelyezkedési gondok, a létbizonytalanság, a céltalanság, a lakhatási problémák és a bűnözés komoly lelki vívódást eredményeznek."

Nem kellene Hófehérkéről és hét törpéről is beszélni egyszerre a valódi problémák mellett!

A lakhatási problémák és a bűnözés? Ezt át kellene gondolni még egyszer.

pimpalini 2012.04.27. 12:51:21

@masszőz:

Pontosan.
Erről beszélek.

Érdemes lenne végignézni mi megy egy vidéki diszkóban (gondolom fővárosiban is) péntek este. 12-14 éves gyerekek hulla részegen vergődnek.

Érdemes lenne megnézni pár iskolát, ahol olyannyira nagy az érdektelenség a tananyag iránt, hogy nem ritka az 5(!) tárgyból bukásra álló tanuló.

bs11 (törölt) 2012.04.27. 12:58:55

A cikk jó. Nehogy már a fiatalok hibája legyen, hogy reális mérlegelés után nem a rosszabbik lehetőséget (tehát külfölddel szemben az itthon maradást) választják saját maguk számára. Nem úgy kell itt tartani a tanulókat, hogy ott teszünk nekik keresztbe, ahol csak lehet, mert akkor csak az nem hagyja el az országot, aki fizikailag képtelen rá (tehát a jobb tanulók így is külföldre kerülnek).

Riz Ottó 2012.04.27. 13:03:00

@pimpalini: távol álljon tőlem ez a "bezzeg a mai fiatalok"-ozás, én sem vagyok idős, de teljesen igazad van.

Amikor én jelentkeztem egyetemre, akkor a közelmúlthoz képest jóval kevesebb diákot vettek fel, de azok kemény felvételi vizsgát tettek. Így leginkább azok kerültek be, akik odavalók voltak és aki elvégezte az egyetemet, elég jó eséllyel el tudott helyezkedni. De kitalálták, hogy mindenki menjen csak egyetemre, felvételi nincs vagy komolytalan, felduzzasztott évfolyamok, sok félanalfabéta nyomorult (mert a felvételi nem szűrte meg őket), utána meg diplomás munkanélküli lett.

Most meg csak nézek...milyen már az, hogy pl. vidéken nincs államilag támogatott jogászképzés, az egyházi Pázmány meg kapott helyet?

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: én is így gondolom. Inkább a gatyám menjen rá a nyelvtanárra.

lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2012.04.27. 13:04:18

Azért az sem jó dolog, hogy a srácok elvégeznek szinte ingyen egy iskolát az állam ( az adófizetők ) pénzén, majd lepattannak külföldre dolgozni...
Ha már oktatás. Mindenki reszket, hogy jaj, most kevesebb bölcsész, filozófus,közgazdász stb. lesz, miközben ezekkel a végzettségekkel nem lehet elhelyezkedni, vagy már Dunát lehet velük rekeszteni...
Halkan megkérdezem : ki fog 15-20 év múlva autót, villanyt szerelni, burkolni, esztergálni és a többi? Mi lesz a szakmunkásképzéssel?

Ginlia 2012.04.27. 13:04:31

Tapasztalatból tudom, hogy egyre több fiatal és család gondolja azt, hogy az egyetemet már külföldön kell elvégezni. Láncban készítem fel a gimiseket arra a nagy presztizsű nyelvvizsgára, amelyet ezek az egyetemek kérnek a bejutáshoz.A jelenlegi állás szerint ezek az egyetemek egy sokkal kedvezőbb finanszírozási konstrukciót kínálnak a hallgatóknak és mellesleg ha már ott helyben vannak, akkor körül is nézhetnek a munkaerőpiacon. A diplomájuk versenyképes, rengeteg lehetőség van posztgrad képzésekre és ösztöndíjas gyakorlatra. Közben világot látnak, más kultúrákkal ismerkednek. Nem fognak hazajönni.

ombie 2012.04.27. 13:06:10

Akkor ezt most kombináljuk a demográfiai adatokkal. A fiatalok elmennek, gyerekeik is külföldön lesznek. Akik maradnak: a cigányok és a nyugdíjasok.
Az országnak egyszerűen nincs jövője, néhány évtizeden belül megszűnünk létezni.

bs11 (törölt) 2012.04.27. 13:06:28

@pimpalini: Bocsi, de az a szülő, aki annyira képtelen a gyereknevelésre, hogy fogalma sincs, hogy hol van a gyereke hajnali 2-kor, és az se érdekli, ha 2 nap múlva érkezik haza, az megérdemli. Velünk is meg lehetett értetni, hogy mielőtt elmegyünk valahova, akkor megmondom hova megyek és mikor jövök. Ha ezt nem várták volna el, valószínűleg mi is magasról szartunk volna az egészbe. Az idióta gyermek nagyrészt a szülő hibája.

G1 2012.04.27. 13:07:25

Pimpalini: Valóban, sokan nem is tudják, mit akarnak... Egyet biztos nem: keményen, akár fizikai munkát végezni nem. Ez a trendi sajnos. (Nem kell jönni a kivételekkel, azok mindig vannak. A tendencia az érdekes.)
Akik viszont tényleg hivatást akarnak maguknak (fizikai meló vagy sem), azoknak meg kell adni a lehetőséget. Nyilván az adófizetőknek (itt most elvileg ezt a kormány képviseli) szintén vannak igényeik, ha már a pénzükön taníttatnak valakit. Ez is érthető. A probléma itt már nem először azzal van, hogy balátval vagdalkozik a kormány, nem egy - akár nem túl hosszú - átmeneti idő utáni kiszámítható stratégia mentén. Lehet mondani keretszámokat, lehet mondani, hogy nem finanszírozzuk a jogászképzést, de nem máról holnapra. Mondjuk egy 2-5 éves átmenetben, hogy a résztvevők, álmodók át tudják gondolni, felkészüljenek rá vagy megváltoztassák az álmaikat. De nem így, ahogy ez most zajlik. Gyakorlatilag most szakadékba lökték a továbbtanulás előtt állókat, és nem hagytak nekik más alternatívát, minthogy elhúzzanak. Megvolt az utolsó - elég nagy - csepp a pohárban.

Syolos: valóban nem a mostani kormány alatt alakult ez ki... hosszabb folyamat volt. Csak, ahogy írtam, a mostani kormány a bizonytalanok és a még nem is bizonytalanok igen népes táborát sikerült belökni a szakadékba...

Riz Ottó 2012.04.27. 13:17:21

@lancelotbéka: pont ezért kellene megszűrni, mégpedig tudás alapján az egyetemre kerülőket. Aki nem alkalmas, az menjen és tanuljon egy szakmát (mellesleg ha jó szakember, nagyon sok egyetemet végzettnél magasabb életszínvonalon élhet).

@Rotwein: bizony, a szülők hibája nagyrészt, de régen azért nem ömlött ennyi minden mindenhonnan a gyerekre, mint most. Sarkítva: mi 12 évesen még lovagost játszottunk, a mostani ennyi idős lányok már a női ribancképző magazinokban olvasgatják, hogyan kell örömet szerezni egy pasinak úgy, hogy leeszed a minifánkot a farkáról.

Bármennyire is óvod, egy bizonyos életkor felett óhatatlanul megnő a korosztály befolyása, minden suliban, minden közösségben van néhány idióta. Sokat tehet a nevelés, de mindent nem old meg a mai világban. Nem tudhatod, hogy az "átmegyek Dzsenniferhez leckét írni" alkalmával nem éppen pornón fognak a "barinőjével" vihorászni.

Arról nem beszélve, hogy nem emlékszem arra, hogy a mi gyermekkorunkban ilyen általános lett volna a túlóra. Én pl. napi 12-14 órát dolgozom, a társam szintén. És bárhová nézek a környezetemben, mindenhol ezt látom. Nem tudom, mikor lesz időm a kölökre, ha lesz majd. A munkahelyet meg kell tartani, ugyebár...

spinat 2012.04.27. 13:20:20

a közgáz tényleg felesleges, Matolcsy is közgazda oszt mire jut vele?
na de komoylabban. azt helyesnek tartom, hogy nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a TT és müszaki képzésre, de persze lehet azt okosan is csinálni, meg ahogy a kormány csinálja. És nem azért mennek kevesen term tud irányba, mert az keveseket érdekel, hanem mert az egyrészt nehezebb, másrészt már középiskolában is eléggé elhanyagolt a képzésük. Hánya termtud tárgyból kell éretségizni? A gyerekeknél hiányzik is a termtudományos érdeklödés és gondolkodás

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.04.27. 13:22:55

Mivel nekem csak nyolc általánosom van, nem fenyeget, hogy bárki el akarna csábítani. Persze az ország semmit se nyer a jelenlétemmel, mert vidéki szobatudósként szellemi képességeim parlagon hevernek. De semmi baj! Mindenkinek annyi jut, amennyit összekapar magának.
Mindenki tegye azt, amit jónak lát.
Hamar leszoktam róla, hogy más életében vájkáljak, illetve a nemzethalál vizionálását is fölöslegesnek tartom. A magyarok valahogy mindent túlélnek. Mindig lesz néhány millió belőlünk a Kárpát-medencében. Hiszen ez az őseink földje.

Riz Ottó 2012.04.27. 13:24:44

@spinat: De azért utánpótlás kell közgazdászból, jogászból, tanárból is. Ésszerű határok közé kell szorítani a képzések létszámát az utánpótlás szükségletének felmérésével, nem pedig megszüntetni, ellehetetleníteni.

Így tényleg azt érjük, el, hogy aki tanulni és utána dolgozni szeretne, azt elüldözzük a francba.

ombie 2012.04.27. 13:30:40

@Gamma Leonis: "Mindig lesz néhány millió belőlünk a Kárpát-medencében. Hiszen ez az őseink földje. "

A szerbek is így gondolták Koszovóval kapcsolatban.

MEDVE1978 2012.04.27. 13:38:23

Az az igazság, hogy a magyar felsőoktatási rendszer évekig küzdött több problémával, amire a döntéshozók rossz válaszokat adtak. A mostani reformig a diákok oldaláról keletkező kereslet alapján határozták meg a kínálatot. Csak az a gáz, hogy a diákok keresletét hamis médiaképek motiválták. Legyél újságíró, mert az híres lesz, jól keres, legyél jogász, mert a híradóban az ügyes ügyvédet vagy a jogász kormányt mutatják, legyél közgazdász, mert azt a céget is a közgázon végzett ember vezeti.
Ez végletesen eltorzította a keresletet, az iskolák meg sorra igyekeztek megfelelni annak. Egy idő után persze a hatalmas munkaerőpiaci kínálat ezekben a szakmákban lenyomta a béreket, illetve egyre nehezebb volt elhelyezkedni. Ez a rosszul strukturált kereslet ahhoz vezetett, hogy egy szakmáknak lasszóval kellett fogniuk az embereket és ezért leeresztették a követelményeket (bölcsész).

Orbánék reagáltak a folyamatra, elég radikálisan és a megoldásukkal stratégiailag két fő bajt látok:
1. A látásmód még mindig nem integrált. A jelenlegi kormány sem teljes vertikumként látja az oktatást, illetve nem a gazdaság - társadalom részeként, összefüggéseiben tekint rá. Ennek megfelelően jelenleg a szakmunkás-szakképző szint rendkívül gyenge a mostani rendszerben, ezt kellene megerősíteni, akár a felsőoktatásból történő forráskivonás árán.
2. Az oktatási piacon a kínálat is meglehetően merev, lassabban képes változni, mint a kereslet. Ennek megfelelően, ha leépítenek oktatási kapacitásokat, azokat viszonylag nehéz visszaépíteni. Tehát, ha kirúgod a közgáz oktatóit, azok elmennek máshova dolgozni és utána szarabb feltételek mellett és lassan tudsz csak oktatási kapacitást teremteni.

A megoldás valószínűleg egy teljesen fizetős felsőoktatási rendszer lenne, szélesebb körű ösztöndíj lehetőségekkel, illetve a gazdaságilag preferált szakok "támogatásával".

Ez kb. úgy jöhetne létre, hogy választ a diák és mindenhol költségtérítési árakat lát, meg valami olyat, hogy milyen osztályzat elérésétől jogosult mekkora ösztöndíjra. Jelenleg a mérnököknél alacsonyabb árat látna, mint a jogászoknál, de ha tiszta kitűnően tanul, akkor jogászként is lehetne térítésmentes.

Elég távol vagyok attól, hogy Orbán párti lennék, de az egy megfelelő elv, hogy a költségvetési pénzeket, így a felsőoktatási pénzeket is a társadalom érdekében osszák fel. Az, hogy ha Kovács Józsi jogászként-közgazdászként végez, jelenleg valóban nem szolgálja a társadalom javát, mert kurva sok jogászunk van. Továbbá kétlem, hogy hosszú távon azért menne több diák külföldre, mert átalakult a felsőoktatás. Sokkal inkább a rossz felvevőképességű munkaerőpiac és az alacsony bérek, rossz megélhetés miatt teszik ezt. A jelenlegi egy sokkhatás, nem lett volna szabad a reformot ilyen radikálisan megcsinálni (Orbánék valószínűleg attól féltek, hogy a lobbik egy hosszabb távú reformnál annyira legyengítik a tervezetet, hogy már nem lesz haszna).

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.04.27. 13:44:04

@ombie: Az idézet mondatomat nem azért írtam, hogy majdan háború alapja lehessen. Oké, akkor teljesen elfogyunk, a maradékunk pedig elfelejti magyarságát és az ük-ük unokáink szlovákok, németek, angolok, amerikaiak, új-zélandiak, kínaiak, oroszok lesznek.
Becsülöm az anyanyelvünket, igyekszem igényesen használni, és elég nagy szókincsem van. Azonban törekvésem ellenére semmit sem érek a magyar nyelvvel. Jobb lenne angolul tudnom. Ez szomorú.

Alfonse · http://www.ahonapkonyve.hu 2012.04.27. 13:49:03

A cikk remek. Egy dologban bizonytalan vagyok. Honnan veszitek azt, hogy a külföldön tanulók 90 %-s nem tér vissza? Milyen statisztika ez? Egy évre vonatkozik? Öt évre? Tíz évre? A rendszerváltás utáni teljes időre? Én éltem külföldön. Hosszú ideig. S húztam haza, mint a vadlibák. Szívet cserél, aki hazát cserél. Nem olyan könnyű szívet cserélni. Ennek az adatnak megpróbálok utána nézni. Nem hiszem el.

David Bowman 2012.04.27. 13:54:01

Az baj, ha én 1et értek a kormánnyal? (Jóformán csak ebben.)

2012.04.27. 13:54:29

Miért is mennek külföldre? A fizetés miatt. Nem a szakmai kihívás, vagy egyebek végett, csakis a magasabb pénzért. Aztán majd rájönnek, hogy odakint egy szakmailag képzetlenebb munkavállaló is tudja azt, mint ők, sok esetben az anyanyelve miatt előnyben részesítve. Szóval ehhez fel kell kötni a gatyát.

Egyébként meg ha többet vissza se jön, az azt az egyént minősíti. Oda sz*rik, ahonnan eszik, nem lesz különb mint a kertész (csak így, kisbetűvel) nevekre hallgató 'iróink'...

Riz Ottó 2012.04.27. 13:58:26

@Alfonse: Ha ott lesznek barátaid, ott választasz párt, ott látod azt, hogy tisztességes munkával előrejutsz és nincsenek húsbavágó megélhetési gondjaid, a gyereked meg már eleve oda születik, akkor azért elég sok dolog átértékelődik. Ma már nincsenek távolságok, ugyanolyan gyakran láthatod az itthoniakat, mintha pl. Kőszegen születtél volna és most Budapesten élnél.

Nagyon szép a hazaszeretet, de ha itthon megnyomorodsz, gürcölsz és nem jutsz egyről a kettőre és egy megreccsent, megkeseredett ember leszel, mindenféle elfogadható életkilátás nélkül, akkor érdemes elgondolkodni a kivándorláson.

BigPi 2012.04.27. 14:01:45

@MEDVE1978:

"A megoldás valószínűleg egy teljesen fizetős felsőoktatási rendszer lenne, szélesebb körű ösztöndíj lehetőségekkel, illetve a gazdaságilag preferált szakok "támogatásával".

Pontosabban egy utófinanszírozott ösztöndíjas rendszer. A többi részével egyet értek.

Egy biztos sem a megszüntetett rendszer, sem a mostani nem alkalmas a jelenlegi követelményeknek megfelelni.

Ginlia 2012.04.27. 14:06:14

@Alfonse: Egy fiatal felnőtt ha éveket tölt egy idegen országban, akkor jó eséllyel ott leli meg a párját is. Ha a munkája is odaköti, az itthoniak meg folyton nyígnak, akkor nem fog hazajönni.

Zsiráfovics Zsiráf 2012.04.27. 14:12:23

@MEDVE1978: "A megoldás valószínűleg egy teljesen fizetős felsőoktatási rendszer lenne, szélesebb körű ösztöndíj lehetőségekkel, illetve a gazdaságilag preferált szakok "támogatásával"."

A 2008-ban népszavazással megbuktatott kezdeményezés pont ehhez közelített.

BigPi 2012.04.27. 14:20:30

Szerintem nem. Ahhoz azt kellett volna, hogy már akkor bevezessék diák hitel kettőt, úgy hihető lett volna a történet.

Baromméter 2012.04.27. 14:24:02

I want out - Helloween

Flúgatlan 2012.04.27. 14:28:49

Elég egyoldalú poszt.

Több ismerősöm buzdult fel, hogy most akkor külföldi egyetemre iratja be a gyerekét, .... aztán koppant, amikor tényleg összeszámolta ennek költségét, és inkább Mo-n maradtak, mert még így is olcsóbb.

Az ilyen "kis" csacsiságokból meg számtalan van:

"a gazdaságtudományi terület nagy vesztes (kérdés, nem lenne szükség olyan szakemberekre, akik tudnak számolni?)"

Egyértelmű túlképzés van gazd.tud. területen. És az milyen duma, hogy ők lennének, akik tudnak számolni?

Hogy a diákok még nem mentek el term.tud. és műszaki területekre az a gyors váltásból simán következik, hisz egy középiskolás irányultsága már 2 évvel a felvételi előtt eldől, amikor fakultációt választ. Ezt nem lehet egyszerre felülírni. (Én a váltás hirtelenségét rovom fel csak a kormánynak ez ügyben.)

A "rabszolga-levél" is erős túlzás. Akiket az én adómból is finanszíroznak, az igenis dolgozzon egy darabig itthon.

De nem sorolom tovább....

Bambano 2012.04.27. 14:33:54

elég hulladék poszt, tele tévedésekkel meg csúsztatásokkal.
fenti kijelentés nem tartalmaz olyan belegondolandó állítást, hogy az oktatással egyébként minden rendben van, csak azt az állítást tartalmazza, hogy a hibákat nem így kellene felszínre hozni.

Ginlia 2012.04.27. 14:44:02

@Flúgatlan: Szerintem ez szakonként eltérő lehet, hogy mennyi a tandíj külföldön. A konstrukció amit külföldön kínálnak, illetve a diplomázás utáni munka és pénzkereseti lehetőségek viszont sokkal jobbak. Ezeket is figyelembe kell venni, hiszen az oktatás költségét nem mindenki zsebből húzza elő, hanem hitelből finanszírozzák.

netnepper 2012.04.27. 14:52:53

Szerintem is inkább nyugodtan valósítsák csak meg a diákok az önön "álmaikat".
A kommunikáció, a HR-es és Turizmus-vendéglátás szakok elvégzése után gyönyörű ívű pályát járhatnak majd be és szép, kiteljesedett életúttal, igazán hasznos tagjaivá válnak ennek az amúgy is kiváló társadalomnak.
Remélem, hogy külföldön a mekiben asztal törölgetés és a szemét összeszedése közben jól tudják majd hasznosítani mind ezt a sok "magas tudományt".
Jobb is ha elmennek külföldre, mert itt már ne nagyon kommunikáljon senki semmit.
Főleg ne egy véreres háeres...

Riz Ottó 2012.04.27. 15:21:07

@Flúgatlan: hagyjuk már ezt az "én adómból" dumát, jó esetben a diák szülei is fizetnek adót, mindenki igénybe vesz valamit, ami közpénzből megy, csak lehet, hogy X mást, mint Y.

Gondolom, te sem akarnád, hogy a gyereket itthon vegetáljon, mikor külföldön sokkal jobban elismernék és megfizetnék...

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.04.27. 15:32:00

@Bambano:
ha megnézed az előzmény-posztokat, kiderül, nincs rendben az oktatás, de sem az a megoldás, ami előre vinne. Azt pedig végképp senki sem hangsúlyozza, hogy aki tanult (akár az adófizetők pénzén), az sokkal magasabb bérre számolhat élete során, tehát sokkal több adót fog befizetni mint az, aki nem tanult (kb. dupla a bérszínvonal). Tehát az adófizetők oktatásba befektetése megtérül a magasabb összadóbevétel miatt még akkor is, ha egy-egy diák később pályaelhagyó lesz, de magasabb bérért, mintha érettségizett maradna.

873ujr3rk 2012.04.27. 15:42:08

@Flúgatlan: "
A "rabszolga-levél" is erős túlzás. Akiket az én adómból is finanszíroznak, az igenis dolgozzon egy darabig itthon.

De nem sorolom tovább...."

jobb is ha itthon szocializálódik a legfogékonyabb korszakában, mintha külföldön töltődne ingerekkel, tudással és esetleg később visszatérne...

873ujr3rk 2012.04.27. 15:47:55

@Flúgatlan: "Elég egyoldalú poszt.

Több ismerősöm buzdult fel, hogy most akkor külföldi egyetemre iratja be a gyerekét, .... aztán koppant, amikor tényleg összeszámolta ennek költségét, és inkább Mo-n maradtak, mert még így is olcsóbb."

Dániában három hónap bejelentett meló után ingyen kapod az első diplomát.

Void Bunkoid 2012.04.27. 15:56:30

Alapvetően el lehetne felejteni ezt az ingyendiplomáért gajdolást.

A felsőoktatás nem kötelező. Soha nem is volt. Ergo eléggé visszásnak tűnik alanyi jogon követelni a diplomát.

Lehetne ösztöndíjakat megpályáztatni, és aki tényleg okos-érdemes, azoknak fizetné az ösztöndíj a tandíját.

Aki meg buta, az igen, az menjen mosogatni. Ha itthon égőnek tartja, akkor külföldre.

Ne feledjétek, a külföldre mosogatni kimenő 18 éves odakint is világéletében mosogató marad, ha nem ért igazából semmihez.

tobias2 2012.04.27. 15:58:05

@ombie: Helló! Nyugdíjas vagyok, de elmentem. Csak hogy szóljak...

Void Bunkoid 2012.04.27. 15:58:56

Az egyetlen valami az, amikor diplomások mennek ki mosogatni, hogy ESETLEG ők az itteni tanulmányaik alatt összeszedhetnek olyan tudást, amivel később el tudnak helyezkedni. Eleinte sajnos mindenki mosogató lesz - te sem vennél fel itt Magyarországon egy afgán menekültet kereskedelmi igazgatónak, akkor is ha eléd tolna egy UCLAs közgáz diplomát.

Abban viszont igenis igazat adok azoknak, akik azt mondják, hogy ha külföldön akarja kamatoztatni az itt megszerzett tudását, akkor lééééécci ne az én pénzemen már.

KevinMulder 2012.04.27. 16:00:51

@HUN_Sector: Örülök, hogy valaki olyan formál véleményt az ilyenről, aki sosem élt külföldön ...

Laciii 2012.04.27. 16:11:04

"a gazdaságtudományi terület nagy vesztes (kérdés, nem lenne szükség olyan szakemberekre, akik tudnak számolni?)"
Láttuk mire mentünk azokkal akik vannak, rásózták a hitelt arra akire lehetett, most meg cserébe hajigálják őket kifelé. Vége van az "olcsó pénz" időszakának, a mesterségesen felduzzasztott rendszer most ereszti vissza őket, erre kéne rátenni még egy lapáttal?

Nem csak morgásra, gondolkodásra is van jogod, élj vele.

Alal 2012.04.27. 16:14:53

Már sok helyen kifejtettem, hogy a kormány szándéka jó, de a megvalósítás pocsék. Ebbe nem mennék bele, sokan megtették, ezen a téren nem tudok újat mondani. Viszont 26 évesen, pár éve befejezett egyetemmel, és egy nagyon jó állással (és mellesleg nemzetközi karrierben gondolkozom), szerintem közelebbi rálátásom van a mostani egyetemistákra (azon belül is a végzősökre) mint a többségnek.

Szerintem a legnagyobb hibát a szülők követték el, kézen fogva az oktatással. A legtöbb szülő azt sulykolja a gyerekébe, hogy csak legyen diplomád, aztán jó vagy. Ha nem kapsz melót, akkor a kormány és az álláspiac a hibás. Az iskola mit mond? Gyere ide, itt könnyen kapsz diplomát, és ha a mi diplománkat megkapod, nagyon könnyen elhelyezkedsz majd. Ezen kívül más nem is kell. Na egy nagy fenét! Hol volt a szülő, aki addig verte volna a gyereket, amíg meg nem tanulta rendesen a matekot, és nem tanult nyelvet. Akire ráhagyták azt, hogy jó leszel te 3-assal is, valamelyik egyetemre ezzel is felvesznek majd, aztán jó lesz – az a lényeg. Aztán ott is csak teljesítsd a tárgyaidat, majd elvégzed, jó leszel… gyakorlat nem kell, nyelvtudás nem kell, majd leigazoljuk valakivel, valamelyik könnyű nyelvvizsgát leteszed két hét intenzív oktatás után, az már jó.

És amikor elvégzik az egyetemet, akkor rácsodálkoznak, hogy senkinek nem kellenek. Amikor megkérdezem, hogy amikor jelentkeztél az egyetemre, akkor mi volt az elképzelésed, mit akarsz majd csinálni? „Nem tudom” általában a válasz. Amikor megkérdezem, hogy tudta-e, hogy a gyakorlattal majd könnyebben el tud helyezkedni, és ha igen, akkor miért nem végzett gyakorlatot? „Nem tudom” általában a válasz, de valaki hajlandó bevallani: „jobb volt nyaralni menni, meg egész nap a kocsmában lógni”.

A szülők, illetve az iskolák felelőssége, hogy a gyerekekbe ezt beleneveljék (már egyetem előtt) ez a szemléletet, illetve megköveteljék azt. A fiataloknak nem sok rálátása van még a munka világára, sok tekintetben még nem nőttek fel 17 éves korukra, de még egyetem alatt se feltétlenül (és itt most a felelős, önálló gondolkodásra gondolok, nem arra, hogy szavazhatnak vagy szexelnek).

GC (törölt) 2012.04.27. 16:18:22

Az a baj, hogy az én véleményem, illetve a posztoló véleménye is csupa sztereotípia.

Szóval míg a középiskolából kiszakadt diákok jó ha fele tudja mit is akar kezdeni az életben, vagy felveszik a hőn áhított karra, vagy nem.
Nagyon sokan mennek ilyen hűűűűűű..áááá basszameg legyen közgáz. És akkor megy a közgázra. Kismillió társával együtt. És akkor lesz rengeteg közgazdászunk (amúgy mi a fasznak, van belőle 10millió itthon). Vagy elmegy jogásznak, és hopp, abból is van sok.

De fizikai munkára senki nem megy, mert érdemi munkát végezni büdös. Kérdem én. Az a jogász, aki a jó kereseti lehetőség, és/vagy akármilyen indíttatásból végezte el a kart, annak ki fogja megépíteni a házát? Ki fogja rendberakni a csilliárdokért vásárolt telkén a kertet? Ki fogja legyártani a kasztöm nyílászárót? Ki fogja felrakni a csempét a fürdőszobába? Senki, mert nem lesz, aki a dolgozzon, aki a GDP-t növelné.
Ha mindenki a szellemi/pénzügyi/gazdasági szektorba megy, akkor másik oldalon nem lesz senki, akinek mondjuk a pénzügyeit intézzék, eltőzsdézzék a keservesen megkeresett tartalékát, akinek elárverezzék a házát/kocsiját, vagy mondjuk a jogi képviseletét ellássák.

Ezzel van a baj.

A szüleink, és úgy amióta a világ a világ a szülők a legjobbat szeretnék a gyerekeinek.
"menjen a gyerek egyetemre, mert majd jól fog keresni, eltart stb."
Aztán a gyerek majd a sok százezer/millió forintos tanulmányok után nem tud elhelyezkedni, és 25-30 évesen még mindig a szülőkre vannak hagyatkozva.

Szerintem még jó pár évtizedre elegendő jogászunk, pénzügyi tanácsadónk és bankárunk van.

köszönöm a türelmet.

euAgWzgmmtq7K 2012.04.27. 16:33:53

@lancelotbéka: "Halkan megkérdezem : ki fog 15-20 év múlva autót, villanyt szerelni, burkolni, esztergálni és a többi? Mi lesz a szakmunkásképzéssel?"

Autószerelő, villanyszerelő, burkoló, esztergáló, stb. Az állami szakmunkásképzés egy kalap szart se ér, nem kár érte.

janper 2012.04.27. 16:36:27

@Void Bunkoid: dehogy lesz mosogato. :) Ne viccelj mar. Meg egy pocs BME-s diplomaval is felvesznek, ha jo vagy, siman.

Mosogato, ejj...

janper 2012.04.27. 16:38:52

@GC: "De fizikai munkára senki nem megy, mert érdemi munkát végezni büdös."

Jah, mert csak az az erdemi munka, ahol izzadsz, ugye? A szakmunkasnak ki fogja megtervezni a tevejet? Meg ki fogja megtervezni az autojat? Ki fogja oktatni a gyereket? ...

Piacgazdasag van. Ha majd nem lesz eleg autoszerelo, akkor felmegy a fizetesuk. Egyelore nem ment fel, tehat van eleg.

GC (törölt) 2012.04.27. 16:44:11

@janper:

A tévét majd megtervezik a sárgák. Magyarországon szinte már semmit sem tudunk gyártani, mert kevés a szakképzett ember.
Csupán arra szerettem volna rávilágítani, hogy túl nagy az a réteg, aki effektíve nem végez termelő munkát. Ha nincs termelés, akkor nincs GDP. Ha nincs termelés, nincs mit eladni, a sok diplomásnak meg nem lesz munkahelye.

chico 2012.04.27. 16:47:15

"Szerintem még jó pár évtizedre elegendő jogászunk, pénzügyi tanácsadónk és bankárunk van."

frászt. olyan alig akad, amelyik használható lenne. ügyvéd, aki nem tud munkaszerződést, adásvételt, kölcsönszerződést megszövegezni - ismerős nem? pénzügyi tanácsadóból, vagy bankárból se sok olyan van, legalábbis közvetlen ügyfélkapcsolatban, aki értelmes válaszokat képes adni egészen egyszerű kérdésekre is...

Ebben pedig vastagon hibás a felsőoktatási rendszer is. Azzal, hogy képtelen a fejlődésre, képtelen a gyakorlatorientált képzésre, sőt általában az alapfeladatára, hogy gondolkodó, tanulóképes fiatalokat bocsásson ki az oktatásból, és ne biflázógépeket.

könyörgöm, amikor úgy kap vki phd-t, hogy tudja, hogy hülyeség, amit a dolgozatába ír, mert egyáltalán nem igazolták a kísérleti eredményei, de muszáj a témavezetője mániájának megfelelően megfogalmazni a követketetéseket, annak alátámasztása érdekében meghamisítani a kutatási eredményeket? És ez alig három-négy éve esett meg egy ismerősömmel. Akkor milyen felsőoktatásról beszélünk?

egyébként a naccerű magyar felsőoktatás simán kihagyta a bolognai rendszeres ziccert is - simán korszerűsíthették volna a tananyagokat - még ha a gyakorlat biztosítására nem is lett volna pénzük az intézményeknek. De hát ehhez az évtizede bebetonozott profoknak is tanulniuk kellene rendszeresen, ugye.

az viszont tényleg igazságtalan, amit az idei felvételizőkkel csináltak - ráadásul az új munka törvénykönyve szerint ők bizony, mivel már elmúltak 16 évesek, munkanélkülinek számítanak, akik ha egészségügyi szolgáltatást akarnak, akkor bizony vihargyorsan meg kell találniuk a legközelebbbi közmunka lehetőséget. Más most aligha van, amire felvennék őket...

euAgWzgmmtq7K 2012.04.27. 16:48:01

@GC: "kevés a szakképzett ember."

gyártósor melletti szereléshez, meg a gyártó robot etetéséhez semmiféle szakképzettség nem kell. a gyártás a 21. században viszont igy néz ki.

"effektíve nem végez termelő munkát."

mi az az effektíve termelő munka?

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.04.27. 16:48:19

@pimpalini: És az milyen, amikor az egyetemen előadás közben rágyújt az egyik jólnevelt, 19-20 éves hallgató? Ráadásul őszintén nem fogja fel, mi a gond ezzel, hiszen otthon is így szokta meg. Természetesen az egész épületben tilos a dohányzás...

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.04.27. 16:51:04

@GC: @d.hardman: A szakképzettség nem a gép működtetéséhez kell, hanem a gyártósor telepítéséhez és a termékek tervezéséhez.
Magyarországon egyébként a diplomások 20-30%-a nem diplomás munkakörben dolgozik, hanem érettségit és esetleg nyelvtudást igénylő munkája van.

GC (törölt) 2012.04.27. 16:56:01

@d.hardman:
Hát, azért ívhegeszteni, CnC marót kezelni sem egyszerű.
Rutin, tény, de időigényes, és több hasznot hoz mint egy frissen szabadult jogász kollega.

Chico végülis leírta a miértek egy részét.
Mivel minden majom elmegy "sláger" szakokra, olyannyira felhígult a szakma, hogy nagyítóval kell keresni az értelmes embereket. Akkor inkább mentek volna el ládacipelő parasztoknak az ilyenek.

Még az iskolában ki kellene derülnie annak, ki az aki életképes, és ki az aki nem. Ezt egy szakmában viszonylag könnyű megitélni, de egy vizsgán nem feltétlenül mondja meg a papír, hogy az illető komolyan tanult, vagy csak két kocsma között pár nap alatt beseggelte a tanagyagot.

Ha jól érzem, már megint azok rinyálnak a mondandóm ellen, akik 1. középszerű diplomás dolgozók, 2. soha nem tettek keresztbe egy kibaszott gyufaszálat sem.
Aki ért ahoz amihez kell, az meg miért nem marad a seggén? Minek hőzöng? Divat minden ellen tiltakozni?

euAgWzgmmtq7K 2012.04.27. 16:58:23

@GC: "és több hasznot hoz mint egy frissen szabadult jogász kollega."

lol :)

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.04.27. 16:58:42

@Alal: Erre mondják, hogy a fiatalok szelektíven érnek korábban: a jogaikat hamarabb gyakorolják, de a társadalmi kötelességeket sokkal később kezdik el teljesíteni. Éljen a bumeráng generáció (alias Y generáció)!

Sajnos a szülők 90%-a nem ismeri el, hogy a gyerekét neki kell nevelnie elsősorban. Az iskola nem tudja pótolni a hiányzó alapokat, akit addig csak a tévé nevelt, annak nem igazán lehet a gondolkodásmódját megváltoztatni egy tanórán, ahol 30 másik gyerek ül mellette. A személyiség szempontjából az első 3 életév a legfontosabb.

slowMotion 2012.04.27. 16:59:14

Sajnos a cikkben össze van kicsit keverve a szezon a fazonnal ... egy - két egyetem kivételével a szinvonal a béka segge magasságában (Közgáz, vidéki egyetemek...). Ezeket be kell zárni.
Másik: ha egy (akár magán) egyetem nem tud megélni a piacon, az igenis zárjon be. A fiatalok meg nem mennek műszaki pályára, hiszen oda azért elég sokat kell tanulni (matek, meg fizika, meg kémia, húh). Inkább mennek mindenféle egyetem büfé/ruhatár szakjaira, viszont az ott osztogatott diplomával meg persze nem lehet megélni. Ezért aztán beiratkozik a büfé_ruhatár2 szakra, majd néhány év után itt panaszkodnak sorban hogy 2/3 diplomával nem tudnak megélni. A fiataloknak azért marad még egy lehetőség: emelt szintű érettségi Honvédelmi Ismeretekből és máris egyenes az út a seregbe. Mert az kell nekünk 2012-ben.
Egyetértek azzal a hozzászólóval, aki szerint az országnak nincs jövője.

Riz Ottó 2012.04.27. 17:04:24

@slowMotion: azért vicces a Közgázt és úgy összességében a vidéki egyetemeket leszólni...van olyan képzés, ahol egy vidéki egyetem lazán megelőzi minőségben a fővárosit.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.04.27. 17:10:44

@Void Bunkoid: Csak a tehetségtelenek mennek ki mosogatni, a többiek diplomás állásokba, sokan vezetőnek. Aki mosogatónak megy, az később is fizikai melót fog végezni. Hamarabb vesznek fel egy diplomás menekültet igazgatónak, mint egy bármilyen mosogatót.

Kong.Kinga 2012.04.27. 17:22:09

"Valóban, sokan nem is tudják, mit akarnak... Egyet biztos nem: keményen, akár fizikai munkát végezni nem. Ez a trendi sajnos. "

Persze, hogy nem, abból nem lehet megélni, jól élni. Tanárnak se mennek. Mit kell ezen csodálkozni?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.04.27. 17:23:43

@Flúgatlan: Én is ismerek olyanokat, akik a 2-3 magyar diploma után jelzáloghitelt vettek fel a házra, hogy a csemete a Harvardon tanuljon szűk 10 millióért.

A természettudományok és a műszaki pálya felé terelés nem mai találmány, az elmúlt 3-4 évben folyamatosan növelték ezen területek részarányát az államilag támogatott helyek között. Milyen meglepő, Gyurcsány-Bajnai-Orbán egyetértés van :)
Szóval volt bőven ideje a felvételizőknek ezt a váltást érzékelni. Az már más kérdés, hogy az érettségi a humán tantárgyakra épül, a matek az egyetlen reál tárgy.

2012.04.27. 17:54:51

@KevinMulder: Egy focimeccsre is mondhatom, hogy sz@r, hiába nem fociztam soha versenyszerűen

pukancs 2012.04.27. 18:19:21

Villamosmérnöki diploma...végig gürcölt évek...kuncsorgás szaros melóért...

(viszik a villamosmérnököt...LÓFASZT! innét üzenem LÓFASZT!)

Szereztem... tudásnak mondjuk nagyjából megfelelőt.

Multinaci cég

Főnök le se szar ..csak követelmény van de az kurvára.

Belem kidolgozom,
kiégtem
fél életemet nem az országban töltöm
szabadság nuku csak a 12 órák (8 helyett)

Ötleteimet le se szarja, se a közvetlen főnök, se a külföldi manager.
Pontosabban ez így nem igaz az anyacég mérnökeinek továbbítja és sajátjukként megvalósítják, hogy ők milyen faszák( dollár milliárdokat spórolva)
Én, mi lófaszt nem látunk belőle.

Multinaci cég, így láttam mind a 2 végletet, azt is hogy tőlünk nyugatra gecire nem szakadnak meg a munkában 5-10xeres fizetésért se (ugyn az a cég)
olyan juttatások és munkakörülmények hogy ...(8 óra az 8 óra! 2 óránként 20 perces szünet)

Termelést románokhoz baszták át.
Románok elveszik a munkahelyemet (meg másét is) mert geci olcsók, semmiféle szabályt nem kell betartani.

A belem szét dolgozom és akkor mit látok

ADÓK ADÓK MÉG ADÓK ....MEG MÉÉÉÉG ADÓK

Max 1 évet adok magamnak és takarodok ebből a szarkupac fosgeciszarfos geci okádék rothadó trutymószaros országból a teljes pereputtyommal

nyulontul (törölt) 2012.04.27. 19:09:33

@lancelotbéka: Röviden: senki.
Ugyanis:
1. A szakképzési rendszert szisztematikusan lebontották, így minőségi utánpótlás nem lesz. Aki megfelelő szaktudással rendelkezik, az még előbb elhagyja az országot és megy Nyugat-Európába dolgozni, mint a diplomások. (sok ilyen emberről tudok hentestől kezdve, autószerelőn át a vízvezeték-szerelőig)

2. Ha nincs saját vállalkozásod, akkor szakmunkásként / technikusként gyakorlatilag rabszolgaként fognak dolgoztatni.

Egy saját vállalkozás indítása szakmától függően valahol 1 és 4 millió forint között van, és akkor még csak egy bérelt műhelyed van.

Családi példa: egy autóvillamosság műszerész számára ma már elengedhetetlen diagnosztikai computer (univerzális = nem csak egy márkához használható) nagyságrendileg 1,5-3 millió forint.

Ehhez jön még a labilis gazdasági/jogi környezet, az aránytalan adóterhek, amik együttesen 10 induló kisvállalkozásból 7-et halálra ítélnek.

Én drukkolok, hogy minél több ember válassza a szakképzést, így majd legalább magyar szakembert hívhatok segítségül ott, kint (legyen az bárhol is, a Lajtától nyugatra).

Az utolsó pedig kapcsolja majd le a villanyt!

Venyigeszu_de_Lucerna 2012.04.27. 19:44:56

@nagytibi: továbbá csak Budapesten több mint ötezer munkanélküli jogász van és a közgaszdasági diplomásoknál ez az arány jóval 50% felett van.

lilly.alien 2012.04.27. 19:48:15

Jó végre egy olyan cikket olvasni, ahol az összes hozzászóló egyet ért, és reálisan látja a dolgokat. Azonban elszomorít, hogy a "drága" országom a termelő társadalom potyautasaként tart számon. Most olvastam, hogy a magasabban képzetteket is kezdik leépíteni. Nehogy okosabb legyél, mint a rendszer, mert az nem szeretjük, nagyjából ennyi az üzenete ennek. Az Óperencián is túlra készülök jövőre, én semmiképp nem kívánok hazajönni.

Netuddki. 2012.04.27. 20:21:32

Minden a kályhától kezdődik. Adórendszer, korrupció. Na ezeket kéne először is rendbe tenni. Addig teljesen fölösleges az oktatásról és az eü-ről tépni a szánkat...

pimpalini 2012.04.27. 22:26:22

@Rotwein:

Ez igaz.

De azt se felejtsük el, hogy a mai fiatalok jelentős része magasról sza*ja le azt, amit a felnőttek mondanak. Bámulják a tévét, majmolják a celebeket,
azt tiszteli, amit a szennycsatornákban lát, talál. A magamutogatást, aljasságot, faragatlanságot, minden áron érvényesülni akarás, tudatlanságot.

@Alfonse:

A cikk rossz. Félig olvastam el, de már akkor elegem lett belőle. Fentebb idéztem a legszemetszúróbb csacskaságokat (pl. a közbizonytalanságtól való rettegés- haha, mintha máshol nem lenne bűnözés).
Kicsit olyan, mikor az ember írni akar valamit, mondani szeretne valami okosat, de egyszerűen nem talál elég alátámasztáűst, megfelelő érvet hozzá.
Ezért aztáűn összehord néhány erőltetett maflaságot is.

pimpalini 2012.04.27. 22:36:04

@nagytibi:

Hát igen. Sok aljanépség kerül be egyetemre (nekem az ilyen ember, aki nem figyel a másikra aljanépnek számít).

pimpalini 2012.04.27. 23:03:27

@morgás joga mindenkit megillet:

A felsőoktatással hatalmas gondok voltak. Mielőtt bő lére ereszteném a sokak számára közismert heélyzetet, hozok pár példát.

I. Sanyi 18 éves, s nincs szilárd meggyőződése arról, hogy mi is akar lenni. De azt hallja, hogy jó lesz ha tanul. Ezért aztán elmegy valami jól hangzó, ám semmire sem jó szakra. Tucatjával lehetne felsorolni ilyeneket.

4-5 év alatt elvégzi (nem nehéz, mellette akár havi rendszerességgel vehetne részt cigánykerékhányó versenyeken, lehetne profi műúszó, no meg akár amatőr filmszínész is).

I/A:
Ezek után csodák csodája, nem talál munkát. Egy ideig próbálkozik, majd elmegy (ha szerencséje van) valami telefonos operátornak havi 80-ért, de csak azért veszik fel, mert tud angolul (mit amúgy a hívások 99%-ban nem használ, mert pizzát legtöbb esetben magyarul rendelnek).

I/B:
Nem tud angolul, ezért nem talál munkát. Elmegy feketén árkot ásni, mert ugye ezt már (ha rátermett volt) csinálta az iskola alatt is. De ugye ez nem karrier. Vagy ha a fővárosban él, akkor árufeltöltőnek. Bár ott meg nagy a konkurencia, s valszeg a 8 általános, vagy érettségi végzettséggel rendelkező Piroskát és Jónást fogják felvenni helyette - joggal.
Vergődik pár évet munkanélküliként, majd rájön, hogy nem repül a szájába a sült galamb. Ezért ÁTKÉPZI magát. Állambácsi pénzén, annak, tudod, akinek a pénzén a semmire sem jó (csak az intézmény számára volt jó, aki a hülyeségével fejhette az államot) papírját szerezte.

Végül CNC-szerszámgépkezelőként viszonylag normális bért fog keresni, vagy virágkötőként némiképp, de inkább jóval kevesebbet.

pimpalini 2012.04.27. 23:15:02

@morgás joga mindenkit megillet:

II.
Emberünk közgazdásznak megy (amit most nagyon viszavágtak).
Mondjuk teszi ezt annak ellenére, hogy kb. már a születésétől harsogják mindenhol, hogy túl sokan mennek társadalomtudományi-, illetve bölcsészképzésre. Nem baj, ő azért oda jelentkezik, mert csak.
Tegyük fel, legyen hab is a tortán, hogy nem egy neves egyetemen végez, hanem hátsósufniában.
Megszerzi a diplomáját.

II/A: ha megfelelőeen szorgalmas és okos volt hozzá, mostanra jól beszél angolul. Ezért aztán 4-9 hónap álláskeresést követően lesz állása. Ja, nem túl jó, közel sem olyan, amilyet az elképzeléseiben (ha egyáltalámn voltak ilyenek) megálmodott.
Ül majd egy számítógép, vagy telefon előtt, s titkári, titkárnői, jobb/rosszabb (kinek mi) esetben operátori melót végez. Mivel versenyszféra, ha zárás van, vagy sok a meló nem napi 8, hanem 10 órában mondjuk.
Teszi mindezt egyetemi végzettséggel, X év tanulással, miközben a munkája kb. nyelvtudást, irodai szoftverek ismeretét, némi (minimális) kommunikációs készséget, s fél év alatt megszerezhető (mondjuk OKJ-s úton is akár) "szakismereteket" igényel.

Akkor most mi a jó francért tanult állambácsi lóvéján?

II/B:
Nem tud angolul. Nem lesz állása. Elmegy sepregetni, téglát hordani (haha, ha nem lenne épp krach az építőiparban), vagy feketén kertésznek. Netán elvégez egy CNC-szerszámgépkezelő tanfolyamot.

Remélem érthető volt az, amire ki akartam lyukadni.

De legyen még egy eset:

III. Jogász.
Iszonyat sok jogász van szerte kis hazánkban. Pointosabban vidéki kis falvakban jegyzőt is alig látni, mert ugye az nem jó pénz, de ügyvédből Dunát lehet rekeszteni (személy szerint már csak látnám, de ennyit a rosszindulatról).
Szóval elvégzi állam pénzén. Kellene még 3 év a szakvizsgáig. Kellene egy hely, ahol bojtárkodhat. Mákja van, ha talál. Utána még nagyobb mákja van, ha tud nyitni egy dsaját irodát, vagy el tud helyezkedni.
Mert pl. az államigazgatásban nem fog. Az önkormányzatoknál nem fog. Mert pl. az önkormányzatoknál, ahol cirka 15 éve alkalmazták Gizikét középfokú végzettséggel, nem fogják őt felvenni a helyére, hanem inkább Gizikét elküldik továbbképzésre, s így meglesz a jogi, vagy államigazgatási papírja.

Szóval akkor minek is tanult a szentem jogásznak?

Egy szó mint száz: kemény kvótákat/keretszámokat ide (mint ahogy a kormány tette - pontosabban racionalizáltabban - pl. legyen 10 jogász ÁF azért Szegeden és Pécsen is, ne csak a töketlen, sehonnai Pázmányon), s ha kell, drasztikus eszközökkel tessék átirányítani az embereket az életképes, piacképes szakokra.
Mert ez nem állapot. Mert a régi rend senkinek sem volt jó. Sem az államnak, sem a hallgatónak. Csak és kizárólag az intézményeknek.

pimpalini 2012.04.27. 23:28:38

@online távmunkás:

"Az már más kérdés, hogy az érettségi a humán tantárgyakra épül, a matek az egyetlen reál tárgy. "

A baj az, hogy komolyan felmerülhetett a hülyeMagyar Bálint és gárdája részéről, hogy ugyan máér, a matek is legyen szabadon választható a kötelező helyett, mert idézem: "nem szeretik a diákok".
Hja, ha nem szeretik, az már mindjárt más ugye.:D
Ez már azért nagyon gáz. Mikor arra játszik egy politikus, hogy a 17 évesek is szavaznak egyszer...

De tényleg. Ilyen alapon az emberek pl. nem szeretnek korán kelni. Akkot ne kelljen reggel munkába menni. Lehessen csak délután. Vagy teszem azt ne is kelljen dolgozni, mert sokan nem szeretik. Vagy adót fizetni, mert azt sem komálják.

nyulontul (törölt) 2012.04.28. 01:02:26

@pimpalini: Valamiért a 12 dühös ember 3. esküdtje jut eszembe rólad a hozzászólásaid alapján. (engedtessék meg a tegeződés, ami ugye látatlanban nem szokás, de hát az internet már csak ilyen angolszász találmány, ahol mindenki "you")
Nem tudom, hogy mi az a trauma, ami ért, de azért lássunk tisztán.

Először is látom, hogy valamiért van egy fix ideád, mi szerint a mai fiatalság tűzre való, semmirekellő egy bagázs, akikre bizony jó ráférne egy jó kis átnevelő tábor, ahol végre megtanulnák "kutyafittyet" (hogy klasszikusokat idézzek)

Azonban hagy tegyek fel egy kérdést. Tegyük fel, hogy igazad van. Mitől lesz egy ember azzá, aki?

Nem felelősek-e esetleg a kialakult helyzetért ezeknek a gyerekeknek a szülei? Egy generáció nőtt fel a TV előtt, mert hát ugye "kinek van ideje velük foglalkozni"? A képernyő majd vigyáz rájuk, tanítja őket, amíg a szülő megkeresi a kábel tv előfizetésre valót.

Örökös mókuskerék, hogy bizony ez a nemzedék ilyen meg olyan, bezzeg régen minden jobb volt.
Tetszett volna többet foglalkozni velük és akkor nem lenne ilyen probléma.

nyulontul (törölt) 2012.04.28. 01:04:23

@pimpalini: Oktatás:
Frissek a tapasztalataim, úgyhogy had tekintsem magam a téma ismerőjének.
A jelenlegi intézkedések óriási gyenge pontja, hogy mondjuk úgy, tüneti kezelést alkalmaz. Ha elfedjük a problémákat, akkor nincsenek is.

Amit ma megpróbálnak kieszközölni az az, hogy megfelelő felkészítés nélkül állítanak, gyakorlatilag még gyerekeket válaszút elé, akik (szülői-, társadalmi-, politikai-) elvárások erőterében próbálják eldönteni, hogy mit fognak csinálni a következő cirka 40-50 évben, miközben fogalmuk sincs mibe fognak belecsöppenni.

Amiből ma erős deficit van, az elhivatott középiskolai tanár és gyerekével tényleg törődő szülő.
Ezeknek az embereknek az lenne a feladatuk, hogy elhivatott, érdeklődő fiatal felnőtteket neveljenek, akik mire eljön az idő, pontosan tudják, hogy mit szeretnének csinálni. (mert tudják, hogy egy szakma mivel jár)
Tudatos felkészítés nélkül belökni valakit egy területre olyan, mintha úszásoktatás nélkül dobnál be valakit a medencéce. (bármennyire is sablokízű a példa)

Anélkül, hogy a közoktatásban rendet tennének ez az egész színjáték mit sem ér. Nem több szimpla erődemonstrációnál.
Ha kicsit is érdekelné a döntéshozókat, hogy mi lesz a fiatalokkal, akkor nem az érettségi évébenben próbálnák formára hajtogatni őket.
Egy átfogó oktatási reform nagyjából 20 év alatt hozna eredményt, amit persze az illetékes "elvtársak" is tudnak, csak éppen magasról tesznek rá.
Hosszú távú intézkedéseknől nem lehet politikai tőkét kovácsolni.

Szakképzés:
Egy korábbi kommentemben már kifejtettem, de akkor dióhéjban elmondom még egyszer. A szakképzést gyakorlatilag lenullázták. A régi elhivatott szakik elmentek nyugdíjba, utánpótlás meg nincs szaktanárokból.
Ma csak az tanul szakmát (tisztelet a kivételnek), aki még azt az alacsony lécet sem üti meg.
Hiszem és vallom, hogy egy szakképzett embernek (legyen az mondjuk egy CNC esztergályos) nincs jövője belföldön.
Alkalmazottként kihasználják, saját vállalkozást indítani és megtartani pedig a mai körülmények között legfeljebb az öt százalékuk lesz képes.
Tudom milyen egy vállalkozás. Tudom milyen az, amikor mondjuk két hónapon keresztül alig-alig jön be munka, miközben neked hónap végén ugyanúgy ki kell fizetni a számlákat és törleszteni a hitelre vett termelőeszközt.

Hát ezért nem mennek az emberek szakembernek. Még call center is kiszámíthatóbb pénzügyileg, még ha meg is öli a lelked.

Elnézést a hosszú nyúlt szövegfolyamért, de igyekeztem érvelni, bár tudom, hogy ennek ma nincs kultúrája.

üdv.
Egy semmirekellő fiatal

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.04.28. 05:56:38

@pimpalini: Aztán a 17 évesek az első szavazásukkor már az esetek többségében túljutottak az érettségin (18-21 évesek) és a felvételin, szóval lehet, hogy nem lett volna több szavazó az intézkedéstől :)

Alfonse · http://www.ahonapkonyve.hu 2012.04.28. 06:21:00

@nyulontul: Kicsit hosszú a hozzászólásod, de még több gondolat van benne, mint az eredeti cikkben. Jó, hogy idehoztad a vállalkozói, a műszaki, a melós világot.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.04.28. 06:22:51

@Venyigeszu_de_Lucerna: @pimpalini: Van statisztikátok a magyarországi diplomás munkanélküliség megoszlásáról az elvégzett szak alapján vagy csak találgattok?
Én csak amerikai adatokat találtam, ott nincs a legrosszabbak között se a jogász, se a közgazdász. A legrosszabb elhelyezkedési esélyt nyújtó szakok között van a klinikai pszichológus, a képzőművészeti képzések, a történelemtanár, az informatikus könyvtáros és a katonai mérnök.

pimpalini 2012.04.28. 08:29:54

@nyulontul:

"Először is látom, hogy valamiért van egy fix ideád, mi szerint a mai fiatalság tűzre való, semmirekellő egy bagázs, akikre bizony jó ráférne egy jó kis átnevelő tábor, ahol végre megtanulnák "kutyafittyet" (hogy klasszikusokat idézzek)"

Sajnálom, ha ez így jött le, de erre csak azt tudomk mondani: néztél már körül egy mai középiskolában?
Mik a tapasztalataid? Mi a véleményed egy olyan helyzetről amiben csak a tanár veszíthet? Amikor egy megfelelően körmönfont, csak a jogaival (de azokkal maximálisan) tisztában lévő, de a kötelességeivel nem törődő diák úgy játszik a társaival meg a tanárokkal ahogy akar? Vagy rosszabb jegynél, fegyelminél jö a kedves szülő reklamálni?

Másik téma:
Valóban. Egyetértek azzal, hogy a diákok elé jövőképeket, átlátható utakat, információt kellene tenni, hogy a középiskola utolsó pár évében, vagy teszem azt már az általánost követően meg is ismerjék valamennyire a világot. Ne csak az utolsó pillanatban döntsenek.
Kellene egy tanácsadó rendszer, ami csak ezzel foglalkozik. A piacról érkező információkat feldolgozza és teríti. Amikor ezt egy olyan helyen elővezettem, ahol lett volna lehetőség ennek megvalósítására, engem nem vettek fel, helyettem pár másikat, akik közül néhányan később visszamondták a képzést/munkát.
PErsze ez is jellemző: inkább tudj három nyelvet a magyar közigazgatásban (én csak kettőt tudok), ahol az életben nem használod, mint hogy ötleteid és elhivatottságod legyen.

A szakképzés részével is egyetértek.

Ettől még bele kellett nyúlni a felsőoktatásba, mert nagyon nem volt hatékony.

pimpalini 2012.04.28. 08:39:18

@online távmunkás:

Egyszerűen nincs annyi közgazdászt igénylő állás, mint ahány közgazdász végzett. Van mondjuk számvitelt, könyvvitelt, könyvelési ismereteket igénylő állás, de ahhoz elég egy PSZF, vagy egy OKJ-s könyvvizsgáló szak elvégzése.
Telefonos operátori munkához is felesleges közgazdász végzettség. Meg ugye titkárnői feladatokhoz is.

Ha valaki anno Marxot, Samuelsont olvas elalvás előtt tiniként, nem hiszem, hogy 5 év egyetemet követően szívesen dolgozna telefonosként vagy titkárnőként (pláne ha férfi...:)).

Olyan ez, mint hogy sok bölcsész is elhelyezkedik (pl. mekiben, ügynökként, call-centerben, stb...), csak éppen nem ott és nem abban a szakmában, ahol és amit tanult. Akkor minek volt az az öt év?
Hallottam/olvastam már olyat is, hogy milyen jó már, hogy a csaposok tudnak szavalni, meg egyetemi végzettségükkel feldobják a hely színvonalát. :D
Hát igen, sok olyan kocsmába/szórakozóhelyre járó embert láttam, aki az alapján döntött, hogy a csapos mennyire tud idézni Byrontól, s nem mondjuk a mellbőség, vagy az italárak volt a döntő szempont számukra...:)

nyulontul (törölt) 2012.04.28. 15:44:45

@pimpalini: Abban, hogy a felsőoktatást át kell alakítani egyetértek, de az eszközökkel nem.
Most az történik, hogy az oktatási rendszer diplomás munkanélküliek helyett diploma nélküli munkanélkülieket fog termelni, mondván "ha a foglalkoztatottságon nem tudunk javítani, akkor legalább ne az adófizetők pénzén képezzünk olyan embereket, akiket a munkapiac pillanatnyilag nem tud felszívni".

Be kell, hogy valljam, hogy érintettségem okán nem tudok teljesen elfogulatlan lenni. Van egy húgom, aki a közgazdasági szakközépiskolában tanul, és idén felvételizik.

Lévén ez egy szakosodott iskola, kémiát, fizikát, biológiát és földrajzot mindössze az első két évben tanultak.
Most ezzel a tanulmányi háttérrel kell eldöntenie, hogy természettudományos / műszaki pályát válasszon-e, vagy eladósítva magát menjen-e gazdasági szakra, esetleg próbáljon boldogulni valamilyen OKJ tucatszakmával (mert hogy ő nem lesz esztergályos, az biztos)
Az ok, amiért egy személyes példát felhoztam az az, hogy ez egy tömeges jelenség. Így döntsd el, hogy "hova tovább".

Én magam műszaki irányultságú vagyok, és tudom, hogy akinek ehhez nincsenek megfelelő alapjai, annak egy reálos szak maga lesz a pokol, ahol csak kudarcok érik, és rövid időn belül gyűlölni fogja az egészet. (arról nem is beszélve, hogy sosem fog végezni)

Tanácsadói rendszer:
Egy ilyen rendszer nem csak hogy hasznos lenne, de szerintem ez az egyetlen mód a helyzet normalizálására.
Én azt mondom, hogy ez csakis alulról szerveződve valósulhat meg. Állami segítségre várni teljesen felesleges. Működhetne ez alapítványi-, EU- és piaci forrásokból is, így nem válhatna politikai játszótérré.

Első lépésben oda kell vinni ezt a dolgot, ahol direkten el lehet érni a célközönséget, kézben tartható költségek mellett: közösségi oldalak, internetes fórumok.
Mindeközben keresni kell a kapcsolatot a leendő munkáltatókkal, fejvadász cégekkel, akiknek érdeke lehet egy ilyen fajta orientáció. Meg kell találni azokat a tanárokat, akik megfelelően elhivatottak, de eddig szervezettség híján nem tudtak ilyen irányba elindulni.
A leendő munkaadókat be kell vinni az iskola falai közé, a diákoknak pedig meg kell mutatni, hogy milyen egy munkahely belülről.
Ha elkezd látszani, hogy működik a rendszer, és nem lép senki tyúkszemére, akkor egy idő után megszerezhető a állami hátszél is (hiszen egy kész mechanizmusból már lehet politikai tőkét kovácsolni)

A szakképzés újraélesztéséhez szerintem a következők kellenek:
1. Leendő munkáltatók bevonása az oktatásba (gyakorlatilag maguknak képzik a munkaerőt)
2. Eredmény orientált tanulói- és tanári ösztöndíj-rendszer.
3. Egy fajta friss vállalkozás "keltető", ami áll tanácsadásból és kedvezményes hitelkonstrukcióból.
4. A frissen végzetteket nem csak arról kell meggyőzni, hogy munkavállalók legyenek, hanem munkahely teremtők is egyben.

Ha egyszer nyerek egy lottó ötöst, akkor ez lesz az egyik első dolog, amit megvalósítok (remélem értik a megfelelő helyen ;)

at4hu 2012.05.08. 21:05:53

Sziasztok!

Létrehoztunk egy csoportot, amelynek tagjai különböző bécsi egyetemek (WU, Uni Wien, TU, MedUni) magyar hallgatói.

Célunk, hogy a hozzánk hasonlóan magyarként Ausztriában tanulni kívánó diákokat segítsük, valamint biztosítsuk számukra az egyetemi jelentkezéssel és az ausztriai élettel kapcsolatos tudnivalókat.

e-mail: austria4hungarians@gmail.com
facebook: at4hu
youtube:www.youtube.com/watch?v=3RMOeaBbcoA

at4hu 2012.05.08. 21:07:07

Sziasztok!

Létrehoztunk egy csoportot, amelynek tagjai különböző bécsi egyetemek (WU, Uni Wien, TU, MedUni) magyar hallgatói.

Célunk, hogy a hozzánk hasonlóan magyarként Ausztriában tanulni kívánó diákokat segítsük, valamint biztosítsuk számukra az egyetemi jelentkezéssel és az ausztriai élettel kapcsolatos tudnivalókat.

e-mail: austria4hungarians@gmail.com
facebook: at4hu
youtube:www.youtube.com/watch?v=3RMOeaBbcoA
süti beállítások módosítása