morgás joga 6.jpgVajon kit szolgál a rendőrség, az állampolgár vagy a költségvetést?

Ha rendőrségünkről van szó, mindent elhiszünk, és annak az ellenkezőjét is. Azonnal, fenntartás nélkül. A legabszurdabb pletykákról is bebizonyosodhat, az valójában nem rosszindulatú híresztelés, hanem a kőkemény valóságról objektív tudósítás, miközben úgy érezzük magunkat, mint parasztbácsi azon a bizonyos viccbéli repülőn a dugóhúzó után: "ezt azért már nem gondoltuk volna".

A legújabb elsőre "ki tudja mi az igazság" hullám: kitört a pánik az egészségügyi doboz miatt, autósok ezrei járják a városokat, hol tudnának éppen venni ilyen kötelező felszerelést. És nemcsak e-mailról e-mailre terjedt a hír, 50 ezerre büntetnek a rendőrök, ha elkapnak bárkit is lejárt vagy hiányos egészségügyi dobozzal, hanem mértékadó portálok is felhívták a figyelmet a problémára, nem hoaxként kezelték az ügyet.

Az üzletek és patikák rohamából lehet következtetni az információ terjedésének sebességére - pillanatok alatt elfogytak a raktárkészletek, tehát valószínűleg nem az indította el a lavinát, akinek túl sok ilyen volt raktáron és szabadulni akart tőle. Az események utólagos elemzése láttán kis hazánkban csak nagyon kevesen osztották azt az álláspontot, mely szerint

  • eddig sem nézték meg soha a rendőrök a dobozomat, most miért tennék?
  • ugyan már, ötvenezerre büntetnének egy ilyen semmiségért?
  • miért is szórakoznának a rendőrök ilyen apró-cseprő problémával, amikor üldözhetik a gyorshajtókat, szabálytalanul előzőket, lejárt műszakisokat, biztosítás nélkülieket?
  • valaki már megint nagyon ráért, és útjára bocsátott egy szép kövér kacsát ...
elsősegélydoboz.jpgA rendőrségi közleményből azonban kiderült:
  • igen, büntettek lejárt dobozokért,
  • igen, a bírság összege 5 ezer és 50 ezer Ft között lehet a helyszínen. (Átlagbírság-összeget nem mondtak.)
A fentiek alapján kiderült, igen, az átlagautósnak van jogalapja az aggódásra, már megint valami lehúzás-akció van folyamatban, olyanért büntetik meg, amit még soha ki nem bontott, fogalma sincs, mi van benne, hiszen egységcsomagban vette, használni meg pláne nem használta, a kocsi áttakarításakor eddig mindig csak arrébb lökte és nagy eséllyel arra sem emlékezik, hogy egyáltalán van (lehet) szavatossága a benne lévő ki tudja miknek. Komoly sérüléssel járó balesetet testközelből még nem látott, képeket pedig maximum a lánglovagok.hu-n, kitakarva a rázós részeket.
 
Más kérdés, az átlag B-kategóriás vezető emlékszik-e egyáltalán arra, amit annak idején az elsősegély tanfolyamon tanítottak neki. Nagy valószínűséggel soha nem látott közelről balesetet és fogalma sincs, hogy kell bárkinek is hathatós segítséget nyújtani, ha folyik a vér, esetleg fájdalomtól kiabál a sérült vagy épp a sokktól egy árva információt sem lehet belőle kihúzni és emlékezni sem emlékszik semmire.
 
baleset2.jpgHiába írják le a tankönyvek, mit kell tenni artériás vérzésnél, hogy kell mesterséges lélegeztetés nyújtani, az autósok többsége valószínűleg leblokkolna egy súlyos baleset helyszínén és már az is nagy teljesítmény tőlük, ha pontosan, korrekten megfogalmazva tudják elmesélni a mentősöknek, hova és milyen felszereléssel induljanak a sérültekért.
 
Az autósok kis tudás, nagy tudatlanság birtokában vannak egészségügyi téren - van dobozuk, de nem valószínű, hogy a benne lévő színes képek helyszíni tanulmányozásával sokra mennek, és nemcsak a bátorság és a szakismeret hiányzik hozzá, hanem felrémlenek a különböző hallott történetek, ahol a segítőkész emberek többet ártottak, mint használtak, ráadásul utólag be is perelték őket. Oké, azt tudják, az ájult embert jó stabil oldalfekvésbe tenni (láttam már részeget is, ahogy a másik részeget épp ilyen elsősegélyben részesítette a virágágyás kellős közepén a parkban), de mi van, ha gerincsérülése van a sérültnek? Akkor meg szabad mozdítani?
 
A sofőrök nagy része ha őszintén magába néz, tudja, hiába van egészségügyi doboza, valójában sokra nem megy vele, ha komolyabb sérüléssel kerül szemben - maximum reménykedni tud, hogy lesz majd olyan valaki a környéken, akinek átpasszolhatja a doboza tartalmát, és akiknek instrukcióit követve akár még használható segítséget is tud nyújtani. Akinek nincs egészségügyi szakmai tapasztalata, az csak reménykedhet abban, hogy a segélyhívó telefonját fogadó diszpécser tud majd tanácsot adni, mit és hogyan tegyen addig, amíg a tényleges segítség megérkezik. És ez az a pillanat, amikor ténylegesen nagy segítség egy jól felszerelt mentődoboz.
 
 
 
baleset.jpgA rendőrök jogszerűen jártak el a büntetéseknél, ez tény. Az más kérdés, nem biztos, hogy 50 ezer forinttal kellene honorálni egy ilyen szabálysértést (főleg akkor, ha ez sok politikus szerint ez az összeg egy havi megélhetésnek felel meg), valószínűleg sokkal kisebb büntetés is elérné a társadalmilag kívánt hatást. Így a legjobb szándék ellenére is csak az marad meg a polgárokban, már megint egy lehúzás, egy rossz felhangú kísérlet a költségvetési hiány csökkentésére, a szabálysértési bírságok tervezettől elmaradásának gyors pótlására, a "szolgálunk és védünk" PR-szlogen pedig valójában nem az állampolgároknak szól, hanem a költségvetésnek.
 

 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr774474168

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Felmentették Ultra Ibolyát az UV Zrt. ügyben 2012.04.26. 16:20:44

A mai napon pont került a közvéleményt évek óta lázban tartó UV Zrt. néven elhíresült ügy végére, melynek elsőrendű vádlottját Ultra Ibolyát több millió ember megbetegedéséért, és évente több tízezer ember haláláért tették felelőssé. Ultra Ibolyát, az ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

becike4 2012.04.26. 16:29:09

Sima pénz behajtás.Az Olajszőkítő,a Aúgócsigaszemű,meg a Kis Gonosz Törpe telhetetlen.Jövőre bevezetik a gyalogosoknak is a mentődobozt,hiánya esetén teljes vagyonelkobzás.NEM EZT ÍGÉRTÉTEK,FÜLKEFORRADALMÁR KÖCSÖGÖK!

becike4 2012.04.26. 16:31:01

Búgócsigaszemű lett volna,de elvitt az indulat.

lutria 2012.04.26. 16:32:13

Én azért kíváncsi lennék hogy a több millió gépkocsiban található több millió e.ü.ládából vajon évente hányat használnak fel célszerűen?
@Trompf: Nem arról volt szó hogy mostantól nem lehet bíróságra vinni a szabálysértési ügyeket? A rendőr szava szent és sérthetetlen.

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.04.26. 16:39:12

Aki ezt kitalálta és parancsba adta, érje komoly autóbaleset és egy amatőr lássa el elsősegélydobozzal...

Szittyakürt 2012.04.26. 16:40:06

Nem kell parázni! A kristálycukor zacskójáról ki kell vágni a "Minőségét korlátlan ideig megőrzi" feliratot és azt a dobozra ragasztani, mint egy zárócédulát. A rendőr máris hatástalanítva van.
Az egy másik kérdés, hogy ki mennyi tehetséget érez magában ahhoz, hogy egy vérző baleseti sérültet ellásson, akkor, amikor már mindenhol arról regélnek, hogy ne mozgassuk a sérültet, mert több bajt okozhatunk neki, mint amennyit használunk.
Javaslom a t. sündörségnek a xenon lámpás luxusautók tulajdonosain számonkérni a izzókészletet, inklúzive xenon izzó! Az is van ennyire tartalmas szórakozás.

HgGina 2012.04.26. 16:41:23

@Alauda: Isten óvjon attól, hogy te nyújts elsősegélyt, ha a sebbe kenet a jódtinktútát. Nem tudsz elsősegélyt nyújtani.

Az viszont érdekelne, ha a madzaggal és ragasztós zárószalaggal van a doboz lezárva, akkor a sün kinyitja, feltépve a zárószalagot, és egyenként kibontogatja a steril dolgokat is, ellenőrizni a lejáratukat?

sörtelen 2012.04.26. 16:42:07

@Sztavrosz_: Na, ez az az egyik. A másik, hogy a rendőr ha ki akar cseszni a polgárral, és minden oké, akkor kéri az eü. dobozt. Mint eddig az izzókészletet. De sok kocsinál a sofőr nem is nyúlhat a lámpához. Ez meg mindenkinek kell...
Amúgy mi a franc tud lejárni az eü. dobozban? Az olló biztos nem. A jódampulla? Vagy elsősegély könyvecske? A nylonkesztyű? A mullpólya sértetlen csomagolásban nem. (Bár gyorsan megnézném a kórházaink ilyen készleteit...)
Lehet majd jattolni...

HgGina 2012.04.26. 16:45:25

@hafu: és természetesen a mozgássérültet is majd felszólítják, hogy kerekesszék nélkül sétáljon végig a fehér felfestésen. Ha elesik, akkor meg beviszik, mert nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően gyalogolt.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.04.26. 16:45:50

@sörtelen: Azt mondják a fertőtlenítő jár le. De szerintem meg az ilyen hatósági magatartás járt le kb 20-30 évvel ezelőtt.

Petyat 2012.04.26. 16:49:27

@HgGina:

Ha le van zárva, akkor a doboz teljes tartalmára az a lejárati idő vonatkozik, ami a zárócédulán van. Ha ki van nyitva, akkor kell egyesével ellenőrizni a teljes tartalmat.

sörtelen 2012.04.26. 16:49:56

@Sztavrosz_: Oké. Hol lehet kapni az előírt kiszerelésben a fertőtlenítőt? Ki kötelezhet engem dobozcserére ampullavásárlás helyett?
Másik. Milyen fertőtlenítőt lehet mocskos (baleset!)bőrfelületre felvinni? Vagyis vizet is kell hordanom magammal? Mondjon már valamit egy mentős!

Alauda (törölt) 2012.04.26. 16:50:24

@HgGina: Kérlek olvasd el figyelmesen mit írtam:
"A jódos fertőtlenítésről már azt mondják korszerűtlen, sokat árt ha sebbe kerül."

Nem belekened, hanem belekerül! Véletlenül!

Egyik szakmámhoz kapcsolódik az elsősegély és társai, tudok róla egyet s mást. És gyakorlatban is végeztem már jó néhányszor.

Az egész doboz ügy egy nagy lehúzás. Önmagában a doboz senki életét nem menti meg, a szakszerű magatartás, fogások viszont igen. De hát a dobozon, kötszeren van dátum, le tud járni, lehet érte büntetni.
Kell az a pár milliárd a költségvetésnek.

Alauda (törölt) 2012.04.26. 16:52:41

@sörtelen: Fiziológiás sóoldatot vagy hidrogén-peroxid oldatot csak hord magánál mindenki, nemde?
Ha nem akkor kötelezővé kellene tenni :) És büntetni, természetesen.

astonferi 2012.04.26. 16:54:28

hát ok...én leszedtem rola a cimkét amin a dátum van...lekopott...rosszul volt felragasztva....stb...állapítsa meg meddig jó...

egy maréknyi dollár 2012.04.26. 16:55:20

@Leonard Zelig: :DDD
Egy jódampulla,egy rendesen becsomagolt, nem egér-rágta kötszer (pláne egy olló)nem esik át 3 év alatt lényeges minőségi változáson.
A tegnapi Híradóban a rendőrség embere cáfolta a dobozokra irányuló célzott ellenőrzést és az ötvenezer forintos bírságok kiszabását.
Én meg azt hallottam, hogy május elsejétől, egy új jogszabály alapján két elakadás-jelző háromszöget kell tartani a kocsiban.Az álló autó e l é is ki kell rakni egyet, mert akadnak olyan marhák, akik áttérnek a szemközti forgalmi sávba ill. egyenesen ott közlekednek.Nem kötelező, de ajánlott egy háromszöget az autó tetejére is kitenni.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2012.04.26. 16:56:17

"És ez az a pillanat, amikor ténylegesen nagy segítség egy jól felszerelt mentődoboz."

Ahha. Persze. Szóval telefonon is lehet már doktorit szerezni?

UnrealFCY 2012.04.26. 16:57:53

@Trompf: ofkoz, a vegen meg minden fellebezesed + 5000 Ft odba fog fajni a vegen radvernek +10-20k-t :) csodas.

röhögő 2012.04.26. 16:59:45

Én csak azt nem értem a jód ampullán mi romlik meg? Céziummá alakul xenonon keresztül béta bomlással?

Már csak az a kérdés ki kezd el gyártani szavatossági idős ragasztó szalagokat.

venszivar 2012.04.26. 17:01:37

A KÖLTSÉGVETÉST !!!

sörtelen 2012.04.26. 17:04:18

@egy maréknyi dollár: Háromszöget? A tetejére? Merre fordítsam? A repülők irányát is meg kell tanulni? Piros villogót, azt igen!

De komoly ez a kettő? Vazze, szereljünk egy motorra a dobozt és a kerekeket, vegyük körbe háromszögekkel, csatoljunk utána egy utánfutót a pótkeréknek és 2-3, borítékba csomagolt 50ezrest a különféle szabálysértéseink fedezeteként, aztán indulhatunk. Már aki tud cca. 500-at fizetni literenként.

átlátó 2012.04.26. 17:07:34

Sok hurka hoz sok szabályt...mentőautóval köll közlekedni, oszt kész...
Jut eszembe... mentőautóban is kötelező a mentődoboz? Mer akkó mindegy, hogy mentőautóval közlekedek e vagy nem e azzal.
Amúgy meg itt a zember mindent összefoglalt most szépen.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.04.26. 17:11:32

Itt a legnagyobb baj az, hogy mindenkinek alanyi joga egy többtonnás monstrumban 130-cal száguldozni. A sima személyautót is kökeményen PÁV kötelessé kellene tenni a sima személyautót is, 3 évente kötelező KRESZ vizsgával és orvosi alkalmassági (pszichológiát beleértve) vizsgálattal.
Ilyen esetben nem elfogadható, ha a delikvens okádni megy elsősegély helyett.

sörtelen 2012.04.26. 17:12:28

Arról nem is beszélve, hogy ember nem használta még ezt másra, mint kiránduláskor Anyu ujjának bekötésére, mikor a krumplidarabolásnál megvágta, vagy a bébi térgyének ellátására, amikor a bicikli megállt a gallyon, leányka meg továbbszállt és landoláskor lejött a glazúr.
Ja és a gézt koviubi készítésekor a kenyérdarab üvegbehelyezésre...
Ki olvasott ilyet: "Életet mentett az eü doboz!Bravúros fertőtlenítés mentette meg az ország Mucuskáját, amikor a földútról kihajtva koccant, és felhámja megsérült!"

h.kovacs 2012.04.26. 17:16:29

majd ha kiszedték az összes jogsi nélkül, meg szlovák rendszámmal, meg lejárt műszakival, meg lézerblokkolóval járó, meg buszsávban előző, meg a városban 200-zal száguldó idiótát akkor dobozozzanak

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.04.26. 17:19:23

Hatalmas áttörés a munkanélküliség elleni harcban!

"Összesen tizennégy hátrányos helyzetű álláskereső találta meg biztos munkahelyét egy gödöllői foglalkoztatást segítő programban" - számolt be az örömhírről az MTI. A beszámoló további részeiből kiderül, hogy a GAK Nonprofit Kft. projektjében 14 tartós munkanélküli 12 hónapig tartó támogatott foglalkoztatását az EU és a magyar állam 62 439 040 forintos támogatásából valósították meg. Ami munkavállalónként havi 371 660 forint kiadást jelent.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.04.26. 17:23:00

@Mr. Ray: nem megműteni kell, hanem mondjuk elkötni vagy elszorítani egy végtagot mondjuk nyílt törés esetén, amiből spriccel a vér. Ha a sérült megmenekülne egy laikus segítségével is, de az egyszerűen elájul, akkor nem lenne szabad engedni autóba ülni. Erre kéne a rendszeres orvosi amit fentebb írtam...

HgGina 2012.04.26. 17:40:21

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: és mi az a határ, ahol alkalmatlan, ahol már jogosult elájulni vagy hányni? Vérző hámsérülés, csonttörés, nyílt törés, hiányzó végtag, szemkifolyás nyílt arckoponyatöréssel, fejleválás, szénné égés sült emberi hús szagával, kanállal összevakarható húspép, be nem azonosítható belsőségekkel?

egy maréknyi dollár 2012.04.26. 17:42:47

@sörtelen: Lehet, hogy öt darabot kell tartani a kocsiban; nem emlékszem pontosan.Azt hallottad, hogy a regisztrált autó-tulajdonosok júliustól ún. Koppány-kártyára kapják a fizetésük egy részét.Ez az összeg csak szaunázásra, elsősegély-doboz és elakadásjelző háromszög vásárlására fordítható.
(csak hülyéskedek, de nem hiszem, hogy felül tudom múlni a kormány hasonló jellegű ötleteit)

sörtelen 2012.04.26. 17:57:25

@Sunyi Orbán az EU-ra fogja az új megszorításokat !:
Pontosan: a munkanélküliség elleni harcban!
Erről szólt a Kádár-rendszer 40 éven keresztül, 5,6 millió munkanélkülit foglalkoztatott a Magyar Népköztársaság Nonprofit Kft-ben.
orbán Magyarország Profit Zrt-je más alapokon áll. És már négyszerese a külföldi adósságállomány, mint ahogy Kádártól átvették. A munkanélküliek száma meg több millió.

sörtelen 2012.04.26. 18:04:09

@egy maréknyi dollár: Nem az a veszály, hogy felülmúljuk, hanem hogy ötleted adunk, mait azt eladnak,mint a polgárok követelését.
Méghogy Koppány-kártya...

Autosave 2012.04.26. 18:15:31

@HgGina:

A 50/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet szerinti "polividonum jodatum hatóanyag tartalmú sebfertőtlenítő oldatot" (Betadine) bizony lehet akár sebbe locsolni slaggal is.
Ez nem az ősrégi jódtinktúra...

(Persze, jódallergiásoknak nem igazán javallott, de egy eszméletlen betegnél ki az a b..., aki sebet keneget a légzés/keringés figyelése helyett.)

pelorata 2012.04.26. 18:19:45

Én azt hiszem, hogy egy súlyos balesetnél nem vennék túl sok hasznomat a legújabb csili-vili doboz ellenére sem. Egyszerűen félnék, hogy nehogy ártsak, és szerintem ezzel még vagyunk így egy páran.

Csokáv 2012.04.26. 18:20:48

Ha van doboz, de lejárt, az 30e, ha nincs doboz, 50e.
Ismerősök beszámolója a napokból, tapasztalatilag.

ursus artos 2012.04.26. 18:25:02

Tény: aki gépjárművet vezet, annak ismernie kell a KRESZ-t.
Tény: az eü. doboznak van szavatossági ideje.
Tény: aki részt vesz a közlekedésben annak kötelessége a szabályokat betartania.
És ennyi.
Aki tehát alkalmatlan arra, hogy a fentieknek megfeleljen, az ne akarjon vezetni.
Sőt! Indulás előtt ellenőrizni kell, pl: a féklámpák működését! Hogy ezt hogy oldod meg a te gondod, de aki arra hivatkozik, hogy egyedül nem todjka ellenőrizni annak működését, az menjen a picsába. Hogy akar így egy bonyolultabb közlekedési helyzetet (pl: jobbkéz-szabály) megoldani.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.04.26. 18:42:50

@ursus artos: Tény: a Rendőrök rendszeresen sziréna-villogó páros nélkül fordulnak meg a hungárián záróvonalon villamossínen keresztül.
Tény hogy a totalcar cikkében is 1983-as elsősegély doboz volt a rendőrautóban.
Tény hogy a rendőr nem büntethet olyan szabálysértésért melyet ő maga is elkövet.

Minek nevezzem azt hogy ezután felhívják a figyelmünket hogy azért ne kérjük már el a rendőr elsősegélycsomagját?

Shopping 2012.04.26. 18:47:41

@Trompf: Mondta a rendőrség. Te nekik hiszel, vagy azoknak a kommenteloknek akiket pl. 30000re basztak meg???

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.04.26. 18:47:55

Azért azt be kell látni, hogy humánusak a rendőrök, hiszen akár ki is vonathatnák a forgalomból az autót...

ursus artos 2012.04.26. 18:50:01

@Sztavrosz_: ha ez így van, akkor az ezt elkövető rendőrt meg kell büntetni.

Shopping 2012.04.26. 18:50:20

@ursus artos: Te vagy rendőr vagy, vagy szimplán hülye, aki a törvénykönyv szerint próbálja élni az életet...
or both

Ugocsa 2012.04.26. 18:50:45

A címben szereplő demagóg kérdésre: a rendőrség a mindenkori végrehajtó hatalmat szolgálja és az állampolgárt védi. De hiszen ez rá is van írva a rendőrgépkocsik oldalára...

Shopping 2012.04.26. 18:54:39

@h.kovacs: A szlovák rendszámost miért szedje ki a rendőr ha nem követett el szabálytalanságot?
Egyszerűen nem akart a kormány zsebébe meg több pénzt dugni a magas regadó kiszabása miatt. (mivel tudja hogy az állam nem alakos okra fordítja a bevételeit hanem magára.)

Shopping 2012.04.26. 18:56:25

@Ugocsa: A szolgálat is a lakosságra vonatkozik nem az államra!

Sztavrosz_ (törölt) 2012.04.26. 18:57:44

@ursus artos: Jelenleg nincs civil kontroll a hatóság felett. A civil bejelentésre összezárnak egymást falazzák.

Tudod mi volt amikor felhívtam a 112-t hogy egy rendőrautó tilosban parkol, miközben a tilosban parkolókat bünteti?
Bediktáltam a rendszeámot rb-akármi-akármi a válasz: De hát az egy rendőrautó! -Tudom de villogó nélkül ő se állhatna tilosban. Ehh mindjárt intézkedünk volt a válasz. De amúgy semmi.

Ugocsa 2012.04.26. 18:59:46

@Shopping: Javíts ki, ha tévedek, de úgy tudom, a rendőrség igenis a végrehajtói hatalom alá van törvényileg besorolva, de ha gondolod, tégy egy próbát, utasíts valamire egy rendőrt, ami amúgy nem lenne törvényi kötelessége.

Exploiter 2012.04.26. 19:07:11

@ursus artos:

Én még tavaly vettem, mer' jó az, ha van.
Most nem lehet kapni sehol, mert a befenyített népek felvásárolták a készletet.
Ahelyett, hogy elbaszná mindenki a rendőrt a picsába az úton, amikor integet.
Kevesebb kiadás, kevesebb adó, kevesebb lehúzás. Tiszta haszon.

ursus artos 2012.04.26. 19:12:01

@Shopping: a szabályokat be kell tartani. Mert különben egyszer csak elfoglalom a házadat, oszt ennyi... Érted? Ha te nem tartod be a szabályokat akkor mástól se várd el, hogy veled szemben betartsa...

Shopping 2012.04.26. 19:12:44

iNDEX kezdolap:

A RENDÖRSÉG FELFÜGGESZTETTE A BÍRSÁGOLÁST A DOBOZOKKAL kapcsolatban.

EZZEL KONKRÉTAN ELISMERTÉK, hogy utaztak a dobozra!!!!!!!!

SUNYI TRÔGEREK!!!!!!!!!!

ursus artos 2012.04.26. 19:14:30

@Exploiter: pisztolyt mondenkinek oszt nincs több gond. Hülye a gyereked? Semmi gond a tanár lője le.

plephyl 2012.04.26. 19:25:48

a jellemző bírság 5000Ft, eddig 84 embert bírságoltak meg. nincs ügy. csak hisztériakeltés.

Netuddki. 2012.04.26. 19:33:37

1. Lejárt, nemjárt le.
Ha biciklizem és éppen előttem van egy baleset aminek következtében mondjuk valakinek ömlik a vére valahonnan, akkor még az is segít addig amíg egy nyomókötést rakunk a sebre akár egy pólóból rögtönözve addig amíg oda nem ér a mentő. Szóval ez a kötszer lejárt dolog egy kicsit el van szerintem túlozva.

2. Esetleg ha a rendőrautóban lenne pár darab (nem lejárt) EÜ csomag és a bünti mellé odaadnák a delikvensnek?

3. Mi van azokkal a csomagokkal amik lejártak?

Melchi Zadok 2012.04.26. 19:42:18

@ursus artos: ez a jogos, de az ember nem egy programozott gép. nem lehet csak szabályok szerint élni. (vagy inkább nem érdemes) ha az emberiség történelmében mindenki hülye szabályfelelős lett volna, akkor még valószínűleg a fákon gyűjtögetnénk. a hülye értelmetlen szabályokat általában (nyugati demokráciákban) a hatalom maga is elnézi, és nem basztatja az állampolgárait és pláne nem kényszeríti a rendőrséget, hogy az elbaszott költségvetés lyukait így tömködjék tele.

ez utóbbiból lehet következtetni, hogy milyen országban élünk manapság...

ursus artos 2012.04.26. 19:51:14

@melchi zadok: világos, de egy szabálykövető ember ilyenkor tudomásul veszi, hogy hibázott, befizeti az ötezer forintot, és ennyi. És közben örül, hogy a tűzoltó is betartatja a házában a tűzvédelmi szabályokat, pont az ő érdekében.

mx3 2012.04.26. 20:03:39

@ursus artos: Nem birom tovább. Te ugye vagy fityiszes droid vagy, vagy esetleg 16 éves kisfiu? Ennyi szart amit idehánytál még a pártod bérkommentelöi sem hánynak adott idöegység alatt

herut 2012.04.26. 20:15:01

OK! A szabályokat be kell tartani,magam is jogkövető vagyok,de :Minden évben (van amikor többször is) eldurran az agya valamelyik csökkenthetetlen agyú rendőri vezetőnek,hogy hogyan lehetne a bírságolási tervet (túl)teljesíteni.Sokkal inkább kellene a balesetet kiváltó okokat forszírozni!
Aztán meg mi lenne,ha a méregdrága luxus kocsik tulajdonosait is ellenőriznék,hogy adóalany-e egyáltalán,mennyi az adózott jövedelme,miből vette?Naponta tapasztalom,hogy ezek a remek emberek nem használják az irányjelzést,ez egy megkérdezett szerint "gáz",megállás nélkül telefonálnak,stb.Na,itt lehetne kaszálni!
Amennyiben a steril géz szavatossága egy hónapja lejárt,attól még lehet kötözni vele,használni,a kiérkező mentő nyilván lecseréli.Ez nem baleseti ok!

jános515 2012.04.26. 20:16:58

Aki túlélt már balesetet, az most röhögögőrcsöt kap a rendőrség orbitális baromságán!
Mit tud csinálni egy balesetnél a szerncsétlen egy eü dobozzal, amikor a sérültek beszorultak és a tüzoltó is alig tudja kiszedni a hidraulikus vágóval?
Vagy mit tud csinálni az eü dobozzal, ha a sofőr kirepült a szélvédőn?
Maximum elmormol egy imát.

Ez nem más, mint pénzbehajtás.Volt és van kitől tanulni,mert Viktor és a "kéthétalattrendlesz" Pintér csak ezt tudja.

ursus artos 2012.04.26. 20:17:26

@mx3: 16 éves kisfiúzol engem, miközben a helyesírásod alapján te kábé nyolc éves lehetsz.
Te persze nem vagy egy bites droid! A rendőr büntet, tehát: orbánviktorpatásördögagymosottfideszesek.

dr. Bubó 2012.04.26. 20:20:47

mafiakormányzás...

minden sün bűnöző...

nem működő jogszabájok, hivatalok, az álam mexűnt...

álamcsőd belháború...

szép napot!

LallR 2012.04.26. 20:20:53

rendőrség - pénzbehajtó

Merlot 2012.04.26. 20:51:08

Pintér egy olajszőkítő maffiafőnök, kínai piac működtető. Orbán már másodszor alkalmazza. Ergo: az igazi bűnözők mindig összetartanak.
Még a piti pénzbehajtások alkalmával is.

multi84 2012.04.26. 20:52:45

@röhögő: annak a barna színű tudja a fene mi pontos neve ragasztónak az eü dobozban van lejárati ideje! Pont ma néztem meg... szóval már létezik...

Mózsi bá (törölt) 2012.04.26. 21:13:13

Bocs, nem szervesen, de ide kapcsolódik. A 90-es évek derekán közvetlenül előttem történt egy baleset a 3-ason, már Miskolc belterületén. Én magam is csak zavarosan emlékszem az egészre, mert nagyon letaglózott a dolog. Suzuki berongyolt egy kivilágítatlan, lerohadt teherautó alá. Anyósülésen a fickó kettészakadt, a sofőt viszont sérülések nélkül megúszta a "kalandot". A jármű bal oldala szinte épnek látszott, szegény sofőrünk problémamentesen ki is nyitotta az ajtót, aztán kiugortt a járműből. Nagy ostobán azt gondoltam, hogy EÜ ládáért megy. Ehelyett hátulról körbejárta a suzukit, benézett az anyósülésre, azután se szó, se beszéd, elrohant a közeli erdőbe. Én is kiugrottam a volán mögül, benéztem a suzukiba, aztán nyomás a sofőr után. Sikeresen "elkaptam", lenyomtam a földre, aztán megpróbáltam valahogy észre téríteni. Bármit kérdeztem tőle, folyamatosan arról beszélt, hogy a kocsija hátsó ülésén van egy légpuska, amire nincs engedélye.
Körülbelül ennyit ér az a szerencsétlen eü doboz, ha valóban nagy a baj...

bertrollnok 2012.04.26. 21:22:10

Nem teljesen a témához: egyik alkalmazott mesélte, hogy tegnap !éjjel! kérték tőle a dobozt. (Kulcsos autó, 4 éves - még érvényes volt.)

Laci939 2012.04.26. 21:27:56

"Ugyan már, ötvenezerre büntetnének egy ilyen semmiségért?"
Az autó egy potenciális gyilkológép. Aki ezt semmiségnek nevezi, ne vezessen autót. Az is nonszensz, amennyire az elsősegély komolyan van véve; ha rajta múlna, kötelező lenne évente frissíteni a tudást.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.26. 21:32:41

Na mi újság fülkeforradalmi kétharmad? Dereng már, hogy mekkora barmok vagytok? Szarjatok sünt ti is, a kormányotok is, a sünjeitek is! Dögöljön meg az összes útonálló!

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.26. 21:36:10

@Shopping: Azt véled, hogy a sünök a lakosságot szolgálják? Igen, a valódi sünök, de a rendőrök? Mind tapló barom egy szálig!

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.26. 21:38:38

@Sztavrosz_: "Jelenleg nincs civil kontroll a hatóság felett." Semmiféle civil kontroll nincs. A kúrmány is, a csicskásai is azt tesznek, amit csak akarnak, ezért lett ez az ország élhetetlen. Akinek esze van és lehetősége, az elhúz innen.

Mózsi bá (törölt) 2012.04.26. 21:39:07

@prof. dr. Dörmögő_Dömötör: Emlékszel még arra, amikor ugyan ez a helyzet volt az utakon 2008 körül? Ugye, akkor még nem volt "fülkeforradalmi kétharmad"? Szartál sünt? Ha anyázni támadna kedved, írd be a címed. Lehetőséget adok rá, hogy FTF dumálj. Előre is köszi.

Autosave 2012.04.26. 21:40:30

Ugyan már, az egész egy médiaheck.
Az ország jó része most erről a hülyeségről beszél, fórumozik, őrjöng; miközben szeretett vezérünk éppen izomból és lendületből bepucsított az IMF-nek és EB-nek némi aprópénzért, féléves szájkarate után.
Rájött, hogy képtelenek uralni a közgazdaság törvényeit, amelyeket már régen leírtak, és a fejezeteket nem néhány öntelt paraszt fogja újraírni...

Mózsi bá (törölt) 2012.04.26. 21:43:03

@prof. dr. Dörmögő_Dömötör: A címed kértem, sulinetes. Félsz? Kis homokozós. Ennyire vagy menő?

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.26. 21:43:58

@Autosave: Úgy gondolom, hogy a mélynövésű felcsúti paraszt nem jutott ilyen gondolatokra a közgazdaság tövényeivel kapcsolatban, mert azokról azt sem tudja, hogy eszik, vagy isszák. Egyszerűen szóltak neki, hogy elég volt suttyóka, különben a seggedre verünk. Ezt megértette. Ennyi.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.26. 21:45:20

@Mózsi bá: Figyu kis narancsbirka! Bégess udvariasabban, s ha akarsz valamit, akkor mutatkozz be, ahogyan illik!

Mózsi bá (törölt) 2012.04.26. 21:47:48

@prof. dr. Dörmögő_Dömötör: A címed kértem, de gyáva vagy. Lököd a nagy dumát, aztán mikor tényleg vállalnod kéne magad, csak lesel és kibúvókat keresel. Írd a címed, te szerencsétlen sulinetes, szemüveges homokozós. És ha leírtad, bemutatkozom.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.26. 21:52:45

@Mózsi bá: Mint írtam volt kis narancsbirka, bégess udvariasabban, ámbár ezt hiába kérem, hiszen fogalmad sincs arról, miképpen kellene viselkedni, nemde? Neked kell előbb bemutatkoznod, de hidd el, anélkül is látszik, hogy mekkora tahó vagy.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.26. 21:56:33

@hafu: Jó ötlet a vizsgáztatás. Erre bizonyára kiválóan alkalmasak a sünök, hiszen közismert, hogy olyannyira kifinomultak és műveltek, mint egy bunkósbot.

Mózsi bá (törölt) 2012.04.26. 21:57:31

@prof. dr. Dörmögő_Dömötör: Gyáva vagy, nem mered beírni a címed. Kicsit sajnállak, kicsit szánlak. Gusztustalan, ostoba netegérnek születtél, aki elé odarakták a virtuális világot. Nahh. még egyszer, érthetően: írd a címed, lehetőséget adok rá, hogy nekem szánt véleményed a valóságban is kiböföghesd. Nos. Fostos vagy? Vagy beírod? Megsúgom, szegény gyík: fostos vagy:)

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.26. 21:59:37

@Mózsi bá: Látom nem értesz magyarul, de minek is, hiszen a narancsbirkának elég, ha bégetni tud. Bégess még, hátha könnyebben kinyomod a sünt.

Sicc 2012.04.26. 22:00:33

Magyarországon olyan, hogy _Rendőrség_ nem létezik, vagy csak nyomokban. Mint a csokoládéban, amiben nyomokban mogyoró maradványok találhatók.

A magyar rendőrség az éppen kormányon levők pénzbehajtó szervezete. Feladatuk nem a közrend megóvása, a törvények alkalmazása, hanem a pénzbehajtás - persze a mi pénzünkből.

Egyszerűbben fogalmazva: azért fizetek valakit igen sok és méltánytalan mértékű adómból, hogy büntessen meg engem - azt, aki alkalmazza őt.

Ilyen rendőrségre vajon van-e szükség? A válasz kézenfekvő: Nincs. Ergo a magyar rendőrséget nyugodtan ki lehetne rúgni a fenébe, mivel a feladatuk nem a megbízóik által adott feladatok ellátása, hanem a lakosság fosztogatása, hogy a kormánynak (nem az államnak!) legyen bevétele a veszteségeik fedezésére.

Hát ez így áll, kedves polgártársak.

Uff!

Sicc

Little Fluffy Cloud 2012.04.26. 22:02:21

50 ezres útonállásos rablás mellett robogóval teljesen komolyan el fogok gondolkodni, hogy megálljak-e a birodalmiaknak vagy megpróbáljak elrongyolni. Bringával szintén.

Kocsival persze megállok, de biztos, hogy panaszt teszek az ügyészségen 4 tanúval. Molesztálta a családtagom, szexista megjegyzést tett a lányomra, potenciális fegyverhasználatra célozgatott, zsebbe akart pénzt.

Utána meg hamisan tanúskodott.

Kurvára meg fog lepődni az a pénzbehajtó egyenruhás maffiózó szarember, amelyik azt hiszi, hogy nem próbálom megvédeni magam a zaklatás ellen.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.26. 22:04:45

@Sicc: Bocs, tévedsz, létezik rendőrség. Mindössze annyi a baj, hogy nem a lakosságot szolgálja, hanem a kormányt, s jelenleg éppen úgy tűnik, hogy a kormány a lakosság ellen van. Ezek a fülkeforradalmárok azt képzelik, hogy a kormánynak van lakossága, pedig fordítva kellene lennie, a lakosságnak van kormánya. Normális országokban ez így szokás.

makacs szennyeződés 2012.04.26. 22:17:01

@Sicc:

definiáltad a MAFFIA fogalmát, és igen, így van.

fizetünk nekik, hogy fenntartsák azt a szervezetet, amelyik védelmi pénzt szed tőlünk.

ha nem fizetsz, sokkal többet fizetsz később. ha nem tudsz, elveszik.

namost egy 50-150 ezres büntetés az alapból nem büntetés, mivel az olyan mérték, ami egy családot tönkretesz. ez a lényeg. nem a hülye csipcsup szabálysértés. azt vállalom. ez nem az.

ez a 30-50-150 ezres mérték ez nem büntetés, hanem "kinyírunk" és "felgyújtuk a házad" szerű fenyegetés.

innentől ezt egy sima maffiának tekintem és úgy is állok hozzájuk.

Nick Leeson 2012.04.26. 22:42:30

Én ezzel úgy vagyok, hogy az a szervezet, amit a lakosság védelmére hoztak létre, ennek ellenére a kifosztására szakosodik. Az nem rendőrség, nem szervezet, hanem egy rohadt mocskos féreg banda!

Nazareus 2012.04.26. 22:49:24

Egy normális országban a következöképp müködne a dolog (ha tényleg annyira fontos az a doboz):

A rendör büntetés helyett elsö alkalommal ELAD (haszon nélkül) egy érvényes dobozt az autósnak és regisztrálja a központi adatbázisban, hogy át lett adva az xxx-111 rendszámú autónak. Ha legközelebb nincs doboz, akkor birság.

Bár Thaiföld nem tartozik a fejlett nyugati országok közé, de volt ilyenre példa nem is olyan régen - ott divat a bukósisak nélküli motorozás - és akit igy kaptak el, az vehetett egy sisakot a rendörtöl :)

Jó, tudom, ez Magyarország.

Jankove 2012.04.26. 22:51:39

@makacs szennyeződés: A kormány rosszabb a maffiánál. Bár a maffia is pénzt kér, kéretlen "szolgáltatásért" de legalább kapsz is valamit cserébe. És vigyáznak rá hogy pénzt keress nekik, hiszen belőled él. Ezek a mocskos politikusok viszont az utolsó rohadt garasodból is ki akarnak forgatni, egy mocskos parazita népség nem nyugszik, míg az utolsódat el nem veszi. Nagyjából ez a különbség.

Egyébként a térdeimet csapkodtam, amikor a tévé bemondta, hogy uzsorásokat fogtak borsodban, akik 70%-ra adtak kölcsönt. Rögtön elvégeztük asszonnyal a számításokat fejben a mi kis hitelünkkel kapcsolatban: a futamidő végére, 8 millióra 22,5-öt adunk vissza. (jelen állás szerint, aztán lehet mire oda jutunk meghízika az 50-re is.) És ez törvényes, államilag jóváhagyott. Az uzsorás ezekhez képest ministráns fiú!

mx3 2012.04.26. 22:51:45

@ursus artos: jo lessz az 50 nek is te hülye fasszopo

Nazareus 2012.04.26. 22:52:19

@Little Fluffy Cloud: Igazad van :) Szólj, ha kell tanúskodni :D

Jankove 2012.04.26. 22:57:50

@Mózsi bá: "Emlékszel még arra, amikor ugyan ez a helyzet volt az utakon 2008 körül?"

Kit érdekel már mi volt 2008-ban? Az a lényeg most mi van.

Jankove 2012.04.26. 23:06:50

@melchi zadok: "ez a jogos, de az ember nem egy programozott gép. nem lehet csak szabályok szerint élni"

Nem azzal van a baj, hogy vannak hülye szabályok. Hanem az a gond, hogy ebben a tetves kibebaszott országban a mentőláda tartalma a LEGUTOLSÓ, leglényegtelenebb dolog. Amikor torkokat vágnak át 300 forintért, amikor minden este ellopnak 20 kocsit egy kerületben, amikor milliárdok sikkadnak el, a rendőrség legfontosabb, és legnagyobb prioritást élvező taszkja a mentőládát ellenőrizni. Egyszerűen nincs rá kifejezés mennyire dilettáns országban élünk, de azt nagyon határozottan vallom, hogy maximálisan megérdemeljük. Ennyi idiótának ez jár.

Sörös Mérenc 2012.04.26. 23:07:42

Nyilván a költségvetést... meg saját magát.

Amúgy ki a csaj a lap tetjén?

Let Them Come to Berlin 2012.04.26. 23:10:51

Hány darab dobozt szerzett be a rendőrség az elmúlt 5 évben? Milyen lejárati dátummal rendelkeztek ezek a dobozok?

És hány autót üzemeltettek ebben az időszakban.

Közérdekű adatok, lehet kikérni.

Szerintem lennének meglepetések. Így is, úgy is.

ásványi répacukor 2012.04.26. 23:11:05

A fent kommentelők nem tudják, hogy a közlekedésben a legnagyobb veszélyforrás
a lejárt jódampulla az elsősegély csomagban. A szolgálnak és védenek feliratú hivatásos útonállók ilyen módon próbálják megfékezni a zebrán gázolókat, a lakott területen 100 -al száguldozókat, a lejárt müszaki + jogositvány nélküli autózókat. Mert hát az a célja az útonállásnak nem? A szabályok maximális betartatása mellett eltörpül az a pár milliárd bünti amire igen csak áhitozik a szitánál is lyukasabb költségvetés.
Javaslom a fideszre szavazók autóikon narancssárga matrica használatát, hogy a fenti útonálló szerv ily módon tudja
hogy velük szemben a maximális költségvetési hozzájárulást szabja helysziniként . Párttag könyv esetében a kétszeres szorzót alkalmazzák. Igy lenne igazságos nemzettel szemben.
Hát ti akartátok.....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.04.27. 00:25:38

A kérdésre a válasz:

42

Ja, nem nem.
Szóval, komolyra fordítva: A rendőrség a költségvetést szolgálja.Bár akinek nyitva van a szeme, az látja ezt magától is...
Szomorú...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.04.27. 00:46:08

@Sztavrosz_: na ez nagyon nagy szöveg volt, grat.
Nem is +1, hanem +20...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.04.27. 01:03:51

@Sicc: Ha ezt látom korábban, nem is kellett volna beírnom az első kommentemet, annyira így van.

sörtelen 2012.04.27. 10:07:11

@ásványi répacukor:
Felesleges a matrica. A Rendőrség (is) már rég megkapta a listát, egy katt a számítógépen és popup: "Bírságolható" vagy "Bírságolandó!" vagy "Bírságolandó, forgalmi, jogosítvány bevonandó, szgk. elkobzandó!"
Amikor a csendőrség újra feláll, a kiosztandó helyszini pofonszám is automatikusan megjelenik.
A pofon fajtája (tolós vagy húzós) az elfogott büdösparaszt jellegétől lesz függővé téve.
Másik oldali bűnelkövető esetén a monitoron megjelenik: "Bocsánatot kérni, háromszori földighajolás és kézcsók után összecsomagolni és elhúzni az őrsre!"

sörtelen 2012.04.27. 10:18:59

@Laci939: Az autó gyilkológép...
Az USÁ-ban az autóval elkövetett cselekmények egy megítélés alá esnek a fegyveres bűnelkövetéssel. Nem véletlenül.

sörtelen 2012.04.27. 10:24:45

@ormány triktor: Na végre az igazi kérdés...
Nem tudom, de hogy előre mondanám "igazad van Drágám" az tuti, mert seperc múlva a hátam közepét látnám.
:)

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.27. 12:59:39

@Mózsi bá: Lám, még mindig adós vagy a bemutatkozással. Afféle fideszes narancsbirka vagy te, aki az intelligenciája végett akár muskátli is lehetne.