morgás joga 6.jpgHa a Fidesz és Orbán Viktor túl hosszúra nyújtja az államfőkeresést, hát számíthat arra, különböző jelöltek megjelenése-eltűnése országos derültséget vagy épp felháborodást idéz elő, a casting pedig kommunikációs káoszba, azaz bohózatba fullad.

Vannak esélyesre tippelt közszereplők, akik már nem is annyira esélyesek, mivel láthatóan foggal-körömmel igyekszenek védeni elveiket és semmiképpen sem szeretnék, ha hazánk történelmébe Schmitt Pál 2.0-ás verzióként vonulnának be. Ezek közé tartozik például Pálinkás József  MTA-elnök is, aki töretlenül védi a tudomány becsületét akár annak árán is, hogy Lázár Jánosnak a sajtón keresztül üzenget. Vannak (?) titkos jelöltek is, akik annyira titkosak, hogy Kósa Lajos csak így fogalmazott: „A Fidesznek vagy van jelöltje, vagy nincs, vagy egy, vagy több” és sokan teret engednek különféle összeesküvés-elméleteknek is.

És ott vannak a civil szervezetek, akik úgy érzik, itt az idő, cselekedni kell és saját jelöltet ajánlanak a döntéshozók figyelmébe: A "Honfoglalás 2000 Egyesület javasolja, hogy a művelt, nyelveket beszélő, határozott, nagy szakmai tudással rendelkező, reprezentatív megjelenésű oktatási államtitkárt – Hoffmann Rózsa asszonyt jelölje a kormánykoalíció a legmagasabb közéleti méltóság posztjára. Az egyesület véget vetne a férfiak túlzott képviseletének a közéletben, így a magas, nagy felelősséggel járó pozíciókban is. Lehetőséget kell adni a hölgyeknek, hogy kifejthessék tudásukat, hogy tanúbizonyságot tehessenek alkalmasságukról, és hogy élhessenek női mivoltukból fakadó szociális érzékenységükkel, empatikus lelkialkatukkal.    Az egyesület írásban kérte a KDNP elnökségét,és a Fidesz frakciót:támogassák  az egyedülálló kezdeményezést, és javasolják az Országgyűlésnek Hoffmann Rózsa asszony köztársasági elnökké választását.   Kiadó: Honfoglalás 2000 Egyesület – Szilvásy György  2012. 04.04." (forrás: OS Országos Sajtószolgálat)

 

Mit tudunk az új jelöltről?

Hoffmann Rózsa.jpgAz elmúlt időszakra visszatekintve amiben biztosak lehetünk, Hoffmann Rózsa ugyanolyan pótolhatatlan szakember, mint Matolcsy György, lojalitása Orbán Viktorhoz pedig korlátlan mértékű, tehát a kormányfő szempontjából tökéletes Schmitt Pál utód lenne, esélyegyenlőséges-női verzióban.

Hoffmann Rózsa már tanúbizonyságát adta szakmai rátermettségének, vagyis annak, bármit alá tud írni úgy, hogy utólag nem emlékszik rá. Ez történt akkor is, amikor nyilvánosan, szemrebbenés nélkül kijelentette a  633 iskola bezárásával és 8 ezer tanár elbocsátásával takarékoskodást javasló hatástanulmányról, hogy „Olyannyira titkos, hogy én sem tudok róla”, miközben láttamozása szerepelt a dokumentumon. Sajátos szóértelmezése miatt tudjuk, hazánkban idén szeptembertől "nincs tandíj", tehát emiatt aggódnunk teljesen felesleges, ha meg kiderül valamiről, hogy rossz, semmi gond, utólag lehet korrigálni. Más kérdés, az állampolgárok többsége jobban szeretné, ha a felelős politikusok előbb gondolkodnának, modelleznének, mérlegelnének és csak utána hoznának stratégiai jelentőségű, milliók életét  befolyásoló és jelentős anyagi forrásokat felemésztő döntéseket.

A Honfoglalás 2000 Egyesület dicséret-özönével azonban valószínűleg sokan nem értenek egyet, így azok a szülők és pedagógusok sem, akik érintettségük révén a NAT-fejlesztést követik figyelemmel. Hasonló cipőben járhat az a 30 ezer diák és szüleik, akik az idén a keretszámok drasztikus változtatása miatt nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe.

Szociális érzékenységéről és empatikus képességéről az államtitkár többször is tanúbizonyságot adott, többek között akkor, amikor elmagyarázta, kikre nincs szükség hazánkban, és kikre van. És amikor megálmodta a röghözkötés intézményét meg a diákhitel II. konstrukciót. Hitbéli elkötelezettsége sem lehet kétséges senki számára sem, az állami iskolák hittanosításában szerzett érdemei kiemelkedőek, a köznevelési törvénnyel pedig egyértelműen nevelési kompetencia-hiányosra minősítette a magyar családokat.


Mi lesz velünk, ha valakinek odafenn túlságosan is megtetszik az ötlet? 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr854373176

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Támadnak a keresztények 2012.04.20. 12:15:54

Kedves Naplóm!Magyarországon már egy ideje a keresztények uralkodnak. Kb azóta, hogy a Vezér átvette a hatalmat. Múlt héten nem tudtam bejegyzést írni, mert üldöztek! Végig kergettek a fél városon, mert nem vagyok hajlandó megkeresztelkedni.Orbán köztu...

Trackback: MSZP: Tarthatatlan az új diákhitelrendszer 2012.04.17. 15:54:01

Hiller István Hoffmann Rózsától vár választ arra, hogy tényleg létezik-e az a tanulmány, ami szerint a diákhitel 2 mintegy 800 milliárdos terhet jelentene a költségvetésnek 2020-ra.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sörtelen 2012.04.10. 11:02:44

"Ha a Fidesz és Orbán Viktor túl hosszúra nyújtja az államfőkeresést, hát számíthat arra, különböző jelöltek megjelenése-eltűnése országos derültséget vagy épp felháborodást idéz elő, a casting pedig kommunikációs káoszba, azaz bohózatba fullad."
Magyarország legnagyobb problémája, hogy ezt orbán magasról leszarja.

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.04.11. 12:51:08

Hoffmann, hihi legfeljebb álomfőnek!!!!!