morgás joga 6.jpgMiért olyan lassú a népszámlálási adatok feldolgozása? Mi az, amit el akarnak titkolni előlünk? 

"Lényegében ott tartunk, mint 1960-ban" - mondta Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese, amikor beszámolt a tavalyi népszámlálás előzetes adatairól. Ez a drámai bejelentés valójában azt jelenti, hazánk létszáma visszaesett az 50 évvel ezelőtt méretre. És ez az adat lehetne sokkal rosszabb is, mivel a 171 ezer fős csökkenés bevándorlás nélkül 387 ezer fő (3,8%)  lenne, tehát ennyivel csökkent volna ténylegesen a lakosság 2001 és 2011 között. A népességfogyásunk európai mércével is igen régóta, 1981 óta tart és semmi sem mutat arra, hogy demográfiai mutatóinkban fordulat következne be.

Régebbi népszámlálásoknál még voltak nagy meglepetések: 1990-ben kétszázezerrel kevesebb embert találtak, mint amit az éves statisztikák előre jeleztek, 2001-ben viszont épp ellenkezőleg, 200 ezerrel többen voltunk, mint amire a szakemberek számítottak. A tavalyi népszámlálás eredménye nem lepte meg a statisztikusokat, a kalkulált és a ténylegesen megszámolt között az eltérés csupán egy ezreléknyi volt.

 Mit tudtunk meg eddig?


  • a lakosság létszáma 10 év alatt egy Debrecennel csökkent (nagyobb távlatban, a rendszerváltás óta több, mint négyszázezerrel)
  • a negatív népesedési rekordot Békés megye produkálta 9%-os csökkenéssel
  • de egyre öregszik (kiürül) Nógrád, Tolna és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is (7-7% csökkenés)
  • a migráció első számú nyertese Pest megye (természetes fogyás ellenére is 13%-kal nőtt a lakosság)
  • Győr-Moson-Sopron megye ugyancsak migráció-nyertes, igaz, kisebb mértékben, csak 2,3%-kal.

százalék.jpgA statisztikai adatok alapján a lakosság a szegényebb régiókból a gazdagabbak felé igyekszik - 2001-ben a lakosság 28,1 %-a élt Budapesten és Pest megyében, tavaly már hazánknak 29,6%-a tömörült ide. És ez nem is csoda, hiszen a fővárosi régiónak az egy főre jutó GDP-je több, mint kétszerese hazánk legszegényebb és egyben legelmaradottabb régióinak.

A fejlettséget mutatja az is, melyik megyében hogyan töltötték ki a népszámlálási íveket - míg Budapesten a bevallások 29,9%-a interneten keresztül érkezett be, addig ez az arány Nógrád megyében 11,6%, míg a papír arányú önkitöltés Baranya megyében a legkisebb (9,9%) és Pest megyében a legnagyobb (21,9%). A számlálóbiztosok hatékony segítségére Baranyában és Békésben volt a legnagyobb szükség (77,7%), a legönállóbbak a fővárosban voltak a megszámlálandók, ott ez az arány 49,4%.

 

Az előzetes KSH adatok egybecsengenek az Eurostat GDP-statisztikáival, nagy meglepetést nem okozhatnak egyetlen szociológusnak, gazdasági stratégia-megálmodónak sem. 

 


Magyarország 2.jpg

 

Vajon a kormányzat használja bármire is a népszámlálási adatokat? Az új, tervezésre szakosodott hivatal, az NTH kap a KSH-tól olyan információkat, amelyekre alapozva szakszerűbb, megalapozottabb tervek születhetnek gazdaságunk fellendítésére? Használják majd az iskolai végzettségre, munkahelyekre vonatkozó statisztikákat új befektetők országunkba csalogatására, hosszútávú beruházások ösztönzésére? Figyelembe vették az adatokat a közlekedési infrastruktúra módosításánál, a menetrendek kialakításánál, a köznevelési törvény megalkotásánál?

 

Vajon Matolcsy új terve (lásd 30 fős alatti vállalkozások, illetve a "szabad vállalkozási zónák") figyelembe veszi majd a népszámlálási eredményeket és az azokból leszűrhető trendeket, vagy valaki dönt tudományos rekeszizom alapján, esetleg a lobbiérdekek húzzák meg az adómentes határokat? Kialakítanak bármilyen stratégiát, hogy megszüntessék az egyes térségek kiürülését és visszafordítsák az elvándorlást, vagy minden marad a régiben és bíznak a társadalom öngyógyulásában, a hazafias érzésekre apellálásban?

 

ntvstudio.hu.jpgVajon tesz-e bármit is a kormány, hogy hatékonyan elősegítse a fiatalok családalapítási és gyermekvállalási szándékát? Hosszabb távon a reálbérek drasztikus csökkenése, a diákhitelek 20-30 éves terhe, a röghözkötésből adódó kilátástalanság vajon arra ösztönöz bárkit is, hogy gyarapítsa családját, növelje eltartottjainak számát úgy, hogy a saját megélhetése is borotvaélen táncol? A munkaerő szabad uniós áramlása nem fog arra késztetni egész generációkat, hogy inkább ott gondolkodjanak családalapításban, ahol biztosabb és kiszámíthatóbb az életszínvonaluk? Mert aki kezdő (tartósan alacsony) fizetésen, netalán garantált minimálbéren tengeti életét, vállalkozni fog még egy gyermekre úgy, hogy tisztában van azzal, esélye sincs arra, hogy ki tudja használni a harmadik gyermek után járó jelentős adókedvezményt?

Vajon kormányzati szinten gondolkodnak-e abban, hogy a népességfogyást migráció megkönnyítésével csökkentsék, vagy éppen mi vagyunk azok, akik munkaerővel (később tartós letelepedőkkel) szolgálják a nálunk fejlettebb nyugat-európai országok népességgyarapodását? Vajon hány, jelenleg külföldön dolgozó fiatal, családalapítás előtt álló honfitársunk marad kint véglegesen Németországban vagy épp Nagy-Britanniában csak azért, mert ott talál munkahelyet és számára elfogadható szintű megélhetést? Ahol nem kell nap mint nap rettegnie az állásáért és lesni, mikor jön a végrehajtó az elmaradt hiteltörlesztés miatt? Hegedűs Zsuzsa tanácsadó külföldi munkavállalós ötletei vajon egyben a hivatalos kormányzati stratégiát is tükrözik, vagy csak a szociológus kreatívságát? 

Vajon akar-e tenni bármit is a kormány, hogy hazánk nemzetközi megítélésnek javításán keresztül a fiatalok ténylegesen is büszkék legyenek magyarságukra és ha nehézségek árán is, de itthon akarjanak maradni? Vajon elég-e csak hungarikumként emlegetni a Túró Rudit ahhoz, hogy inkább a rögösebb, de magyar utat válasszák az ifjú munkavállalók, mint a sokkal nagyobb sikerrel és jobb megélhetéssel kecsegtetőbb idegenbelit? Büszkévé teszi-e őket a Velencei Bizottság lassan napijelentéssé váló nyilatkozatai demokrácia-ügyben vagy elég a NAT hazafiasságra nevelő szólamait szajkózni? Esetleg kellenek tényleges kormányzati intézkedések is ahhoz, hogy a jelenlegi "csak el innen" szemlélet gyökeresen megváltozzon?

original budapesti levegő.jpg

 

-Where are you from?
-Budapest.
-Bucharest?
-No. Budapest, Hungary, Chain Bridge, Heroes' Square, Sziget Festival..
-Ah, Viktor Orban, Fidesz, Pal Schmitt, plagium? ...
-No, no, no..... Bucharest

 

 

 

Tesz bármit is a kormány annak érdekében, hogy a "minőségi" bevándorlók helyzetét könnyítse, kommunikációs stratégiával beilleszkedésüket támogassa, csökkentve a nacionalizmust, sovinizmust, rasszizmust (meg az összes káros izmust) és ráébressze a toleránsnak nem mondható honfitársainkat arra, igenis szükség van az új, magasan képzett (iskolázott) lakosokra ahhoz, hogy gazdaságunk növekedjen? Vajon elérjük-e azt valaha, hogy miközben a K+F fontosságát hangsúlyozzuk, ehhez befogadunk nálunk kutatni, dolgozni kívánó külföldi szakembereket? Egyáltalán, meddig számíthatunk arra, hogy bárki is Magyarországra tartósan be akar vándorolni, csökkentve ezzel népességfogyásunkat?

 

vasnepe.hu.jpgÉs vajon miért van az, hogy a népszámlálási adatok ilyen lassan csordogálnak? Vajon mikor tudjuk meg, ténylegesen hányan tartózkodnak tartósan külföldön családjukkal együtt és valójában hányan vagyunk, akik még mindig "itthon" vagyunk? Milyen korosztályokat és milyen mértékben érint a kivándorlás? És vajon a kivándoroltak hány százaléka az, aki soha többet nem költözik már haza, csak időnként rokont látogat? És ki lesz az utolsó, aki lekapcsolja a villanyt?

Esetleg olyan számok kerülnének napvilágra, amelyek nem támasztják alá megfelelő mértékben a jelenlegi kurzus erőteljes vallási irányultságú valamint "családbarát" politikáját? 2001-ben már a cenzust követő 57. napon tudni lehetett, hogy a válaszadók 90%-a nyilatkozott nemzetiségi hovatartozását és vallási meggyőződését firtató kérdésekre, most úgy néz ki, csak másfél év múlva tudjuk meg, hány megszámolt tartotta magát piréz nemzetiségűnek vagy éppen jedi vallásúnak. 

 

És végül, de nem utolsó sorban, tesz-e valamit a kormány azért, hogy hazánk ne legyen újra a cifra nyomorúság, azaz a szegénység és a kilátástalanság hazája?

 

forrás: hvg.hu

 

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr984369125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.