morgás joga 6.jpgÚj szelek fújnak
, közbeszerzés helyett háztáji. Hogy mit is jelent ez valójában? Az illetékes önkormányzati, állami szervek nem írnak ki tervpályázatot egy-egy kiemelt beruházásra, hanem inkább munkavállalóként foglalkoztatják a vezető tervezőt.

Elsőre felsóhajthatnánk, ó, milyen jó, mennyivel kevesebbe és mennyivel rövidebb időbe fog kerülni ez nekünk, adófizetőknek, hosszabb gondolkodás után azonban már kiderül, ami elsőre látszólag oly kedvező bújtatott vállalkozási szerződés-megoldás, gyakorlatilag előre kalkulálhatatlan mértékű kockázatot hordoz magában. Ha például veszünk egy 12 milliárdos stadion-beruházást, a tervezési költség maga is (több)százmillióra rúghat, de a kár, amit az elfuserált tervek okozhatnak, milliárdos nagyságrendű is lehet.

Az, hogy egy önkormányzat ilyen vagy olyan munkakörbe felvesz egy tervezőt, gyakori eset, hiszen a főépítész mellett vagy az építéshatóságnál is szükség van a szakemberekre. De mi van, ha egy több milliárdos projektet akarnak rábízni egy szimpla munkavállalóra, mint vezető tervezőre? Esetleg olyanra, aki még soha nem vett részt ilyen összetett projektben, vagy ha részt is vett, nem ő volt a vezető tervező, nem az ő aláírása bizonyította a terv megvalósíthatóságát és nem az ő vállát nyomta a teljes tervezői felelősség?

  • Morumbi Stadion.jpgvajon az önkormányzat meggyőződik róla, hogy olyan építészt vesz fel, akinek van már ilyen referenciája, dolgozott már ilyen komplex beruházáson, van tapasztalata a szakági tervezők összehangolásában, munkájuk összefogásában? Az ilyen szakmai múltú tervező havi fizetése nem okoz bérfeszültséget a túlzott gálássággal nem vádolható közszolgálatban? Vajon mit szólnak a polgármester meg a helyettesei, ha a tervezőnek a kialkudott havi apanázsa nagyobb lesz, mint az övék?
  • kié lesz a kész terv feletti korlátlan rendelkezés joga? Ha később bármit is változtatni kell rajta, jogában áll az önkormányzatnak másik tervezőt megbízni az áttervezéssel, vagy a vezető tervező élhet tervezői jogával és megtilthatja azt?
  • milyen munkaszerződést kell kötnie az önkormányzatnak a tervezővel (az adófizetők pénzéből), hogy hellyel-közzel pótolja a jogszabály alapján kötelező tartalommal bíró tervezési szerződést és a munkavállaló nem megfelelő munkavégzése esetén tudjon szankciókat alkalmazni?

A 191/2009 (IX. 15) Kormányrendelet alapján a tervezési szerződésnek tartalmaznia kell:

a) a szerződés tárgyában megjelölve a vállalt tervezési tevékenység (szakági tervezési tevékenység) pontos megnevezését, a dokumentációra vonatkozó követelmény (mennyiségi és minőségi mutatók) meghatározásával,

b) a teljesítési határidőket (figyelemmel a szakaszos tervszolgáltatásra is),

c) a vállalkozási díj összege mellett az elszámolás formáját, módját, a fizetés módját és határidejét,

d) a tervellenőr nyilatkozata alapján a terv átdolgozásának kötelezettségét,

e) a készítendő kivitelezési dokumentáció példányszámát és annak elektronikus formában is történő átadási kötelezettségét.

Amely kérdés a fenti pontokban nem szabályozott, abban az esetben a kormányrendelet alapján a Ptk.-nak a tervezési szerződésre vonatkozó rendelkezései az irányadóak.

 

A tervező a jogerős építésügyi hatósági engedély és a hozzá tartozó, jóváhagyott, engedélyezési záradékkal ellátott dokumentáció alapján szakszerű műszaki tartalmú kivitelezési dokumentációt készít.

 

A tervező a kivitelezési dokumentáció részeként tervezői nyilatkozatot tesz, amely tartalmazza - többek között - a tervezett építési tevékenység adatait, a környezet meghatározó jellemzőit, védettségi minősítését, az építészeti-műszaki tervező és a szakági tervezők adatait, illetve annak kinyilvánítását, hogy

a) az általa tervezett műszaki megoldás megfelel a vonatkozó jogszabályoknak, 

b) a vonatkozó szabványtól eltérő műszaki megoldás alkalmazása esetén a szerkezet, eljárás vagy számítási módszer a szabványossal legalább egyenértékű,

c) az építési engedélyezési terv és a kivitelezési terv összhangban van,

d) a kivitelezési dokumentáció a külön jogszabály szerinti biztonsági és egészségvédelmi koordinátor közreműködésével készült, és

e) műemléki védettség esetén az örökségvédelmi hatósági engedély rendelkezésre áll.

A nyilatkozatnak ki kell még térnie a betervezett építési termékek megfelelőség igazolására, valamint annak ismertetésére, ha az engedélyezési dokumentációtól - a jogszabályok keretein belül - a kivitelezési dokumentáció eltér.

 

A tervező szakmagyakorlási jogosultságát a tervezői nyilatkozaton a névjegyzéki bejegyzési (nyilvántartási) száma feltüntetésével igazolja.

 

A tervező  felelős az általa készített kivitelezési dokumentáció technológiai megvalósíthatóságáért is.

 

  • skrapid.at stadion panorama.jpghogyan érvényesíti az önkormányzat a jogait, ha a tervező sokáig ül a terve fölött és nem készül el időben? Vagy elmulasztja a szükséges egyeztetéseket, túllépi a beruházás költségvetési előirányzatát, nem kommunikál megfelelően a tervellenőrrel és nem teljesíti annak kéréseit? Kirúgja alkalmatlanságra vagy egyéb okra hivatkozva? Mint munkavállalójától nem követelhet késedelmi kötbért, sőt, még a felmondási idővel, ki nem vett szabadsággal is számolnia kell, valamint fel kell készülnie az esetleges munkaügyi perre is.
  • ki fizeti a plusz költséget, ha valamit elszúr? Ki állja a tervezési hiányosságok miatt a kivitelezés során felmerülő pótlólagos kiadásokat? Kire hárítják a felelősséget, ha a kivitelező a tervek elégtelensége vagy hiányossága miatt leáll és - teljesen jogszerűen - kötbért követel? Megkövetel-e bárki is megfelelő mértékű biztosítást a tervezőtől, vagy teljes egészében munkaadójának, tehát az önkormányzatnak kell kifizetnie a számlát? És ez könnyen százmilliós lehet, látva például a debreceni szennyvíz-beruházás alulkalkulált csöveit (részletesebben lásd itt)
  • ki jár el a szükséges engedélyeztetési eljárásokban? Kinek a felelőssége, ha valami kimarad, elhúzódik? Ha a tűzoltók "kekeckednek", az állatorvos "további" követelményekkel áll elő, a gáz meo alapvető hiányosságokat talál, az akadálymentesítés pedig úgy rossz, ahogy van?
  • wembley.jpgés mi lesz a szakági tervezőkkel? Ők is közbeszerzés nélkül lesznek kiválasztva? Hogyan lesz összehangolva a munkájuk, sikerül-e elejét venni a folyamatos egymásra mutogatásnak? Mi a garancia arra, hogy a vezető tervező képes rá és szakmailag össze is tudja fogni a tájkertészt, a gépészt,  az elektromos tervezőt, a rehabilitációs szakmérnököt és a többieket? Fel tudja-e mérni időben, milyen nagyobb hiányosságok vannak a benyújtott szakági terveknél, hol felejtettek ki egy-egy gépészeti aknát, megfelelő-e a csapadékvíz-elvezetés, tényleg teljeskörű-e az akadálymentesítés és az oly sok növényfajta közül miért pont mérgező növényeket akar ültetni a parkosított részre a kertész? Hogyan tudja kivédeni, hogy a hőközpont megfelelő méretű legyen az intézmény méretéhez, és az elektromos rendszer is bírja az extrém terhelést?
  • össze tudja hangolni a költségvetési kiírásokat, képes teljeskörű dokumentációt összeállítani? És mit tud tenni az önkormányzat, ha a közbeszerzési eljárás (és így a teljes beruházás) azért húzódik el, mert a tervdokumentáció nem elegendő, hiányoznak résztervek, pontatlan a költségvetési kiírás, záporoznak a tisztázó kérdések az ajánlattételi időszakban?
  • a kivitelezés időszakában félre tudja tenni szakmai hiúságát ha a kivitelező rámutat a hiányosságokra és tervezői művezetés keretén belül képes szakmai iránymutatást adni és pontosítani a nem megfelelő részletezettségű terveket?

 

Sok-sok kérdés, ami abból adódik, hogy - különböző megfontolások alapján - a közbeszerzési kötelezettség kiskapuit kereső megbízók szakítanak a hagyományos építész irodákban, azok összeszokott tervezőcsapatában gondolkodó beruházás-koncepcióval úgy, hogy annak rövid távú előnyeit veszik figyelembe (munka ismerős tervezőhöz juttatása), de annak rövidebb és hosszabb távú hátrányaival nem számolnak (tervezési és kivitelezési határidők elhúzódása, szakmai és pénzügyi felelősség érvényesíthetetlensége, kötbérfizetési kötelezettség kivitelező felé, hosszas pereskedés, stb.). Egy biztos, nem az adófizetőknek, illetve a beruházás tárgyának későbbi használóinak kedvez az új konstrukció.

 

 Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr544325524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sörtelen 2012.03.20. 14:56:13

Izgalmas feladat lesz jegyzőnek lenni...