morgás joga 6.jpgVajon mit tükrözi a legjobban mindennapi közérzetünket? A kormányzat idegesítően túlbuzgó-optimista kommunikációja, a különböző politikai platformon álló pártok által megrendelt közvélemény- és szociológiai kutatások, a rideg hivatalos statisztikák, számok végtelen halmaza, az egy főre jutó GDP, vagy épp az ügyeletes károgók mindent elsöprő zaja?

Mit fejeznek ki az egyszerű szavak, mire asszociálnak a legtöbben, ha megkérdezik tőlük, mit jelent számukra 2011?

Ha nyelvünk az élet tükre – melyek voltak azok a szavak, amelyek szerintünk a legjobban jellemezték az elmúlt évet, mi foglalkoztatott minket nap mint nap? 

 

A Tinta Kiadó megtette, ahogy az elmúlt két évben is. Az internetes szavazás keretében mindenki három szót jelölhetett meg, a végeredmény lesújtó - a listán egyértelműen a negatív töltetű szavak vannak túlsúlyban. Harmadik éve abszolút győztes a "válság" szó, ezt követi a "végtörlesztés" és a "devizahiteles". Ez a két szó más verzióban is szerepel, "végtörlesztő" (6.) és "devizahitel" (9.) formában.

 

2011-szavai-szofelho Tinta Kiadó.jpgA Top 10-ben van még a "leminősítés", a "chipsadó" és a "szegénység" is, a húszas listán olyan, régebben ismeretlen szavak, szóösszetételek is megjelentek, mint az "arab tavasz", "unorthodox", de az "adósságspirál", "euróválság", az "elszegényedés" és a "csalódás" sem tükröz optimista hangulatot. Pozitív csengésű szó csak kettő fért bele, 12. a "remény" és 17. a "szeretet". 

A legérdekesebb az, hogy az egyszervolt.hu felmérése alapján legszebb magyar szavaink (pillangó, édesanya, szerelem, békesség, hópehely, szellő) közül egy sem szerepel a 2011. év Top 50 szavai között. 

 

2009

2010.

2011.

1. válság

1. válság

1. válság

2. korrupció

2. remény

2. végtörlesztés

3. szegénység

3. vörösiszap

3. devizahiteles

4. hazugság

4. változás

4. táblagép

5. szeretet

5. árvíz

5. chipsadó

6. h1n1

6. katasztrófa

6. végtörlesztő

7. remény

7. szegénység

7. leminősítés

8. bizonytalanság

8. Fidesz

8. IMF

9. influenza

9. fülkeforradalom

9. devizahitel

10. munkanélküliség

10. választás

10. szegénység

tovább az 50-es listára>>

tovább az 50-es listára>>

tovább az 50-es listára>>


forrás: fh.hir24.hu

 

Kosztolányi Dezső 2.jpg

 

A kormány hurráoptimizmusa a lista szavait láthatóan nem befolyásolta, az egyetlen lista-személy, Orbán Viktor is a 2010-es 25. helyről a 37-re csúszott vissza, a Fidesz pedig tavaly már be sem került az első ötvenbe.

 

Pesszimizmusunk valószínűleg sokkal inkább eredeztethető abból a speciális magyar helyzetből, amit az Eurostat (az Unió statisztikai hivatala) által közzétett Európai Unió régióinak jövedelmi ranglistája igazol. Ez pedig a szegénység.

Mint már eddig is a saját bőrünkön észlelhettük, elképesztő különbség van az uniós régiók között jövedelem és gazdasági teljesítmény területén. A 2009-es egy főre jutó GDP alapján készített rangsor alapján Magyarország esetében Észak-Alföld, Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl térségei vannak a legrosszabb helyzetben, ezek a legszegényebb 20 régióhoz tartoznak. A négy lemaradó közül még a "legjobban" teljesítő dél-dunántúli régió is csak a huszonhét tagállam átlagos vásárlóerejének 45 százalékát éri el, a legrosszabb helyen álló Észak-Magyarország csak a 39.6%-át.


József Attila 2.jpgTermészetesen nem járunk egy cipőben minden volt KGST-országgal - Prága az előkelő hetedik helyen van, míg Pozsony a még előkelőbb ötödiken (az uniós átlag GDP-jének 178 százalékával).

Mindeközben kormányzati szinten megy a labdadobálás, meg lehet-e élni 47 ezer forintból, kecskével vagy kecske nélkül. Meg arról, valójában mire elég a minimálbér, illetve a garantált bér nettója. Meg a munkanélküli segély három havi összege. Őszintén bevallhatjuk, semmire. A magyar minimálbérnél csak egy-két országban van alacsonyabb (így például Romániában), átlagkeresetünk a felét sem éri el európai átlagnak (annak csupán 48 százaléka), közterhelésünk módja és mértéke negatív példa, cserébe viszont az élelmiszer-áraink nyugat-európai színvonalúak, az üzemanyag literje a forint árfolyamától függetlenül folyamatosan kúszik felfelé, a közműszolgáltatások beárazása esetén pedig Európa legdrágább helyeit tekintjük etalonnak.

2012. februárjában az NRC Piackutató felmérése alapján a magyarországi pesszimisták aránya eléri a 90 százalékot, és csupán 8 százalék látja úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok.

Pesszimizmusunk csak egy helyen bicsaklik meg: 2011-ben a remény (12.) még mindig megelőzte a reménytelenséget (40.). Az igazsághoz tartozik az is, hogy a remény a 2010-ben még harmadik helyezett volt ...

G. B. Shaw 2.jpg

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr834322892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.